Ma már alapvetőnek tekintjük, hogy minden feldolgozott élelmiszeren rajta van a lejárata. De ki gondolná, hogy a világ talán legismertebb gengsztere, Al Capone, volt az, aki ezt az egészet először szorgalmazta.
A 20. század elején, az iparosítással párhuzamosan emberek milliói vándoroltak a farmokról a városokba, így egyértelműen megszakadt a kapcsolat az élelmiszertermelők és a fogyasztók között.
Ekkor kezdődött az élelmiszerek tömeges feldolgozása is, hogy a városokba áramló egyre növekvő lakosságot élelemmel lássák el. Régen mindenki ismerte a gazdát, akitől vásárolta mondjuk a tejet, most vadidegenektől vette meg, azt sem tudta mikor palackozták, vagy hogy egyáltalán biztonságos-e a fogyasztása.
Ez egyre nagyobb gondot jelentett az 1930-as években, amikor a Capone családnak nagy befolyása volt a tejiparban.
Capone, aki ekkoriban Chicago uraként már kereste a legális üzleti lehetőségeket, látva a szesztilalom végét, rájött, hogy a tejpiac szabályozatlan.
Ugyanannak a történetnek különböző változatai azt állítják, hogy vagy a hírhedt gengszter, vagy testvére, Ralph lobbizott a tejre vonatkozó dátumozásért, miután egy barátja/családtagja megbetegedett a rossz tejtől.
Capone állítólag nyomást gyakorolt a chicagói hatóságokra, hogy vezessék be a kötelező dátumbélyegzést a tejesüvegeken, ezzel garantálva a frissességet.
Persze nem csak a jószívűség, vagy az emberek iránt érzett felelősség vezérelte: ő már rendelkezett a dátumozáshoz szükséges gépekkel, így a szabályozással lényegében kiszorította volna a versenytársait.
Nem világos, hogy a történet igaz-e, de érdekes adalék ahhoz, hogy kiderítsük, az élelmiszerek minőségének mi köze a lejárathoz.
Fogyasztható és Minőségét megőrzi közti különbség
Magyarországon kétféle lejárati jelöléssel lehet találkozni az élelmiszereken, a fogyasztható és a minőségét megőrzi cimkékkel.
A fogyasztható általában a gyorsan romló árukra, húsra, tejre, friss halra, felvágottra vonatkozik. Itt a dátum után a termék fogyasztása egészségügyi kockázattal járhat. Tilos árusítani és tilos megenni
Ezzel szemben a minőségét megőrzi cimkénél a gyártó azt garantálja a megfelelő ízt és állagot. Ezután is ehető a termék, de nincs a csúcson. Ilyennel találkozunk például a konzerveknél, tészta, liszt, fagyasztott áruknál.
A minőség-megőrzési idő letelte után akkor fogyaszható az élelmiszer, ha a csomagoláson ajánlott módon volt tárolva, és a csomagolás sértetlen. Lehetséges, hogy a minőség-megőrzési idő dátuma után az élelmiszer elveszti ízét, illatát, szerkezetét. Fogyasztása azonban biztonságos, ha csomagolása sértetlen, és az élelmiszer íze megfelelő.
Az élelmiszer-lejárat hőskora és napjaink
Magyarországon az élelmiszerek lejárati idejének kötelező jelölése a hetveneses években kezdett elterjedni.
Ekkor jelentek meg az első komolyabb élelmiszerbiztonsági szabványok, amelyek előírták, hogy a gyárilag csomagolt termékeken szerepelnie kell a gyártási időnek vagy a minőségmegőrzési időnek.
Sokan emlékeznek még a tejeszacskókra, ahol a dátumot nem nyomtatták, hanem a zacskó szélébe „ütötték” bele dombornyomással.
Ez az első modern, átfogó szabályozás 1995-ben született meg, amely már a nyugati mintákhoz hasonlóan, rendszerszinten kezelte az élelmiszerbiztonságot. Ez fektette le a ma is ismert „Fogyasztható” és „Minőségét megőrzi” kategóriák közötti különbséget is. Ekkor vált kötelezővé a pontos, magyar nyelvű tájékoztatás minden élelmiszeren.
A 2004-es EU-csatlakozás óta pedig a magyar szabályozás teljesen harmonizál az európai joggal.
