A 250 éve született Beethovent már az életében tisztelték, halálakor pedig Bécsben bezártak a boltok

Ön ismeri a XIX. század egyik legnagyobb magyar fizikusát?
2020-12-17
Átírja a vállalatok jövőjét az 5G
2020-12-18
Show all

A 250 éve született Beethovent már az életében tisztelték, halálakor pedig Bécsben bezártak a boltok

Éppen 250 évvel ezelőtt született Ludwig van Beethoven. Egész évben zajlottak évfordulós ünnepségek a tiszteletére szerte a világon, de az élő koncert-megemlékezéseket a járvány elsöpörte. Így december közepén, születésének feltételezett napja tájékán (a korabeli anyakönyvvezetés hiánya miatt a pontos dátumot nem ismerjük), két magyar zeneművésszel beszélgettünk az egyetemes zene német óriásának  jelentőségéről.

Keller András Liszt-díjas Érdemes Művész, hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest művészeti vezetője

Keller András Liszt-díjas Érdemes Művész, hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest művészeti vezetője

Mikor ismerkedett meg Beethoven muzsikájával?

Viszonylag korán kerültem közel hozzá. Tízéves voltam és skarláttal feküdtem otthon, amikor elkezdtem nézegetni a szüleim lemezeit és meghallgattam Beethoven Hegedűversenyét. Akkor már egy ideje tanultam hegedülni, ügyes is voltam, de sok minden egyéb is érdekelt, például a történelem, vagy a sport, és még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy valaha ez lesz a hivatásom. Emlékszem, Leonyid Kogan hegedűművész egyik első felvétele volt, az akkor nálunk kapható Melodia bakelitlemezről szólt, és a Hegedűverseny csodás fő motívuma úgy elbűvölt, hogy attól kezdve megváltozott az életem. De később a kamaramuzsikáláshoz is Beethoven zenéjén keresztül jutottam közel. Amikor először hallgattam meg egyik kvartettjét, az olyan volt számomra, mint egy angyali érintés. Tulajdonképpen ennek az élménynek a hatására alapítottam meg később a Keller-kvartettet.

A Concerto Budapest nemrég lezajlott, on-line közvetített Beethoven-napja nagy közönségsikert aratott. Ön hegedűművészként és karmesterként egyébként hogyan vészeli át a mostani, élőkoncert- nélküli időszakot?

Ebben a nagyon különös, fájdalmas 2020-as esztendőben, úgy gondolom, minden zenész, előadóművész átértékelte magában az eddigi tevékenységét, és elgondolkodott azon, mit és hogyan kellene csinálnia a jövőben. Engem, nyilván a Concerto Budapest vezetőjeként, tehát egy szimfonikus zenekar létének és fejlődésének felelőseként is, az úgynevezett „home – koncertek”  nem elégítettek ki. Később, az első nyitás idején, amikor megint lehetett élő hangversenyt tartani, de a nézőtéren csak ritkásan foglalhattak helyet az emberek, úgy éreztem, sajátos, újfajta kapcsolat jött létre a muzsikusok és a közönség között. Annak tudata, hogy vannak emberek, akik leküzdve félelmüket, a valóságos, érzéki élmény reményében mégis csak eljöttek, hogy meghallgassanak bennünket, ezeknek az előadásoknak vibráló feszültséget, inspiráló töltetet adott. A harmadik fázisban pedig, amióta üres nézőtér előtt ugyan, de az interneten megjelenő koncerteket tartunk, mintha kitágult volna körülöttünk a világ. Semmihez sem hasonlítható érzés egy ilyen falak nélküli „teremben”, ilyen hatalmas nézősereg előtt muzsikálni. Az évforduló jegyében összeállított Beethoven-napi koncertjeinket többszázezren  nézték-hallgatták, szerte a világban. Feltehetőleg azért is, mert Ludvig van Beethoven muzsikájának, ahogy az én szívemben, nagyon sokak bensőjében is kitüntetett helye van.

Teréz helyett a másik Brunszvik lány, Jozefin volt a „halhatatlan kedves”

Ön szerint miért szeretik olyan sokan Beethovent?

Talán azért, mert a muzsikája azt adja, amire az emberek a legjobban vágynak. A szabadság, a korlátok nélküli, feltétlen szabadság és emberség érzetét kelti. A legjobb érzéseket hozza ki belőlünk, mintha az emberi létezés legmagasabb rendű kifejezője lenne. Az előadó is és a közönség is kiteljesedik ebben a zenei világban, mintha megérintené a „végtelen”.

Ő tulajdonképpen klasszikus volt, vagy romantikus?

Mindegyik volt, és mindig más. A kilenc szimfóniájának például mindegyike gyökeresen különbözik egymástól. Mesterien tudta követni a hagyományos zenei építkezést és formákat, de mesterien át is lépte a szabályokat. Valóban öntörvényű volt, mindig csak a saját szabályaihoz alkalmazkodott. Akár kortárs zeneszerzőnek is nevezhetnénk, mert például a Nagy Fugája már a legmodernebb huszadik századi zenét készíti elő. És büszkén mondhatjuk, Bartók Béla méltó szellemi örököse volt.

Sok legenda övezi bécsi magánéletét, a szerelmeit, és a magyar Brunszvik-családhoz fűződő kapcsolatát. Ön szerint mennyi igaz ezekből?

A legújabb kutatások azt derítették ki, hogy Beethoven életének nagy szerelme, a „halhatatlan kedves” nem Brunszvik Teréz volt, ahogy korábban hittük, hanem a húga, Jozefin. Akit azonban különféle okok miatt soha nem vehetett feleségül. De Jozefin kislánya, Minona, feltehetőleg Beethoven gyermeke volt, és egy szenvedélyes prágai együttlétnek köszönhette az életét. A neve megfordítva: Anonim…

A zenetörténeti leírások szerint Beethovennek nehéz gyermekkora volt, de egyre inkább elhatalmasodó süketsége is indulatos, kirobbanó emberré tette. Vajon szenvedéllyel teli, olykor dübörgő zenéjében ez tükröződik? 

Mindig igyekeztem távol tartani magamtól a zeneszerzők magánéleti bonyodalmait. Azt akartam, hogy semmi ne befolyásoljon, amikor a zenéjüket átérzem és tolmácsolom. A privát életben mindannyian elkövetünk bűnöket, ilyenek-olyanok vagyunk. De ahogy mi, interpretáló művészek, afféle folyton változó, „örökéletű” lényként, mindig új életet kezdünk, mindig az éppen az általunk közvetített zenei világban létezünk – az alkotó művész mindig csak egyetlen világban, a műveiben él igazán. Ott önmaga, ott teljesedik ki. Lehet, hogy Beethoven indulatos volt a süketsége miatt, és lehet, hogy éppen ezért alakulhatott ki valamiféle csodálatos belső hallása, ami a késői,  legérettebb műveinek megkomponálásához vezette. Ezt sohasem fogjuk megtudni már. Lehet, hogy rátarti volt, s egy csöppet sem alázkodott meg a bécsi arisztokraták előtt, sőt, elvárta, hogy nagyra értékeljék, mert nagyon is tisztában volt a saját értékével. Egyszer még azt is kijelentette: „Én a zenémmel a legközelebb vagyok Istenhez.”  Ez a mondat Beethovennél nagyképűségnek számít? Dehogy. Valószínűleg igaza volt.

Hegedűs Endre Kossuth-, Liszt- és Cziffra-díjas zongoraművész

Hegedűs Endre Kossuth-, Liszt- és Cziffra-díjas zongoraművész

Önnek melyik a legkedvesebb Beethoven-darabja?

Kétségkívül a IX. szimfónia, és ezen belül is az Örömóda. Azok közül a zongoraművek közül pedig, amiket játszom, az Appassionata szonáta.

Mi ragadja meg Beethoven muzsikájában?

Amikor Beethoven szólal meg ihletett, jó előadásban, ott egy próféta szól. Talán Beethoven volt az a zeneszerző, aki a legjobban ismerte az emberi élet magasságait és mélységeit, és mindezt ábrázolni is tudta úgy, ahogyan előtte senki más. Ma is képes ugyanolyan érzelmi viharokat kelteni a közönség lelkében.

Forradalmi újításokat hozott a zeneirodalomba

Lehet azt tudni, hogyan dolgozott?

Úgy tudom, inkább a radír, mint a ceruza zeneszerzője volt. Állandóan változtatta, módosítgatta témáit, a műveinek a kidolgozását. Viszont egyszerre öt-tíz zenedarabbal szimultán foglalkozott, s a legendárium szerint az utolsó finomításokat már nem is nagyon szerette elvégezni, annyi új motívum zsongott a fejében. Ráadásul a tehetségétől és a kifejezésvágytól hajtva rendkívül nehéz dolgokat is leírt. Egyszer valaki azt mondta neki: „Mester, ez a rész itt lejátszhatatlan!” „Mit érdekel engem a maga nyavalyás hegedűje!”- így torkolta le a muzsikust, mert mélységesen hitt a saját zenei mondanivalójában.

Milyen újításokat hozott a zeneirodalomba?

Például, rendkívül szokatlan volt, hogy énekhangot, sőt kórust vitt be egy szimfóniába, mint tudjuk, a IX.-be. De amikor az énekesek túl magasnak találták az Örömóda végét, nem engedett. Tovább kellett kínlódniuk, gyakorolniuk, amíg csak az előadás tökéletes nem lett. A szonátaformát is elkezdte feszegetni. Tiltakozott az ellen, hogy egy kikristályosodott formába, mint egy tortaformába kell beleönteni a tartalmat. Az ő mondanivalója túlcsordult. Bizonyos tradíciókat is képes volt megváltoztatni. Például úgy, hogy az egyik zongoraversenyét ugyan c-mollban írta, az mégis telis-tele van vidámsággal. Pedig a c-moll rendkívül tragikus hangnem. Az európai zene évszázadai alatt kialakult az a gyakorlat, hogy nagy gyászmisék, súlyos mondanivalóval bíró szimfóniák hordozója volt ez a hangnem. Például az V., a Sors szimfónia is ebben a hangnemben íródott. Az említett zongoraversenyben viszont nyoma sincs komorságnak, éppenséggel a kitörő örömöt igyekezett ebben a műben éreztetni. Beethoven munkássága forradalmi formai változásokat hozott. És már jöttek utána a többiek, például Schubert, Liszt és Chopin: amit ő elkezdett, azt ezek a romantikusok vitték tovább.

Hogyan fogadták az emberek a különös Beethoven-jelenséget?

A muzsikájáért már az életében nagyon sokan tisztelték. Szegény Mozart egy járvány közepén halt meg, gyakorlatilag senki nem volt ott a temetésén a sírásókon kívül.  De amikor Beethoven meghalt, majd’ húszezren kísérték utolsó útjára. Bezártak a boltok és a hivatalok Bécsben, mindenki ott tolongott, hogy végső búcsút vegyen a zeneóriástól. Igen sokat szenvedett. Fájdalmas gyermekkor, később a magány, a süketség. De az, hogy ki mit tud kihozni a megpróbáltatásaiból, az a lélek erején múlik. Beethoven nyilván a szenvedéseit elraktározta és szublimálta. A kagylónak is nagyon fáj, amikor belekerül a héja közé a homokszem, de lassan-lassan körbe növi, és megterem benne az igazgyöngy.

Cikk küldése e-mailben

Vélemény, hozzászólás?