A szőrmeipar jó ideje a figyelem kereszttüzében van az állatvédelem miatt, a nyérctelepeken terjedő koronavírus variáns pedig a helyzetet csak tovább bonyolította. Érdemes ennek kapcsán áttekinteni az ember szőrmékhez fűződő viszonyának múltját, jelenét és jövőjét.
Ha visszatekintünk az emberiség hajnalára, az állatok lefejtett szőrös bőre, azaz gereznája már a kezdetektől kiemelt jelentőséggel bírt az ember identitása, a kultúra és a társadalmi normák alakítása szempontjából. Ezek ugyanis más alternatíva híján meleget, valamint szél- és vízálló ruházatot biztosítottak, egyes állatok kidolgozott szőrméje pedig már több ezer évvel időszámításunk előtt a pompát, a fényűzést és a luxust szimbolizálta.
Rendkívül nehéz azonban arra vonatkozó becslést adni, hogy pontosan mióta is viseli az ember az állatok bundáját, az állati eredetű ruházat ugyanis viszonylag gyorsan elbomlik.
A korábbi becslések szerint a ruházkodás kezdete valahová 40 ezer és 3 millió év közé tehető, az ember ugyanis a jelenlegi nézetek szerint 1,2–3 millió évvel ezelőtt veszíthette el testszőrzetét, a napjainkig feltárt legősibb varrótű pedig mintegy 40 ezer éves.
Melissa Toups és kollégái azonban egy kis csavarral ennél pontosabb becslést tettek: szerintük az első gereznák 83–170 ezer évvel ezelőtt kerülhettek az ember mezítelen teste köré, az emberi fejtetű és ruhatetű genetikai fejlődése ugyanis ekkoriban válhatott szét az első kezdetleges ruhák által nyújtott új élettér révén.
A rézkori ember már válogatott
Az állattenyésztés megjelenése előtt minden szőrme a vadonból származott, ám amint azt Ötzi, a gleccsermúmia öltözéke alapján a kutatók megállapították, a rézkori emberek 5300 évvel ezelőtt már gondosan válogathattak a vad- és háziállatok között, amikor ruháik alapanyagait keresték. A világ legrégebbi teljes épségben megmaradt múmiáján talált öltözetnek ugyanis egyaránt része volt egy kecske- és juhbőrből készült kabát, egy kecskebőr nadrág, egy őzbőr tegez és egy medvebőrből készített fejfedő is.
Az állattenyésztés fejlődése szempontjából azonban a ruhákhoz képest sokkal fontosabbak voltak az állati eredetű élelmiszerek, az állati vonóerő, valamint a háborús és vallási okok, így évezredeken át nem a prém iránti igény, hanem elsősorban az előbbiek határozták meg, hogy az ember mely állatfajok tenyésztésével foglalkozzon. A kiváltságos réteg tehát csak akkor viselhetett palástot, bundát, vagy különleges prémből készült fejfedőt, ha az erre a célra kiszemelt állatot levadászták leendő tulajdonosa számára.
A prémesállatok tartása – kimondottan a prém előállítása és felhasználása érdekében – csak lényegesen később, a 19. században kezdődött el. Azóta a szőrmeipar tenyésztőfarmok és világhírű aukciósházak nemzetközi hálózatává nőtte ki magát, melyek közül a legismertebbek Koppenhágában, Helsinkiben, Szentpéterváron, Frankfurtban, New Yorkban, Torontóban és Hongkongban találhatók.
Nyércek, rókák, csincsillák, cobolyok
Napjainkban a legjelentősebb állatok, amelyeket kimondottan prémjükért tenyésztenek, a húsevő nyérc és róka, valamint a növényevő csincsilla.
2015-ben például mintegy ötezer európai farmon közel 46 millió prémes állatot tartottak, melyek között 42,7 millió nyérc, 2,7 millió róka és 206 ezer csincsilla került felhasználásra.
A legtöbb ilyen prémesállat-telep Dániában található, ahol 2015-ben több mint 1500 helyszínen tartották a tenyészállatokat, köztük 17,8 millió nyércet és 35 ezer csincsillát. A dánok azonban nem csak mennyiségben, de minőségben is kiválók, amihez a nem túl hideg tél, a hűvös nyár, valamint az állatok takarmányozásához szükséges helyi halfeldolgozók is hozzásegítik őket.
Kevesen tudják, hogy a csincsillatenyésztés Magyarországon is jelentős, a komáromi telephelyű cég ráadásul nemcsak itthon, de ki is dolgozza, sőt saját módszereivel meg is festi a prémeket. A világ minden tájáról, így a csincsilla őshazájának számító dél-amerikai országokból is vásárolnak nyersprémet a tenyésztőktől kidolgozásra, így a csincsillaprémek piacán már világelsőkké is váltak.
A csincsilla bundája egyébként már az inka birodalomban is igen értékes volt, az abból készült köpenyeket kizárólag kiváltságosok hordhatták.
Ennek oka, hogy ez a bunda rendkívül puha, sűrű, selymes fényű és jó hőszigetelő is, és mivel minden négyzetcentiméterén 50 ezer szőrszál található, nemcsak a világpiacon, de a szőrmés állatok közt is abszolút dobogósnak számít.
Ugyan a világ egyik legkeresettebb szőrméjét a nyércek adják, a legértékesebb mégis a szibériai cobolyprém, amely selymességéről, fényes csillogásáról, ritkaságáról, pehelykönnyű súlyáról és tartósságáról híres. Legsötétebb árnyalatai számítanak a legdrágábbnak, de ragyogóan fénylő bézs, barna, arany, ezüst és fekete színben egyaránt elérhető. Hozzájutni azonban kizárólag az orosz aukciókon lehet, a kormány ugyanis rendkívül szigorúan szabályozza a cobolyprém kereskedelmét.
Ez a nyércekhez hasonlóan a menyétfélék közé tartozó ragadozó kisemlős ugyanis főként az Urál-hegységtől keletre elterülő szibériai tajgán él. Hosszú időn keresztül csak élvefogó csapdákkal zsákmányolt egyedeikből készítették az arany gyapjúként is emlegetett csúcsminőségű szőrméket, az intenzív vadászat miatt azonban a 20. század elejére a populáció mérete oly mértékben lecsökkent, hogy 1935-ben ötéves vadászati tilalmat is be kellett vezetni. Az ezt követő korlátozások és a cobolytenyésztés megkezdése azonban új lendületet adott a cobolyprém iparának, így mára inkább tenyésztik, mint sem vadon fogják őket.
Prémek kereszttűzben
Bár az ember és a valódi szőrme történelme szorosan összefonódott az elmúlt évezredekben, az állatvédők régóta kongatják a vészharangot a prémes állatok tartásának vélt, vagy valós aggályai miatt. Az egyik leggyakoribb állítás az, hogy a farmokon iszonyú kínok között élnek és halnak a tenyészállatok, sokukat pedig élve nyúzzák meg, de sokszor hangoztatják azt is, hogy a luxusszőrmék feleslegesek, manapság ugyanis már műbőrrel és műszőrrel könnyedén helyettesíthetők.
A szőrmeipar képviselői azonban ahhoz tartják magukat, hogy a szektor szigorúan szabályozott, működésének legfontosabb alapelve az állatjólét, máskülönben az állatok fogságban nem is szaporodnának, és nem növesztenének dús és fényes szőrmét. Az iparág ráadásul több millió embernek ad munkát a világon, a természetes szőrme pedig olyan hosszú élettartamú anyag, amely kiváló és fenntartható alternatívát jelent a fast fashion darabok jóval nagyobb környezeti terhelést jelentő szintetikus alapanyagához képest.
A fokozódó nyomás hatására a prémes állatok tenyésztését többek között Nagy-Britanniában, Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában már be is tiltották, a közeljövőben pedig Hollandiában, Szlovákiában és Norvégiában is véget fognak vetni a prémes állatok tenyésztésének.
A prémipar körüli huzavonára a koronavírus pandémia még rátett egy lapáttal, amikor elsőként Dánia, majd később más országok nyérctelepein is kimutatták a vírus új változatát. Mivel a szakemberek attól tartottak, hogy az új variáns ellen nem hat majd a védőoltás, az ezerszámra egy helyen tartott állatok körében ráadásul további mutációkra is lehetőség nyílna, november 4-én elrendelték a teljes dán nyércállomány, azaz több mint tízmillió állat azonnali leölését.
A világelső dán prémaukciósház, a Kopenhagen Fur röviddel az esemény után be is jelentette, hogy az elkövetkező 2-3 évben kiárusítja teljes készleteit, majd végleg befejezi tevékenységét. Vélekedésük szerint a most meghozott döntések következményeit még a legerősebb közösség sem képes túlélni, még akkor sem, ha a dán kormány maximális támogatásáról biztosította a gazdaságokat.
Úgy tűnik tehát, hogy az ember és a szőrmék viszonya nagy magasságokat és nagy mélységeket is megélt az elmúlt évezredek során, ám hogy a történet miként íródik tovább, azt még korai megmondani.
