Halottak Napja és Mindenszentek eredetileg a katolikusok ünnepe volt. Ha elbeszéljük egymásnak elhunyt hozzátartozóink emlékét, megtudhatjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, és ki előtt fogunk állni majd egykor. Glässerné Nagyillés Anikó néprajzkutatót, a szegedi Móra Ferenc Múzeum muzeológusát kérdeztük, aki értékes, változatos népszokásokról mesélt a Tudás.hu-nak.
Októberben megélénkülnek a temetők, esténként szaporodnak a mécsesek a sírokon. Közeledik az a nap, amikor hálánkat fejezzük ki elhunyt szeretteinkért. Sokan évente csak ezekben a napokban szakítanak időt a sírok rendbetételére, ilyenkor gyakrabban felbukkannak a múltból a családi emlékképek. Odafordulunk azokhoz, akik már egy másik világban élnek, de szívünkben örökké megmaradnak.
Mindenszentek és az azt követő Halottak napja régi időkből erednek, számos szép népszokás kötődik Magyarországon is a jeles napokhoz. Napjainkban a sírok rendbetétele mellett az otthoni gyertyagyújtás maradt meg szélesebb körben szokásként, de egykor az imádság, a harangozás és a kóduskalács hozzátartozott a keresztény eredetű ünnephez.
Hogyan illeszkedik Mindenszentek és Halottak Napja ünnepe az évbe?
Mindenszentek az élő és meghalt hívek misztikus közösségére, Isten szentjeinek egységére emlékeztet bennünket. Ahogyan Bálint Sándor a Népünk ünnepeiben megfogalmazta: „a küzdő Egyház egymás mellett üli meg a dicsőséges Egyháznak és a szenvedő Egyháznak ünnepét: Mindenszentek és Halottak napját.”
Mindenszentek katolikus ünnep, a reformátusok például ezen a napon a Reformációra emlékeznek.
A szokások minden esetben függenek a mindenkori társadalomtól, amiben léteznek. Nem lehet őket önmagukban, az éltető közösségtől függetlenül szemlélni, időről-időre változnak. Az ünneplés mikéntje és számos szokása társadalmi rétegenként eltért. Az egykori rítusok egy része idővel el is maradt. Ha szokásgyűjteményekből akarnánk megismerni az ünnepet, az olvasottak nagy része ma nem lenne élő gyakorlat, vagy jelen idejű felsorolásuk anakronizmusként hatna.
A leírtak egyrésze ugyanis egyháztörténet, másrésze a 19. századi parasztság vagy városi kispolgárság világához tartozott, esetleg a kor gyászpompájának leszűrődése volt.
Ennek a két napnak a jelentősége ma a leszármazásra vonatkozó családi emlékezet fenntartása, amelyet az élő emberek ápolnak és adnak tovább a következő generációnak.
A szerepe pedig az, hogy összeköti az élőket a holtakkal, az előttünk járó nemzedékekkel, történeti mélységet ad annak, hogy kik vagyunk.
Eredetileg mely személyekkel állt kapcsolatban a Mindenszentek ünnepe? Kik azok, akikről megemlékeznek a katolikusok ezekben a napokban?
Mindenszenteket az 1. század óta november elsején ünnepelték.
Azoknak a megdicsőült lelkeknek az ünnepe, akikről nagy számuk miatt a kalendárium név szerint nem emlékezik meg. Ide tartoznak azok, akik életszentség hírében hunytak el, de azok is, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a Mennyországba.
Máriát Mindenszentek Királynéjának is nevezték.
Az ünnep kapcsán fontos megemlíteni a Jelenések könyvét. Ahol szó esik a győztesek seregéről is: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!” (Jel 7,9-10) Halottak napján, november másodikán a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezünk meg. A régi népnyelvben „lelkök napjának”, „lelkek emlékezetének” is nevezték. Egy idő után Mindenszentek gyakran a Halottak napja vigíliájává vált. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, „halottak hetének” nevezték.
Halottak napja most már munkanap, a halottakról való megemlékezésre ezért Mindenszentek napjára és az előkészületére tolódott át.
Milyen eredete van ezeknek az ünnepeknek a magyar néphagyományban?
Ezek az ünnepek egyházi eredetűek, innen kerültek be az ünnepeink közé. Nem minden eleméről tudjuk pontosan, hogy honnan ered. Mindenszenteket az 1. századtól november elsején ünnepelték.
A szenvedő lelkekről való gondoskodás (misével, imával, jócselekedettel, alamizsnálkodással, búcsúfelajánlásokkal) Bálint Sándor szerint a jámborság középkori felfogásában gyökerezik.
Milyen szokások, rítusok kapcsolódnak ezekhez a napokhoz?
Szegeden, de az ország több részén szokás volt ilyenkor az alamizsnálkodás.
Az asszonyok Mindenszentekkor kalácsot sütöttek (mindönszentök kalácsa, kóduskalács) amelyet a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak azzal a kéréssel, hogy imádkozzanak a halottaikért.
Ennek hátterében az állt, hogy a koldusok imádságát hathatósabbnak gondolták. Egyes helyeken a meghívott szegények, koldusok, félkegyelműek ünnepélyes megvendégelése előzte meg a halottas házban ült tort. Olykor a halott végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a család teljesítette is, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár.
Otthon gyertyákat gyújtottak, általában annyit, amennyi halottjuk volt.
Szokás volt az is, hogy egyesével gyújtották meg őket, addig imádkoztak mellettük, amíg el nem égett, utána gyújtották a következőt. Általánosan szokás volt a sírok megtisztítása, virággal díszítése. A sírok díszítésének, koszorúzásának hagyománya a 19. század első felében, a német polgárság hatására vált általánossá Magyarországon.
Miben tért el egyes vidékeken a gyertyagyújtás hagyománya?
Az Ipoly menti falvakban, aki nem tudott temetőbe menni, az otthon gyújtott gyertyát Mindenszentek napján. Jászladányon élelmet halmoztak fel a templom előtt, amit a koldusbíró osztott szét a koldusok között.
Az első világháború után kialakult az a szokás is, hogy a hősök emlékművénél este a négy világtáj irányában, négy koporsóforma rácsozatot állítottak fel, ezeken helyezték el a gyertyákat a hozzátartozók. Ilyen módon tudtak megemlékezni azokról, akik ismeretlen helyen nyugodtak, nem lehetett a sírjukat felkeresni. Katolikusoknál ma is él, hogy temetői nagykeresztnél vagy a Kálváriánál emlékeznek meg a világháborúk során elhunyt felmenőkről, akiknek nincs helyben sírja.
Mikor és hány alalkalommal harangoztak az elhunyt hozzátartozókért?
Országszerte ismert volt a halottakért való harangozás.
Göcsejben mindenki maga harangozott a halottjaiért. Mindenszentek napjának estéjét a „halottak estéjének” is mondták. Ilyenkor a halottak emlékére országszerte egy-két óra hosszáig harangoztak. Tápén úgy tartották, hogy ez idő alatt „nyugszanak”, nem szenvednek a lelkek a tisztítótűzben.
Bálint Sándor írt arról is, hogy Tápén szokás volt Mindenszentek estéjén lakomát tartani. Ennek hátterében az az országosan ismert hit állt, hogy Mindenszentek estéjén a halottak hazalátogatnak. A jókedvű mulatozással valószínűleg őket akarták megtéveszteni.
Szokás volt a visszatérő halott családtagok megvendégelése is. Kacorlakon (Zala) például rétest raktak ki az ablakba, de szokás volt éjszakára az asztalra kenyeret, foghagymát és sót kitenni, hogy legyen mit ennie a halottnak, ha esetleg éhes.
Jászdózsán úgy vélték, „míg a harang szól, a halottak otthon vannak.” Ezért, miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza égve hagyták a lámpát, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni.
A munkát több helyen tiltották, esetleg a halottak hetében is. Göcsejben például ezen a héten tilos volt ruhát mosni vagy párolni, mert hitük szerint akkor a család halottja vízbe kerül vagy megvizesedik rajta a ruha.
Voltak olyan falvak, ahol Mindenszentek napján tartották meg a bíróválasztást, a cselédfogadást, és ekkor újították meg az egész tanácsot.
Napjainkban ezeknek a szokások nagy része feledésbe merült, a sírlátogatás és -díszítés, illetve a síroknál vagy otthon történő gyertyagyújtás maradt meg általánosan.
Az utóbbi évtizedekben országszerte elterjedtek a töklámpások, a Halloween megünneplése. Kiszoríthatja idővel ez a nyugati „divathóbort” a Halottak napjához kapcsolódott népszokásokat?
A mindenszenteki és halottaknapi hagyományt nem lehet ősinek és magyarnak tekinteni, számos közép-európai városi elem is van. Ez egy keresztény hagyomány, többféle történeti réteggel, az elemeinek pedig szerepük volt, konkrét életmódhoz és társadalomhoz kötődtek.
Az ünneplés módjai változnak, de nem tartom valószínűnek, hogy a Halloween kiszoríthatná az elhunytjainkról megemlékező keresztény szokáskultúrát.
A Halloween jelenségét akkor érthetjük meg, ha a szerepét nézzük és azokat a tényezőket, amik vidékünkön életre hívták. Ma nagyon sok ember távol él attól a településtől, ahol őseik sírja található. A társadalmi felemelkedés, az oktatás, a munkavállalás, a családalapítás nem csak elődjeik életmódjából mozdította ki az embereket, hanem azok lakóhelyéről is. A temetők és a síremlékek szerepe szintén átértékelődött az 1970-es évektől felnövekedett nemzedékek szemében. A rendszerváltás előtt a vallásosság közösségi megélését pedig nem támogatta a hatalom. A generációk között a szokások és a családi emlékezet átadásában szakadás keletkezett.
A legtöbb ember számára Halloween egy pótlék, ami a filmekből, a közösségi médiából és a fogyasztói világból ered, lényegében a szórakozásról szól, egy űrt tölt be. A Halloween kérdése ennek az űrnek a kezelésében van: képesek-e betölteni a családok, képes-e kezelni a mai magyar társadalom.
A Mindenszentek és a Halottak napja jelentősége az egyházi tanításokon túl a széles magyar társadalomra nézve ma a genealógiai emlékezet fenntartásában ragadható meg. Mindkettő nem csak családi, hanem a közösség ünnepe is volt. Mára nagyrészt elvesztették a közösségi jellegüket.
Amit ma megtehetünk az az, hogy elbeszéljük – elbeszéltetjük – a családjainkban, hogy kik voltak az őseink, miként éltek, kiknek köszönhetjük azt, hogy ma itt vagyunk.
Ahol ez még tárgyi emlékekhez, fényképekhez, fennálló sírhelyekhez köthető, ott igen szerencsés helyzetben vannak az emlékezők. Mindez pedig támpontot ad számunkra és az utódaink számára ahhoz, hogy úgy tudjunk mozogni a világban, hogy tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, s ha az ünnep lényegét tekintjük, hogy ki előtt állunk majd egykor.
