Soós Balázsnak elege lett a mókuskerékből, a sikeres vállalkozó a hagyományos kertvárosi környezetet cserélte fel egy vidéki farmgazdaságra. Száznyolcvanfokos fordulatot vett az élete, amikor hátat fordított a nagyvárosnak, és családi gazdaságot alapított. Az aranykalászos gazda azt vallja, hogy képesnek kell lenni megtermelni magunknak az egészséges élelmiszert, és célszerű idejében felkészülni a legrosszabb forgatókönyvre. Ezért Soós Balázs 2015-ben hozzáfogott saját „B terve” megvalósításához.
Balázs korábban sikeres vállalkozó volt, kertvárosi házzal, nagy autókkal és nyugat-európai szintű ökológiai lábnyommal.
Ám hiába élt az amerikai filmekből ismerős felső középosztály életszínvonalán, bő tíz éve rájött, hiába keres jól, a gondjai továbbra sem oldódtak meg a több pénzzel. Sőt, egyre több és nagyobb kockázatot kellett vállalnia, ha úgy akart élni, mint néhány barátja.
Az ismerősei közül többen jóval magasabb életszínvonalat engedhettek meg maguknak, mint ő, de az életminőségük rosszabb volt a vállalkozó mindennapjainál.
Ekkor már az is zavarta a férfit, hogy az élelmiszerboltok polcai tele voltak „ehetetlen szeméttel”.
Végül arra az elhatározásra jutott, hogy cselekedni kell: feltörte a zöld gyepet, kiskertet létesített, a család és a szomszédok legnagyobb megrökönyödésére vásárolt két kecskét és néhány pár naposcsibét. Úgy érezte, ideje változtatni a sorsán. Soós Balázst kérdeztük, aki szívesen mesélt a Tudás.hu-nak elképzeléseiről, a nagy váltásról, és arról, hogyan lehetséges felkészülni egy világégésre.
Mikor érezte úgy, hogy a hagyományos kertvárosi modell nem működik? Hogyan képzelte el a változtatást?
Egymásra rakódott tapasztalatok formálódtak egy kérdéssé, amire évekig kerestem a választ. A kérdés talán így helyes:
Hová vezet ez az egész őrület?
Kétségeket éreztem a fenntarthatósággal kapcsolatban.
Zavart, hogy nem tudom lemodellezni, mi történne egy városban, ha 5 napra elmegy az áram. Végtelenül zavart, hogy az életmódból fakadóan ki vagyok szolgáltatva. A vizet egy „csövön keresztül” vásárlom, az áramot is megveszem vezetékeken keresztül, a fűtésemért felelős gázért szintén fizetek.
Az élelmemet a bevásárló központ tárolta, mert a spájz össze lett nyitva a fürdővel, hogy nagyobb legyen.
Akkora rezsivel üzemelt a ház és annyi hitel volt rajta a kocsikkal együtt, hogy ha véletlenül lebetegedtem volna, félő volt, hogy nem tudom elővakarni azt a 7-800 ezer forintot havonta. Márpedig ebben az esetben fél év alatt úgy eladósodnék, hogy esélyem sem lenne kikeveredni belőle.
Ez az állandó nyomás és bizonytalanság 40 éves koromra kikezdett engem.
A megoldást abban láttam, hogy megpróbálom azokat az alapvető dolgokat beszerezni a természettől, amelyeket egyébként az utolsó szöcskének is ingyen odaad. Víz, friss levegő, élelem és tüzelő. Ehhez nem kell mást tenni, mint lejjebb adni a kényelemből.
A család mindenben egyetértett velem, kivéve abban, hogy egy jottányival is kényelmetlenebb legyen az életünk.
Sokáig tervezgettük a költözést együtt, de csak én kerestem a helyeket. Persze, amiket találtam, az sosem volt jó nekik. Később rádöbbentem, nem a helyekkel van baj, hanem azzal, hogy nem akarnak költözni.
Ez volt a legnehezebb pillanat, rájönni, hogy vagy feláldozom magam, vagy megyek egyedül. Egyik forgatókönyv sem tetszett, így végül egyedül az ismeretlent választottam, mert azt nem tudtam, mennyire lesz nehéz az élet. Így indult az én B tervem.
A kertvárosban kecskét és csibéket vitt a házhoz. Hogyan fogadta a család a kezdeti lépéseket? Mit szóltak a szomszédok a kecskeszaghoz?
Az önellátásra gondoltam, szerettem volna a kiszolgáltatottságunkat csökkenteni, de egy kertvárosban ezt nem lehet hatékonyan megvalósítani. A család mindenben támogatott, nagy összetartásban voltunk és vagyunk a mai napig is.
A szomszédokkal sosem volt gondom, persze az lehet, hogy nekik igen, de nekem nem szóltak erről. Hamar be kellett látnom, hogy az állatoknak túl szűkös volt a hely, nem tudtam őket a természetük szerint tartani.
2015-ben nagyot lépett előre, megvásárolta álmai portáját. Milyen tervekkel indult Almásházára, a tanyára?
Mivel akkor örököltem, végre a rendelkezésemre állt egy olyan összeg, amivel kipróbálhattam saját elképzeléseimet. Határozott elképzelésem volt a tennivalókról.
Szakkönyveket vásároltam és böngésztem a netet szakirodalom után, beiratkoztam egy okj–s aranykalászos gazda tanfolyamra. Naphosszat terveztem, fontossági sorrendet állítottam fel. Ki akartam próbálni, milyen az a legszerényebb életszínvonal, amivel még ki tudok egyezni, mi az, amit el tudok engedni, és mi az, amit nem.
Kezdetben tudni akartam, milyen érzés „semmit sem csinálni”. Úgyhogy 2 évig semmit sem csináltam, illetve csak azt, amitől úgy éreztem, jobb lesz nekem. Üzleti tevékenységbe, gazdálkodásba nem kezdtem az első években, csak éltem. Az volt a dolgom, hogy jól érezzem magam.
Mit kell tudni a tanyáról?
Jelenleg Almásházán, a KellőFarm családi gazdaságot ketten üzemeltetjük a fiammal. Ez már egy vállalkozás, ami magas minőségű élelmiszert állít elő.
Persze normális minőségről van szó, csak a sok-sok „ipari hulladék” miatt, amiket élelmiszernek neveznek, kiemelkedik a sorból. Egy normális világban nem képviselne magas minőséget.
Hogyan fejlődik a gazdaság, hol tartanak most az önellátásban?
Megtanultam, hogy nem tudok teljes mértékben önellátó lenni. Önellátásra csak egy olyan közösség képes, aminek a létszáma jóval meghaladja azt, ami egy családi közösségben előfordul. Minimum egy faluközösség vagy több település szükséges.
Most közösséget építünk, de nagyon keservesen megy. Ehhez nem is igazán értek.
Arra már rájöttem, hogy a mai falvakban nincs társadalmi kohézió.
Régen a vallás miatt nagyobb volt az összetartás, és gyakran egy-egy településen éltek a rokonok. Ma már a falusi emberek igyekeznek lépést tartani a városi trendekkel, eljárnak dolgozni, bevásárlóközpontban vásárolnak, keresik a magasabb életszínvonal lehetőségét.
A mi falunkban már senki nem használ budit, mindenhol angolvécé van. Amikor egy falu nem funkcionál, azaz nem „faluként viselkedik”, akkor igazi közösség sem tud kialakulni. Itt tartunk most mi is, a képviselő társaimmal azon dolgozunk, hogy újra funkcionáljon a falu. Termeljünk élelmiszert, lássuk el a település lakóit, a felesleggel pedig a városi embereket.
Jó lenne, ha kialakulnának egymás között gazdasági kapcsolatok. Mondjuk, hogy neked méheid vannak, én pedig mézes kalácsot gyártok – így szükségünk van egymásra. Ha egy ilyen kohézió létrejön, akkor a közösség is stabilabbá válhat. Nem fogok a méhésszel összeveszni, mert nem seperte össze a levelet, hiszen akkor nem tudok majd mézeskalácsot készíteni. Ha ezt belátom, akkor már nem is zavar annyira az a levélkupac…
A tanya szépen fejlődik, évről évre. A gazdasági környezet, az infláció és az alapanyagok, illetve az energiaárak emelkedése ellenére is jónak mondható.
Fizetőképes kereslet van a jó minőségű élelmiszerre.
Amennyiben csak alapanyagot állítanánk elő, akkor lehet, hogy bajban lennénk a kiszolgáltatottság miatt.
Amikor alapanyagot termelek, azt a kereskedőnek kell eladnom egy mesterségesen nyomott áron, annyiért amennyit mondanak. Ebben az esetben tulajdonképpen egy torz, lehetőségek nélküli piacon értékesítek.
Ha végterméket árulok, akkor minden árrés engem illet, a végfelhasználó pedig jelen pillanatban kifizeti a magasabb árat egy prémium termékért. Persze, végterméket előállítani élelmiszer esetében nem könnyű, de nincs más működő alternatíva számomra.
Mekkora jelenleg az állomány?
Kárpáti Borzderes szarvasmarhát tenyésztünk, ez a fő bevételi forrás.
Ez ridegtartásra alkalmas, őshonos háztáji fajta. Hármas hasznosítású, jó tej beltartalmi értékkel, magas húsminőséggel. Államilag támogatott fajta.
Jelenleg 32 szarvasmarhánk van, de ez változik időről időre. Ezen kívül néhány tucat baromfit tartunk saját ellátásunkra, pár sertés, kutya meg macska is megél a portán.
Kényelmetlenebb lett az élet a kertvárosi gyeplocsoláshoz képest? Hogyan változtak meg a hétköznapok?
Most is ugyanannyit dolgozom, mint korábban, a különbség abban van, hogy ehhez van kedvem, hiszek benne és élvezem minden percét.
Kényelemben össze sem lehet hasonlítani. A legnagyobb különbség mégis az, hogy ha ebbe a vállalkozásba anyagilag belebukok, akkor oda zuhanok vissza, ahonnan indultam az elején (ahogy éltem 2 évig).
Ez számomra teljesen vállalható lenne, így semmilyen stresszt nem okoz. Nem fogok eladósodni, nem vesztem el az otthonom, nincs hitelem, nem tartozok soha senkinek. Nincs rezsim, ami tönkre tegyen, ha nincs bevételem.
A legelső házi szabályunk az volt a gazdaság indításánál, hogy a meglévő életszínvonal elégséges, és akármekkora is a farm bevételnövekedése, az életszínvonal nem változtatható.
Ettől az életmódtól kiszámíthatóbb napokat, nyugalmat, fenntarthatóságot, illúziómentes biztonságot várok a szükségletekkel kapcsolatban.
Milyen mértékben lehet ma valaki Magyarországon önellátó?
Pontosan definiálni kellene az önellátás szót, hiszen ez nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Hivatalosan: az élet fenntartását biztosító szükséglet. Ha a teljes maslow féle piramist veszem, akkor a család, ami a legkisebb közösség még a feléig sem jut, így legfeljebb 50 százalékban. Úgy gondolom, csupán a nagyobb létszámú közösség képes a teljes önellátás megvalósítására.
Persze ettől függetlenül a B terv még működhet. Ön szerint hosszabb távon életképes lehet az önellátó gazdaság?
Kizárólag a B terv lehet életképes számomra. Én ebben hiszek, ez a küldetésem. Ezt akarom csinálni, de szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem nyújt megoldást mindenkinek, és nem is kell mindenkinek ugyanezt csinálni.
A tudományra, a tanárokra, a mérnökökre, a szakemberekre ugyanúgy szükség van.
Vannak bizonyos területek, melyeknek megfelelőbb „élőhely” a város. Nem tud, nem kell és nem is lehet mindenkinek tanyára költözni. Csak annak, aki szeretné, és elhiszi, hogy neki ez jó.
A jövőkutatók egy része azt mondja, hamarosan összeomlik a világgazdaság. A városlakók tömegei vidékre fognak indulni, de nem lesznek képesek megfelelő tudás hiányában élelmiszert termelni maguknak. Mi történne, ha bekopognának Önhöz?
Erre is tudom a választ.
Három túlélési képesség szintet különböztetek meg.
A legelső szint, amikor az egyén a szükségletei kielégítését készletek felhalmozásában látja. Ezen a szinten van az emberiség java.
A következő szint, amikor a készletek előállítására alkalmas eszközök birtoklásában látja az egyén a túlélés lehetőségét, képessé teszi magát arra, hogy készleteket állítson elő, vagy azokat meg tudja szerezni. Ezt csinálják a haladó prepperek, akik felszerelést és fegyvereket gyűjtenek. Ez egy nagyobb létszámú csoport, de még mindig az emberek töredéke.
Az utolsó, legfejlettebb szinten már olyan tudással és tapasztalattal rendelkezel, ami képessé tesz arra, hogy minimális eszközzel és felszereléssel is megteremtsd magadnak a fizikai szükségleteidet. Kevés ilyen embert ismerek, de azért léteznek a környezetemben.
Mit javasol azoknak, akik Önhöz hasonlóan szeretnének a hagyományos városi létformából az önellátás felé elmozdulni? Mire számítsanak, ha rászánják magukat a változtatásra?
Vágjanak bele, hiszen a természet úgyis mindenre megtanít. Bármit lehet csinálni, mert a természet vagy a barátod lesz, vagy a tanárod. Nem kell félni. Akárhányszor újra lehet kezdeni. Bármikor lehet változtatni, és bármit meg lehet tanulni. Nincs „tuti” recept, hiszen nem vagyunk egyformák.
Fotó: Soós Balázs
