Kína vezetése az idén 5 százalék körüli gazdasági növekedést célzott meg. Ez meglehetősen ambiciózus cél, tekintve a világ második legnagyobb gazdaságát sújtó problémák nagyságrendjét. Lassul a belföldi, lakossági fogyasztás növekedési üteme, válságjelek gyülekeznek az ingatlanpiacon, több ezer milliárd dollárral csökkent a kínai tőzsdék kapitalizációja, nagyon erős a külföldiek tőkekivonása, s mindennek tetejébe az Egyesült Államok mindent elkövet, hogy csökkentse függését az ázsiai óriástól, igyekszik korlátozni annak technológiai felzárkózását. Kína a világ második legnagyobb gazdasága, a világ gyártóműhelye, így a gazdasági feszültségek az egész világgazdaságra kihatnak. A Magyarországra látogató Hszi Csin-ping kínai elnök nincs könnyű helyzetben.
A kínai gazdaság működési modellje hosszú évtizedekig az olcsó exporton alapult. Ehhez olcsó munkaerő volt szükséges, a jobb élet reményében a falvakból a nagyvárosokba áramló millióknak munkát, lakást, oktatást, ellátást kell biztosítani. A fokozatosan megerősödő kínai középosztály aztán lehetőséget kínált a modellváltásra: a gazdasági növekedést egyre inkább a lakossági fogyasztásra próbálták meg átállítani. Egy darabig egész jól ment a dolog, a pandémia azonban alapvetően rendezte át a helyzetet. Az ipar leállt, a lakosság megijedt és költekezés helyett megtakarított.
Tavaly a nehézségek dacára sikerült teljesíteni a szintén 5 százalék körüli növekedési célt, de ennek megismétlése nagyon nehéz lesz az idén, már csak technikai okok miatt is.
A tavalyi évet ugyanis már nem rontották a koronavírus járvány tombolása idején mélybe szakadó indexek – nem segít az alacsony bázis. A Bloomberg által megkérdezett közgazdászok arra számítanak, hogy a bruttó hazai termék idén körülbelül 4,6 százalékkal bővül, sokan az ingatlanpiac és a defláció okozta folyamatos kihívásokra hivatkoznak. A kontinensnyi méretű országban tavaly októbertől idén januárig deflációt mértek, vagyis az előző év azonos időszakához képest csökkentek a fogyasztói árak januárban már majdnem egy százalékkal. Februárban egy szerény, 0,7 százalékos áremelkedés.
A kereskedelem is kockázatot jelent: Bár az év elején megugrott az export, Pekingre továbbra is nagy nyomást gyakorolnak az USA által vezetett kereskedelmi korlátozások. Vang Ji külügyminiszter „zavarba ejtőnek” nevezte ezeket a korlátozásokat, ami ismerve a kínai diplomácia nyelvét meglehetősen kétségbeesett segélykiáltásnak tűnik.
A világ munkahelyeinek és termelésének nagy része Kínától függ, annak hatalmas piaca felszívja a nyugati exportot, gyárai pedig ontják a nyugatra irányuló importot. Az IMF előrejelzése szerint 2028-ig Kína marad a globális növekedés legfőbb hajtóereje, részesedése a világ teljes növekedéséből várhatóan 22,6 százalék lesz, ez a kétszerese az Egyesült Államok hozzájárulásának.
Kína terjeszkedése a globális kereskedelem egyik hajtóereje, és az ásványkincseket exportáló országok, például Brazília és Ausztrália különösen érzékenyek a kínai infrastrukturális és ingatlanberuházások hullámzására.
A fémek, például a vasérc és a réz ára tavaly ingadozott, mivel a világ legnagyobb piacán a kereslet elmaradt a várakozásoktól. A visszaesés különösen a csúcstechnológiai termékek exportőreit sújtja, a Dél-Koreából és Tajvanról érkező szállítások tavaly minden hónapban csökkentek.
A fogyasztói bizalom csökkenése számos nagy multinacionális márka – a Starbuckstól a L’Orealig – eredményeit rontja. Az Egyesült Államokban a Federal Reserve igyekszik úgy megfékezni az inflációt, hogy a gazdaság ne zuhanjon recesszióba. Ha ez mégsem sikerül, s bekövetkezik a gazdasági lejtmenet, esetleg egy hosszabb ideig tartó pangás, s e közben a kínai növekedés is vészesen lelassul, nagyon csúnya évek várnak a világgazdaságra.
Kína 18 ezer milliárd dolláros gazdasága számos szektorban szembesül jelentős problémákkal. A feldolgozóipari termelés februárban már az ötödik egymást követő hónapban zsugorodott. Az export – amely a világjárvány idején következetes támaszt jelentett, mivel a kínai gyárak nem álltak le még ekkor és mindent megtettek az amerikai és az európai megrendelések kielégítésére – 2016 óta először csökkent tavaly. A szállítások a világjárvány idején megugrottak, mivel az otthon rekedt emberek több kínai fogyasztási cikket vásároltak. Ugyanakkor az áruhiány miatt felpörgő inflációt a világ nagy jegybankjai kamatemelési ciklusokkal igyekeztek megfékezni, ez megdrágította az életet, visszafogta a lakossági fogyasztást, így a kínai importáruk iránti keresletet is.
A helyzetet tovább rontja Washington deklarált célja, hogy elvágja Kínát a fejlett félvezetőktől és más, a jövőbeli gazdasági növekedés motorjául szolgáló technológiáktól.
Bajban vannak az önkormányzatok is, amelyek bevételeinek meghatározó részét hagyományosan az ingatlanügyletek adták. Építési telkeket adtak el az ingatlanfejlesztőknek, amelyek gigaberuházásokkal igyekeztek kielégíteni a nagyvárosokba, ipari centrumokba áramló milliók igényeit. A pandémia megakasztotta ezt a folyamatot, így a helyhatóságok kénytelenek voltak úgynevezett “könyvön kívüli” hitelfelvételre – nyakig eladósodtak.
A Bloomberg becslései szerint a kínai ingatlanpiac 2018-ban volt a csúcson, az ágazat a GDP valamivel több mint 24 százalékát adta. Ez mára 20 százalék alá csökkent és folyamatosan mérséklődik.
Amikor Kína 2022 végén megszüntette a járvány miatt bevezetett korlátozásokat, és újra megnyitotta határait, hatalmas optimizmus uralkodott világ- és országszerte. A gazdasági vezetők arra számítottak, hogy a korlátozások miatt elhalasztott fogyasztás kirobban és a járvány alatt felhalmozott megtakarítások a piacra dőlnek, nagyon erős lendületet adva ezzel a GDP-nek – főleg az utazási és a vendéglátó szektornak. A szép remények azonban hamar szertefoszlottak, a fellendülés nem valósult meg, a lakosság bizonytalanságot érzett, fél a munkanélküliségtől és jövedelme csökkenésétől.
Mindezt súlyosbította az úgynevezett vagyonhatás. Egy átlag kínai legnagyobb, legértékesebb vagyontárgya a lakása. A lakásárak zuhanása miatt így úgy érzi, hogy elszegényedik – vagyis elkezd iszonyat tempóban megtakarítani. A turizmus a szokásos kínai holdújévi ünnepek alatt fellendült ugyan valamelyest – ilyenkor mindenki hazautazik a családjához, kínaiak milliói kelnek útra -, de ennek ellenére a fogyasztás továbbra is lanyha maradt.
A munkanélküliség is nagy probléma, jellemző, hogy a kínai statisztikusok egy átmeneti időszakra felfüggesztették a fiatalkorú munkanélküliekre vonatkozó statisztikák publikálását – módszertani felülvizsgálatra hivatkozva -, s csak hónapokkal később kezdték el ismét közölni az adatokat. Érdekes módon ezek lényegesen kedvezőbb képet mutatnak, mint a korábbi számok. A munkanélküliséget rontja az is, hogy Hszi Csin-ping a korrupció felszámolásának nevében hadjáratot indított a nagy technológiai cégek ellen, így számos fiatal érzi magát kiugrási lehetőség, jövőkép nélkül. (Hszi hadjáratának hátterében sokak szerint az áll, hogy a nagy technológiai óriások – mint például az Aliexpressz, vagy a Huawei túl nagy befolyásra tettek szert, gazdasági hatalmukat a dolgok természeténél fogva egyre inkább politikai haszonszerzésre kezdték el fordítani.)
A kormány 2020-ban megpróbált keményen fellépni az erősen eladósodott ingatlanfejlesztőkkel szemben, hogy csökkentse a pénzügyi rendszert fenyegető kockázatokat.
Ez lenyomta az ingatlanárakat, és számos kisebb cég, főleg beszállítók váltak fizetésképtelenné. Leállították a fejlesztéseket, abbahagyták a már leelőlegezett, de még át nem adott lakások építését. Így sokan végső elkeseredésükben nem fizették tovább a jelzáloghiteleket – pénzügyi válság fenyegetett. Vészcsengő szólalt meg sok kínai fejében, akik korábban biztos befektetésnek gondolták az ingatlant. A piaci kínok még az idén sem enyhültek, az új és használt lakások ára 2022 eleje óta csökkennek.
Peking persze igyekszik elejét venni a válság kiszélesedésének – adminisztratív eszközökkel. A hatóságok speciális hitelekonstrukciókat dolgoztak ki, finomítottak a pénzügyi szabályokon és csökkentették a jelzáloghitelek referencia kamatait.
A likviditási aggályok azonban továbbra is fennállnak, olyan, korábban makulátlannak gondolt ingatlanfejlesztő gigászok kerültek problémás helyzetbe, mint az Evergrande vagy a Country Garden – utóbbi az eladások alapján egykor az ország legnagyobb ingatlanfejlesztője volt.
A kínai jegybank tavaly júniusban és augusztusban kamatcsökkentést hajtott végre, a növekedés segítésének hagyományos eszközével élt. Januárban viszont csalódást okozva már nem folytatták a kamatvágási hullámot, világossá vált, hogy a klasszikus módszerek nem működnek. Felismerték, hogy nem is annyira likviditási válság van, sokkal inkább bizalmi krízis. Hiába kapsz olcsón pénzt, nem fogsz vásárolni, mert bizalmatlan vagy a jövővel kapcsolatban. Ezt a problémát viszont a világ egyetlen jegybankja sem képes kezelni, lévén alapvetően politikai kérdés.
A megoldás érdekes módon Amerikából jöhet – a pénzügyi válság idején Ben Bernanke, az amerikai jegybank, a Federal Reserve akkori elnöke vezette be, hogy közvetlenül ad készpénzes támogatást a lakosságnak – képletesen szólva, mintha helikopterről szórná a pénzt.(El is nevezték Helikopter Bennek.) Valami hasonló lehet a megoldás a bizalmi válsággal küzdő Kínában is. Így a várakozások szerint az idén sokkal inkább a fiskális, mintsem a monetáris ösztönzők játszanak majd szerepet a kínai gazdaság fellendítésében.
További monetáris lazítás kockázatos is lenne, ugyanis hiába várja a piac az amerikai kamatcsökkentési ciklus kezdetét júniusra, a dollárkamat továbbra is magas, ha a kínai jüan kamata még alacsonyabb lesz, csak felerősödik a tőkekivonás – s ettől Peking úgy fél, mint az ördög a tömjénfüsttől.
Így marad a “helikopterpénz”. A kormány eddig bejelentette, hogy 2024-ben ezer milliárd jüan (nagyjából 140 milliárd dollár) hosszú lejáratú, különleges államkötvény kibocsátását tervezi – hasonló papírok piacra dobását tervezik a következő években is. A nagy kiadási terveket azonban erősen korlátozza, hogy magas az államadósság, tavaly a GDP majdnem 80 százaléka volt, s folyamatosan növekvő tendenciát mutat.
A problémák összessége abba az irányba mutat, hogy az exportra és a belföldi ingatlanszektorra alapozott kínai növekedési modell idejétmúlttá vált, sürgősen ki kéne találni valami újat. Az immár második éve csökkenő népesség, a lassuló urbanizáció miatt kevesebb strukturális tényező mozgatja a lakáskeresletet Kínában is.
Félő, hogy Kína egy hosszabb, gyenge növekedési időszak elé néz, beleesik az úgynevezett japán-csapdába, ahol az elöregedő népesség lanyhuló fogyasztása miatt kipukkadtak az ingatlan- és részvénylufik, megtorpant a gazdasági növekedés, folyamatos volt a deflációs fenyegetés. Így félő az is, hogy Peking stratégai törekvése, hogy megelőzze az Egyesült Államokat nem valósul meg. Közgazdászok korábban ennek idejét 2030-ra tették. A nagy kérdés, hogy a jelek szerint korlátlan hatalommal rendelkező Hszi Csin-ping milyen megoldást lát célszerűnek. Tartja magát az eddigi, óvatos növekedésre épülő stratégiához, vagy az ország bizalmának és egységének megtartása érdekében még jobban ráerősít az utóbbi években – részben állami nyomásra – felerősödő kínai nacionalizmusnak, és a gazdasági expanzió helyét felerősíti a földrajzi, katonai expanzió.
