Az 1936-ös születésű, amerikai dr. Ann Wolbert Burgess nővérként dolgozott a pszichiátrián a A Boston College-ban a hetvenes években. Bár felfigyelt az erőszakot túlélő páciensek történeteinek hasonlóságaira, arra ő sem gondolt volna, hogy megreformálja az FBI működését.
A szövetségi nyomozóiroda akkoriban már nagy erőkkel kutatott a sorozatgyilkosok, erőszaktevők után.
A fizikai bizonyítékok begyűjtésében sokat fejlődtek, de nem voltak képesek hatékony profilokat alkotni az elkövetőkről. Nem voltak hozzá szabványaik, elég tapasztalatuk, s egyáltalán: nehezen kezelték a szexuális bűnözők áldozatait.
Ann Burgess zonban pont velük foglalkozott a pszichiátrián.
A túlélő nők egy idő után megnyíltak és meséltek neki az átéltekről, ő pedig képes volt a több száz történetet, tanulságot rendszerbe foglalni. Nem utolsó szempont, hogy végre egy nő szemszögéből tekintett ezekre az esetekre.
Az áldozathibáztatás fénykora
Burgess maga is megtapasztalta a szexizmus káros hatásait.
A hetvenes években a tengerentúlon is lenézték a nőket, munkájukat kevesebbre értékelték, úgy vélték, az a dolguk, hogy tisztán tartsák az otthont és neveljék a gyerekeket. Sem magánemberként, sem ápolónőként nem kezelték egyenrangúként.
A rá bízott nők is sokszorosan traumatizált állapotban voltak, az esetek döntő többségében férfiak erőszakoskodtak velük.
Rengeteg tévhit élt akkoriban a témával kapcsolatban, a nőket hibáztatták, amiért öltözékükkel vagy viselkedésükkel “felhívták magukra a figyelmet”.
Burgess feljegyzéseiből derült ki az is, hogy az erőszak jellemzően nem szexuális vágyból, hanem a hatalom, a dominancia, a bosszú megélésének igényéből fakadt. Idővel született a témában néhány cikk, ami felkeltette az FBI egyik különleges ügynöke, az alakulóban lévő Viselkedéstudományi Egységben dolgozó Roy Hazelwood figyelmét.
Nem nőnek való vidék
Burgess nemsokára hivatalos előadást tartott az ügynököknek Quanticóban. Ez olyan jól sikerült, hogy felkérték arra is, segítsen az új egységnek a bűnügyi személyiségprogram kifejlesztésében.
Megmutatta nekik, hogyan szervezzék és rendszerezzék az adataikat. Burgess hosszú évtizedekig folyamatosan együttműködött Roy Hazelwooddal, Robert Resslerrel és John Douglas-szal. Egy csapatot alkottak.
Bár Burgesst nem vették fel hivatalosan ügynöknek, rengeteget segített nekik megérteni a nemi erőszakkal kapcsolatos ügyeket, amelyek akkoriban ijesztő számban emelkedtek.
Interjúkat készített áldozatokkal, elkövetőkkel, mintákat keresett, profilokat dolgozott ki, sőt azt is megtanulta felmérni, melyik ügynök tanítható meg ugyanerre.
Ironikus, hogy mindeközben a szexizmus jegyében éveken át azt mondogatták neki a körülötte élők, hogy az áldozatok pszichológiája iránti érdeklődése tabu, eleve veszélyes, és az FBI bűnözőkkel foglalkozó részlege nem nőknek való hely.
Sorozatgyilkosok terítéken
Burgess egyik legérdekesebb esetében azonban nem nők voltak az áldozatok.
1983-ban Nebraskában két kiskamasz fiút megkötöztek, megerőszakoltak és megöltek, valamint jellegzetes módon megharaptak.
Robert Ressler csapatával együtt készített egy profilt a lehetséges elkövetőről, John Joseph Joubertről, akit pont akkor sikerült elkapni, amikor egy újabb leendő áldozatot próbált elrabolni. Később, amikor Ressler előadást tartott az ügyről, egy Maine állambeli nyomozó összekapcsolta az elkövetőt egy ottani gyilkossággal, azaz kiderült, hogy korábban is szedett áldozatokat, csak épp a korábbi lakóhelye környékén. Beszéltek a férfi anyjával, aki elmesélte, milyen rettenetes, fojtogatással járó veszekedések zajlottak köztük férjével, amit gyerekük végignézett.
Bár felnőttként erre Joubert nem emlékezett, ugyanezzel a módszerrel ölte meg áldozatait. Ha a csapat, amelynek Ann Burgess is tagja volt, nem kapja el, a férfi soha nem állt volna le.
Csakhogy miközben ilyen sikerek kapcsolódtak az egység nevéhez, Ann Burgesst soha nem emelték piedesztálra, sőt. Amíg a Netflix Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya címmel le nem forgatta a profilalkotó egység történetét, alig ismerték a nevét.
Meg akarta ismerni az elkövetőket
A most 88 éves, a témában professzorként tanító Burgess mindig az áldozatokat látta, akiknek mindenáron segíteni szeretett volna.
Abból indult ki, hogy minél jobban megismerik a bűnözők gondolkodását, annál több tragédiát tudnak megelőzni. Ehhez el kellett merülnie az elkövetők megfigyelésében, elemzésében.
Nem értett egyet a médiában akkoriban oly gyakori egydimenziós elképzeléssel, miszerint az ilyen bűnözők kizárólag égetnivaló gonosztevők, de sztárrá sem avatta őket (ami például Ted Bundyval megtörtént).
„A bűnözői elmében az a lenyűgöző” – írta, hogy egyszerre idegen, miközben olyan nyugtalanítóan közel áll a miénkhez”.
Idővel a világ megismerte a folyamatosan dolgozó, tanító, egyetemi előadásokat tartó és a Cold Case Foundation tagjaként rejtélyeket megoldó Burgess nevét. Az Amerikai Ápolási Akadémia 2016-ban élő legendának nevezte, számos másik díjat is nyert, önéletrajzi könyve, A Killer by Design – magyarul Gyilkos mintázatok címmel jelent meg – pedig kötelező olvasmány mindenkinek, akit érdekel, hogyan fejlesztette ki az FBI a profilalkotó programját.
