A pogányok segítségével erősítette meg a kereszténységet emlékérmet kapott királyunk

A Magyar Nemzeti Bank az államalapítás ünnepének másnapján „I. András király” megnevezéssel 500 000 Ft névértékű egy unciás színarany, 15 000 Ft névértékű szintén egy unciás színezüst és 3000 Ft névértékű színesfém emlékérméket bocsátott ki. Mi minden tette alkalmassá I. Andrást az MNB kiemelt megbecsülésére, az emlékérmék kibocsátása sorában (bizonyára történelmi sorrendben) a második helyre?

Mint a Magyar Nemzeti Bank közleményéből megtudhattuk, a 2021-ben indult első kibocsátás ezzel a mostani emlékpénzzel immár sorozattá bővült. Az elképzelt sorozat állomásai árpádházi királyainkhoz kötődnek. A sorozat első darabja Szent István ezüst dénárját elevenítette fel. A most kibocsátott emlékérme, csakúgy, mint az előző, nem kerül a hétköznapi pénzforgalomba, ahogy azt a visszafogott kibocsátási példányszám is mutatja. Az arany emlékérme mindössze 500 példányban kerül ki a Magyar Pénzverő Zrt. műhelyéből, míg az ezüst és a fémötvözetű változatok 5.000-5.000 példányban, s minden bizonnyal a gyűjtőknél lelnek majd otthonra.

Miután Szent István 1038-ban úgy halt meg, hogy nem volt fiú utóda, ezért Imre fia halála után az általa kedvelt és támogatott Orseolo Pétert nevezte meg utódaként. Közel négy évtizedes uralkodása végefelé is gondolnia kellett ugyanis arra, hogy még mindig sokan vannak, akik nem akarnak keresztényként élni, ezért olyan utód kezébe szerette volna adni az ország sorsát, aki elkötelezett keresztény. Az 1010 körül, Velencében született Péter apja, az akkori dózse István nővérével kötött házasságot, Péter tehát első királyunk unokaöccse volt és nagyjából Imre herceggel lehetett egyidős. Körülbelül 15 éves korától kezdve élt Magyarországon menekültként anyjával és húgával, miután apját megfosztották hatalmától. Imre halála után egyébként unokatestvére, Vazul lehetett volna István követője a trónon, de mikor bizonyossá lett, hogy Péter lesz a király, akkor összeesküvést szőtt István ellen.

István után jöttek a trónviszályok

A történet közismert. Vazul lelepleződött, megvakították, forró ólmot öntöttek a füleibe, hogy alkalmatlanná tegyék a uralkodásra, ha mégis arra vetemedne. Joga éppenséggel lett volna hozzá, hiszen az Árpádházi család tagjaként ugyanaz a személy volt közös nagyapjuk Istvánnal. Lássuk a leszármazási táblát.

Egyébként az iskolai tankönyvek is András, Béla, Levente sorrendben emlékeznek meg Vazul fiairól, noha Levente volt köztük az elsőszülött. Nos tehát amikor Vazul pályán kívülre került, fiai kényszerűségből elmenekültek, előbb Csehországba, majd Lengyelországba, Béla ott maradt, bátyjai azonban meg sem álltak Kijevig, ahol a Rúsz dinasztia uralkodott, pontosabban III. (Bölcs) Jaroszláv nagyfejedelem. Mindez még István életében történt. Első királyunk halálának évében András feleségül vette a nagyfejedelem lányát, Anasztáziát. Ehhez azonban előbb ortodox kereszténnyé kellett lennie és addigi neve helyett megkapta a Kijevi Nagyfejedelemség védőszentjének, Szent Andrásnak a nevét, amelyen az utókor számontartja őt. Arról a történelemtudománynak nincs megbízható információja, hogy még István országában élve megkeresztelték-e, vagy nem, mint ahogy arról sincs, hogy melyik évben született, és mi lehetett az eredeti pogány magyar neve.

Közben itthon Péter uralkodásának első három éve után a Péterrel szemben álló főurak Aba Sámuelt választották királlyá (1041-1044). Sámuel még István király uralkodásának vége felé lett (a későbbi évszázadokban kialakult rangsor szerint) nádor, de Péter első intézkedéseinek egyikével megfosztotta őt ettől. Ő nemcsak mint nádor, de mint István (vagy esetleg Géza) húgának a férje is trónesélyes lehetett. Istvántól tisztességes méretű birtokokat kapott, nemzetségi területét a mai napig megyenév őrzi: Abaúj. Őt tehát a Péter-ellenes főurak királlyá választották (ez akkoriban egyáltalán nem volt bevett, európai, keresztény szokás és Hunyadi Mátyásig nem ismétlődött). Aba Sámuel tehát hadat gyűjtött, megütközött Péter csapataival és győzött.

Vazul fiai

Péter III. Henrik német-római császárhoz menekült és segítséget kért tőle. Ezért felajánlotta a Magyar Királyságot hűbérbirtokként. Amit a császár természetesen elfogadott és Magyarországra érkezve a Győr melletti csatában Péterrel együtt legyőzte Aba Sámuelt, aki ugyan elmenekült, de elfogták és megölték. A császár új hűbérbirtokát Péter uralkodásának második részében (1044-46) szimbolikusan – egy aranyozott harci lándzsa átvételével – meg is szerezte. István özvegye, Gizella ekkor menekült vissza szülőföldjére, Bajorországba és apáca lett a passaui kolostorban. (El ne feledjük: keze nyomát viseli az úgynevezett koronázási palást – ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható – amely az egyetlen egykorú és ezért hiteles ábrázolása Istvánnak, neki, önmagának és az akkor még élő Imre hercegnek.)

Az akkori magyar elit már Péter alatt is számon tartotta a Vazul-fiakat, nem utolsó sorban Imre herceg nevelője, Gellért, csanádi püspök, aki felvette a kapcsolatot (vagy talán folyamatosan tartotta is) velük és összeesküvést szervezett a hazatérésük előmozdítására. A Péterrel elégedetlen főurak mellett a kereszténységgel ugyancsak elégedetlen köznép felhasználásával Vata (aki az újabb kutatások szerint – talán besenyő? – törzsfő volt és jelentős birtok tulajdonosa a Körösök-Tisza vidékén) is felkelést szervezett. Mivel András a kíséretében levő rúsz sereget nem tartotta elég erősnek Péter trónfosztásához, ezért megállapodott Vatával és együttes erővel legyőzték Pétert, meg az őt támogatókat.

Hogy mi mindent tanulhatott András többéves kijevi tartózkodása idején a bizánci stílusú politikai gondolkodásból és cselekvésből, azt nem tudjuk bizonyítani, de az a módszer, ahogy megnyerte magának nemcsak Vatát, hanem a pogánylázadás részvevőit is, hogy aztán győzelme és 1046-os megkoronázása után tűzzel-vassal irtsa őket és megerősítse királyságában a római (!) rítusú kereszténységet, mindenképpen azt bizonyítja, hogy uralkodásra termett király volt. És hogy el ne felejtsük: a Gellért püspököt is meggyilkoló Vatának nem esett bántódása, a király közelében maradhatott, birtokait megtarthatta (nyilván korábbi szolgálataiért).

Ebben az időben, konkrétan 1054-ben történt meg a végleges szakítás a nyugati és a keleti keresztény egyházak közt, amikor is kölcsönösen kiközösítették egymást. Az előzmények hosszú időre nyúlnak vissza, ahogy fokról fokra, lépésről lépésre idegenedtek el egymástól. Andrást annak idején Kijevben az ortodox rítus szerint keresztelték meg és nyilván közel egy évtizedig ennek a bizánci szellemnek a dogmáit tanulta és előírásait is betarthatta. Felesége is ortodox (bizánci) keresztény volt. Mégis: magát és országát a római kereszténység előírásainak megfelelően kezelte, pedig ahhoz, hogy korona kerülhessen a fejére, IX. Konsztantinosz Monomakhosz bizánci császár küldött neki egyet. (vagyis nem a Szent Koronát viselte)

András, az ügyes politikus

Nagyon fontos, hogy ebben az időben, még fél évszázaddal a keresztény magyar állam megalapítása után is milyen erős volt még a pogány hit. Ennek ékes bizonyítéka Vazul legidősebb fiának, Leventének az életútja. Mint elsőszülöttet, bizonyára őt illette volna a királyi cím, ha… Ha keresztény akart volna lenni. Ő azonban megmaradt pogánynak. Pontosabban megmaradt abban az istenhitben, amelyet őseitől örökölt és amelyet csak a keresztények mondtak pogányságnak. Megtartotta ezt a hitét Csehországban, Lengyelországban, a Kijevi Nagyfejedelemségben és akkor is, amikor hazatérhetett és megkeresztelt öccse lett a király. Megtartotta és haláláig őrizte. Így, amikor elérkezett a végórája, úgy rendelkezett, hogy dédapja, Taksony mellé temessék (a nevét ma is őrző, s ma is létező településen).

Ami András királyt illeti, testvére végakaratát (noha politikája más irányú volt) tiszteletben tartotta, másik testvérét, Bélát, akit Lengyelországból hívott haza, nemcsak második emberré tette, hanem az ország harmadát is neki adta, s a trón öröklését is neki ígérte. Később aztán másfelé fordultak a dolgok, mert András addig ígérte Bélának a trónt, amíg meg nem született fia, Salamon. Utána egymás ellen fordultak. András a fia örökségéért, Béla a királyi ígéretéért. (Ez azonban már messze vezet, még akkor is, ha ilyen esetek ismétlődően előfordultak történelmünk három évszázadán keresztül, egészen az Árpád-ház kihalásáig.) Amíg azonban viszonyuk testvéri volt, a király a kiváló hadvezér Bélától sok segítséget kapott, hiszen Orseolo Péter hűbéri felajánlását a német-római császár többször is érvényesíteni akarta: nem egy hadat vezetett Magyarországra. Sikert egyszer sem ért el, így aztán a végleges békeszerződésben már egy árva szó sem szól a hűbérségről. (Mellesleg ide kapcsolódik Búvár Kund emlékezetes haditette.)

I. András pénzéről egyébként csak azt tudjuk, hogy trónfoglalása után rögtön nekilátott a saját pénz kibocsátásához, ami a királyi kamara dolga volt István óta, Európa nyugati felén pedig több évszázados múltra visszavezethetően bevett szokás. Első irályunk pénze a dénár volt, így András is dénárt veretett. Abban az időben a király által kibocsátott (ma így mondjuk) hivatalos fizetőeszköz annyit ért, amennyi a benne feldolgozott fém értéke volt.

Az István korától eredeztetett ezüst dénár az adófizetésben kapott jelentős szerepet és ennek az államszervezésben volt hatása. Az adó évi összege nyolc dénár volt, egy dénárért egy tinót adtak (a tinó: idősebb, de még munkára nem fogott borjú). Amit az iskolai történelem tankönyvekben is tanítanak, a királyok évente verettek újabb és újabb pénzeket, mert az érmék tulajdonosai körülvágták a széleiknél, de azt nem említik, hogy már maguk a királyi kamarák is ezt tették a frissen kibocsátott érmékkel (az a nemesfém is érték volt, amit lenyírtak belőle, ha összegyűjtötték).

Ekkoriban még nem volt szokás (csak ritkán) jelölni a pénzverés pontos helyét és időpontját és egyes esetekben a numizmatikával foglalkozó tudósok a mai napig vitatják ezeket. A most kiadott emlékpénz annyiban nem számít az eredeti érme hivatalos másolatának (vagy a rosszabb értelmű replikának), mert előre megfontolt szándékkal feltüntették rajta a kibocsátás helyét és idejét. A hátlapon pedig a király uralkodásának kezdő- és végpontját, ami nyilvánvalóan a mai köztudatnak szól. És ami a legfontosabb: az eredeti ezüst dénár színaranyban van megújulva, mint azt a bevezetőben említettük, s hogy névértéke félmillió forint. Kérdés, hogy ennyi pénzért manapság kaphatunk-e a hídi vásárban egy hízott tinót.