Aki az első művészettörténeti könyvet írta – Hatalmas jelentőségű mű

Horvátországban már van két Michelin-csillagos étterem – Hol?
2024-06-26
“A Brexit óta uniós forgalmam 90 százalékát elvesztettem”
2024-06-27
Show all

Aki az első művészettörténeti könyvet írta – Hatalmas jelentőségű mű

450 évvel ezelőtt, 1574. június 27-én halt meg a művészettörténet szülő- és a reneszánsz keresztapja Giorgio Vasari. A maga korában a legnagyobb képzőművészek között tartották számon, az utókor azonban hátrébb sorolja őt. Kevesen ismernék ma a nevét és kevesen tudnák, mi az a reneszánsz, ha nem írta volna meg hatalmas jelentőségű és terjedelmű művét A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete címmel, amellyel megalapította a művészettörténet tudományát és bevezette a reneszánsz fogalmát. 

Toszkán városkában, Arezzoban született. Rokona volt az orvietoi katedrális híres Utolsó ítéletének mestere, Luca Signorelli, aki beajánlotta a gyereket tanítványnak egy jeles festőhöz és üvegfestőhöz, Guglielmo da Marsigliához. Amikor Giorgio 16 éves lett, a Medici-család által pártfogolt Silvio Passerini bíboros felküldte őt Firenzébe. Élete során dolgozott sok helyen, Bolognában, Rómában, Velencében, Ravennában, Nápolyban, Urbinóban, Riminiben, de Firenze volt az igazi otthona. A toszkán fővároshoz és az ott uralkodó Medici-családhoz fűzték igazán erős kötelékek.

Giorgio Vasari (Jacopo Zucchi festménye az Uffizi képtárban látható)

Giorgio Vasari (Jacopo Zucchi festménye az Uffizi képtárban látható)
Forrás: Wikipedia

Firenze, a világ közepe

Vasari megisztrális művének egyik leggyakrabban emlegetett fogyatékossága a határtalan elfogultság Firenze és a firenzei művészek javára.

A toszkán nagyhercegség fővárosában kiművelték őt a humanizmus szellemében. A legnevesebb művészek, Andrea del Sarto, Jacopo Pontorno stb. társaságában forgott, de mindenekelőtt a nála 36 évvel idősebb Michelangelo barátságát kereste és találta. Michelangelo legszűkebb tanítványi köréhez tartozott, és ő emelte művében a képzőművészet legmagasabb csúcsára a mesterét.

Vasari művészeti haladáselmélete szerint a test, a szellem, a művészet egyre tökéletesedik, amíg el nem éri a tökéletesség csúcsát. Ezt a csúcsot a képzőművészet, azon belül is Itália, s szorosabban véve Firenze művészete érte el a cinquecentóban, vagyis a 16. században, Michelangelo életművében.

Ez a csúcspont az újjászületés, az ókori művészi ideálok újjászületésének korszaka volt. Erre a korszakra az újjászületés szót, a rinascitát Vasari használta először. Pontosabban írásban, nagy műve első kiadásában jelent meg ez először 1550-ben. Hogy kijött-e már más száján korábban, nem tudjuk. A szó elszállt, a rinascita megmaradt. Pontosabban renaissance-szá franciásodott.Ugyanis amikor általánossá és bevetté vált a korszak ilyetén megnevezése, a francia nyelv uralkodott a szellemi életben. Ha ez egy századdal később történik, akkor nyilván rebirth, illetve ribörsz lenne ma a reneszánsz.

Tizennyolc éves korában Vasari Rómába ment, ott tanulmányozta a korszak legnagyobb festőinek, mindenekelőtt Raffaellónak a műveit. Raffaello és Michelangelo római falfestményeit másolta. A képzőművészet minden ágában kiképezte magát az üvegfestésig és az ötvösségig bezárólag. Michelangelo érzékelte tanítványa festői tehetségének korlátait, és építészeti tanulmányokra irányította őt. Ezt igen jól tette, mert Vasari építészként jutott a legmagasabb szintre.

Szerencsésen alakult a pályája. Szépen emelkedett fölfelé a ranglétrán a Mediciek szolgálatában. Beházasodott Arezzo leggazdagabb családjába, a saját műveivel is jól keresett, jelentős vagyont gyűjtött, hatalmas rajzgyűjteménye volt. Arezzóban pompás házat épített magának, amelyet a saját falfestményeivel pingált tele. A Casa Vasari ma Arezzo nevezetessége.

A Casa Vasari Arezzoban

A Casa Vasari Arezzoban
Forrás: Wikimedia commons

Firenzében a Mediciek udvarában udvari festőként igen nagy tekintélynek örvendett, kulturális miniszternek szólították. Szülővárosának tanácsába is beválasztották, és élete vége felé ő lett Arezzo legmagasabb hivatali méltósága, a gonfaloniere. A pápa az Aranysarkantyús-rend lovagjává tette.

Vasari falfestményei a Casa Vasari-ban.

Vasari falfestményei a Casa Vasari-ban.
Forrás: Wikimedia commons

Az Uffizi mestere

Mire Vasari felnőtt mester lett, a reneszánsz korszak klasszikus stíluseszménye felbomlóban volt. Ő már a reneszánsz és a barokk közötti átmenet korszakának a manierizmusnak a szellemében alkotott. Rengeteg nagyszabású feladatot kapott Firenzében. Ő festette a város hatalmi központja, a Palazzo Vecchio udvarának, nagytermének, melléktermeinek nagy freskóképeit. Ezeken a freskókon megörökítette a Medici-család szinte teljes történetét, továbbá Firenze történetét, a háborúk hatalmas csatajeleneteit. A firenzei dóm kupoláját is ő festette meg. A Vatikán Sala regiaját a pápák történeteivel festette tele. Sok olajképe látható itáliai templomokban és európai múzeumokban.

A firenzei dóm kupolájának festménye az Utolsó ítélet is Vasari műve

A firenzei dóm kupolájának festménye az Utolsó ítélet is Vasari műve
Forrás: Flickr.com
Forrás:

Magyarországra is eljutott egy-két képe. A kánai menyegző 1942-ben eltűnt, kicsempészték az országból, 1963-ban eladták a Montreali Szépművészeti Múzeumnak. Több mint harminc évig folyt a vita a kanadai és a magyar fél között a kép jogi helyzetéről. Ennek során a magyar fél tudatosította, hogy a festmény nem államosítás útján került a kommunista hatalom tulajdonába, hanem 1870-ben vette meg a magyar állam az Esterházy-képtárból.

Évtizedekig nem adott kölcsön Magyarország kanadai kiállításra műalkotásokat A kánai menyegző függőben lévő ügye miatt.

Végül a kép 1999-ben került vissza Budapestre a Szépművészeti Múzeumba, ahol ezen kívül a Három grácia című festményével képviselteti magát Vasari.

Szegednek is van egy Vasarija. Nyolcvan évi lappangás után került elő 2008-ban a szegedi Móra Ferenc Múzeum raktárából Vasari: Angyali üdvözlete, amely Enyedi Lukács bankelnök, politikus, műgyűjtő özvegyének hagyatékában rejtőzött.

Az akadémiai Művészeti Lexikon úgy fogalmaz, hogy „nem különösebben jelentős manierista festészeténél fontosabb építészeti tevékenysége”.

A Palazzo Vecchio belsejét ő építette át remek hercegi palotává. Ő alkotta a pistoiai Chiesa dell’ Umilitá különleges nyolcszögletű kupoláját és még sok mindent, de a fő műve az Uffizi palota.

Az Uffizi palota Vasari egyik fő műve

Az Uffizi palota Vasari egyik fő műve
Forrás: Flickr.com

Az Uffizi, a manierista korszak egyik legszebb épülete a Vasari-folyosóval együtt, amely összeköti azt a Pitti palotával. Nevezetes arezzoi alkotása a légies loggia szülővárosának főterén.

És persze hősének és barátjának, Michelangelónak a sírja is Vasari alkotása a firenzei Santa Crocéban.

Michelangelo firenzei síremléke is Vasari alkotása

Michelangelo firenzei síremléke is Vasari alkotása
Forrás: Flickr.com

A grafomán krónikás

Vasari festészetét is meghatározta az irodalmi érdeklődés, a betűimádat. Képeihez olykor hosszú glosszát csatolt. Vasari sokkal többet tudott a képzőművészetről, az alkotásokról és az alkotókról, mint az ő korában bárki más. Lényegében ő volt az első művészettörténész. Folyvást utazott, keresztbe-kasul bejárta Itáliát, mindent megnézett, mindenkit meghallgatott, mindent elolvasott, mindent feljegyzett. A kortárs képzőművészek jelentős részét személyesen ismerte, széles volt a baráti köre, kiterjedt a levelezése. Fiatal korától gyűltek a jegyzetei. A 13. századi mesterektől, Cimabue-tól, Giottotól kezdve a saját koráig mindenki életéről és munkásságáról beszámolt, aki számított valamit.

Műve címét – A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete – úgy kell érteni, hogy a „legkiválóbb” kategóriába több mint kétszáz alkotó belefért. Először 1550-ben jelent meg a mű Firenzében, másodszor a bővített, javított kiadás 1568-ban. Ez már jócskán meghaladta az ezer oldalt. 1973-ban jelent meg először magyarul a nagy mű – töredéke, amely az életrajzoknak úgy a negyedét tartalmazta. Ez a kiadvány is meghaladta a hétszáz oldalt. (Persze a legjelentősebb mesterek életrajzait válogatták bele, amelyek hosszabbak voltak az átlagosnál.)

Vasari nélkül sokkal kevesebbet tudnánk a képzőművészet ezen óriási korszakáról, a művek mögött álló személyiségekről, a művek keletkezéséről, hátteréről, az azokat meghatározó elképzelésekről.

A történetírás tudományos módszertana három és fél évszázaddal később kezdett kialakulni. Vasari mintái még az ókori történetírók voltak, mindenekelőtt Plutarkhosz. Természetes, hogy nem úgy kezelte a forrásait, ahogy a későbbi korok (művészet)történészei. Az általa összegyűjtött hatalmas anyagban természetesen sok téves elem is található. Ezeket évszázadok óta igyekeznek kigyomlálni a kutatók. De Vasari műve a kiindulópont. A korszakkal foglalkozó valamennyi tudományos közlemény tele van Vasaritól vett idézetekkel, rá való hivatkozásokkal.

Vasari művéből származik a Michelangelóhoz kapcsolódó hamis legendák egy része is. Az például, hogy a rabiátus mester kikergette volna a segédeket a sixtusi kápolnából és hősiesen, segítség nélkül festette volna meg a híres freskót. Vagy az, hogy a türelmetlen Gyula pápa titokban föllopódzott a Sixtusi Kápolna állványára, hogy meglesse, hol tart a titkolózó mester, Michelangelo azonban lesben állt, deszkákat hajigált a pápára, így kergette őt le az állványról.

Vasarinak az a közlése azonban a mai szakemberek szerint is helytálló, hogy Raffaello „Nagyon szerelmes természetű ember volt, kedvelte a nőket, és mindig szívesen állt a szolgálatukra.” Míg Michelangelo Rómában megtartóztatta magát, Raffaello mindig talált rá alkalmat, hogy fékezhetetlen szexuális étvágyát csillapítsa. Leonardo homoszexuális irányultsága, fiatalemberekkel, fiatal segédekkel, tanítványokkal való kapcsolatai magától értetődően bukkannak fel a nagy polihisztor életrajzában.

A történetek egy részéről soha nem fog kiderülni, igaz-e vagy sem. Az például, hogy amikor a milánói domonkosok priorja bepanaszolta Milánó hercegénél Leonardot, hogy lusta és nem halad a Santa Maria delle Grazie-ben készülő utolsó vacsorával, akkor Leonardo azt mondta a hercegnek, hogy ha nem hagyják, hogy megérlelődjön benne Judás alakja, akkor majd megfesti Júdásnak a priort.

Vasari állította, hogy a Mona Lisa befejezetlen. Ezt a művészettörténészek többsége nem fogadja el, de vannak, akik hajlanak rá, hogy ez lehetséges.

Vasari azt a téves legendát is terjesztette, hogy Leonardo a francia király karjai között halt meg. De ezzel együtt gyönyörűszép, érzékletes életrajzot írt Leonardóról. Cikkünk zárásaként hosszabban idézünk belőle, hogy érzékeltessük Vasari életrajzainak jellegét és hangulatát:

„A tanulásból, a műveltség elsajátításából nagy hasznot húzhatott volna, ha nem lett volna annyira sokoldalú és állhatatlan. Ugyanis sokféle tudomány tanulásába belefogott, de mihelyt belefogott, abbahagyta. Például a számtannal csak néhány hónapig foglalkozott, de annyira előrehaladt benne, hogy folytonos ellenvetéseivel és nehéz kérdéseivel gyakran zavarba hozta tanítómesterét. Zenével is foglalkozott egy keveset, hamar elhatározta, hogy megtanul lanton játszani, s mivel természeténél fogva emelkedett és igen könnyed szellemű ember volt, lantkísérettel istenien énekelt, rögtönzött dalokat. Mindazonáltal, noha sokfajta dologgal foglalkozott, sohasem hagyta abba a rajzolást és a szobrászi ábrázolást, ugyanis ezek a művészetek mindennél jobban megragadták képzeletét.

Amikor ezt Ser Piero /az apja – R.S./ látta, arra a meggyőződésre jutott, hogy Leonardo hallatlanul tehetséges, aztán egyik nap fogta néhány rajzát, elvitte Andrea del Verrocchióhoz, aki nagyon jó barátja volt, és állhatatosan megkérte, mondja meg neki, viszi-e valamire Leonardo, ha rajzolni tanul. Andrea elámult Leonardo csodálatos zsengéin, és arra biztatta Ser Pierót, hogy taníttassa rajzolni, így hát Piero meghagyta Leonardónak, hogy álljon be Andrea műhelyébe, ennek a kívánságnak Leonardo fölöttébb szívesen eleget tett.

/…/ Több alkalommal bebizonyította sok okos polgárnak, akik akkor Firenzét kormányozták, hogy föl lehet emelni a firenzei San Giovanni-templomot és lépcsőt lehet építeni alá anélkül, hogy összedőlne; olyan erős érvekkel győzte meg őket, hogy a dolog lehetségesnek látszott, bár miután Leonardo elment, az illetők maguktól rájöttek, hogy ez a vállalkozás lehetetlen.

/…/ Da Vinci kellemes társalgó volt, meg tudta nyerni magának az embereket. S bár elmondhatjuk, hogy semmije sem volt és keveset dolgozott, mégis folyton szolgákat és lovakat tartott; a lovakat nagyon szerette, és általában minden állatot kedvelt, nagy szeretettel és türelemmel bánt velük.
/…/ Valahányszor olyasvalakit látott, akinek különös feje, szakálla vagy haja volt, nagyon megörült, s ha megtetszett neki az illető, egész nap követte, és annyira bevéste emlékezetébe, hogy amikor hazament, lerajzolta, akárha jelen lett volna. Sok efféle férfi és női arckép maradt utána, én is őrzöm néhány saját kezű tollrajzát.

/…/ Leonardót nagy tisztelettel meghívták Milánóba a herceghez, aki nagyon szerette a lantzenét, hogy muzsikáljon neki. Leonardo magával vitte hangszerét, amelyet saját kezűleg készített nagyrészt ezüstből; lófejformát adott neki, ami nagyon különös és újszerű dolog volt, hogy a dallam jobban visszhangozzék és erősebben szóljon; ezért aztán da Vinci felülmúlta a hangversenyre egybesereglett összes muzsikust.”

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.