Stratégiai jelentőségű, hogy újra magyar tulajdonba kerül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebookon közzétett videójában.
Dömötör Csaba úgy fogalmazott: a budapesti reptér stratégiai jelentőségét jól mutatja, hogy
az elmúlt húsz évben megháromszorozódott a forgalma és most újra a Covid-járvány előtti rekord-szinteket közelíti.
A reptér nyereséget termel az országnak,
az intézmény osztalékfizető képessége 30-35 milliárd forint, „tehát nem pénzt visz, hanem pénzt hoz az államnak” – hangsúlyozta az államtitkár.
A kifutópályák még messze nem érték el a kapacitásuk maximumát, ezért még tovább bővülhet a forgalom – emelte ki.
Hozzátette, a reptér milliók számára az ország kapuja, „15 millió utasról van szó, ami a jövőben akár meg is duplázódhat”. Alapvető érdek, hogy méltó legyen ehhez a ranghoz, és az eddigieknél jobban működjön – mondta.
A külföldi tulajdonosok eddig úgy vettek ki egy halom pénzt az üzemeltetésből, hogy az egyre szükségesebb fejlesztések rendre elmaradtak és nem épült új terminál – közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy a terminál építésére most sor kerülhet. Kitért arra is, hogy a
reptér megközelítési lehetőségét is javítani kell.
Dömötör Csaba emlékeztetett rá, hogy a repteret a baloldali kormány 2005-ben privatizálta, „enyhe megfogalmazás szerint is, eléggé tékozló módon”. A reptér ugyanis már akkor évi 10 milliárdos nyereséget hozott, ami azóta csak nőtt – emelte ki.
Hozzátette, hogy a privatizációs bevételt a „akkori balos kormány szinte teljes egészében azonnal felélte”. Az ígért nagyarányú fejlesztések elmaradtak, helyette elbocsátásokra került sor, amikor Bajnai Gordon került az üzemeltető cég igazgatósági székébe – hívta fel a figyelmet az államtitkár.