Abraham Lincoln, amerikai elnököt meggyilkolták, de nélküle nem lenne Egyesült Államok

Ha nem lehetne a szabadságot tűzzel-vassal terjeszteni, már rég nem is létezne az általunk ismert Egyesült Államok. Az USA második megteremtője a győzelme pillanatában, 160 évvel ezelőtt, 1865. április 14-én agyonlőtt és másnap a merényletbe belehalt Abraham Lincoln volt. Máig ő a föderáció legnépszerűbb elnöke, pedig soha annyi amerikai nem halt meg háborúban, mint ennek a mérsékelt, aranyszájú és békeszerető elnöknek a kormányzása alatt. Ha Lincoln nem hisz annyira a szabadságban és az egyenlőségben, nem lett volna közel egy millió háborús áldozat, és nem létezne az Egyesült Államok sem.

Az Egyesült Államok a 19. század derekán két tökéletesen különböző részből állott. Északon működött az ipartelepek 81 százaléka, ott futott a vasútvonalak 70 százaléka.

A rabszolgamunkával működő nagy déli ültetvényeknek hozta a sok pénzt a mezőgazdasági export, főleg a gyapoté. Észak-Amerika még egyetlen államhoz sem tartozó, hatalmas, birtokosra, megművelésre, politikai megszervezésre váró középső területeiből a tőkeerős déli ültetvényesek óriási birtokokat tudtak kiharapni, és tudtak volna rabszolgákkal megműveltetni, ha nem jön közbe Lincoln és a polgárháború.

A kettészakadt ország

A rabszolgafelkelésektől való örökös félelemben élő déli államok olyan katonai erőt hoztak létre, amelynek a közelébe sem jöttek az északi állami milíciák, amelyek a rossz nyelvek szerint csak katonai parádékra voltak alkalmasak.

Északon a családi gazdálkodással termelő farmerek sokkal nehezebben tudtak terjeszkedni. Jellemzően szegény, a szerény megélhetésért küszködő farmer családok vándoroltak egyre nyugatabbra.

A déli államokat domináló, a rabszolgatartást pártoló Demokrata Párt nyerte a Lincoln előtti két elnökválasztást. A tét nem csupán azt volt, hogy megmaradjon-e a rabszolgarendszer ott, ahol már van, hanem az, hogy az új területeken megszerveződő új államok is rabszolgatartók legyenek-e, és üldözzék-e a magántulajdon védelmének nevében a rabszolgatartást tiltó szabad államokban, free state-ekben is a szökött rabszolgákat vagy sem.

A Lincoln elnöksége előtti években Kansasben és környékén folytak véres összecsapások a rabszolgarendszer hívei és ellenfelei között. Lincoln elnöksége kellett hozzá, hogy Kansas free state-ként csatlakozzon az Egyesült Államokhoz.

Abraham Lincoln is egy tipikus, szegény, Nyugat felé tolódó farmercsalád szerény deszkaházában, ún. log cabin-ben született 1809. február 12-én Kentucky államban. Apai felmenői a 17. század első felében vándoroltak be Angliából.

Nem ő volt az első Abraham Lincoln, akit meggyilkoltak. 1786-ban indiánok egy rajtaütésben megölték gyerekei szeme láttára a másik Abraham Lincolnt, az elnök nagyapját. A gyilkosságot végignéző egyik gyerek, Thomas adta fiának a meggyilkolt apja nevét.

Az apa Kentuckyban vásárolt farmjáról nem tudott érvényes tulajdoni passzust szerezni. Pereit és pénzét elvesztette. így a család Indianaba költözött. Indiana akkor csatlakozott az Egyesült Államokhoz olyan szabad államként, ahol már nem engedélyezték új rabszolgák munkába állítását, de a régiek rabszolga státuszát elismerték.

A családnak kellett a birtokukon az erdőt föltörni és termőföldé alakítani. Lincoln kora gyerekkorától dolgozott a farmon is, meg különböző munkahelyeken is, és a fizetsége az akkor rend szerint nagykorúságáig, 21 éves koráig az apját illette meg. Dolgozott, mint hajóslegény, révész, boltossegéd, földmérő, postás, rakodómunkás és persze a családi farmon is munkálkodott. Kérdés, hogy mennyit.

A farmon a teendők alól nem vonhatta ki magát, de a velük élő árva unokatestvér szerint azért elég lusta volt. Nem nagyon fűlött a foga a fizikai munkához, annál inkább szeretett olvasni. Pedig igazán jól megtermett, 192 cm magas, izmos fiatalember volt. Szép eredményeket ért el a birkózás arrafelé dívott ágaiban.

Csak néha vetődött el az iskolába. 15 éves koráig összesen kevesebb mint 12 hónapot járt iskolába. Tudását leginkább a könyvekből merítette, amelyekhez hozzájutott.

A szülei egy puritán baptista gyülekezethez tartoztak, amely szigorúan elítélte a részegséget, a káromkodást, a pletykálkodást, a lóversenyt, a táncot, mindenféle világi hívságot. Ez nyilván hatott Abraham jellemére, aki gyerekkorától jól ismerte a Bibliát, gyakran idézett is belőle, bár fiatal korában a vallási szkeptcizmus jellemezte őt. Később, házassága után járt presbiteriánus istentiszteletekre, de egyik egyházhoz sem csatlakozott, viszont mindenki világnézeti meggyőződését tiszteletben tartotta.

Kilenc éves volt, amikor tejmérgezésben meghalt az anyja. Tíz évvel később koraszülésben a nővére is. Abrahamot ezek a családi tragédiák nagyon megviselték, de a mostohaanyjával legalább nagyon szeretetteljes kapcsolatban állt.

A család 1830-ban költözött Illinois-ba. Itt a nagykorúvá vált fiú önállósította magát. A barátaival élő sertést fuvaroztak hajón New Orleans-be. Ott szerezte első élményeit a rabszolgaság világáról.

1832-ben már jelöltette magát az illinois-i képviselőházba, de pénz és befolyásos barátok híján esélytelen volt. Ráadásul kampány közben még el is ment harcolni önkéntesként a Fekete Sólyom vezette indián felkelők ellen. Az önkéntesek megválasztották kapitányuknak.

Amikor hazatért, vegyeskereskedést nyitott a társával, amelyet aztán italméréssel és kifőzdével egészítettek ki. A társa alkoholista lett, az üzlet rosszul ment és ő kiszállt belőle. Arra is gondolt, hogy kovácsként fogja megkeresni a kenyerét.

Miután kipróbálta a postamesterséget is, úgy döntött, hogy ügyvéd lesz. Iskolázottság híján ez elég merész gondolat volt, de a 19. század Amerikája a self-made-man-ek és autodidakták világa volt.

Lincoln kölcsönkönyvekből tanulta a jogot. Olykor fél napokat gyalogolt egy-egy kölcsönkönyvért. Jó feje volt, remek memóriája, mindent szépen megtanult. Sikerrel letette az összes vizsgát, és tényleg ügyvéd lett.

Amolyan mezei ügyvéd (prairie lawyer).

1834-ben a Whig párt színeiben már bejutott Illinois törvényhozásába. Ott szószólója volt a Nagy Tavakat a Mississippivel és a Mexikói Öböllel összekötő Illinois-Michigan Csatorna építésének. Támogatta a választójog kiterjesztését minden fehér férfira, és a rabszolgaság kérdésében azt a mérsékelt álláspontot foglalta el, amelyet csak a polgárháború sodrásában változtatott meg. 1837-ben kijelentette:

A rabszolgaság intézménye igazságtalan és rossz politikán alapul, de a felszámolásának kihirdetése inkább megerősítené, mintsem gyengítené ezt a bűnös gyakorlatot.

Támogatta azt az elképzelést, hogy a rabszolgaság felszámolását kössék össze a felszabadított rabszolgák Libériába telepítésével.

1836-ban, amikor felvették őt Illinois ügyvédi kamarájába, Springfieldbe költözött, és ott kezdte meg ügyvédi praxisát leendő felesége unokatestvérének ügyvédbojtárjaként. Hamarosan önállósodott. Kiváló szónoknak bizonyult a tárgyalásokon.

Több romantikus kapcsolat és elvetélt nősülési terv után 1842-ben feleségül vette egy tehetős kentucky-i ügyvéd és üzletember lányát, Mary Todd-ot. Másodjára. Először ugyanis nem jelent meg az esküvőjén. Azután mégis kiengesztelte a faképnél hagyott menyasszonyt.

A házasságból négy fiú született, de csak egy érte meg a felnőtt kort. Az egyik négy, a másik tizenkét, a harmadik tizennyolc éves volt, amikor meghalt.

Két fia halála nagyon megviselte az apát, aki bolondult a gyerekekért. A harmadik korai halálát már nem érte meg.

Elsőszülöttje, Robert Todd Lincoln viszont hosszú életet élt. Ő már a Harvardon tanulta a jogot. A polgárháború idején Ulysses Grant tábornok stábjában szolgált. Politikai pályája során volt külügyminiszter is és nagykövet Nagy-Britanniában.

Néhány történész Lincoln több férfival fenntartott szoros barátsága alapján fölvetette, hogy esetleg homoszexuális vagy biszexuális lehetett, de ezt a feltevést a történészek nagy többsége elveti.

Lincoln útja a hatalomért

Abraham Lincoln már 1843-ban jelentkezik jelöltnek az Egyesült Államok képviselőházába, de akkor még elveszti a Whig Párt jelöltségéért folyó küzdelmet. 1846-ban azonban már ő indulhat a Whig Párt színeiben, és győz.

A képviselőházban hevesen ellenezte a háborút Mexikóval. Kétségbe vonta James Polk elnök állítását, a háború ürügyét, miszerint mexikói katonák az Egyesült Államok területére betörve öltek meg amerikai katonákat. Lincoln követelte, hogy az elnök mutassa meg pontosan azt a helyet (spot-ot), ahol ez történt. Bizonyítsa be, hogy a vérontásra az Egyesült Államok területén került sor. Ezzel a fellépésével Lincoln a népszerűségével fizetett. Megkapta a „spotty Lincoln”, foltos vagy piszkos Lincoln becenevet. (A spot helyet is, foltot, piszkot is jelent.)

Politikai karrierje megtört. Két év után kikerült a képviselőházból, és visszament ügyvédnek.

Mindenféle ügyet elvállalt. A vasúti hídépítők és a folyami hajózó társaságok peres ügyeiben hol az egyik, hol a másik oldalról kapott megbízást. Hosszú ideig ő képviselte az Illinois Central Railroad-ot. 175 ügyben jelent meg Illinois legfelső bíróságán. 51 ügyben ő volt az egyetlen ügyvéd. 31 esetben ő nyert. Ügyvédként nagy tekintélyre tett szert. A „spotty Lincoln” után ekkor már szebb nevet kapott: „Honest Abe”, „Becsületes Ábris”.

Amikor Kossuth Lajos amerikai diadalútja során 1852-ben Springfieldbe érkezett, Lincoln is részt vett annak a határozati javaslatnak a megfogalmazásában, amely elítélte a magyar szabadságharcot vérbefojtó Ausztriát és Oroszországot. Azt viszont egy ekkoriban tartott beszédében élesen ellenezte, hogy az Egyesült Államok bármilyen formában beavatkozzon a magyar szabadságharcba.

Az 1850-es évek végén Lincolnnak két híres perben sikerült fölmentetnie gyilkossággal gyanúsított vádlottakat. Az egyikben azért harcolt, hogy fogadják el politikai ellenfelének, a demokrata Peter Cartwright-nak a vallomását.

Ezeknek a pereknek is szerepük volt abban, hogy 1860-ban elnökjelölt lehetett.

Az 1850-es kompromisszum egy rövid időre oldotta a feszültséget Észak és Dél között. Ennek az volt a lényege, hogy az ún. szabad államokra nem terjeszthetik ki a rabszolgaságot, viszont a szökött rabszolgák elfogásában és visszatoloncolásában a szabad államok hatóságainak és polgárainak is közre kell működni.

1854-ben a képviselőház szűk többséggel elfogadta a Kansas-Nebraska-törvényt, amely a szövetségi törvényhozás helyett az egyes államokra bízta a döntést a rabszolgaság engedélyezése ügyében. Ez megnyitotta az utat a rabszolgaság kiterjesztése előtt. Az 1850-es kompromisszum összeomlott. John Brown-t a rabszolgaságellenes virginiai felkelés vezetőjét 1959-ben perbe fogták és kivégezték.

Lincoln a Kansas-Nebraska-törvény elleni fellépéssel tért vissza a politikai életbe. Illinois-ban a Whig Párt és a Demokrata Párt rabszolgaellenes szárnyának összefogásával küldtek egy rabszolgaságellenes demokrata politikust az Egyesült Államok szenátusába. Lincoln, akire a demokrata pártiak semmiképp sem szavaztak volna, az ő javára lépett vissza.

A Kansas-Nebraska -törvény megosztotta a Whig Pártot, amely szétesett. Nagyobb részt a Whig Párt, kisebb részt a Demokrata Párt rabszolgaságellenes szárnyából alakult meg a Republikánus Párt, melynek egyik vezető személyisége lett Lincoln Illinois-ban.

Az 1856-os elnökválasztáson ő volt pártja alelnökjelöltje, de a demokrata James Buchanan győzött, aki a rabszolgaságról való döntést az egyes államok hatáskörében hagyta volna.

1857-ben a Legfelső Bíróság vezetője egy rabszolga ügyében kifejtette, hogy a feketék nem az Egyesült Államok polgárai és az alkotmányban lefektetett jogok rájuk nem vonatkoznak. Lincoln hevesen tiltakozott a döntés ellen, és azt a Függetlenségi Nyilatkozat meggyalázásának minősítette.

Az 1858-as szenátori kampányban tartotta Lincoln egyik híres szónoklatát, melyben arról beszélt, hogy egy megosztott ház pusztulásra van ítélve. Az Egyesült Államok sem maradhat fenn hosszabb ideig a rabszolgatartó államok és a szabad államok megosztott házaként.

A szenátorválasztást Lincoln elvesztette, de a kampány során tartott beszédeivel országosan ismert politikussá vált. Ő szembesítette az országot először erőteljesen és hatásosan a szétesés veszélyével.

A sajtó egyre gyakrabban emlegette Lincolnt a lehetséges elnökjelöltek között. Ő maga is egyre komolyabban foglalkozott a gondolattal. Megvett egy illinois-i német nyelvű lapot, amellyel igyekezett maga mögé állítani az addig a demokratákra szavazó jelentős német kisebbséget.

1860 februárjában egy remek beszéddel elnyerte a new york-i közélet rokonszenvét. Májusban a chicagoi republikánus konvención elnyerte az elnökjelöltséget. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy erőteljesen támogatta az iparosodott északi államoknak kedvező vámokat és gazdaságpolitikát.

Riválisaival ellentétben Lincoln a kampány alatt nem utazott, nem tartott beszédeket, inkább a lelkes republikánus kortescsapatok kampányoltak helyette. Felépítették Lincoln imázsát: a szegénységből jött, minden lehetőséget megragadó, a hazáét fegyvert is fogó erős férfi képét, aki saját életével bizonyította a szabad munka erejét, mely lehetőséget ad a felemelkedésre.

1860. november 6-án a választók többsége Lincoln ellen szavazott, de az ellenszavazatok három másik induló között oszlottak meg, így a szavazatok 40 százalékával is elnyerte az elektori szavazatok 60 százalékát. Amint a térkép is mutatja, a 15 déli rabszolgatartó államból tízben egyetlen szavazatot sem kapott a republikánus jelölt. A többiben is igen keveset. A déli államok 996 megyéjéből csak kettőt tudott elvinni. Az északi államok és a nyugati parton a nemrég csatlakozott két free state, Kalifornia és Oregon Lincolnt választották.

A megválasztott elnök már egy szétesett Egyesült Államokat örökölt. A megválasztása és a hivatalba lépése között eltelt időben bejelentette kiválását az Egyesült Államokból Dél-Karolina, Florida, Mississippi, Alabama, Georgia, Louisiana és Texas. Konföderácót alkottak, és kinevezték Jefferson Davist ideiglenes elnöknek.

A többi déli állam várakozó álláspontra helyezkedett. Az Egyesült Államokból való kiválást sem a hivatalban lévő, sem a megválasztott elnök nem ismerte el.

A választójoggal rendelkező polgárok körét tekintve a kilépések elfogadása és a Konföderáció elismerése felelt volna meg a demokrácia szabályainak. Csak hát a rabszolgák nem rendelkeztek választójoggal, és ők jogfosztott, emberhez méltatlan állapotukból csak az Egyesült Államok egységének megőrzésével emelkedhettek ki.

Ugyanakkor Lincoln hivatalba lépésekor még támogatta az alkotmánynak azt a kiegészítését, amely gyakorlatilag konzerválta volna a rabszolgaság intézményét a rabszolgatartó államokban. Beiktatási beszédében is igyekezett megnyugtatni a déli államokat, hogy nem kívánja megfosztani őket a rabszolgatartás jogától.

A déli államoknak azonban ez sem felelt meg, mert ők rabszolgamunkára épülő ültetvényekkel kívántak terjeszkedni az államokba még nem integrált hatalmas területeken. Ez az alkotmánykiegészítés nem ment át a törvényhozáson. Nem tudjuk, meddig tartott volna a rabszolgaság kora az Egyesült Államokban, ha a rabszolgatartók nem ragaszkodtak volna a terjeszkedéshez.

A polgárháború volt az USA legnagyobb vesztesége

A washingtoni békítő konferencia 1861 februárjában sikertelennek bizonyult.

A dél-karolinai Charlestonban lévő Sumter erőd parancsnoka támadástól tartva erősítést kért az elnöktől. Lincoln a kérést teljesítette, és ezt a szakadárok hadüzenetnek tekintették.

Április 12-én a Konföderáció csapatai megtámadták a Sumter erődöt, és ezzel – Lincoln hivatalba lépése után hat héttel – megkezdődött a polgárháború. Az elnök számára fontos volt, hogy ne az unionisták adják le az első lövést.

A háború több mint hatszázezer halálos áldozatot követelt. A sebesültek száma meghaladta a négyszázezret. Az unionista katonák közül nagyjából negyedével többen haltak meg, mint a konföderációsok közül, és az unionistáknak kétszer annyi sebesültjük volt.

Egyetlen háborúban sem szenvedett el az Egyesült Államok akkora veszteséget, mint ebben, amikor önmagával háborúzott.

Lincoln fölhívta az államokat, küldjenek önkénteseket az Egyesült Államok védelmére. Ez a felhívás döntésre kényszerítette az államokat, és újabbak csatlakoztak a Konföderációhoz.

Lincoln főparancsnokként, nagymértékben kiterjesztett hatalmat gyakorolt. Ő határozta meg a katonai stratégiát.

Felfüggesztette a habeas corpus elvét, és ezrével tartóztatták le azokat, akiket azzal gyanúsítottak, hogy a déliekkel szimpatizálnak. A demokraták egy része, akik ellenezték a háborút, azzal vádolta Lincolnt, hogy nem volt elég kompromisszumkész. A radikálisabb republikánusok pedig azért bírálták, mert nem haladt elég gyorsan a rabszolgaság felszámolásával. A nagy többség azonban mindkét pártból mögötte állt.

Fontos cél volt, hogy a háború ne váljon nemzetközivé. Ennek megvolt a veszélye, mert Nagy-Britannia a déliekkel szimpatizált, már csak azért is, mert az északi ipart védő vámok az ő érdekeiket sértették.

A haditengerészet jogsértő módon nemzetközi vizeken feltartóztatta az Angliába tartó Trent nevű postahajót, amelyen a Konföderáció két küldötte igyekezett Londonba, hogy fölvegye a kapcsolatot a brit kormánnyal. Lincolnnak sikerült elsimítania az ügyet és elkerülni a brit beavatkozást.

Lincoln egyik stratégiai alapelve az volt, hogy az elfoglalt területeknél fontosabb az ellenséges haderő minél nagyobb mértékű megsemmisítése. Ezért fellépett azon parancsnokok ellen, akik az elnök parancsa ellenére nem üldözték a visszavonuló déli seregeket. Például az amerikai történelem egyik legvéresebb ütközete, az Antietami Csata után leváltotta a győztes tábornokot, aki nem követte Lee tábornok visszavonuló csapatait. A polgárháború döntő jelentőségű ütközetét, a Gettysburgi Csatát megnyerő George Meade tábornok is megrovásban részesült, amiért hagyta Lee tábornok seregeit rendezetten visszavonulni Virginiába.

Az 1963 júliusában lezajlott háromnapos Gettysburgi Csata volt az amerikai történelem legvéresebb ütközete. Az áldozatok száma elérte az ötvenezret – a csatában részt vevő katonák harmadát. Ezt tartják a polgárháború fordulópontjának.

Négy hónappal később a gettysburgi temetőben az áldozatok búcsúztatásán tartotta Lincoln leghíresebb és valószínűleg legrövidebb beszédét, amelyet ezzel zárt le: „ezeknek az embereknek a halála nem hiábavaló. Azért történt, hogy a nemzet, Isten segedelmével, megérje a szabadság újjászületését, és hogy a nép kormányzása a nép által és a népért ne tűnhessen el a föld színéről.”

A híres szavak angolul természetesebben hangzanak: „Government of the people, by the people, for the people, shall not perish from the earth.” Vannak, akik úgy vélik, hogy ezeket a szavakat Kossuth amerikai beszéde ihlette: „All for the people and all by the people. Nothing about the people, without the people.” Mindent a népért és mindent a néppel. Semmit a népről a nép nélkül.

Nem biztos, talán nem is valószínű, hogy Kossuth bő egy évtizeddel korábbi szavaira tudatosan emlékezett volna Lincoln, de a két beszéd közötti rokonság kétségtelen.

Az Egyesült Államok jelentős részben az iparnak köszönheti a fennmaradását.

Ez volt a történelem első háborúja, amelyben a nagyipar fontos és döntő szerepet játszott. Ekkor szállították először vasúton a seregeket, természetesen nagyrészt az északiakat, hiszen a vasútvonalak túlnyomó többsége ott volt. A híreket, információkat márt távirati úton továbbították.

A puskatűz ekkor vált elsőrendű taktikai eszközzé. Először tapasztalták meg a katonák és a civilek az öldöklés személytelenségét. Az északiak oldalán harcoló Lyman ezredes írja a memoárjában: „Nem voltak többé félrecsapott csákójú, katonazenétől kísért, előrenyomuló és manőverező hosszú oszlopok… Sohasem láttuk a lázadókat… csak füstöt, bokrokat és felbukó embereink tömegét.”

Lincoln maga is elborzadva ír a háborúba süllyedt ország morális állapotáról:

„A gondolatok kitértek megszokott medrükből, s most kuszán kavarognak. Mindenütt álnokság honol és tenyészik. Elhalt a bizalom, és egyetemes gyanakvás uralkodik mindenfelé. Mindenkiben ott a késztetés, hogy megölje szomszédját, hacsak az meg nem előzi őt. Bosszú és megtorlás egymásra sorjázik, még azok körében is, akiket tisztességes embereknek ismertünk korábban… Valamennyi pincebogár előmászik rejtekéből, és minden csupa zsizsik. A zűrzavart bűntényekkel tetézik. Az elkerülhetetlennek látszó szigorú rendszabályokat a hivatali visszaélések még rosszabbá és kegyetlenebbé teszik. Gyilkossággal torolják meg a régi sérelmeket, gyilkolnak a pénzért, s mindig az alkalomnak leginkább megfelelő köntösbe csomagolják a gaztettet.” (Beszélő, 2004/12.)

Lincoln először az elfoglalt területekre hirdette ki a rabszolgák felszabadítását, majd az 1863 első napján kibocsájtott proklamációban a szakadár államokra is. A felszabadított rabszolgáknak felajánlották a hadsereghez való csatlakozás lehetőségét. Lincoln azt írta egyik levelében, hogy ötvenezer felfegyverzett, kiképzett fekete katona megjelenése a Mississippinél egy csapásra véget vetne a lázadásnak.

Rövid második elnökség, tragikus vég

1864-ben a republikánusok a háborút támogató demokratákkal közösen választási pártot alapítottak. Lincoln ennek, a Nemzeti Egység Pártjának (National Union Party) jelöltjeként indult a második terminusáért. Természetesen győzött, hiszen a Konföderáció területén nem is szavazhattak annak az Egyesült Államoknak az elnökére, amelyből kiváltak.

1865. április 5-én Robert Lee tábornok Appomatoxnál megadta magát Ulysses Grant tábornoknak, és ezzel lényegében véget ért a polgárháború, bár még májusban is voltak összecsapások.

Az appomattoxi győzelem tiszteletére színházi díszelőadást tartottak április 14-én Washingtonban. Grant lemondott a megtiszteltetésről, inkább a gyerekeihez sietett haza. Lincoln felesége azonban úgy gondolta, hogy kár lenne lemondani az előadásról. Az elnök biztonságáért felelős személyek, a személyi szolgája, a kocsisa, a mellé kirendelt rendőr semmitől sem tartott, nem nagyon figyeltek az elnökre.

John Wilkes Booth ismert volt, mint színész, de nem volt ismert, mint a konföderáció titkosszolgálatának a kémje. A harmadik felvonás alatt egyszerűen belépett az elnök páholyába, és közelről, hátulról fejbe lőtte az elnököt. Lincoln átszállították a szomszédos épületbe, ahol a kómába esett elnök másnap reggel meghalt.

A gyilkos Lincoln rávetődő vendégét leszúrva elmenekült. Két héttel később Virginiában egy farmon megtalálták és tűzharcban lelőtték.

A nyomozás és a bírósági tárgyalás során kiderült, hogy a merénylő mögött kiterjedt összeesküvő csoport állt, s a szálak a déli államok vezető személyiségeihez, esetleg magához Jefferson Davishez, a Konföderáció elnökéhez vezetnek. Davis érintettsége nem bizonyított.

Lincoln az Egyesült Államok fennmaradásáért, újraalapításáért életét adó mártírként vonult be az amerikai történelembe.

A felszabadított rabszolgák emancipációja nem történt meg.

A rekonstrukció során a felszabadított rabszolgáknak nem jutott föld. Gazdasági lehetőségeik, tanulási lehetőségeik rendkívül korlátozottak voltak. Lincoln halálát követő évben megalakult a Ku-Klux-Klán, amely hosszú évtizedeken át – az esetek túlnyomó többségében büntetlenül – gyilkolta a feketéket. Bűnösöket, bűnteleneket egyaránt, hiszen hatékony bűnüldözés híján az önbíráskodás, a lincselés a mindennapok része lett.

Lincoln már fiatal korában, 1837-ben szembesült a lincselések gyakorlatával és ezt írta róla:

„Talán a Mississippi államban és a Saint-Louis-ban történtek mutatják a legszemléletesebben az emberiesség kiveszésének folyamatát. Mississippiben először a hamiskártyásokat akasztották föl — azokat az embereket, akik minden bizonnyal nem a legbecsületesebb és a leghasznosabb tevékenységet űzték, de mégis olyat, amit eddig valójában még maguk a törvények is lehetővé tettek, és csupán egy évvel azelőtt ítéltek büntetendőnek. Ezt követően a rabszolgafelkeléssel meggyanúsított négereket fogták el és akasztották fel az állam területén mindenütt; majd azokat a fehér embereket, akiket azzal gyanúsítottak, hogy szövetségre léptek a négerekkel; és végezetül pedig a szomszédos államokból érkező, üzleti úton lévő idegenek váltak hasonló ügyek áldozataivá.” (Élet és Tudomány, 2007. július 13)

A feketék elkülönítése, jogfosztottsága a 20. század hatvanas éveiig megmaradt. A jogi emancipációhoz egy évszázad kellett, a társadalmi emancipációhoz a Lincoln halála óta eltelt 160 év is kevés volt.