André Kostolany: a piacok és a kávéházak örök szakértője

Egy dollárért hozat kőzetmintát a Holdról a NASA
2020-12-05
Tippek és trükkök otthoni online meetingekhez
2020-12-07
Show all

André Kostolany: a piacok és a kávéházak örök szakértője

Igazi polihisztor volt, nem egy mélyen gondolkodó, elemző közgazdász, hanem csak egy spekuláns, de talán mégis az egyik legismertebb magyar származású gazdasági szakember. Annyi tőkepiaci tapasztalata volt, ráadásul olyan remek „mesélőkével” volt ellátva, hogy még 90 éves kora felett is érdemes volt hallgatni a kifogástalan öltönyben, csokornyakkendőben megérkező nagy öreget.

Nagyon kedves ember volt, ráadásul végtelenül derűlátó és kiegyensúlyozott. Volt még egy kifejezetten jó tulajdonsága is, nem vette magát túlzottan komolyan. Spekuláns volt, de szeretett és tudott élni, nem a pénzért önmagáért rajongott a legjobban, hanem imádott zenét hallgatni, társaságba járni, a fiataloknak anekdotázni, 90 felett is kifogástalan öltözékben, csokornyakkendőben, lelőhetetlenül.

Világfi

Ettől függetlenül szeretett provokálni is.

A tőzsde arról szól, hogy miből van több, idiótából, vagy papírból. Ha idiótából, akkor majd felfelé mennek az árak, ha papírból, akkor lefelé. Ilyen egyszerű az egész.

Vagy arról is szívesen értekezett, hogy

a sikeres spekuláns lehengerlő, beképzelt, a többieket lenézi. Ha nem lenne ilyen, hogyan is venné a bátorságot, hogy elméleteket gyártson, hogy elhiggye, hogy okosabb a többieknél és érdemes megvalósítania az elképzeléseit.

André Kostolany, a magyar származású, bár hosszabb ideig az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is élő és Nagy-Britanniában is otthonos tőzsdeguru mindkét világháborút átélte.

Legnagyobb bukásait és legnagyobb sikereit is a háborúknak köszönhette.

A nagy félreértés

Élete legnagyobb bukása (pedig tényleg jó sok volt neki) az volt, amikor párizsi tőzsdésként a második világháborút már elkerülhetetlennek tartotta, nagy tételben adott el, sőt shortolt párizsi részvényeket. Arra gondolt, hogy ha kitör a háború, a gyenge, iparilag felkészületlen Franciaországot eltiporják, a részvények pedig leértékelődnek. Bölcsen belátta, mert nagyon hitt mindig Németország erejében, hogy amikor ennyire gyorsan emelkedik fel gazdaságilag egy régió, vagy egy ország, mint a harmincas években az első világháború jóvátételét nyögő Németország, akkor egészen egyszerűen helyet fog követelni magának.

Tökéletesen igaza lett, csak egy baj volt az elméletével, nem tudta kivárni, hogy a tőkepiacon is igaza legyen. Az történt ugyanis, hogy a nemzeti érzelmű és alaposan felhevült honfitársai, még a befektetők is, a háború hírére hurráoptimizmusban törtek ki, ujjongva éltették a háborút és a tőzsdeindex felfelé lőtt ki.

Kostolany mindent elbukott. Kemény tapasztalat volt, de a második világháború végén aztán minden visszajött. Kostolany nem esett kétségbe, előszeretettel beszélt nagy bukásairól, mindig a piacot okolva. Mint mondta „a tőzsdei reakciók sokszor hibásak, sokszor kell idő ahhoz, hogy kialakuljon a helyes értékelés.

Máskor csak annyit mondott erről az időszakról nagy bölcsen:

minden emelkedést követ egy összeomlás.

A csodás vásárlás

A tőzsdeguru mindenesetre az életben többször is a nulláról indult újra, megrázta magát, szívós kereskedéssel ismét felkapaszkodott. Már a második világháború végén a vesztes német állam háborús kötvényeiből vásárolt. Ő voltaképpen nem csinált semmi mást, mint legutóbb, vagyis hitt Németországban, de ezúttal ez nagyon bejött.

Pedig addigra sokan belebuktak a vesztes fél finanszírozásába, gondoljunk például azokra, akik Napoleón Franciaországát, az Osztrák-Magyar Monarchiát hitelezték, vagy hadikölcsönökkel segítették a háborút.

Kostolany mégsem aggódott, felvásárolta a teljesen leértékelődő német adósságpapírokat, és neki lett igaza, a magára találó Németország idővel minden adósságát megfizette, sőt Európa legerősebb gazdasága lett, hatalmas nyereséghez segítve a tőzsdést. A nagyon régi kötvényekért beperelni a jogfolytonos városokat, államokat, később valóságos befektetési alkategória lett, de az eredeti ötlet leginkább Kostolany nevéhez kapcsolódik.

Az aforizmák királya

  • Nincs jó, vagy rossz papír, csak olcsó van és drága!
  • A tőzsdén lehet nyerni, veszíteni kell, de visszanyerni nem lehet.
  • A gazdagoknak szalonkaszar jut, a szegényeknek ugyanez, csak szalonka nélkül.
  • Akinek sok pénze van, az spekulálhat, akinek éppen elég pénze van, annak tilos spekulálnia, akinek meg nincs elég, annak kötelező spekulálnia.

Ismert bölcsességek a gazdagságról, a tőzsdéről, talán nem is tudjuk, hogy ezek André Kostolany szavai. Vagy persze lehet, hogy eredetileg valaki másnak a gondolatai, de mivel a híres spekuláns írta le számtalan bölcsesség-fűzéseinek egyikében, vele kapcsolatban maradtak fent.

Élete

A tőzsdei szakember, ügynök, üzletkötő, újságíró, szakíró 1906-ban Kosztolányi Endre néven Budapesten született. Élete nagyobbik részében azonban Nyugaton élt, így felvette a franciás André Kostolany nevet. Gazdag, kikeresztelkedett zsidó családban született, gyermekként jóban volt a nála két évvel fiatalabb Teller Edével.

Igaz a korkülönbség esetében mindig lényegtelen volt. Ha elkezdett anekdotázni (az a típus volt, aki nagyon szeretett mesélni, igaz saját témavezetéséből nehéz volt kizökkenteni), akkor a kor minden létező híressége előkerült a sztorikban.

Ady Endre, József Attila, Molnár Ferenc, Apponyik, Hatvanyk, Andrássyk, Tiszák, Rothschildok, francia festők, olasz énekesnők, angol főurak, hercegek, bárónők – Kostolany mindenkit személyesen ismert, és csak mesélt, mesélt. Az embernek már fogalma sem volt, hogy honnan indult az adott történet, melyik pesti kávéházi asztaltól, főúri hálószobából, vagy titkos diplomáciai tárgyalóteremből, csak jöttek az egyre érdekesebb adalékok.

Iskolái

A neves tőzsdés a tanulmányait még Budapesten fejezte be, csak bőven a két világháború között hagyta el Magyarországot. A fiatal, filozófiai és művészettörténeti ismeretekkel rendelkező világpolgár nem tanult közgazdaságtant, az elméletet később sem becsülte, a gyakorlatot istenítette.

Budapestről még nem a fasizmus miatt menekült el, de mivel csak Franciaországig jutott, a világháború közeledtével megint váltania kellett, ekkor egy időre az Egyesült Államokban talált otthonra. Ifjúkori sikerei, és kudarcai, illetve elképesztő mértékű társadalmi és kulturális beágyazottsága azonban a harmincas évek Párizsához kötötte, itt érezte a legjobban magát.

Irodalmi körök

Kifejezetten sok magyarral is tartotta a kapcsolatot és végül, amikor tehette, megint ide tért vissza. Rá is jellemző volt az a magyar munkaszolgálatos anekdota, hogy amikor a zsidó tőzsdespekulánst munkaszolgálatra hívták, az illető nagy örömmel indult, mert nem tudta mi vár rá, viszont abban bízott, hogy jókat fognak beszélni a kor neves, nyugatos, zsidó származású íróival, költőivel. Aztán amikor megérkezett, csalódottan vette tudomásul, hogy a sok széplelkű író és költő folyamatosan csak a tőzsdéről, a legjobb tippektől akart beszélgetni.

André Kostolany soha nem hazudtolta meg a művészettörténészt, ott volt a kiállításokon, a színházi bemutatókon és az irodalmi szalonokban, de ha kellett, mindig szolgált tőzsdei ötletekkel is. A kor furcsa, egzotikus, keleti zsenije volt a világvárosba, aki nemcsak magyarul, franciául, angolul és németül is kifogástalanul beszélt, akit nagyon szerettek, mert jókat mondott, gazdag volt és még öniróniája is akadt.

Abban az érában még tőzsdetermek voltak, erről egyszer azt mondta,

Nagyon szeretek tőzsdetermekben beszélgetni, járkálni fel és alá. Ezek boldog helyek, sehol máshol nincsen olyan szoba, ahol annyi lenne egy négyzetméteren az olyan ember, aki messze a képességei felett keres és sokkal jobban él, mint azt megérdemelné.

De azért tudott jóra is nevelni, elítélte például a bennfentes kereskedelmet vallotta, hogy

a tuti infokkal nem jutsz be a legnagyobbak klubjába, előbb hoznak ki lábbal előre, vagy bilinccsel a kezeden.

A gyakorlati börziáner

Magát börziánernek, spekulánsnak nevezte, és bár volt a szavaknak valami ügyeskedő jellege, ő büszke volt rá, hitte, hogy a matematika, vagy a közgazdaságtan a tőzsdén nem segítenek, nem sokat érő tudományok, inkább azt mondta, hogy

többet ér, ha ismered a sok, javarészt ostoba ember viselkedését, ha megkérdezel egy hozzá nem értő kisasszonyt, vagy te magad alkoholmámorban gondolkodsz egy kicsit és megjegyzed az ötleteidet.

Ilyen formabontó állításokat fogalmazott meg, nem csoda, ha a közgazdaságtudomány felső köreivel nem értette meg magát.

De a kissé szatirikus történetei nagyon szórakoztatóak voltak. A szivaros történetében például egy kubai szivarsodró nő papírüzenetet küldött egy szivarban a gazadag amerikai lovagnak, emiatt viszont meggyújthatatlan lett a szivar. Az üzemben elterjed, hogy a szivarban lehet üzenni is szerelemről, szegénységéről, sokan rákapnak. De a sztori vége nem az, hogy a lovag megkapja az üzenetet és elveszi a szivarsodró lányt és boldogan élnek, míg meg nem halnak, hanem az, hogy már annyian próbáltak üzenni, hogy egyre több szivar lett használhatatlan. A kubai gyár csődbe ment, a környék lányai elveszítették utolsó jövedelemforrásukat.

A nagy mesélő

Legismertebb művei alighanem az „Egy spekuláns bölcsessége”, a „Kedvenc történeteim a pénzről”, illetve a „Több, mint pénz és mohó vágy” voltak.

Ezekben sokszor persze ugyanazokat a sztorikat és bölcsességeket forgatja, keveri újra, de egészen szórakoztatóan tudott írni. Még akkor is érdemes elolvasni egy-két könyvét, ha a szavai ma már sokszor avíttnak, egyszerűnek, kicsit közhelyesnek tűnnek, ha ma már nem is ugyanazok az intézmények, a sztenderdek, a szabályok.

De Kostolany tényleg nagy humanista, remek mesélő volt. Leginkább olyan, mint valami csodarabbi, aki csak mondja, mondja, a dialógus esélyét hamar elveszítette a szemben ülő, mert Kostolany nem nagyon figyelt a beszélgetőpartnerére, de az egy idő után belátta, hogy ez nem is baj, nem kell mindig beszélgetni, most elég lesz csak figyelni.

Cikk küldése e-mailben

Vélemény, hozzászólás?