Sulyok Tamás köztársasági elnöki beiktatási beszéde
2024-03-10
Oscar-díj: Megvan a legjobb film
2024-03-11
Show all

Az élet nem habostorta! – Ki mondta és mikor?

A tanú című film paradox módon úgy vált kultuszfilmmé a magyar társadalomban, hogy elkészülte után tíz évig moziban be sem mutatták. Tizenöt éve halt meg Bacsó Péter filmrendező, akinek sok másik emlékezetes mozi mellett, ezt a röhögtető, mégis kegyetlen szatírát és a filmben megjelenő emblematikus figurákat, Pelikán József gátőrt, Virág elvtársat és Bástya elvtársat is köszönhetjük.

A tanú filmplakátja

A tanú filmplakátja
Forrás: Wikipedia

Hogyan történhetett, hogy tíz éven át nem engedtek bemutatni egy filmet a politikai tartalma miatt a Kádár-rendszerben, ha állítólag az már puha diktatúra volt? Vagy akkor miért engedték egyáltalán 1969-ben elkészíteni?

Az akkori kultúrpolitikai irányítás, és elsősorban annak feje, a mindenható Aczél György már akkor aggódott, amikor a Rákosi rendszer abszurditásairól, a koncepciós perekről, a parasztok kizsigereléséről szóló forgatókönyvet megismerte. De nyíltan nem akarta vállalni, hogy nem engedi leforgatni a filmet, ezért aztán kísérleti filmnek minősítette, gondolván, ezzel a bűvös fogalommal mindjárt el is intézte, hogy ne kelljen majd bemutatni, hiszen csak egy kísérletről volt szó.

Aczél elhűlt tőle

Amikor pedig a végeredményt végig nézte, végképp elhűlt. Köztudomású, hogy a diktatúráknak, vagyis persze a képviselőiknek nincs humorérzékük. Öniróniájuk pedig végképp nincs.

Puhaság ide vagy oda, ez a film az akkori rezsim számára is elfogadhatatlan volt, hiszen kifigurázta mindazt, amire a Kádár-rendszer is ráépítette a maga hatalmát. Így aztán a filmet csak titkos, zártkörű vetítéseken, pártcsoportokban, KISZ-összejöveteleken, kislétszámú egyetemi klubokban vetítették. Csakhogy a mulatságos hősök, a nevetést kiváltó kiszólások és az abszurdabbnál abszurdabb szituációk ilyen belső utakon valahogy mégis belediffundáltak a társadalomba. Beférkőztek az emberek agyába, szívébe, még a bőrük alá is, miközben magát a filmet a nagyközönség igazi moziban csak tíz évvel később láthatta, akkor is némileg cenzúrázva. A teljes, eredeti változatot pedig csak jóval később.

A siker a rendező abszurd humorán kívül a remek színészeknek is köszönhető. Kállai Ferenc, a naiv és egyszerű falusi gátőrt, Pelikán Józsefet játszotta, akit a rezsim kiemelt és – ahogy az a diktatúrákban szokásos – minden tudás és szakképzettség nélkül egymás után több magas pozícióba is helyezett, hogy később feltétlen lojalitást várjon el tőle cserébe. Egy uszoda vezetőjének, a Vidám Park igazgatójának, majd a magyar Micsurin-ágazat nagy vívmányának, a magyar narancsnak (valójában satnya citromnak) az urává nevezték ki.

Tudják, mi ez? Ez az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.

A képmutatás mélységeinek abszurditását az egész társadalom érzékelte akkor. A rendszerváltás után még az azóta is működő hetilap is erről a filmes kiszólásról, a Magyar Narancs-ról kapta a nevét, hogy a Fiatal Demokraták pártalapításkori jelképéről ne is beszéljünk.

Bástya a vízben

Persze tudatlansága, jóhiszeműsége miatt Pelikán, a nép gyermeke mindenbe belebukott. Például ráengedte a tomboló tömegeket a medencében kivételezetten egyedül úszkáló magasrangú katonára, Bástya elvtársra (Both Béla játszotta) mert látta, hogy az uszoda előtt már órák óta vártak a népek arra, hogy beengedjék őket. Na, de hogy tehet ilyesmit az elöljáróit feltétel nélkül tisztelő kommunista?

„Tudja Pelikán, vigyázni kell, mert a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.” –figyelmeztette őt gyakran a mentora, a titkosszolgálat vezetője, Virág elvtárs (Őze Lajos zseniális alakítása).

Erre Pelikán a Vidám Park igazgatójaként, egy magas delegációt a látványosságban körbe vezetve megjegyezte:

Virág elvtárs is megmondta: az osztályharc egyre fokozódik. Akinek pedig valami vaj van a fején, hadd sz..rjon be egy kicsit a Szocialista Szellem Vasútján

Csetlései-botlásai nyomán Pelikánt büntetésként többször is börtönbe csukták, de rendre kiengedték onnan, mert számítottak hű támogatására. Virág elvtárs titkos, gazdagon berendezett szobában fogadta, pazar lakomával kínálta, amit a titkárnő hozott be. Virág elvtárs rosszallóan jegyezte meg: rövid ez a szoknya.

Hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának!

Aztán többször is titokzatosan figyelmeztette Pelikán Józsefet:

 Tudja, egyszer majd valamit kérni fogunk magától.

És aztán tényleg kértek. Az együgyű, a háború poklát megjárt, az új rendszerben őszintén hívő Pelikánt koronatanúvá akarták faragni, az egyik koncepciós perükhöz. Felejthetetlen az a jelenet, amelyben Virág elvtárs átnyújtja Pelikánnak az előre megírt vallomást, hogy tanulja meg. Mire Pelikán visszaadja a papírt: „Bocsánat, Virág elvtárs, ez az ítélet.” Hát, így mentek a dolgok…

Csalódásból felismerés

A humorral, remek dramaturgiai, szituációteremtő érzékkel és kitűnő íráskészséggel megáldott Bacsó Péter a Felvidékről származott. Szüleivel Kassáról, tulajdonképpen a vidéki zsidóüldözések elől menekülve települtek át 1940-ben Budapestre. Az édesapja ugyan hivatalnokként dolgozott, de volt honnan örökölnie az írástehetséget, hiszen az édesanyja, Palotai Boris neves írónő volt.

Bacsót fiatal korától kezdve érdekelte a politika, és némiképp Pelikán naivitásához hasonlóan, egy darabig maga is őszintén hitt az új politikai eszmék tisztaságában. De a magyarországi gyakorlatot látva nagyon hamar kiábrándult, és már olyan élesen látta és megértette a rendszer ellentmondásait, hogy előszeretettel ábrázolta ezeket a jelenségeket a filmjeiben. Ezt bizonyítja a Nyár a hegyen, A tanú, a Te rongyos élet, és számos másik ópusza. Valójában ontotta a filmeket. Megannyi remek forgatókönyv, gyakran abszurd szituációk, pergő, izgalmas rendezés.

De azt nyilván kevesen tudják, hogy a saját filmjein kívül, milyen sok másik filmben vett részt alkotótársként. Tudták, hogy nagyon népszerű filmeknek, például, a Fábri Zoltán-rendezte Édes Annának, vagy a Cannes-ban is díjat nyert nagyszerű Szerelem című Makk Károly-filmnek is a rendezővel együtt Bacsó írta a forgatókönyvét? Vagy, hogy neki köszönhetjük például a hatvanas évek kultfilmje, az Esős vasárnap címadó dalának szövegét is? Univerzális ember volt. És, ahogy kiteljesedett a művészete, egyre érzékenyebb lett a politikán kívül mindenféle sajátos társadalmi jelenségre is, izgalmas szubkultúrákra, a tévelygő ember útkereséseire. Ő nem újította meg a filmnyelvet, nem a képi szimbólumok, parabolák embere volt, mint más magyar rendezőóriások, mondjuk a hatvanas-hetvenes években, ő a nagyon is élő figurákkal és dialógusokkal, az egyszer szelíd, máskor ádáz humorral operált.

Úgy emlékezzünk rá, hogy megnézzük 2008-ban készült legutolsó filmjét, a Majdnem szűz című alkotást. Az interneten szabadon elérhető, meghökkent, és ma is igazán szórakoztató.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.