Kevés pikánsabb kiállítás látható a világon, amely ókori műkincseket rejt, mint a nápolyi királyi palota egyik majdhogynem eldugott zugában, „titkos szobáiban” található Borgia gyűjtemény, melyet állami kézbe kerülése után kétszáz éve zártak el először az avatatlanok szeme elől. A kollekciót a király egy vélhetően buja gondolatoktól sem mentes bíborostól vette meg, akinek azonban egy párját ritkító művészettörténeti ritkaságot köszönhetünk.
Az ókori szexuális szokásokra ablakot nyitó különleges gyűjtemény, melyet a Nápoly felett magasodó dombon lévő egykori királyi lakhely, a Capodimonte palota falai között lévő múzeum rejt, talán a világ egyik legpikánsabb műtárgykollekciója.
Borgia gyűjteménynek is nevezik, ugyanis a többezer éves tárgyakat a 18. század második felében Stefano Borgia, a tévésorozat után Véres dinasztiának is nevezett család bíboros tagja szerezte meg,
majd a kollekciót az 1815-ben Napoleon tisztjéből nápolyi királlyá avanzsált Joachim Murat által kezdett hosszas tárgyalásokat követően, az őt a trónon követő IV Ferdinánd vett meg végül az állam számára.
A cenzúrát a Bourbonok kezdték
Persze azon nem is kellene nagyon meglepődnünk, hogy a számunkra főként a méregkeverő Lucretia Borgia-ról ismert família kései sarja főpapként vetette bele magát az erotikus tárgyak megszerzésébe. Az első etruszk és ókori római darabokat egy családi birtokon ásták ki, amit Borgia valahogy megörökölt.
Ahogy a helyi kongregáció titkára, majd prefektusa lett, a keletről visszatért utazók és misszionáriusok is neki mutatták be az ókori egyiptomi és máshonnan hozott műkincseket, amelyek közül értő módon szemezgetett.
Tulajdonképp már a reneszánsz óta, de különösen a 18. században sok műkincsegyüttes tartalmazott erotikus tárgyakat, de ezek jó részét az igazi antik kincsek mellett gyakran jóval később keletkezett hamisítványok is tarkították. Az ilyen pikáns látnivalókat a jórészt arisztokrata műgyűjtők gyakran egyfajta elborzasztó furcsaságegyüttesnek tartották, de ugyanakkor titkos kíváncsiságukat is kielégítették velük.
És persze a keresztényi prüdéria miatt sok esetben lakat alatt is tartották. A Borgia gyűjtemény története tulajdonképpen a kíváncsi szemek elől való elzárások sorozataként is tekinthető.
A kollekció bővülése egyébként különösen a 18. század közepén megindult pompeji és herculaneumi ásatások nyomán indult el, melyek az antik világ másfajta aspektusait is megismertették az emberekkel. Mint kiderült, a szex a Vezúv lábánál elterülő két közepes városkában a mindennapi élet, őszinte természetességgel ábrázolt fontos része volt. A Bourbon kori cenzoroknak azonban ez túl sok volt. Jellemző a korabeli hangulatra, hogy az egyik legértékesebb szobrot maga a restaurátor zárta szekrénybe.
Az Afrodité és Dionüszosz fiát, a szőlő és a gyümölcsösök védelmezőjét, Priaposzt ábrázoló szobrokat (aki Héra haragja miatt torz módon, aránytalan méretű hímvesszővel született) pedig a Porticiben lévő királyi palota egy elzárt termében helyezték el, ami csak külön engedéllyel volt látogatható.
A titokzatossága miatt a tömegek körében egyre nagyobb szóbeszéd övezte gyűjteményt a napóleoni kort követő restauráció idején is elkülönítették. 1819-ben az épp akkor uralkodó király, I. Francisco meglátogatta feleségével a négy évvel korábban állami kézbe került gyűjteményt. Elrendelte, hogy csak kipróbált erkölcsű felnőttek láthatják az obszcénnak minősített tárgyakat, ezért ennek megfelelően 1821-ben a királyi Bourbon Múzeumban felállították az Obszcén tárgyak részlegét.
A belügyminisztérium által kiállított engedélyek számából tudni lehet, hogy a gyűjtemény híre a 19. század folyamán nőtön nőtt.
Egy idő után a kézzel írott cetlikkel már nem tudtak lépést tartani az igényekkel, így nyomtatott engedélyeket vezettek be, bár a feljegyzések szerint így is sokan panaszkodtak az eljárás lassúságára és a természetesen trükköző kiskapukeresőkre. A részleg irányítása a Bourbon rendszer kulturális bigottságának egyik jelképévé vált és mind az 1848-as polgári forradalom harcosai, mind Garibaldi 1860-as felszabadító erői ígéretet tettek a szabadság érvényesítése jegyében a gyűjtemény teljes megnyitására.
A fallosz szimbólumai
Ez meg is történt, bár a múzeum igazgatója az olasz egység kikiáltása után sok műtárgyat eltávolított a gyűjteményből, amelyet a szexualitás paleo-antropológiai fejezetének minősítve fontos emlékként kategorizált.
Bár a tárgyegyüttes nem sokkal később nemzeti gyűjteményi rangra emelkedett, a kandi szemek elől hamarosan ismét korlátozták a bejutást, s ez az állapot a 20. század első felében, a fasiszta kormányzás és a második világháború után is fennmaradt.
Csupán 1976-ban nyitották meg, hogy nem sokkal később ismét bezárják a kapukat, ám ezúttal legalább indokot is kerestek: a termekben végzett átfogó restaurálással magyarázták a lépést. Az érdeklődők végül 2000 áprilisa óta látogathatják korlátozás nélkül a hányatott sorsú kollekciót, 2005-től erre szolgáló külön termekben.
Az erotikus hatású kincsek azonban nemcsak az ókori Róma életét és művészetét jellemezték. A gyűjteményben például az ősi Egyiptomból valók azok az apró szobrocskák, melyek hatalmas falloszú törpéket ábrázolnak.
Bár a klasszikus görög vázákból kevés van, de a bemutatott példák igencsak vad jeleneteket mutatnak, melyek vagy mulatságok helyszínein, vagy a tornacsarnokokban estek meg hetérák társaságában, vagy éppenséggel női társaság nélkül.
Jóllehet az etruszkokról kevésbé ismert a szexuális szabadosság, a gyűjtemény egyik, ebből a korból származó amforáján egy idősebb férfi játszik egy fiatalabbal, egy bronz tükrön pedig egy fiú közösül ostorral való hadonászás közben egy szabadulásért küzdő lánnyal.
A római korban a férfi nemi szervet különböző talizmánokon egyértelműen a termékenységgel és a jóléttel kötötték össze engesztelő áldozatként, igaz más tárgyakon a gonosz erők megtestesülését jelezte. Egy Herculaneumból származó gladiátor például a saját, vadállatként rá törő falloszával küzd.
Pompeiben olyan bronz harangocskákat találtak, melyek mellett merev pénisz formájú tárgyak voltak.
Az ilyen kis harangok, csengők, melyeket állatok és kisgyermekek nyakába akasztottak, a hatalmat jelképeztek, de a fallosz Merkúrhoz, a kereskedők védelmezőjéhez is kötődött, aki egyik kezében pénzzel teli tarsolyt, a másikban legalább öt falloszt tart.
A falloszt az ókori Rómában falakon és utcakövezeten is ábrázolták, ahol irigység elhárító és jólétet hozó szerepet kapott. Pompeiben gyakoriak voltak azok a vulkáni tufából készült táblácskák, amelyeket a házak sarkánál helyeztek el védelmi célból. Másutt, például boltokban szobrok formájában voltak kiállítva, ahol a tulajdonosok a rosszakarat elhárítása céljából helyezték ki ezeket.
A gyűjteményben olyan amulett is látható, melyen a mutatóujj és a nagyujj közé helyezett hüvelykujj a közösülés korabeli szimbólumát jelzi. Néhol emellé még egy hal figura is társul, amelytől a talizmán potencianövelő erejét remélték.
Jelenetek falakon, serlegeken, dísztárgyakon, kertben
Az erotika sokszor a római mulatozásokhoz kötődött. Az ilyen események helyszínein, akár egy-egy gazdag ház termeiben, akár egy nyilvános tavernában pikáns festmények díszítették a falakat és a bútorokat.
A Pompeji ásatásokon talált ezüst serlegeken lévő trágár képek a vendégek legkéjesebb fantáziáiról tanúskodnak, de a kézmosó tálak, kenyértartók, vagy az asztalokra szánt dísztárgyak is hasonló ábrázolásokkal díszítették.
Az egyik ilyen tálon egy fiatal szatír és egy nimfa jelenete látható, de a két mitologikus figura kettőse sok egyéb tárgyon is látható.
Jellemző, hogy a gazdagabb otthonokban talált tárgyak míves mestermunkák, mint például az egyik bronz olajlámpás, melyen egy idős szakállas férfi látható, aki egy papirusztekercs fölé hajol, de elárulja vágyait álló hímtagja, mely a kézirat alól kikandikáló kanócot tartja.
A legtöbben azonban csupán olcsóbb, tömegtermelésben készült terrakotta tárgyakat tudtak megengedni maguknak, ám sok esetben ezek sem nélkülözték a pikáns ábrázolásokat.
A kifejezetten a szexuális élvezeteknek fenntartott helyiségeket, úgy a gazdagabb rómaiak otthonában, vagy a fürdőkhöz, vagy kocsmákhoz kapcsolódó bordélyokban szintén pajzán faliképekkel díszítették. De a római kertek is szabad folyást engedtek a szexuális fantáziának. A szerte elterjedt kerti Priaposz szobrok arra figyelmeztették az esetleges tolvajokat, hogy az isten nagyméretű „kardja” felnyársalja őket. A szabad természetet mintázó kertek amúgy is magától értetődő színtereivé váltak a nimfáknak, szatíroknak és magának Dionüszosznak.
Ezt a világot jeleníti meg például egy nimfaszobor, amely ellen akar állni az erdő istenének, aki egy izgalmi állapotba került öszvéren ül.
Nápolyt mindenesetre nem csak a pizza miatt érdemes meglátogatni, az egyedülálló gyűjtemény is megér egy látogatást! Ki tudja, mikor jön egy kor, amikor ismét zárt ajtók mögé rejtik.
