Az Iszlám Állam egy ága nagyon aktív Belgiumban, terrorra készülnek

Indul egy Kennedy az elnökválasztáson Amerikában, függetlenként
2024-03-27
Zöldenergia nélkül ma már nincs élet
2024-03-27
Show all

Az Iszlám Állam egy ága nagyon aktív Belgiumban, terrorra készülnek

Az Iszlám Állam Horászán (ISKP) közép-ázsiai terrorcsoport jelenti a legnagyobb dzsihadista fenyegetést Belgiumra nézve – mondta Paul Van Tigchelt belga szövetségi igazságügyi miniszter a VRT flamand nyelvű műsorszolgáltatónak adott nyilatkozatában.

A nyugati sajtóban megszólaló szakértők szerint az ISKP felelős a Moszkva mellett, a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központnál végrehajtott mészárlásért, amelynek 139 halottja és – a legfrissebb, az orosz kormány által szerda reggel közölt adatok szerint – 360 sebesültje van.

Van Tigchelt felhívta a figyelmet, hogy a szomszédos országokban már letartóztattak állítólagos ISKP-szimpatizánsokat, és a belga hatóságok szorosan figyelemmel kísérik az eseményeket.

Belgiumban is tartózkodnak olyan személyek, akik a horászáni térségből jöttek, de ettől a szervezettől származó konkrét terrorterveket egyelőre még nem észleltünk.

Az igazságügyi miniszter úgy véli, ISKP nem arra törekszik, hogy embereket küldjön a térségből terrorcselekmények végrehajtására, hanem inkább helyi szimpatizánsokat igyekszik inspirálni.

Van Tigchelt arra is rámutatott, hogy az Iszlám Állam kalifátusa megszűnt létezni, “de ideológiája fennmaradt, és gyorsan terjed”.

A legnagyobb fenyegetést számunkra most az ISKP jelenti. Minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetnünk, hogy megakadályozzuk e csoport megerősödését

hangsúlyozta.

Közölte, hogy Belgium egyelőre nem tervezi, hogy Franciaországhoz hasonlóan, megemelje a terrorfenyegetettségi szintet. “Tavaly október óta a 3-as (komoly fenyegetettség) szinten működünk. A szint emelése azt jelentené, hogy nagyon komoly, közvetlen, konkrét terrorkockázat áll fenn, jelenleg pedig nincs erről szó”- mondta.

A De Standaard napilap arról ír, hogy a belga biztonsági szolgálatok nagyon komolyan veszik a terrorfenyegetéseket, és hangsúlyozzák, hogy az elmúlt évben több terrorkockázattal kapcsolatos hírszerzési vagy igazságügyi aktában is megjelentek gyanús közép-ázsiai gyökerekkel rendelkező személyek.

A szövetségi ügyészség arról számolt be, hogy az ISKP “a figyelmük középpontjában” áll, de részleteket nem közölt, hogy ne veszélyeztesse a folyamatban lévő nyomozásokat.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.