Bélflóránkról, azaz a bélrendszerünkben élő baktériumokról az elmúlt években egyre több, újdonsággal felérő ismeretet szerezhettünk. Mára minden egészségét kissé is tudatosan kezelő, szervezetét ismerni vélő ember tudja, hogy testünk minden felülete, kívül és belül hemzseg a mikroorganizmusoktól. Mikrobáink vannak a bőrünkön, a szánkban és más testnyílásainkban, de – különösen – a beleinkben. Hogy ezeket miképpen ítéljük meg, már más kérdés. A legújabb kutatások mindenesetre új és talán sokkoló szempontokkal bővítették tudásunkat.
Aki antibiotikumot szed, jól teszi, ha mellé olyan gyógyszert, probiotikumot is bevesz, amelyik helyreállítja beleinkben az antibiotikumok által bizony megtizedelt bacisereget.
Az elmúlt években ahhoz is hozzászoktunk, hogy mikroszkopikus albérlőinket jóindulatúnak, sőt egészségünk szempontjából nélkülözhetetlennek gondoljuk, hiszen ezek a „barátságos” baktériumok és más mikroorganizmusok az emésztés megkönnyítésével szívességet tesznek nekünk, cserébe azért, hogy számukra kellemes otthont adunk nekik.
Ez bizonyos mértékig igaz, de a manapság egyre ismertebb kifejezésével bélmikrobiomnak nevezett közösség öregedésben betöltött szerepével kapcsolatos új kutatások arra utalnak, hogy ezt a kapcsolatot alaposan át kell gondolni.
A most körvonalazódó nézet szerint bélmikrobáink nemcsak a barátaink, hanem ellenségeink is. Távolról sem kölcsönös előnyökön alapszik velük való kapcsolatunk, inkább egy kimerítő háborúra hasonlít – egy olyan háborúra, amelyet végül elveszítünk.
Vannak azonban módok arra, hogy elhalasszuk az elkerülhetetlent, ahogy arról a New Scientist nemrég közölt elemzést.
Az öregedéssel a bélflóra összetétele változik
Forrás: Quill
A bélmikrobiom egy olyan közösség, amely talán 100 trillió mikroorganizmusból – baktériumokból, archeákból (ezek a baktériumokhoz hasonló, ám néhány szerkezeti vonásban fejlettebbnek mutatkozó egysejtű mikrobák), mikroszkopikus gombákból és vírusokból – áll, amelyek a bélrendszerünkben, leginkább a vastagbélben tanyázik.
A bélflóra életünk hajnalán kialakul és végig velünk marad, bár állandó változásban van.
Életünk nagy részében a bélmikrobiom összetétele meglehetősen szűk korlátok között marad, és ez az elrendezés mindkét fél számára meglehetősen jól működik.
Mi rostok formájában táplálékot adunk a mikrobáknak, cserébe ők lebontják a nehezen emészthető rostos molekulákat és rendelkezésünkre bocsátják az azokból származó energiát, valamint olyan tápanyagokat szállítanak, amelyeket mi magunk nehezen tudunk szintetizálni.
Segítenek abban is, hogy kizárják a kevésbé barátságos mikroorganizmusokat, amelyek egyébként megtelepednének a bélrendszerben, és megbetegítenének minket.
Ahogy öregszünk, a mikrobiommal való kapcsolat azonban megromlik. A mikrobaközösség faji összetétele megváltozik: olyan törzsek kezdenek dominálni, amelyek korábban ritkák voltak vagy hiányoztak, míg mások megfogyatkoznak vagy eltűnnek. Összességében csökken a sokféleség, és ezzel együtt szűkül a funkcionális repertoár is, amit az öregedés egyik fő jellemzőjeként tartanak számon a szakemberek.
A közelmúltig azonban a bekövetkező változások okait és következményeit kevéssé ismerték.
Ma már ezt a változást nem csupán az öregedés egyik jellemzőjének, hanem közvetlen kiváltó okának tekintik.
Érdekes módon ez az elképzelés, tehát hogy a bélflóra változása valamilyen módon elősegítheti az öregedést, már több mint száz éve felvetődött. A párizsi Pasteur Intézet immunológusa, Ilja Mecsnikov 1907-ben, egy évvel Nobel-díja előtt ugyanis publikálta Az élet meghosszabbítása című könyvét, amelyben felvetette, hogy életünket sokszor megrövidíti a „bőséges bélflóra krónikus mérgezése”.
Felnőttkorunk nagy részében a bélmikrobiomunkat az ember belsejében való élethez leginkább alkalmazkodott bélspecialisták uralják. Bár pontos arányuk személyenként és idővel változó, ezek a fajok túlnyomórészt három családba tartoznak: ezek a Ruminococcaceae, Lachnospiraceae és Bacteroidaceae. Vannak azonban olyan perifériára szorított fajok is, amelyek erősen egyénfüggőek és többnyire a környezetből kerülnek be a szervezetbe az élet során.
Körülbelül 50 éves kor után azonban hatalomváltás következik be és a korábban fölényben lévő fajok hanyatlani kezdenek, miközben egyre inkább a korábban elnyomott típusok veszik át az irányítást.
Az öregedéssel járó gyulladás is a bacik műve
Ennek a hatalomátvételnek azonban rendkívül zavaró következményei vannak. Egérkísérletekkel bebizonyították, hogy öregedés folyamán az egymással és a gazdaszervezettel harmóniában működő semleges és hasznos mikrobák aránya csökkenő tendenciát mutat és a káros fajok kerülnek előtérbe.
Ennek a változásnak az egyik legkárosabb következménye az úgynevezett barrierfunkció elvesztése.
Egy fiatal és egészséges bélben a mikrobákat a bélfal és annak vastag nyálkabevonata szigorúan a bél belsejében tartja. Az arányeltolódás előrehaladtával azonban a versengő mikroorganizmusok egyre inkább áttörik a gátat, bepréselődnek a sejtjeink közötti terekbe, és végül a véráramba jutnak. Ez cselekvésre készteti az immunrendszert, ami alacsony szintű gyulladáshoz vezet, amely az egész testben elterjed.
A krónikus, alacsony szintű, szisztémás gyulladás pedig hozzájárul a szövetek és szervek hanyatlásához szerte a testben. Ez az öregedés másik jellemzője.
A káros folyamatok ok okozati viszonyainak felderítéséhez a német Ulmi egyetemen fiatal és idős egerekből vettek vérképző őssejteket, amelyekből a legtöbb fontos immunsejt kifejlődik, majd a kétféle sejtet felcserélték, az idős őssejteket a fiatal egerekbe, a fiatal őssejteket az idősekbe ültették, de előtte besugárzással elpusztították az állatok immunrendszerét. Az átültetett őssejtek azonban elszaporodtak és betöltötték az immunrendszer funkcióját. Ezután a kutatók székletminták segítségével kielemezték mindkét csoport bélflóráját.
Kiderült, hogy az öreg immunrendszert kapott fiatal egereknél az idősebb egerekre jellemző mikrobiom alakult ki, és fordítva.
Ez arra utal, hogy az immunrendszer öregedése megelőzi a bél mikrobiális összetételének változását. Az immunrendszer tehát féken tartja a mikrobiomot, de amikor ez a fék elromlik, a mikrobiom készen áll, hogy átvegye az irányítást.
A mikrobiom öregedésben betöltött szerepének vizsgálatára a Kölni Egyetem kutatói mikrobamentes mutáns egértörzset hoztak létre. A mutáció hatására ezek az egerek az átlagosnál tovább éltek egészségesen bélflórával élő társaiknál, és sokkal kevesebb jelét mutatták az idő előtti öregedésnek, többek között a beleikben is. Fiatalos állapotban pusztultak el, de maximális élettartamuk 26 százalékkal meghosszabbodott.
Azt már régóta ismerték, hogy a mikrobamentes egerek hosszabb és egészségesebb életet élnek, mint a virágzó mikrobiommal rendelkező társaik – bár megváltozott anyagcserével, immunrendszerrel és másfajta fejlődésű aggyal.
Emellett ezek az egerek ellenállóbbak az idős korral összefüggő betegségekkel, köztük a rákkal és a 2-es típusú cukorbetegséggel szemben is.
Ezt eddig nagyrészt azzal magyarázták, hogy a mikrobamentes egerek nem találkoznak kórokozókkal. Csakhogy a mikrobiommal élő egereket is steril környezetben tenyésztették, mégis rövidebb életűek voltak és könnyebben is betegedtek meg.
A bélflórában tehát kell lenni valaminek, ami csökkenti az egészséget és az élettartamot. Hogy ez pontosan mi, még mindig nem teljesen ismert, de feltételezések vannak.
Az egyik ilyen, miszerint a mikrobiom fenntartásához szükséges energia nagymértékben megterheli a gazdaszervezet anyagcseréjét, ami hozzájárulhat az immunrendszer gyengüléséhez és az általános öregedéshez.
Forrás: Tufts University
Elhalasztani a végkifejletet
Ebből következik az az akár provokatív gondolat, hogy a mikrobiom fenntartása valójában hatalmas terhet jelent, ami végső soron csökkenti az élettartamunkat, és egy ideális világban egyáltalán nem is lenne rá szükségünk.
A való világban természetesen szükségünk van a bélbacikra, de ezek szerint ennek ára van.
A valóságban ugyanakkor a mikrobiom nélküli élet nem opció. Olyan mikroorganizmusok vesznek körül minket, amelyek elkerülhetetlenül megtelepednek bennünk, és amelyek közül sok veszélyes.
Mindez összhangban van a legújabb kutatásokkal, amelyek arra vonatkoznak, hogy immunrendszerünknek milyen keményen kell dolgoznia, hogy pórázon tartsa bélmikrobiomunkat.
Ha a gazdaszervezet kontrollja végleg megszűnik, az a halál. Ilyenkor a mikrobáink megesznek minket. Körülbelül 30 percen belül mikrobák kerülnek a véráramunkba, majd a legtöbb szervünkhöz eljutnak, és belülről megduzzadunk, ahogy elkezdik lebontani a szöveteinket.
Vajon van-e rá mód, hogy ezt a végkifejletet legalábbis elhalasszuk azáltal, hogy hosszabb ideig fenntartjuk a gazdaszervezet kontrollját?
Az egyik megoldás, ami valóban jótékony hatással van az immunrendszerünkre, a testmozgás, ami a mikrobiommal fenntartott kölcsönhatás révén bizonyítottan élethosszabbító hatású.
Egy antibiotikum-kúra ugyanakkor radikálisan és tartósan képes megváltoztatni a bélmikrobiom összetételét. Ezzel megtörik a természetes szelekciós rendszer és lehetővé válik, hogy nemkívánatos fajok vethessék meg a lábukat.
Számos más terápiás gyógyszer is hasonló hatást kelt, beleértve a gyulladáscsökkentőket, az antidepresszánsokat, a cukorbetegség elleni gyógyszereket és a gyomorsav szabályozására szolgáló protonpumpa-gátlókat. Egy 2018-ban megjelent mérföldkőnek számító tanulmány szerint 300-ból 1 nem antibiotikus gyógyszernek van ilyen hatása.
A rossz táplálkozás a bajok másik forrása. Sok bélbaktérium az élelmiszerekben lévő rostokból nyeri az energiát, de ha a rosthiányos táplálkozás miatt éheznek, átállnak a bélnyálkahártya fogyasztására. A rostszegény diéta jelentős mértékben elbillentheti az egyensúlyt ezektől a baktériumoktól a nyálkaevők felé, amelyek fokozatosan lebontják a nyálkahártyát, és a bélfalat sérülékennyé teszi.
A mikrobiomot ugyanakkor az is újjáélesztheti, ha fiatalabb emberekkel töltünk időt, mert mikrobáink nagy részét a körülöttünk élőkből vesszük át.
Hosszabb távon a székletmikrobiális transzplantációk – amikor a kiválasztott alanyok tisztított, sós oldattal hígított és szűrt székletéből fiatal mikrobiomokat ültetnek át idősebb emberekbe – ugyancsak biztatónak tűnnek, legalábbis az állatmodellekben. Jelenleg a Frankfurti Egyetem kórházában egy klinikai kísérletet próbálnak létrehozni annak tesztelésére, hogy ezek a transzplantációk csökkentik-e az öregedés biomarkereit az időseknél.
Akárhogy is próbálkozunk, ha elég sokáig élünk, a bélbacijaink élve fognak minket felfalni. Amelyekre barát helyett érdemesebb mostantól úgy tekinteni, mint barátságos ellenség.
