Egyszerűen nem lehet gátat szabni az Apple, az Amazon, a Google, a Microsoft és a Facebook tőzsdei áremelkedésének. Ám eközben mintha nem lehet megállítani ezen cégek mérhetetlen hatalom-koncentrációját sem. A világ legversenyzőbb piaca, az amerikai már lemondott a versenyről? Nem képes megállítani a monopóliumokat?
Van egy megállíthatatlannak tűnő folyamat a világ tőkepiacain: a big tech térnyerése. Kik is a világ legértékesebb társaságai? Április végén a követező számokat érdemes rögzíteni:
- Apple – 2246 milliárd dollár,
- Microsoft – 1956 milliárd dollár,
- Google (Aplhabet) – 1682 milliárd dollár,
- Amazon – 1574 milliárd dollár,
- Facebook – 862 milliárd dollár.
Ők a big tech, a világ legnagyobb amerikai it-óriásainak szűk közössége, egyben a legértékesebb tőzsdei cégek csapata. Senki nem ékelődik közéjük, nincsenek már ebben a ligában acélgyárak, vasúttársaságok, autógyártók, vagy olajcégek,mint a korábbi évszázadokban.
Valójában még a nagy ötöst követő cégek (Tesla, Berkshire Hathaway, Alibaba, JP Morgan, Visa) is ma már eléggé technológiai, digitális jellegű cégek, igaz azért Warren Buffett híres befektetési cége, vagy a JP Morgan pénzügyi szolgáltató, illetve a Visa fizetési specialista ma már szinte a „régi” gazdasághoz sorolható.
Tökéletlen verseny
A közgazdaságtanban visszatérő kutatási téma, amely az elméletet és a gyakorlatot is szépen ötvözi, hogy miképpen lehet a versenyt erősíteni. Kis túlzással minden erről szól a gazdaságban, legyen verseny, mert akkor a cégek arra törekednek, hogy fejlesszék a termékeiket, a szolgáltatásokat, megelőzzék a versenytársaikat. Lássunk néhány folyamatot, talán jobban érthető, hogy tényleg mindenhol a versenybe ütközünk.
- Vámok eltörlése, szabad kereskedelem. Az alacsony vám legfőbb értelme, hogy a hazai cég így nincsen a szolgáltatásával, a termékeivel indokolatlan versenyelőnyben, minőségben, árban az egész világgal kell versenyeznie.
- Korrupció üldözése. Az igazságérzetünknek sem jó, ha egy korrupt pályázó fut be egy tenderen, de fontosabb cél, hogy mindig a legjobb kapjon megbízást, mert a verseny viszi előre az innovációt.
- Dömpingár, tiltott állami támogatások tiltása. Akár örülhetnénk is, ha egy nagy cég nagyon olcsón ad nekünk valamit, de a hatóságok mégis üldözik ezt a gyakorlatot. Mert ha valaki a tőkeereje folytán rablóáron ad el nekünk szolgáltatást, akkor kiszorítja azt, aki a tisztességes versenyben befutna.
Szilícium-völgyi kartellek
Mindezek után már csak az a kérdés, hogy igaza van-e az amerikai monopóliumellenes testületnek, amely régóta azt vallja, hogy fel kell lépni a digitális gazdaság császáraival szemben, mert a technológiai szektorban egyesek olyan hatalmasak lettek, hogy már nemcsak a fogyasztókat, a potenciális versenytársakat, de az egész amerikai társadalmat, a demokráciát veszélyeztetik a méretükkel.
Már csak az a kérdés, hogy a Szilícium-völgy nagy cégei mennyire tekinthetők monopóliumoknak. Ez valamelyest megítélés, leginkább az érintett piac meghatározásának kérdése. Vannak ugyanis más számítógép-, okostelefon-, vagy szoftvergyártók is, más is ott van a felhőben, működtet webkereskedőt, közösségi médiát, de azért olyan erősek már ezek a cégek, hogy a közösségi médiát és a Facebook-ot, vagy a netes keresőt és a Google-t szinte szinonimaként is használhatjuk. A hatalmasra duzzadt óriások a modern amerikai versenyjog élő kritikái – vallják egyre többen.
Standard Oil analógia
A kritikusok örök jó példája, a Standard Oil esete. A John D. Rockefeller nevével fémjelzett Standard Oil mérete folytán a világ legnagyobb, leghatékonyabb olajvállalata volt egykoron, de aztán egyszer, 1911-ben mégis feldarabolták.
Millió oldal jogi irat született, természetesen a dúsgazdag cég a legjobb jogászokat fizette meg. Ám a politika mégis úgy döntött, hogy verseny kell az energiavállalatok világába. Szinte ma már mindegy is, hogy mi lett a cégből, mert az utódtársaságok is megszűntek, szétváltak, megint összenőttek, de olyan ismert márkanevek mint az Exxon, a Chevron, a Mobil ekkor születtek meg, más utódcégek pedig megőriztek valamit a Standard Oil névből.
Fel lehet-e darabolni?
Itt azért még nem tart a Facebook, az Apple, az Amazon, a Microsoft, vagy a Google története. Nehéz is elképzelni, hogy mit lehetne egyáltalán darabolni, legyen külön közösségi média a férfiaknak és a nőknek, vagy a fiataloknak és az öregeknek, az európaiaknak és az amerikaiaknak? Mindenki, mindenkivel össze van kötve, nem lehet kinyesni értelmesen egy szolgáltatást.
Vagy az Amazon kiskereskedelmi tevékenységéről válasszuk le a felhőszolgáltatást? De hiszen az utóbbi szolgálja ki az elsőt. Ne lehessen mindent keresni a Google-ön?
Természetesen biztosan vannak ennél sokkal értelmesebb mechanizmusok is, de azért érezzük, hogy ez nem lesz egy egyszerű feladat.
Tiltakoznak
Egy politikai mozgalom azért már elindult, talán részben azért, mert a közösségi média, a Facebook, a Twitter, a YouTube és az Instagram nem vizsgázott jól mostanában, könnyen és gyorsan terjedtek ott a toxikus nézetek, a fake newsok, az összeesküvés-elméletek.
Vitáznak a cégek és a politikusok? Jól ellesznek majd a méregdrága ügyvédek, a maguk ezerdolláros napidíjaikkal – gondolhatnánk, de mi közünk van nekünk ehhez? Valójában nagyon is sok.
Fogyasztóként szinte minden ilyen céggel kapcsolatban vagyunk, megadjuk az adatainkat, hagyjuk, hogy azt a cégek csűrjék-csavarják, elemezzék, bányásszák, eladják, célzott reklámokkal hasznosítsák.
De ez csak az egyik, a mikrohatás. Valójában a big tech cégei olyan monopóliumszerű képződmények, amelyek képesek az Egyesült Államokba irányítani a világ minden országából, így Magyarországról is a pénzt. Ha a magyar vállalatok nem a magyar lapokban, a magyar portálokon hirdetnek, hanem facebookos kampányokba fognak, ha a helyi masszázsszalonok a Googlenak fizetnek azért, hogy előrébb sorolja őket a kereséseknél, akkor pontosan megérezzük mi is, hogy mit jelent az, ha valakinek erős a piaci pozíciója.
