Azért a víz az úr, vagy szembeszállhatunk-e az árvizekkel?

Budapesten találkoznak a világ játékelméleti kutatói
2021-07-19
Ultragyors fizikai folyamatokat vizsgáló kutatási program zárult le három tudományegyetemen
2021-07-20
Show all

Azért a víz az úr, vagy szembeszállhatunk-e az árvizekkel?

„S tengert láttam, ahogy kitekinték.” – gondolhatta a Petőfi sorait idéző események láttán Nyugat-Európa több országának lakossága, miután heves esőzések nyomán villámárvizek alakultak ki, amelyekre az éghajlatváltozás következtében bárhol, bármikor, egyre gyakrabban számítanunk kell.

Németország, Belgium és Hollandia rendkívüli helyzetet élt át a napokban (azóta már Ausztria és mi is kaptuk az áldást), miután a térséget 24 óra leforgása alatt helyenként akár 100 millimétert meghaladó – ami jobb esetben is több heti csapadékmennyiség – felhőszakadás sújtotta. Az eddig több mint 180 halálos áldozattal bíró és több milliárd eurós károkat okozó árvizekért a Bernd nevű ciklon a felelős. A vastag, nagy területet lefedő felhőzettel érkező, meleg és nedves levegőt szállító, lassan mozgó légörvény 15 éve nem látott mennyiségű csapadékot hozott. A katasztrófa többszörös emberi mulasztás eredménye, amely egyrészt globális, hiszen az emberiség, például az üvegházhatású gázok kibocsátásával közvetett módon hatást gyakorol az egyes éghajlati elemek területi eloszlására. Másrészt lokális, hiszen egyes hírforrások szerint a probléma első jeleit már 9 nappal korábban, egy a Rajna-vidék felett éppen elhaladó műhold adataiból kielemezték. Ebből egy meteorológuscsoport olyan (mint kiderült, szinte hajszálpontos) előrejelzés-sorozatot készített, amely szerint a hatóságok megkezdhették volna a szükséges előkészületeket, és időben felkészülhettek volna a katasztrófára. Mint a fentebbi, megdöbbentő sorokból kiderül, ez nem történt meg.

Zöld vagy villám?

Ahogyan nem mindegy, hogy futó záporról, vagy erőteljes felhőszakadásról beszélünk, úgy az árvizek fokozatait is megkülönböztetjük. Árvíz akkor keletkezik, amikor egy vízfolyás (legyen az patak, vagy folyó) egyszerűen szólva kilép a medréből (szakszerű kifejezéssel élve középvízi medrének partélét túllépi).

Altenahr az árvíz kezdete előtt (balra), majd közben (jobbra)

Altenahr az árvíz kezdete előtt (balra), majd közben (jobbra) (Forrás: dw.com)

Ennek a sokszor szinonimájaként használt áradás inkább a partok között maradó víz szintemelkedésére utal. A mostani eseménysorozat kategóriáját tekintve zöldár, azaz a nyári esőzések okozta árvizek közé tartozik. Létezik még ezen felül a téli jégtorlódásból származó jeges árvíz (mint amilyen az 1838-as pesti ár, erről még részletesebben lesz szó), valamint az olvadó hótömegből eredő tavaszi árvíz (ami 2006 márciusában 150 éves vízszint-rekordot döntött). Napjainkban egyre sűrűbben jelentkező, zöldárhoz kapcsolódó jelenség a villámárvíz, amely heves felhőszakadások nyomán keletkezik, rendkívül gyors lefolyású, néhány óra alatt lezúduló, nagy károkozásra képes víztömeg. Mivel a közvetlen (például homokzsákokkal történő) védekezés akár egy több tonnás tárgyat hirtelen megmozgatni képes erővel szemben lehetetlen, így leginkább a megelőzés a legnagyobb fegyver ellene. Ehhez a vízgyűjtő (ahol egy adott terület vízfolyásai a domborzati viszonyoknak megfelelően összegyűlnek) teljes körű, helyi adottságokra szabott rendezése szükséges, például az áramlás erejét mérséklő erdősávok kialakításával, a lejtőkről a vízmosásokba kerülő, és így a víz elvezetését gátló hordalékok megakadályozására (gátak révén) úgynevezett vízmosáskötések, valamint vízelvezető- és tározó rendszerek telepítésével. Mindez egyáltalán nem olcsó, de az okozott kár mértéke általában a beruházás sokszorosát is kiteheti, nem beszélve a helyreállítás időbeli elhúzódásáról.

Kő kövön nem maradt Németország árvíz-sújotta kistelepülésein

Kő kövön nem maradt Németország árvíz-sújotta kistelepülésein (Forrás: Christof Stache/AFP)

Hagyományaink egyike

A magyar embernek persze nem szükséges bemutatni az árvizet, mint jelenséget, hiszen ahogyan Egyiptomban a Nílus árvizei kapcsán mindig fontos volt a folyó iszapjának talajmegújító hatása, úgy nálunk is tradicionális együttélés zajlik folyóinkkal, azok hasznosításával és szélsőséges megnyilvánulásaival együtt. Ám nem mindig volt ez így. Az 1800-as években, még a századvégi nagy folyószabályozások előtt a Duna és a Tisza, illetve azok mellékfolyóinak tetemes részén enyhén szólva elvadult állapotok uralkodtak. A számtalan ágra szakadt, egymásba gabalyodó, össze-vissza kanyargó folyamok a vízmennyiség hirtelen megnövekedése esetén levezetés helyett inkább csak szétterítették az árhullámok vizét, így rendkívül nehezen vonultak le, szinte csak lecsordogáltak. A változás szükségessége először az 1838-as nagy pesti árvíz idején körvonalazódott igazán. Január végén a rendkívüli hideg következtében a Bécs és Buda közötti folyószakasz szinte teljesen befagyott. A március eleji felmelegedés hatására a jégpáncél töredezni, és zajlani kezdett.

Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház-téren, 1838

Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház-téren, 1838 (Forrás: Wikipédia)

Igen ám, de a szövevényes mederszerkezetben egyre-másra elakadtak a kisebb-nagyobb „jéghegyek”, úgynevezett dugók jöttek létre, amelyek visszaduzzasztották a vizet, ami egyéb lehetőség híján Pest házai között biztosított szabad elvonulást magának. Akárcsak a Holnapután című filmben New York utcáit elárasztó szökőárat követően, úgy gázolhatott (pontosabban csónakázhatott) a korabeli lakosság a Nagykörúton akár két méter mélységet is elérő, Teréz-, József- és Ferencvárost teljesen ellepő vízben. A hasonló eseményeket megelőzendő 1886 és 1896 között egységes mederbe terelték az addig számtalan mellékágra szakadt folyamot. A hajózhatóság érdekében mederkotrást végeztek, az elárasztott területek lecsapolását kőgátak (sarkantyúk) építésével oldották meg. Árvízmentesítésen esett át többek között a Csallóköz, a Szigetköz, a Rába melléke, a Hanság-medence és a Kisalföld egyes részei. Hasonló szabályozási munkálatok zajlottak a Tisza esetén is, ott leginkább a kanyarulatok rövidítése, átvágása bizonyult szükségesnek.

A cikk megjelenésével párhuzamosan ausztriai és hazai esőzésekkel megerősítve jelenleg is hazánk felé tart egy nagyobbnak ígérkező zöldár, viszont a hatóságok közlése szerint ez nem áll összefüggésben a Duna vízgyűjtőjét kevésbé érintő németországi csapadékhelyzettel. A várakozások szerint így is jelentős vízszint-emelkedést hozhat, Pozsonynál már közel egy méteres növekedést regisztráltak, ott a tetőzést hétfőn délutánra, 8 méteren várták a szakemberek. A magyarországi szakaszon is nagy a készültség, a remények szerint azonban a folyó az árvízvédelmi töltések között, vagy a kijelölt ártereken viszonylag békésen levezethető.

Így már biztonságban vagyunk?

Sajnos az éghajlatváltozás gyorsuló ütemének következtében a szélsőséges csapadékeloszlás, a nyomában fellépő heves esőzések és villámárvizek immár mindennapos jelenséggé, életünk szerves részévé válnak a jövőben. Ehhez elkerülhetetlen, hogy tovább alkalmazkodjunk hozzájuk. Az áldozatok és a gazdasági kár megelőzése érdekében például kerülnünk kellene az olyan térségekben való életvitelszerű tartózkodást, ahol a folyó közvetlenül veszélyt jelenthet értékeinkre, legfőképp az életünkre. A nyugat-európai helyzet is rávilágított, hogy a rosszul megválasztott tájhasználat milyen katasztrofális következményekkel járhat. A legfőbb tanulság például, hogy ártérbe, hullámtérbe, azaz a folyók partvonala és az árvízvédelmi töltések közé nem építkezünk. Álljon itt most a Rajna-vidék, a felhőszakadással egyik leginkább sújtott tartományban lévő Altenahr elrettentő példája. A szűk folyóvölgybe, ráadásul kanyarulatba, közvetlenül a vízfolyás szomszédságába épült, festői szépségű település pillanatok alatt egy rémállom díszletévé változott, miután lesújtott rá az Ahr folyón lezúduló villámárvíz. A tapasztalat tehát oda mutat, hogy azt gondoljuk, egyetlen védvonal, egy hatalmas gát elegendő a növekvő területéhség kielégítésére, ám a hegyekből medencékbe, szűk völgyekbe kiérkező folyók, főleg villámárvízzel haragítva „zúgva, bőgve törik át a gátot”, és akkor aztán nincs menekvés.

Viszont ha a már egy korábbi bekezdésben felvázoltak szerint enyhítünk a víz közvetlen erején, illetve helyet biztosítunk neki, hogy szétterülve veszítsen abból, máris alkalmazkodtunk az anyatermészethez, ő pedig a jut is marad is elvét követve azzal hálálja ezt meg nekünk, hogy nem próbál meg lerázni a hátáról. Persze e történelmi árvizek egy rendkívül összetett szisztéma anomáliájának – bolygónk éghajlati rendszerének működési zavara – részeként jelentkeznek. Mint a saját bőrünkön is tapasztaljuk, ez lehet iszonyatos hőség, tikkasztó szárazság, dézsából ömlő csapadék, amely mind közös tőről fakad. Mivel a folyamat elburjánzott, most már a visszafordítása, de még a mérséklése is lehetetlen feladatnak tűnik. Persze feladni nem szabad, de a hajlandóság, a tettek, és azok eredményeinek furcsa szövedékében várakozva kénytelenek vagyunk felkészülni az újabb és újabb árhullámokra, és tudatosan védekezni ellenük.

Nyitókép forrása: Sebastien Bozon/AFP

 

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.