Hogy lehet egy amúgy bivalyerős gazdaság hirtelen mindennek a kárvallottja? Németország volt az Európai Unió egyik fő haszonélvezője, most ő az egyik legfőbb vesztese a közösségi létnek. A német energiaipar és autóipar volt Európában a legerősebb ágazat, most ezer kihívástól szenved. És a német mániákusság, a megkérdőjelezhetetlen szabálykövetés és precizitás csodás erénynek tűnt mindig, de most még ez is visszaüt. Nem is viselik mindezt túl jól a német választópolgárok.
A német gazdaság elemzését kezdjük pár mutatóval! Sajnos igazán jó számokat, főleg jó trendeket nem fogunk találni.
Ha megnézzük a számokat, a német GDP már stagnál, illetve visszaesik, 0 és mínusz 0,1 százalékos növekedési adatokat látunk.
A fogyasztói bizalmi indexek apadnak, az infláció nem magas ugyan (1,6 százalékos), de azért a munkanélküliség (6 százalék) lehetne alacsonyabb is.
Még szomorúbb német trendek
A választók szempontjából azonban nem ezek a legkellemetlenebb hírek, hanem a nehezebben mérhető elemek. A lakosság azt látja, hogy az ország vezetése nincs a helyzet magaslatán. A közlekedési lámpa koalíció, amiben
- vannak pirosak, vagyis az SPD, azaz a szociáldemokraták, akik a jelenlegi kancellárt, Olaf Scholzot is adják,
- vannak zöldek, vagyis a Zöldek környezetvédő szövetsége és
- vannak sárgák, vagyis az FDP, a szabad demokraták
széthúznak, a népszerűségük folyamatosan csökken.
Nem növeli a bizalmat az, hogy az unióban már nincs akkora szava a németeknek, ennek jó példája volt az, hogy Németország nem akart súlyos büntetővámokat bevezetni a kínai elektromos autókra, de mégis leszavazták őt a többiek.
Németország amúgy nagyon is racionális volt, jól tudta, hogy a kínaiak ellenintézkedése majd neki fáj, mert európai autókat és a sertéspiacot is érintheti, azokban pedig Németország volt erős eladási pozícióban.
De talán azért sem lehet elégedett a német átlagpolgár, mert olyan híreket hall folyamatosan, hogy munkavállalóként a menekültek majd elveszik a munkáját, hogy a mezőgazdasági munkások nincsenek megfizetve, hogy a híresen pontos német vasút már nem is olyan precíz és az autóipar szenved, gyárakat kell bezárni.
A szélsőségek erősödnek
Ráadásul a nagyon zavaros német belpolitikában bőven van honnan hallani az ilyen kritikákat. Részben azért, mert a legerősebbnek tűnő pártszövetség, a jobboldali, konzervatív CDU/CSU is mond ilyen kritikákat, hiszen most ellenzékben van, részben pedig azért, mert vannak a szélsőjobbon (AfD) és a szélsőbalon (Sahra Wagenknecht Szövetség – BSW és a Linke) olyan pártok, amelyek lesújtó képet rajzolnak fel a német gazdaság aktuális helyzetéről.
A német gazdaság azonban közvetlenül nem foghatja a politikai bizonytalanságra a kudarcait.
A német tartományi államok amolyan furcsa patchworkként működnek.
Az egyes államokban (Németországban így hívják azt, ami valamennyire azért a vármegyéinkre hasonlít, de tény, hogy több önrendelkezéssel bírnak) teljesen eltérő kormányzati szövetségek uralkodnak. Ez lehet jó, hiszen valamiféle kooperációra, párbeszédre, egyeztetésre mindig szükség van, de lehet rossz is, mert akik kooperálnak, azok is annyi kritikát kapnak a másiktól, hogy a rossz viszonyok konzerválódnak.
A makacs németek
A német gazdaság alappillérei megkérdőjelezhetetlenek: komoly mérnöki tudás, mindenféle fontos ipari klaszter (gépipar, autóipar, energiaszektor), amelyből csak úgy ömlenek ki a világpiacra a jó gépek, illetve késztermékek.
De most baj van.
A nemzeti jellegű karakterizálás nem ildomos, még ha valójában tudjuk, hogy amennyiben az olaszokat, így generálisan és a németeket, így általánosítva összehasonlítanánk, akkor az életvidámságban, a beszélgetések hangerejében, az ételekben, a borokban az olaszok nyernének, a szervezettségben, a szabálykövetésben, a pontosságban, a mérnöki képességekben pedig a németek.
Utóbbiak ugyanis nagyon tudnak egy irányba menni, és ha az az irány jó, akkor ez örömteli, ha az irány rossz, abból akár világméretű tragédia is lehet.
Amerre mostanában mennek, az inkább pozitív, csak valahogy azt nem vették figyelembe, hogy a környezetük is ellenük dolgozik, és rövid távon sok kockázattal jár ez az út.
A legfőbb közös fogalom a környezetvédelem, a kevesebb szennyezés, a tiszta energia. Ebben tömegesen hisznek a németek, és ez alapvetően jó. A kérdés csak az, hogy amennyiben megkérdőjelezhetetlen a fosszilis energia és az importenergia visszaszorítása, vagyis nincsen orosz import, nem kell az atomenergia, nem kell a szén, de ha lehet a gáz sem, sőt, még a csúnya, hagyományos, vagyis belsőégésű motorral hajtott autók sem, abból azért hirtelen nagy baj is lehet.
Nincs korrekció
Egyelőre a németek mintha nem éreznék úgy, hogy nagyon nagy baj lenne.
A pártok még mindig nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a költségvetés maradjon a törvények által előírt mederben, ne nőjön az adósság, ne legyen túl nagy a deficit, mint annak, hogy költségvetési forrásokból élénkítsenek, extra gazdasági támogatásokat, infrastrukturális fejlesztéseket, pályázatokat fogadjanak el.
De ugyanígy, ha egyszer elhatározta a német, hogy ő zöld lesz, akkor nem menekülhet a belsőégésű motorral hajtott autó, nem menekülhet az olcsó atomenergia.
A német gazdaságnak nagyon sokáig az volt a fő ereje, hogy ő maga rendkívül versenyképes árukat állított elő. Az ő autóit, gyártósorait, optikai és mechanikai eszközeit vették az egész világon, de mivel a déliek, a periféria, ami jelenthetett görögöket, spanyolokat, olaszokat, vagy portugálokat, úgyis szenvedtek, a közös európai pénz gyenge maradt, vagyis Németország versenyképessége nem csökkent.
Uniós fordulat
Úgyis fogalmazhatunk, hogy a németek mindig kaptak egy hatalmas segítséget, az uniót. Volt nagy vámmentes piacuk, de volt egy, a deviza erősödését visszafogó segítségük is. Mostanra leginkább ez változott meg.
Bármennyire is szoknunk kell ezt még, most nagyobb a növekedés a spanyol, a portugál, az olasz gazdaságban, mint a németben.
Erős túlzással Németország lett az a szegény rokon, aki mindent túl későn vett észre, aki lemaradt a versenyképességben, aki nem védte meg a belső piacait a külfölddel szemben, aki nem óvta a saját munkavállalóinak a jólétét a külföldi bevándorlók, vagy a keleti olcsó munkaerő kínálta versenytől. Természetesen a szegény rokon nagyon idézőjeles, mert
Németország nagyon gazdag állam, a világ negyedik legnagyobb gazdasága, amely Japánt már megelőzte és India még nem előzte meg.
De az a gazdagság, amikor még mindenki tőle várta a pénzeket, a menekültek, a görögök, az ukránok, ez most szertefoszlott.
Mi lesz az exporttal?
Azt, hogy baj van, jól mutatja a német kivitel. Németország exportja, ha nem is drasztikus mértékben, de 2024 első felében egy árnyalattal visszaesett,
a 800 milliárd dolláros hat havi teljesítmény így is magas, csak az export általában jobban szokott nőni, mint a GDP.
Amúgy a termékszerkezet és az országszerkezet sem változott lényegesen, a legfontosabb német kiviteli termékek a gépjárművek, a gépjármű-alkatrészek voltak, majd az egyéb gépek következtek.
Németországnak négy olyan külpiaca van, ahová egyedileg is több mint 100 milliárd dollár értékben ad el árut évente.
A legfőbb exportpiac hagyományosan az Egyesült Államok, de éllovas Franciaország és Hollandia is, ugyanakkor a negyedik már Kína, és kevés olyan európai ország van, amelyiknek ennyire fontos lenne Kína.
Ha megfordítjuk ugyanezt, vagyis Kína felől nézzük a kereskedelmi kapcsolatokat, nem annyira meghatározó Németország szerepe, mert Kínának az Egyesült Államokból, Japánból, Dél-Koreából, Ausztráliából, Brazíliából és Oroszországból érkező importja is lényegesebb. Németország nincs jó passzban, ezt a kormányon levő pártok népszerűsége nagyon megsínylette.
Jövőre Németországban általános választásokat tartanak, a legnagyobb esélyes, vagyis a kereszténydemokraták már meg is nevezték kancellárjelöltjüket, akit Friedrich Merznek hívnak.
A ma 68, de a választások idején már 69 éves politikus több mint 50 éve tagja a CDU-nak.
Nagy jóstehetség nem kell hozzá, hogy leírjuk, alighanem rá vár majd a feladat, hogy valamit kitaláljon, és berúgja a német gazdaságot, mert a még 10 hónapig hivatalban levő, de valódi támogatottságát már elvesztő koalíció erre aligha lesz képes.
