fbpx

Budapest közepén is lehet új állatfajokat felfedezni

„Sokkal jobban ismerjük a Hold túlsó oldalát, mint az óceánok mélyét” – mondta Robert D. Ballard, oceanográfus, utalva arra, mennyi felfedeznivaló vár még az emberiségre az óceánokban. Magyar kutatók azonban Budapest alatt is találtak új állatfajokat! A barlangok élővilágáról és az ott élő állatok kutatásáról Balázs Gergely barlangbiológussal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatójával beszélgetünk.

El kell-e utazni messzi tájakra és le kell-e merülni az óceánok mélyére, hogy új vízi élőlényeket fedezzünk fel?

Egyáltalán nem. Sőt! Mi például az otthonomtól pár száz méterre fedeztünk fel új fajokat. Vakbolharákokkal foglalkozom, amelyeknek van egy faja, amit itt, Budapesten, a Molnár János-barlang előtti Malom-tóból írtak le az 1940-es évek elején. Később a barlangban is láttak az ott dolgozó kutatók, barlangi búvárok rákokat, és mivel a Molnár János-barlangnak a Malom-tó a forrástava, ezért kézenfekvő volt, hogy azt gondolják, ez ugyanaz a faj. De erről meg akartam bizonyosodni. Csapdákat raktunk a barlangba, és megnéztük, hogy mit fogtunk. Kiderült, hogy egyáltalán nem az a faj volt, amit a Malom-tóból leírtak, hanem egy eddig ismeretlen állat, sőt rögtön egy másik új faj is előkerült.

Az egészben számomra a legtanulságosabb az volt, hogy a barlangok annyira különleges és nehezen hozzáférhető élőhelyek, hogy akár Budapest közepén is lehet új fajokat felfedezni, kapásból többet is.

És ez általában is igaz: ha valahol új barlangot fedeznek fel, szinte biztos, hogy ott új fajokkal is találkoznak. Például Brazíliában nemrégiben fedeztek fel egy új barlangi halfajt, ami körülbelül 30 cm hosszú, ráadásul csak úgy nyüzsögnek a barlang tavában – tehát nem egy rejtőzködő életmódot folytató, picinyke élőlényről van szó –, csak épp eddig nem ismerték a barlangot, ahol él.

Milyen állatokkal találkozhatunk a barlangokban?

Négy csoportra oszthatók. Egyrészt vannak, amelyek véletlenül kerültek oda: beleestek, vagy például a nyári szárazság elől húzódtak be. Aknabarlangokban például nagyon gyakran lehet találni békákat. Ezek az állatok azonban általában hamar elpusztulnak, mivel alkalmatlanok a barlangi életre és kijutni sem tudnak.

A másik csoportot azok az állatok alkotják, melyek tudatosan keresik fel a barlangokat, de valamilyen életfolyamatuk a külvilághoz kötött. Ez a tevékenység leggyakrabban a táplálkozás, mivel a barlangok általában nem nyújtanak terített asztalt. Ilyenek a denevérek, vagy például a Balkánon gyakori barlangi szöcskék: nagyon jól alkalmazkodtak a barlangokhoz, de minden éjszaka ki kell menniük füvet legelészni. Éppen ezért ezek az állatok a barlangok bejáratánál szoktak csoportosulni, mert onnan könnyen ki tudnak menni.

A harmadik kategóriába azok az állatok tartoznak, amelyek az egész életüket le tudják élni a barlangban és van mind barlangi, mind felszíni populációjuk. Ilyen például az a faj, amivel most dolgozunk, a közönséges víziászka, amely egész Európában elterjedt. Nagyon gyakori, felszíni vizekben élő ászkarákfaj, amely többször hódított már meg barlangokat, több barlangi populációját is ismerik. Van olyan populáció, amit már külön fajként kezelnek Szlovéniában, de van olyan is, amely még teljesen megegyezik a barlangon kívüli, felszíni fajjal.

A negyedik kategóriába pedig azok az állatok tartoznak, amik csak és kizárólag barlangokban fordulnak elő, sehol máshol nem képesek élni.

Miért választják élőhelyül az állatok a barlangokat?

Ez a kérdés régóta foglalkoztatja a biológusokat. Számos elmélet van, valószínűleg azonban önmagában egyik sem igaz.

Az egyik elmélet szerint a felszínen élő állatok számára a felszíni körülmények annyira kedvezőtlenné válnak, hogy az már a létüket fenyegeti és a túlélés reményében húzódnak a barlangokba.

Kevés olyan eset van, amikor ezt bizonyítani lehet, de például Ausztráliában kiterjedt karsztrendszerek húzódnak a sivatag alatt, amelyekben vízi bogarak élnek. Ezek egyértelműen felszíni rovarok voltak és biztosan a szárazság miatt húzódtak be a barlangokba. De ilyen a Dinári-karszt barlangjaiban élő fajok egy része is, például a barlangi csőféreg, amely tengeri eredetű és feltételezhető, hogy a Földközi-tenger kiszáradásakor húzódott a barlangokba és alkalmazkodott az édesvízhez.

Egy másik hipotézis a ragadozó-elkerülő elmélet.

Ennek a legszebb és eddig egyetlen bizonyított példája egy mexikói barlangokban élő halfaj, amelynek vannak felszíni és barlangi populációi is. Azt figyelték meg, hogy ezek a halak éjszakára húzódnak be a barlangokba, míg nappal abban a tóban úszkálnak, amiből a barlang nyílik. Ez így elsőre egyáltalán nem tűnt logikusnak, de rögtön érthetővé vált, amikor kiderült, hogy a legfőbb ellenségük egy éjszakai halászdenevér faj.

A barlangi állatok felszíni eredetű tápanyagokkal táplálkoznak. Van élet az olyan barlangokban is, ahová a felszínről nem jut be táplálék?

Ezekben a barlangokban baktériumközösségek élnek, amik az ott található szervetlen vegyületeket, tudják hasznosítani, de azoknak az állatoknak a megjelenéséhez, amelyek ezeket a baktériumokat eszik, idő kell. A leghíresebb ilyen barlang a Romániában található Movile-barlang, amelyben közel 60 baktériumfogyasztó faj él

Mennyire gazdagok különböző állatfajokban az egyes barlangok?

A legnagyobb biológiai sokféleség a Dinári-karszt barlangjaiban figyelhető meg: az egyik a Postojna barlangrendszer Szlovéniában, a másik a Vjetrenica Hercegovinában.

Ezekben 100 felett van a teljesen barlangi életmódot élő fajok száma. Érdekes, hogy ennek ellenére barlangi halfajból csak kettőt fedeztek fel kontinensünkön, míg a jóval fajszegényebb ázsiai barlangokból jóval több halat írtak le.

A felfedezés azonban csak a kezdet. Az állatok viselkedésének megismeréséhez kísérletek is kellenek. Ezek során mi a legnagyobb kihívás?

Az, hogy a legtöbb barlangon kívül nagyon hamar elpusztul. Kellene egy állandóan barlanghőmérsékletű – ez Magyarországon 11 °C – és állandó páratartalmú szoba. Ezt nagyon nehéz biztosítani. Ezért több barlangban helyben berendezett laboratóriumban próbálják az állatokat vizsgálni. Nálunk is volt ilyen, a Baradla-barlangban, de sajnos ez már megszűnt. Itt, az ELTE-n az a szerencsénk, hogy az általunk vizsgált közönséges víziászka a Molnár János-barlang 22 fokos vízében él, amit igen könnyű fenntartani.

Mit sikerült róluk kideríteni?

A barlangi és a felszíni populációk viselkedését összehasonlítva feltételeztük például, hogy azok az egyedek mennek be a barlangba, amelyek „bátrabbak”, felfedezőbb kedvűek, aktívabbak a társaiknál. Az is kiderült, hogy a barlangban élő egyedek félénkebbek. Ami, így utólag, szintén logikus, mert a Malom-tóban – ahol az egyik felszíni populációjuk él – nagyon sok ragadozó van. Ez tehát egy közvetett bizonyíték arra, hogy ezeknél a jószágoknál is a ragadozók elkerülése lehet az új élőhely meghódításának oka.

További hírek

Szólj hozzá!