Egyre jobban megy az óceánjárókat üzemeltető cégeknek, de a részvényeik mégsem drágák

Egyszerűen megváltozott a nyugati ember fogyasztói kosara. Tárgyak, elektronikai cikkek, ingatlanok helyett leginkább élményekre vadászik az új generáció. Hasítanak az élményszolgáltatók, a turisztikai utakat, sporteseményeket, koncerteket szervezők járnak jól ebben a megatrendben.

Megatrendek. Ez a mindent (is) felölelő kifejezés utalhat a mesterséges intelligencia térhódítására, az öregedő társadalmakra, az okos eszközök mindent felzabáló terjedésére, vagy a megújuló energiára.

Az egyik legmeglepőbb megatrend azonban az, hogy a tárgyak helyét elveszik az élmények, a fiataloknak már nem az a fontos, amit birtokolnak, hanem sokkal inkább az, amit megélnek.

Ez egy pénzügyi számokkal is mérhető folyamat, vagyis a világgazdaság folyamatosan növekszik, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de ebben a nagy növekedésben a lakossági fogyasztás biztosan bővül, azon belül pedig tapasztalható egy erős eltolódás.

A gigantikus fogyasztói kosárban nagyon erős az elmozdulás, természetesen akár konkrét termékek között is, egyetlen példával, air fryert most sokan vesznek maguknak, vagy ajándékba, az okostelefonok elterjedése óta fényképezőgépet már kevesebben. De van egy olyan változás is, ami ennél kardinálisabb, a fogyasztói kosár nagyon eltolódott az áruk és hagyományos termékek felől az élmények, szórakozás, kulturális események felé.

Mit veszünk ajándékba?

Megint gondolhatunk saját vásárlási szokásainkra (ami persze nagyon eltérő lehet az átlagtól), de gondolhatunk egy család, vagy egy baráti kör ma jellemző ünnepi ajándékozására is.

Biztos ma is van könyv, labda, tévé az ajándékok között, de hányszor halljuk, hogy a házassági évfordulóra, a 40-ik szülinapra, vagy más eseményre a család vagy a barátok összedobtak egy meglepetés hétvégét Barcelonában, egy bécsi komolyzenei eseményt, előtte egy igazi bécsi szeletes ebéddel, vagy színházjegyet, szabadulószobát, bowlingozást.

Ezek nemcsak marginális történetek, az emberek érezhetően többet költenek élményekre, mint árura.

Természetesen a covid elvonási tünetei után jobban értettük, hogy azok, akik kényszerűen sokkal kevesebbet utazhattak pár évig, vagy kevesebb személyes kulturális élményt élhettek át, esetleg nem találkozhattak hosszabban a távolabb lakó barátaikkal, a családtagjaikkal, nagyon ki voltak éhezve az utazásra, az együttlétre.

És valóban, miközben a személyes konferenciák, a céges meetingek még máig sem épültek teljesen vissza a korábbi szintre, addig

a magánturizmus teljesen visszatért a korábbi, igencsak felturbózott szintre.

Hajós körutazások

A nyugati tőzsdéken fontos szektor a hajós körutazásokat szervező cégek piaca, és itt most nagyon érdekes a trend.

A társaságok évek óta remek adatokat publikálnak, de mégis megint volt egy nagy bezuhanás, amit elsősorban a geopolitikai kockázatokkal, háborúkkal, de talán Donald Trump bezárkózásával, makrokockázataival is lehet magyarázni.

Ezt elemezte például a Fool.com tőzsdei szaklap egyik cikke nemrégiben.

Legújabban mindenesetre a piacvezető Royal Carribean cég jelentett, jók voltak a számai, meg is emelte az idei profitvárakozási sávját, igaz bizonytalanságot is jelzett, amikor azt mondta, hogy nem 14,5, hanem 15 dollár körül alakulhat az egy részvényre jutó profit, de hangsúlyozottan szélesebb sávot hagyott a prognózisban. Ha valaki emeli a profitvárakozását, akkor az adekvát válasz a részvény áremelkedése, ugyanakkor az említett kockázatok miatt ez most elmaradt.

A nagyon jó növekedési trendben levő cég azért így is mintegy 70 milliárd dolláros kapitalizácijú, mellette komoly szereplő a Carnival, a Lindblad, a Viking, a Norwegian.

Hasít a Karib

Elsősorban egyébként éppen a piacvezető (Royal Caribean) névadójának helyszínén, vagyis a Karib-térségben lőtt ki a turizmus.

Viszonylag békés és mesésen gyönyörű régióról van szó, mivel három tucat ország, vagy valamennyire független sziget alkalmas a hatalmas hajók fogadására természetesen nem fogjuk felsorolni mindet, de azért párat igen, hogy megérezzük a földrajzi nevek csábító hangulatát:

Antigua & Barbuda, Aruba, Barbados, Costa Rica, Curacao, Dominika, Jamaica, Martinique, Puerto Rico, St. Kitts & Nevis.

Aztán persze van, aki szerint egyik sziget ugyanolyan, mint a másik, ugyanakkor akad, aki rácsodálkozik a kulturális sokszínűségére, az amerikai, a brit, a francia, a spanyol, vagy éppen a holland befolyásra.

A célállomásoknak is bevételt hoz

A régió mindenesetre több milliárd dollár bevételt ér el ebből a turizmusból.

A covidos éveket érdemes kivenni az elemzésekből, de ebben a régióban a turizmus nem pusztán utolérte az utolsó boldog békeéveket, de már negyedével meg is haladta a 2018-as, 2019-es rekordéveket.

Néhány hevenyészett adat szerint összesen mintegy 30 millió utaspartra-szállás történik itt egy évben, és nem túlzás fejenként 100 dollár költéssel számolni, ez pedig önmagában 3 milliárd dollár.

Egyetlen hajó megállása azt jelenti, hogy kitódul a 3500-4000 utas és az 1200-1600 fős személyzet egy része is.

Egy ilyen megállás átlagosan majdnem 400 ezer dollár bevételt generál az adott helyszínen (nem lesz meglepő, a vendégek arányaiban vagy négyszer annyit költenek, mint a személyzet, de rájuk is jellemző valami helyi kiadás, bevásárlás).

A szektor az érintett országokban 100 ezer munkahelyet jelent.

Természetesen nehéz pontosan leosztani, hogy egy három pincért alkalmazó vendéglőben hányan szolgálják ki a nagy hajóval érkező vendégeket, de ez egy olyan elfogadottadat, amelyben állítólag a nagyon áttételes állások nincsenek is benne.

Hogyan tovább?

Az amerikai részvénypiacok most egy kicsit elbizonytalanodtak, és ezek a cégek döntően az NYSE és a Nasdaq tőzsdéken jegyzettek.

A növekedési számok magasabb árfolyamot indukálnának, de érzhető a bizonytalanság a gyenge dollár, a kereskedelmi háborús, bezárkozós retorika miatt,

költői képpel azt is lehet mondani, hogy az óceánjárókat üzemelő cégek maguk is hullámzó vizeken találták magukat.

A protekcionizmus és az izolációs politika érintheti ezt az ágazatot, de azért egyelőre a számok azt mutatják, hogy erősebb a vágy az utazásra, az élményre, az új országok megismerésére, és ennek egy eléggé biztonságos, jól szervezett megoldása az, ha a család mindig egy luxushajón alhat, és mégis naponta más tájon sétálgathat.

További hírek