A kínai BYD és a CATL is nagy akciót tervezett, csak éppen jött Donald Trump

Egyszer fent, egyszer lent, az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Április elején Donald Trump felforgatta a világ tőzsdéit. Két hazánkban is aktív kínai autóipari cég közül, a BYD nagyon ügyesen megelőzte a bajt, a CATL viszont elkésett.

A tapasztalt tőkepiaci rókák azt tartják, hogy a tőzsdén mindenkinek jár egy esély, vagy, ahogy a piacon valójában mondják, mindenkinek van egy kredite.

Ez azt jelenti, hogy az új szereplők felé is lehet bizalommal fordulni, aki mindig gyanakszik, az soha nem fog pénzt keresni.

Azaz be lehet szállni egy új részvénykibocsátásba, mert sokszor jó üzlet már a korai szakaszban együtt utazni egy céggel, egy jó papírral (nyilván a nagy sikerek, a bitcoin, vagy az amerikai Amazon, Nvidia, illetve a kínai Tencent, Alibaba) kezdő befektetői már életük végéig gazdag emberek maradnak.

Nem biztos, hogy túl nagy összeggel kell persze ezt meglépni, mert a cégek jelentékeny része azért nem lesz sikeres, de egy próbát megér.

Ám, ha valaki elrontja az első esélyét, ha csalódást okoz a befektetőinek, akkor már nagyon nehéz visszakapaszkodni. És ez még akkor is igaz lehet, ha amúgy nem magával a kibocsátóval volt a baj, hanem a körülményekkel. Például azzal, hogy a vámháború felülírt mindent, amit addig reméltünk.

Leírni is hihetetlen, Kína 125-145 százalékos vámot kap az Egyesült Államoktól. A kínai napelemekre akár 3500 százalékos vám is jöhet. Persze Kína is azonnal lépett hasonlóan magas vámokkal.

Az időzítés

A másik fontos tőzsdei bölcsesség arról szól, hogy a börzén minden a gyorsaságról, a jó időzítésről, vagyis a „timingról” szól. Van néha olyan, hogy látszólag még minden rózsaszín, de a befektetők már elkezdenek eladni valamit, aztán három gyorsjelentéssel később kiderül, hogy a tőzsdének volt igaza, már előrejelezhető volt a lassulás.

Ezt úgyis meg lehet fogalmazni, hogy lehetsz te a világ legjobb cége, ha éppen rossz a befektetői hangulat, nem fogod tudni eladni a részvényeidet.

Ha pedig tombol a dotcom-lufi, vagy a mesterséges intelligencia láz, akkor elég beírni a céged nevébe, hogy internet, vagy azt, hogy AI, és máris mindenkit érdekel a papírod.

Egy friss történetben mintha a kínai cégekkel is ez történt volna, két, Magyarországon is ismert gyártó óriáscég közül az egyik zseniálisan elkapta a fonalat, a másik pedig egy hajszállal, de lemaradt.

Márpedig a kibocsátások (IPO) során is mindig az a cél, hogy a csúcson, vagy a csúcs közelében kell eladni és olcsón, vagyis az árok aljához közel kell vásárolni. Jelen állás szerint ez a BYD-nak összejött, a CATL-nek nem.

A BYD óriási sikere

Nézzük azt, aki sikeres volt! Mint azt a South China Morning Post angol nyelvű hongkongi lap írja a BYD az elektromos járműveinek fejlesztésére, illetve a globális növekedés gyorsítására gyűjtött befektetői tőkét.

A cég eredetileg 5 milliárd amerikai dollár összegben szeretett volna papírokat kibocsátani, ez 118 millió részvény lett volna, de március elején még akkora volt az érdeklődés, hogy végül a cég 129,8 millió részvényt értékesített, egyenként 335,20 hongkongi dollárért, ami amerikai dollárban kifejezve 5,8 milliárdosra emelte a tranzakciót.

A sencseni székhelyű vállalat részvényeladásának szervezői olyan neves cégek voltak, mint a Goldman Sachs, a UBS és a Citi, a vevői oldalon pedig beszálltak befektetési alapok, állami szuverén vagyonalapok, ezek azok a sok tíz, vagy százmilliárd dolláros alapok, ahová például az arab államok, Norvégia, vagy Oroszország pakolta az olaj- és gázeladásokból származó pénzét, de jegyzett az Egyesült Arab Emírségek egyik leggazdagabb családja is.

Mindez hatalmas siker volt, és bár azóta a vámbejelentések miatt a részvényár esett, de a cég jó híreket szállít, növelte eladásait, jó volt az első negyedéves riportja, megveri versenytársait a globális elsőségért vívott küzdelemben, a pénzügyi számai is javulnak.

Mindez a BYD oldaláról azért is remek helyzet, mert a nagy eladással még időben, jó áron megszerezte a következő időszak fejlesztési forrásait.

Ez volt a CATL célja is

A kínai vállalatok részvény-kibocsátási aktivitása amúgy is rekordszinten van, nőtt Hongkongban, és más kínai tőzsdéken is a részvényeladási tranzakciók összértéke.

Erre a trendre aztán a Magyarországon is nagyon jól ismert amúgy magántulajdonú kínai akkumulátorgyártó, a CATL (Contemporary Amperex Technology Limited) is vérszemet kapott.

A nagyon beharangozott, a „történelmi” részvénykibocsátás szintén a hongkongi tőzsdét célozta volna meg, és már jó előre úgy volt eladva, mint az elmúlt évek legnagyobb kibocsátása, ahol egyenesen 220 millió új részvényt is el lehetne adni a befektetőknek.

A cég által készített tájékoztató szerint a Bank of America, a JP Morgan és két kínai cég, a China International Capital Corporation, illetve a China Securities International lettek volna a szervezők. Vagyis fogalmazzunk úgy, hogy ők azok, hiszen nincs arról hír, hogy elmaradna a kibocsátás, csak közben valójában minden megváltozott.

Minket, magyarokat ez azért is nagyon komolyan érintett, mert a cég nem is titkolta, hogy a remélt bevétel egy nem elhanyagolható részéből a magyarországi akkumulátorgyár fejlesztését finanszírozná.

Csak éppen elromlott a hangulat

Ha van valami, ami a világ részvénykibocsátóinak a rémálmok rémálma az az, ha egy tervezett részvénykibocsátás közben beüt a krach.

Nyilván voltak ilyenek korábban is, amikor egy ingatlanos, vagy brókercég akart tőzsdére lépni, de beütött a 2008-as nagy pénzügyi válság. Vagy amikor egy óceánjáró hajókat üzemeltető társaság gondolkodott tőkebevonáson, de jött a Covid és a nagy turisztikai leállás.

Vagy legutóbb, amikor 2022-ben egy orosz cég akart a londoni tőzsdére lépni, csak kitört a háború és pillanatokon belül szankciók érkeztek.

A Global Finance cikkéből kiderül, hogy finn és norvég cég is akadt, aki a kirobbant háború miatt volt kénytelen lefújni a tervezett részvénykibocsátását.

A CATL tehát lemaradt a jó hangulatról, a nagy pillanatról, mert hirtelen teljesen más szelek kezdtek el fújni. Első reakcióként

több mint 100 kínai cég jelentette be, hogy amennyiben indokolatlanul leesnek a részvényeik árai, akkor visszavásárlásba kezdenek, vagyis nem eladnak saját papírt, hanem pont, hogy vesznek.

Ezt közölte például a kínai állami olajtársaság, a PetroChina, a Midea gyárcsoport, de maga a CATL is.

A kínai központi bank pedig bejelentette, hogy pénzügyi erejét és hitelezési lehetőségeit felhasználva segíti ezeket a programokat. Mindez persze jó hír, erősíti azt a bizalmat, hogy Kína hisz a saját cégeiben, felvette a kesztyűt az Egyesült Államokkal szemben, de azt, hogy

ebben a hangulatban mikor lehet legközelebb igazán jó áron részvényeket eladni a befektetőknek, még nagyon nem látni.

A bizonytalanság most óriási jelenleg egész egyszerűen nem lehet már ugyanaz a kínai cégek megítélése.

További hírek