Ha ébredéskor nem tudunk megmozdulni, alvási bénulásunk van

Ön tudja, kiről lett elnevezve a Mechwart tér? – Budapest egykor a világ második malomipari központja volt
2020-08-17
Idegenhonos tízlábú rákok Magyarországon – sajnos a világ élvonalában
2020-08-19
Show all

Ha ébredéskor nem tudunk megmozdulni, alvási bénulásunk van

Az alvási bénulás félelmetes: az ember felébred, de nem tud megmozdulni, ráadásul hallucinálhat is. Ez az élmény viszonylag gyakori, de szerencsére úgy tűnik, hogy ártalmatlan, legalábbis abban az esetben, ha az ember tudja, mi történik vele és nem hagyja elhatalmasodni a félelmet.

Hirtelen felébredsz, kinyitod a szemeid. Felülnél, de meg sem moccannak a tagjaid. Kiáltanál, de nem jön hang. Mi történik? Furcsa hangokat hallasz. Észreveszed, hogy az árnyakba burkolózva egy alak mered rád. Biztos vagy benne, hogy ártani akar. Mi másért lenne itt? A rettegés a tetőfokára hágott, de ekkor megmozdulnak a lábaid. Újra a tested ura vagy, felkapcsolod a villanyt, és kiderül, hogy senki sincs a szobádban, akit nem látsz szívesen.

Fritz Schwimbeck rajza 1915-ből szintén a mellkasra nehezedő nyomás érzését mutatja.

Fritz Schwimbeck rajza 1915-ből szintén a mellkasra nehezedő nyomás érzését mutatja.

Mi volt ez? Alvási bénulás, bár talán helyesebb lenne ébredési bénulásnak nevezni, hiszen általában a felébredés során jelentkezik. Noha teljesen természetellenesnek tűnik, hogy a szemeken kívüli izmainkat nem tudjuk akaratlagosan mozgatni, hasonló állapot minden éjjel 4-5 alkalommal kialakul nálunk, amennyiben rendesen kialusszuk magunkat. Az alvás ugyanis szakaszokból áll, melyek rendszeresen ismétlődnek az éjszaka során.

A gyors szemmozgásos szakaszban pedig éppen az történik, mint amit az alvási bénulás során tapasztalunk: a szemek mozgékonyak, viszont a test más izmai elernyednek (a légzőizmok természetesen nem, de ezek akarattól függetlenül működnek).

A gyors szemmozgásos szakasz alatt valószínűleg azért szűnik meg az izmok és az agy közötti funkcionális kapcsolat, mert az agyban úgynevezett izommozgásokat kiváltó aktivitásmintázatok jelennek meg. Az eredetileg az ébrenlét alatt kialakult mintázatok megismétlésének feltehetőleg az a szerepe, hogy megerősíti a tanultakat, megszilárdítja az elsajátított mozgásokat. Alvás közben azonban könnyen megsérülhetnénk, hogyha ezeket a mozgásokat ténylegesen végrehajtanánk, így az a legbiztonságosabb, ha az izmokat irányító pályák gátlás alá helyeződnek. Az alvási paralízis esetében az ébredésnél nem oldódik fel normálisan ez a gátló hatás, bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez miért következik be.

Az emberek közel 10%-a átéli az alvási paralízist legalább egyszer élete során.

Az emberek közel 10%-a átéli az alvási paralízist legalább egyszer élete során.

A hallucinációk forrása talán még rejtélyesebb.

Egyes feltételezések szerint az ébredéskor tapasztalt mozgásképtelenség pillanatokon belül pánikot szül, a pánik hatására kialakuló felszínes légzés miatt megnövekszik a vér széndioxid szintje, ami fokozza a vészhelyzet megélt súlyosságát. Az ember okot keres az események magyarázatára, veszélyforrást keres, amit a sötétségben könnyen meg is talál.

Egy-egy sötét foltba még normális körülmények között is könnyen beleképzelhetünk egy alakot. Az alvási paralízisben átélt hallucinációk egy jelentős része a tehetetlenséggel kapcsolatos.

Az emberek gyakran látnak a mellkasukon ülő szörnyeket, vagy úgy képzelik, hogy leszíjazták őket.

Ezek oka akár az is lehet, hogy megpróbálnak mélyen belélegezni, de a légzőizmaik tudatos irányítása is elveszett, így nem sikerül. Ezt könnyen élheti meg az ember a mellkasára nehezedő súlyként.

Az alvási paralízis jelensége tehát kényelmesen magyarázható a szervezet normális működése mentén, azonban még ez sem feltétlenül változtat az élmény által kiváltott rettegésen.

A mozgásképtelenség és az ebből adódó fiziológiai jelenségek automatikusan váltanak ki félelmet, persze ez valamelyest enyhülhet, amennyiben az ember a helyén kezeli a dolgot. Ezt támasztják alá azok a vizsgálatok is, melyek az alvási paralízis egyéni megélése és a jelenséggel kapcsolatos hiedelmek között kerestek összefüggést.

A Föld népei szélsőségesen másképp gondolkodnak erről a jelenségről, néhányan természetfeletti okozatot feltételeznek a hátterében. Egyiptomban például sokan gondolják, hogy dzsinnek okozzák az alvási paralízist. A dzsinnek az arab mitológia szerint az emberekhez hasonlóan lehetnek jók, de lehetnek rosszak is. Természetfeletti képességeiknek köszönhetően képesek lebénítani áldozataikat, és akár a halálukat is okozhatják. Az olaszországi Abruzzo régióban a megkérdezettek közel harmada úgy vélte, hogy az alvási paralízist az ún. „pandafeche” okozza. Ezt a természetfeletti lényt boszorkánynak vagy szellemnek, vagy akár egy macskaszerű szörnynek tartják és bizony ez a lény is képes lehet megölni áldozatát. Dél-Afrikában sokan gondolják, hogy ártó varázslat okozza az alvási bénulást, egyes emberek képesek rontást rakni ellenségeikre.

Fritz Schwimbeck rajza 1915-ből szintén a mellkasra nehezedő nyomás érzését mutatja.

Fritz Schwimbeck rajza 1915-ből szintén a mellkasra nehezedő nyomás érzését mutatja.

Ezekben a hiedelmekben nem csak az a közös, hogy ártó szándékot feltételeznek az alvási paralízis hátterében, hanem az is, hogy a halált is egy lehetséges kimenetnek tartják.

Nem meglepő tehát, hogy az ilyen hiedelmekben hívők jobban félnek az alvási paralízistől, mint azok, akik szerint csupán a test furcsasága. Egy felmérés szerint a megkérdezett egyiptomiak fele például úgy vélte, hogy akár meg is halhat a jelenség közben. A vizsgálat másik fontos eredménye az volt, hogy az egyiptomiak által tapasztalt epizódok hosszabbak voltak, sőt gyakrabban is jelentkeztek, mint az összehasonlítás alapját adó nyugat-európai mintánál. Ezt az eredményt az abruzzoi mintán is reprodukálták, amiből már levonható a következtetés, hogy minél nagyobb veszélyt tulajdonítanak az emberek az alvási paralízisnek, annál nagyobb a bekövetkezési valószínűsége. Persze az is elképzelhető, hogy a kérdőívek kitöltői azért ítélték meg így, mert számukra nagyobb jelentőséggel bírnak ezek az események.

Az viszont biztos, hogy azok, akik nagyobb veszélynek tartják az alvási paralízist, nagyobb valószínűséggel traumatizálódnak a jelenség során. Az egyiptomi és abruzzoi mintákon is kimutatták, hogy az alvási paralízist átélt személyek jóval több és súlyosabb szorongásos vagy depresszív tünetről számoltak be. Az alvási paralízistől való félelem ráadásul álmatlansághoz, inszomniához is vezethet: az ember fél elaludni, hiszen attól tart, hogy a következő „támadást” talán már nem éli túl. A sors iróniája, hogy az alváshiány könnyen vezethet pszichiátriai zavarok kialakulásához, így akár az is elképzelhető, hogy az alvási paralízis során elképzelt jelenlét lassacskán az ébrenlétbe is betör, talán még nagyobb rémületet okozva.

Érdemes megjegyezni, hogy noha kulturális hiedelmekről beszélünk, ez közel sem jelenti azt, hogy az adott kultúra összes tagja hinne bennük. Ugyanígy van ez itthon és Nyugat-Európában is: a legelterjedtebb nézet az, hogy az alvási paralízis a szervezet működésének egy mellékterméke, ettől függetlenül vannak, akik más okokat látnak mögötte. Az epizódokat egyesek például idegenek általi látogatásnak tudják be, vagy akár valami rejtélyes árnyember támadásának. Ezek éppen olyan rémisztőek lehetnek, mint a dzsinnek vagy a pandafeche, komoly érzelmi traumát okozhatnak. Úgy tűnik viszont, hogy ezt egészen könnyen elkerülhetjük: bízzunk a tudományos magyarázatban.

Az alvási paralízis nem több mint egy rosszul sikerült ébredés, amiben az alvás bizonyos jellemzői kicsit tovább maradnak velünk, mint ahogy az kényelmes lenne. Nincs mitől félni, aludjunk nyugodtan.

Cikk küldése e-mailben

Vélemény, hozzászólás?