Hatalmas területekről való tömeges elvándorlással fenyeget a tengerszint-emelkedés gyorsulása – figyelmeztetett kedden New Yorkban, a Biztonsági Tanácsban az ENSZ főtitkára, akit a The Guardian című brit lap idézett.
A klímaválság miatt a tengerek vízszintje gyorsabban emelkedik, mint az elmúlt 3000 évben összesen, és ez tragédiák sorozatát hozza majd csaknem egymilliárd emberre, Londontól Los Angelesig és Bangkoktól Buenos Airesig – mondta António Guterres. Egyes országok el is tűnhetnek, mert egész területük víz alá kerül – tette hozzá a napilap szerint.
A világszervezet főtitkára sürgette a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését és az olyan problémák megoldását, mint a szegénység – amelyet csak súlyosbít a tengerszint-emelkedés hatása -, valamint nemzetközi jogszabályok kidolgozását, amelyek megvédik a hajléktalanná, sőt hontalanná válókat. Hozzátette: a tengerszint-emelkedés megsokszorozza az emberek kitettségét: drámai következményekkel jár a világ békéjére és biztonságára.
A jelentős tengerszint-emelkedés máris elkerülhetetlen az általános felmelegedés jelenlegi tempója miatt, de ha nem teszünk ellene semmit, akkor a következményei „beláthatatlanok”.
Ugyanis alacsonyan fekvő területeken élő közösségek, sőt egész országok tűnhetnek el örökre. Egész népek bibliai léptékű exodusának lehetünk a szemtanúi a Földön. Látni fogjuk, hogy minden korábbinál keményebb harc folyik majd az ivóvízért, a földért és más forrásokért
szögezte le António Guterres.
De az emberek jogai nem semmisülhetnek meg pusztán amiatt, hogy az otthonuk megsemmisül
hangsúlyozta.
Vagyis ez azt jelenti, hogy nemzetközi menekültügyi törvényre van szükség
tette hozzá.
Az ENSZ-közgyűlés által létrehozott Nemzetközi Jogi Bizottság vizsgálja ennek a törvénynek a megalkothatóságát. 2020-ban az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága úgy foglalt állást, hogy törvénytelen, ha egy kormány olyan országba toloncol vissza valakit, amelyben veszélyben van az élete a klímaváltozás miatt.
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) által összegyűjtött új adatok szerint a tengerek vízszintje gyorsan emelkedik, és a világóceán az elmúlt száz évben gyorsabban melegedett, mint bármikor az elmúlt 11 ezer évben. A tengerszint annak hatására emelkedik, hogy a melegedéssel a víz tömege kiterjed, valamint azzal, hogy megolvadnak a jéghegyek és a gleccserek.
Petteri Taalas, a WMO főtitkára szerint
a tengerszint emelkedése rövid és hosszú távon veszélyt jelent a gazdaságra, az életkörülményekre, a településekre, az egészségre, a jólétre, az élelmiszer- és vízbiztonságra, valamint a kulturális értékekre.
António Guterres hangsúlyozta:
Ha a Föld általános felmelegedését a csodával határos módon sikerülne is 1,5 Celsius-fokra korlátozni, a tengerszint emelkedése akkor is érezhető lesz.
2100-ig mintegy 50 centiméteres szintemelkedés várható, de a WMO szerint a következő 2000 évben akár 2-3 méteres is a 1,5 fokot feltételezve. Ha ha pedig 2 fokkal nő a Föld általános hőmérséklete, akkor a tengerek szintemelkedése 2-6 méteres is lehet.
AZ ENSZ egy októberi jelentése szerint nincs realitása annak, hogy 1,5 Celsius-fokra sikerüljön leszorítani az általános felmelegedést. Ha az országok eleget tesznek a vállalásaiknak, a felmelegedést akkor is csak 2,4 Celsius-fokosra lehet leszorítani az iparosodás előtti korszakhoz képest.