Két magyar is van a nyertes amerikai egyetemi úszócsapatban
2024-03-31
Zsidómentő vagy antiszemita? – Horthy Miklóst övező viták nem csitulnak
2024-04-01
Show all

Hogy tudunk eljutni a Holdnál messzebb?

Salgótarján, 2023. október 29. Részleges holdfogyatkozás Salgótarjánból fotózva 2023. október 28-án este. A holdfogyatkozást az okozza, hogy a Föld a Nap és a Hold közé kerül, ezért a Föld árnyéka részben vagy teljesen a Holdra vetül. MTI/Komka Péter

Még a legközelebbi bolygót is bajosan érjük el, ha nem tudunk megoldást találni a súlytalanság ellen. A zéró gravitáció ugyanis csúnya dolgokat művel az emberrel – bolygóközi utazás elképzelhetetlen mesterség nehézkedés nélkül.

Az anatómiai részletekbe ezúttal nem mennék bele, a lényeg: az ember nem a súlytalanság állapotának hosszú elviselésére jött létre. Az egyensúlyérzékünktől kezdve a keringésünkig, a csontok és izmok megfelelő működéséhez – mind mind szükséges a földi nehézkedés, vagyis a 9.81 méter/szekundumos gyorsulás a Föld középpontja felé.

Annak ellenére gyorsulunk, ha mozdulatlanul állunk. Newton első törvényének köszönhetjük, hogy nem zuhanunk a Föld vasmagjába: minden erős vele azonos mértékű, ellentétes irányú erőt generál. Vagyis épp annyival nyom minket fölfelé a talaj a lábunk alatt, amennyivel a talpunk nyomja lefelé.

Az asztronauták már néhány hetes űrmisszió után olyan elváltozásokon esnek át, hogy a visszatérést követően hosszú hónapok rehabilitációjára van szükség a regenerálódásukhoz. A Mars pedig nem hetek, hanem hónapok, egész pontosan 9 hónapnyi út távolságra van – jelen technikai szintünkön. Ahhoz, hogy ezt az utat komoly károsodás nélkül tegyék meg az űrhajósok, olyan eszközben kellene utazniuk, amely képes szimulálni a földi gravitációt.

De hogyan?

A sci-fi filmek legtöbbje nem akad fenn ezen a problémán: a Millenium Falconon épp olyan földi gravitációs környezet uralkodik, mint minden planétán, ahol hőseink megfordulnak.

Találni azonban valósághűbb megközelítést: Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjének ikonikus jelenete, amint a Kék Duna keringő zenéjére dokkol az űrsikló a méltóságteljesen forgó űrállomásra.

A forgás ugyanis alkalmas a hamis gravitáció kiváltására. Elegendő, ha a vásári körhintára gondolunk, amely, ahogy egyre gyorsabban forog, egyre erősebben présel bele a székbe a centrifugális erő.

A forgó mozgást átvéve a test – így az űrhajós, aki a bázisra lép – a kör sugarára merőleges pályán akar tovább mozogni. Azonban a padló ebben megakadályozza – épp akkora erővel fogja belül tartani az asztronautát, amekkorával az ki akar szakadni.

Így némi számolgatás után meg lehet mondani, hogy az adott körméret esetén milyen gyorsan kell forgatni az űrbázist ahhoz, hogy a megszokott gravitációt érezzük.

Külön szerencse, hogy a forgó bázisunk vákuumban van, vagyis nem kell számolnunk a légellenállás lassító hatásával. Így elég egyszer megindítani a kereket, az onnantól kezdve a megfelelő, változatlan sebességgel pörög.

Ugyancsak becsaphatjuk az érzékeinek némi gyorsulással. Elég az autóban átélt élményre gondolni, amikor hirtelen tövig nyomjuk a gázpedált. Egy Formula 1-es versenygépben akár a gravitáció négyszeresét is átélik a versenyzők – ám a mi űrhajósainknak elég a megszokott nehézkedést produkálni.

A gond csak az: a folyamatos gyorsuláshoz rengeteg üzemanyagra lenne szüksége egy hagyományos hajtóműnek. Ezt a problémát oldhatja meg az ionhajtómű – amely minimális üzemanyag mellett lenne képes a megfelelő gyorsulás produkálni. Azonban sajnos a jelenlegi technológiák még nem teszik lehetővé, hogy űrhajókra is felszereljük az új tipusú “motort.

Néhány film és sorozat bár foglalkozik a súlytalanság problémájával, egyszerűen igyekszik megoldani: valamiféle módon a padlóhoz vonzódó” lábbelivel – praktikusan mágneses cipőkkel.

Az ötlet odáig működne is, hogy űrhajósunk képes probléma nélkül járni a talajon, ám az élettani hatásokat, amelyek az asztronautákat érik a súlytalanságban, nem küszöbölné ki.

Az eddig vázolt megoldások – bár jelen pillanatban meghaladják technikai tudásunkat – kivitelezhetőek, a fizika mellettünk áll.

Ha még egy kicsit elrugaszkodunk a valóságtól, elképzelhető egy olyan űrállomás, melynek a középpontjában egy mesterséges, megfelelő méretű fekete lyuk van. Ha képesek lennénk létrehozni a kellő méretű, így megfelelő gravitációval rendelkező fekete lyukat, szintén szimulálná a földi körülményeket.

Mindaddig azonban, amíg a súlytalanság okozta romboló élettani hatásokat nem vagyunk képesek kiküszöbölni, nem is érdemes a Holdán messzebbre tekinteni emberes küldtessek esetében.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.