Japán tündöklése és máig tartó bukása

A telefont már egyre többször használjuk vásárlásra
2024-03-19
Itthon is eljött a mesterséges intelligencia használata a CT-k és MRI-k leletezésében
2024-03-20
Show all

Japán tündöklése és máig tartó bukása

Japán ismét recesszióba süllyedt. Egy egészen elképesztő törtnet révén a válság valójában 34 éve tart. Gondolta volna, hogy 1990-ben a világ 50 legnagyobb cége közül 32 japán volt? Ma egyetlen ilyen van: a Toyota.

Japán recesszióba süllyedt. Csődhullám söpört végig Japánban. Már nem Japán, hanem Németország a világ harmadik legnagyobb gazdasága.

Aki mostanában Japánról olvasott bármilyen gazdasági információt, szinte biztosan valami kifejezetten kellemetlen tónusú hírrel találkozhatott. Ráadásul a hírek rendre még a várakozásokhoz képest is kellemetlen információkat tartalmaztak. Japán technikai recesszióba fulladt, vagyis a pocsék 2023 harmadik negyedév után, bár az elemzők azt várták, hogy már nőhet a gazdaság kibocsátása, de a negyedik negyedévben megint visszaesett. Ezt pedig már technikai recessziónak hívjuk, vagyis egymást követő két negyedévben esett a gazdaság.

Egy rettenetes változás

Írásunk arról fog szólni, hogy a baj 34 éve tart. A YouTube-on megtekinthető egy lenyűgöző videó arról, hogy miként változtak a világ legértékesebb cégei az elmúlt évtizedekben. Nehéz abbahagyni a film követését, de jelen cikkünk szempontjából az 1990-es évet érdemes megnézni. Nem fogunk hinni a szemünknek. A világ 10 legértékesebb cége közül 7 volt ekkor japán, az amerikai Exxon, IBM, illetve General Electric csak a 10-es lista második felébe tudott bekerülni, a Toyota, az NTT és a nagy japán bankok mögé.

Szinte hihetetlen, de igaz, 1990-ben a világ 50 legnagyobb cége közül 32 japán volt. Ma egyetlen egy, a Toyota tartozik ebbe a ligába. A tündöklés nem tartott sokáig, 1993-ban már egyetlen japán cég sem maradt az említett videó alapján a top 10 között.

Mi történt ezzel az országgal? Cunami, földrengések, atomkatasztrófa, elöregedő társadalom? Mindegyik, de ami máig tartóan hazavágta Japánt, az egy rosszul kezelt csődhullám volt.

A kiheverhetetlen lufi

Ami pedig a címben említett elveszett évtizedeket illeti, ezt a máig tartó katasztrófát Japán nem tudta kiheverni. A fogalom a gazdasági stagnálás, a defláció, vagyis az árak esésének egy hosszú időszakára utal. Pedig a japán csoda, úgy 1960 és 1990 között tényleg fantasztikus volt. Emlékeznek azokra a márkákra, amelyek minden magyar háztartásban vagy felbukkantak, vagy álomkategóriának számítottak? Az autók, a Toyota, a Honda, a Nissan, a Mitsubishi, az elektronikai márkák, a Sony, a Panasonic, a Sharp, a JVC, a Hitachi, a Canon, a Nintendo, vagy a Toshiba ?

A japán technológia és elektronika meghódította a világot, ez az ország tűnt az Egyesült Államok egyetlen valódi kihívójának, csak éppen annyira meglódult minden, hogy eszközár-buborék alakult ki, elszálltak a részvényárak, de még annál is jobban, az ingatlanárak.

Sokáig a japán bankok nagyon alacsony kamatok mellett mindent és mindenkit hiteleztek, ők maguk is hatalmasra duzzadtak ezzel, de az ügyfeleik is. Egy százalékos kamatú hitelek mellett mindenre volt pénz, beruházásra, új ingatlanra, tényleg mindenre.

A lufit a jegybank, vagyis a Bank of Japan is fújta, mert általános policy volt, hogy a bankoknak amolyan hitelnövekedési kvóták alapján segíteniük kellett a nagy exportboomot, de ez a politikai mechanizmus azt eredményezte, hogy a japán bankok többet kölcsönöztek, mint amennyi üzletileg indokolt volt. Végül már kevésbé ügyeltek a hitelfelvevők visszafizetési képességére, ezzel nagyban hozzájárultak a buborék felfújásához.

Pukk!

Csak aztán 1990-ben hirtelen minden összeomlott. A jegybank kamatot emelt, kiderült, hogy meztelen a király, vagy Japánban, a császár, de leginkább a cégek. A japán tőzsde összeomlott. A feleslegesen túl nagy tőkeáttételt vállaló japán bankok és biztosítótársaságok bedőltek volna, de az állam elkezdte megmentegetni őket, így lettek zombi bankok (amelyek már nem piaci alapon, hanem támogatásból éltek) és így hitelezték tovább a zombicégeket (amelyek nem piaci alapon, hanem támogatásokból éltek). Mindenki mindenkiről bebizonyította, hogy túl nagy már ahhoz, hogy csődbe menjen, csakígy az egész gazdaság torpant meg, igen, 34 évre.

Az elveszett évtized (japánul kiejtve az Ushinawareta Jūnen) eleinte erre az 1990-ben kezdődő évtizedre utalt, csak aztán a elveszett 10 évből 20, majd 30, egyelőre 34 lett.

Az egész időszakban a japán gazdaság évente csak 1 százalékkal gyarapodott jenben, de ha dollárban nézzük a teljesítményt, a jen leértékelődése miatt még ennyi növekedés sem volt. A japán kormány pedig hiába élénkített, és csak költött és költött, ezzel annyit ért el, hogy Japán lett a világ egyik legeladósodottabb országa, de csak nem indult be a növekedés. Maga az adósság azért nem okozott akkora gondot, mert japán jenben áll fenn, és a japán kamatok legendásan alacsonyak.

Nincs menekvés

Aztán a későbbiekben már tényleg minden negatívum összejött, volt nagy nemzetközi pénzügyi válság, cunami, földrengések, fukusimai nukleáris katasztrófá (2011), Covid, és Japán 34 éve képtelen talpra állni.

Ma már a japán gazdaság Németországgal szemben elveszítette a vezető pozícióját, így a világ harmadik legnagyobb gazdasága – az USA és Kína után – nem Japán, hanem Németország.

A 2000-es évek enyhe gazdasági fellendülése ellenére az 1980-as évek japán fogyasztása gyakorlatilag máig nem tért vissza. Alapélmény lett az óvatosság, a japánok akkor is kuporgattak, félretettek, amikor jobban ment nekik, így konzerválva a válságot, az elégtelen fogyasztást és a nem-növekedést.

A japán elektronikai cégeknek ráadásul más kelet-ázsiai országokból, különösen Dél-Koreából és egyre inkább Kínából olyan versenytársaik érkeztek, amelyek letaszították a trónról a képmagnók, walkmanok, fényképezőgépek egykori nagyjait, és lássuk be, maguk a termékcsaládok is kicserélődtek, eltűntek.

Japán gazdasága még mindig lábadozik a régi összeomlás és az azt követő elveszett évtizedek hatásaiból. A termelékenység teljesen leromlott, egy érdekes összehasonlítással, Ausztrália például egy évtized alatt 14 százalékos elmaradásból, 14 százalékos előnyt kovácsolt, vagyis a japán és az ausztrál munkaerő hatékonysági sorrendje megfordult.

Japán az öregedés, az izoláció, a lemaradás szimbóluma lett, bár hozzátehetjük, sok szempontból ma is irigylésre méltóan fejlett és tiszta országról van szó.

Abenomics

Az elmúlt évtizedekben egyetlen igazi remény volt a kilábalásra, Japánnak ugyanis volt egy nagyon sikeres miniszterelnöke, Abe Sinzó, akiről még gazdaságpolitikát is elneveztek. Az Abenomics, vagy a „három nyílvessző” politikája azt célozta, hogy a japán infláció érje el a 2 százalékot (igen, a túl alacsony infláció sem jó), a növekedés is emelkedjen 2 százalékra, és még a hatékonyság is javuljon ennyivel.

A program sikereket is elért, a világ újra felfedezte a Nikkei japán tőzsdeindexet, a jent, jött a tőke. Igaz a lakosság nem igazán érezte a változást. Sajnos volt közöttük egy olyan elégedetlen választó is, aki korábban rengeteg pénzt költött egy japán szektára. Ez a szekta támogatta az Abenomicsot, viszont Jamagami Tecuját, a csalódott egykori tengerészgyalogost ez annyira felbőszítette, hogy lelőtte a miniszterelnököt (mindez azért is sokkolta a japán közvéleményt, mert alig van lőfegyver ebben az országban).

Azóta visszatértek a borús napok, a lakosság elöregszik, Japán – pár brazilt (!) leszámítva – nem fogad vendégmunkásokat, még mindig a robottechnológiában hisz. De mint láttuk, már megint itt van az a fránya recesszió.

Japánnal kapcsolatban így most legfeljebb egy valaminek örülhetünk: ez a fantasztikus turisztikai desztináció, a világ legfejlettebb gasztrokultúrájával sokáig a világ egyik legdrágább helyszíne volt, ma már az árszintje elérhetővé tette, annyit gyengült ugyanis már a japán jen.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.