Pikáns csatározás kísérte a Semmelweis című film forgatását. Elterjedt a hír, hogy Gárdos Péter is szeretett volna filmet készíteni „az anyák megmentőjének” kalandos életéről, de a Nemzeti Filmintézet nem az ő pályázatát fogadta el, hanem Koltai Lajost bízta meg a rendezéssel. A különféle előjelű újságírók pedig egymásnak estek, bizonygatva, hogy mi miért történt. Nos, nem elvitatva, hogy Gárdos Péter is nagyszerű filmet készíthetett volna egy egészen más forgatókönyvből, meg kell állapítanunk, hogy Koltai filmje gyönyörű lett, és ami ebben az esetben még több: talán két apró momentumot leszámítva, minden szempontból telitalálat.
De hát mitől is olyan erős ez a mozi? Attól a sajátos levegőtől, látványvilágtól, színtől, amit csak nagyon kevés film képes megteremteni? Az izgalmas cselekménytől, amely végig leköti a néző figyelmét? Markáns figuráitól?
Semmelweis alakjától, a mániákus és szép férfitől, akit Vecsei H. Miklós alakít? Vagy a szerelmétől, a szülésznő Nagy Katicától, akinek már a tartása, a járása is tükrözi a jellemét? Gálffi László súlyos, hatalomba ágyazott professzor-igazgatójától? Koltai csak mosolyogna ezeken a kérdéseken. Hiszen a rendező, ha érti a mesterségét, a tehetséges alkotók mindegyikének a kreativitását felhasználva teremt egy új, nagyszerű egységet.
Hullaszaggal a kezén
Az ember azon kapja magát, hogy a szuggesztív képek és összetevők hatása alá kerülve, maga is császármetszést próbál végezni, mintha egy várandós nő hasában matatva próbálná kideríteni, milyen titkok rejtőznek ott. Mert, hogy a film már az első pillanattól kezdve, jó ízléssel, de a maga drámai valóságában mutatja meg a szülő asszonyok mérhetetlen fájdalmát és gyönyörűségét, egy kórházi szülészet és egy boncterem naturális valóságát. Hiszen ott, akkoriban a szülések levezetésén túl, rendszeresen halottakat is boncoltak az orvosok a kórházban, hogy jobban megismerjék az emberi szervek és a betegségek titkait. Vérben és verejtékben tocsogva, hullaszaggal a kezén él és dolgozik a 19. század közepén, a bécsi klinikán Semmelweis Ignác, magyar orvos is.
És amikor tapasztalja, hogy a legodaadóbb munkájuk ellenére rengeteg kismama hal meg a szülés után gyermekágyi lázban, kétségbeesetten próbálja kideríteni ennek az okát.Idegfeszítő nyomozás kezdődik, amelyen végig kísérjük a mániákusan elhivatott orvost, aki, amikor végre rájön a szörnyű kór kiváltó okára, akkor sem nyugodhat meg, mert harcolnia kell azért, hogy a kórházat vezető professzor és a dölyfös bécsi kollégák higgyenek neki és elfogadják javaslatait a változtatásra. E küzdelem közepette kirajzolódnak a háttérben a korabeli bécsi társadalmi valóság képei, megjelennek jellegzetes figurái, a magyar-osztrák nemzeti ellentétek, a gazdagság és a nyomor meghökkentő színterei, és mindez tágasságot, mélységet ad a történetnek. És megkapó gyöngédséggel illeszkedik az orvosi-emberi harcokba a szerelmi szál. ű
Olyan ez a kapcsolat az orvos és a bába között, mint a két ember maga: szemérmes, de erős. Ráadásul egy különös, általában más helyzetekben használt jelző is a kritikus tollára, akarom mondani klaviatúrájára kívánkozik: ez a két ember igaz hitű. Viccesen, netán anakronisztikusan hangzik ez a kifejezés a chipek és a mesterséges intelligencia korában?
De hiszen romantikus hősökről van szó, olyan elhivatott emberekről, akik egy hősi korban az igazságot, a gyógyítás új formáit, az emberi élet megmentésének a lehetőségeit keresik.
Romantikus és modern
Ráadásul nagyon ravasz ez a film. Úgy romantikus és drámai, hogy közben a felépítés, a tálalás módszere, a korhű ruházatok és miliő közepette is modern. Megvan benne az életrajzi drámához szükséges minden mai hollywoodi kellék: feszültség, harc, ármány, szerelem, konfliktus, bukás és happy end. A forgatókönyvet két, a legújabb forgatókönyvírói nemzedékhez tartozó, a jó dialógusokhoz és a „hatáshoz” értő író: Maruszki Balázs és Kormos Anett jegyzi, a dramaturg pedig Goda Krisztina.
De minden történésnek természetesen Semmelweis Ignác áll a középpontjában. Ha az őt alakító Vecsei H. Miklós nem találta volna el hajszálpontosan ennek a férfinak a „működési hőfokát”, odaveszett volna a társak érzékeny színészi alakítása, Nagy András kiváló operatőri munkája és Koltai Lajos mindent összefogó filmes ereje is. De Vecsei ezzel az alakításával valójában túllépett önmagán, eredetileg lágyabb, lírai alkatán.
A megjelenésének, figurájának különös súlya, tartása van. Figyelni kell rá, együtt kell érezni vele. Talán sokakat meglep, hogy nem az elviselhetetlen, sokakat megbántó ember felületes gesztusait választotta. (A valóságban Semmelweis igen nehéz természetű volt, később meg is őrült és a döblingi elmegyógyintézetben viszonylag fiatalon halt meg.)
Vecsei színészi eszközei sajátosak: ő nem vegyül a bécsi forgatagban, nem lazul, rezzenéstelen arccal, visszafogott különcséggel operál, csak néha robban, de érződik, valahol belül „ráfeszül a keresztre”, hiszen itt életekről, halálokról van szó.
A két apró momentum
Csak a nő nála felejtett sálját ne emelné az orrához vágyakozva, mint annyi más, hollywoodi giccsfilmben.
És az a bécsi fiatalasszony a kisbabával a karjában, Semmelweis fegyelmi tárgyalása végén ne kiabálná bele az arcunkba, hogy Semmelweist rehabilitálni kell, mert ő „az anyák megmentője”. Egy ilyen szájbarágásra ugyan mi szükség volt?
No, de ne keressünk a kákán is csomót, e két apróság kivételével úgy tetszik, hibátlan, gyönyörű és nagyon nézhető film a Semmelweis. És némi demagógiával állítható: ez a magyar orvos a maga valóságos emberi küzdelmeivel a Marvel-világban is példakép lehetne a fiatalok számára.
