Lengyelországban nem megy könnyen a kormányváltás

Online adományozásra buzdít a Magyar Vöröskereszt
2023-12-21
Csepreghy Nándor: célegyenesbe ért a gyorsforgalmi úthálózat elérhetővé tétele
2023-12-21
Show all

Lengyelországban nem megy könnyen a kormányváltás

Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter kirívó módon alkotmányt sértett, amikor parlamenti határozat alapján intézkedett a közmédia ügyében – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök a Radio Zet kereskedelmi rádióban.

Az államfő annak kapcsán nyilatkozott, hogy a miniszter szerdán felmentette a közmédia vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat alakított ki ott, a szejmben kedd éjjel megszavazott, a közmédiáról szóló határozatra, valamint a kereskedelmi társaságokról szóló törvényre hivatkozva.

“Nem lehet az úgy, hogy a szejm határozatokat ad ki, amelyek a miniszter szerint helyettesítik, illetve megváltoztatják a törvényeket” – hangsúlyozta Duda, aki anarchiának nevezte Sienkiewicz eljárását.

Rámutatott: a közmédia vezetésének kinevezését és felmentését a Nemzeti Médiatanácsról (RMN) szóló törvény szabályozza, ezt a jelenlegi parlamenti többség alkotmányos úton módosíthatja, de nem kerülheti meg.

Jelezte: kész egyeztetni az új parlamenti többség politikusaival az RMN-ról szóló törvény módosításáról.

A lengyel alkotmány szerint az államfő megvétózhatja a parlament által megszavazott törvényeket. Duda ebben a vonatkozásban felidézte: amikor december 13-án beiktatta Donald Tusk kormányát, “valótlannak nevezte azokat a médiaértesüléseket”, miszerint “majd megakadályoz” minden törvényi változtatást.

Az államfő elismerte: az a politikai tábor, amely Lengyelországban megnyerte a választásokat, mindig “átvette a közmédiát”. “Vajon jó helyzet ez? Azt mondanám, hogy nem” – fogalmazott, hozzátéve: szeretné, ha a köztévé “valóban elfogulatlan lenne”, de ezt eddig senkinek sem sikerült elérni.

“Ma már világosan láthatjuk: harc folyik azért, hogy ezek a médiumok a következő, a választásokat megnyerő politikai csapat zsákmányai legyenek” – jelentette ki Duda.

Az államfői interjúra reagálva Szymon Holownia, a szejm elnöke a Polsat News kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: a múlt hétig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) korábbi törvényeivel “összezavarta a közmédia témáját”, és az ügy most “törvényi megoldást igényel”, amelyet az elnökkel egyeztetve kellene majd elfogadni.

A PiS képviselői, köztük Elzbieta Witek volt alsóházi elnök szerdán a szejm folyosóján találkoztak a lengyel parlamenti elnökökhez látogató Vera Jourovával, az Európai Bizottságnak (EB) az értékek és átláthatóság ügyében illetékes alelnökével. A Polsat News által is rögzített találkozó során Witek átadta Jourovának a közmédia jelenlegi helyzetéről szóló levelet, és kijelentette: éppen aznap “merénylet történt a lengyel közmédiával, a szólásszabadsággal és a demokráciával szemben”.

Jourová felidézte: az EB-nek mindig, a PiS kormányzása idején is az volt az álláspontja, hogy a közszolgálati médiának “minden országban jól, függetlenül és átlátható módon kell működnie”. A közmédiát érintő szerdai fejleményekről Jourová elmondta: “adott pillanatban nem tud erről nyilatkozni”.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.