Járműipari kiállítás nyílt Esztergomban
2023-04-30
Fonogram-díjátadó: a Margaret Island, Peter Srámek és a godfater. is nyert
2023-04-30
Show all

Megtelt a Kossuth Lajos tér

Megtelt a Kossuth Lajos tér Ferenc pápa vasárnap délelőtt tartott szentmiséje előtt. A katolikus egyházfő nyitott fehér autóban érkezett kilenc óra körül a térre, mögötte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek volt látható – jelentették a helyszínről.

A pápát üdvrivalgással fogadták a hívek. A lassan gördülő kocsiba menet közben odanyújtottak hozzá egy kisgyereket, akinek megsimogatta a fejét.

Többen a tömegben magyar, illetve vatikáni zászlót lengettek. A zászlókról, transzparensekről kiderül, hogy a magyar városokon túl szinte az összes határon túli országból érkeztek résztvevők.

A Kossuth térre csak fémkereső beléptető kapun keresztül lehetett bejutni. Az emberek türelmesen alávetették magukat az ellenőrzéseknek.

A kulacsban hozott italokat biztonsági okokból a bejáratnál kellett hagyni, de a bontatlan ásványvizeket beengedték.

Akik a 25 ezer ember befogadására képes téren nem kapnak helyet, a környező utcákban, kivetítőről nézve követhette nyomon az eseményeket.

Ferenc pápa vasárnapig tartó apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban a vasárnapi események is élőben láthatók, hallhatók.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.