Megvan a válasz arra, hogy miért süketült meg Beethoven

Mitől ilyen sikeres a kézilabda Európában? – A siker a Final Four mögött
2024-06-08
Személyit, lakcímkártyát vigyen magával a szavazáshoz
2024-06-09
Show all

Megvan a válasz arra, hogy miért süketült meg Beethoven

A korszakalkotó zeneszerző hajfürtjeit elemezték és megdöbbentő mennyiségű ólmot, és már mérgező anyagot találtak bennük.

1824. május 7-én este 7 órakor az akkor 53 éves Ludwig van Beethoven a bécsi Theater am Kärntnertor színpadára lépett, hogy elvezényelje utolsó befejezett szimfóniája, a 9. ősbemutatóját. A 200 éve történt esemény több szempontból is bevonult a zenetörténelembe, azonban a második tétel elején történt egy incidens, amely a mintegy 1800 fős közönség előtt feltárta, hogy a nagyra becsült zeneszerző milyen súlyos halláskárosodást szenvedett.

A jelenetet Ted Albrecht, az ohiói Kent State University zenetudományi professzora írja le a Kilencedik szimfóniáról nemrég megjelent könyvében.

A tétel hangos dobpergéssel kezdődik, a tömeg vadul éljenzett. Beethoven azonban nem törődött a tapssal – és a zenével sem. Háttal állt a közönségnek, és ütötte a taktust. Ebben a pillanatban azonban az egyik szólista megragadta az ingujját, és megfordította, hogy lássa a harsány rajongást, amit nem hallott.

Az eset egy újabb epizód volt a zeneszerző szenvedéseinek sorában. Hallását húsz éves kora környékén kezdte el elveszteni – ennél nagyobb csapás kevés érhet egy zenészt, zeneszerzőt. De vajon mi állhatott hallásának elvesztése mögött? És miért gyötörték szűnni nem akaró hasi görcsök, puffadás és hasmenés?

A rajongók és a szakértők számtalan elmélettel, magyarázattal álltak elő. Az egyik ilyen, hogy súlyos csontbetegségben, Paget-kórban szenvedett, ez befolyásolhatta hallásának leépülését. A gyomor- és bélrendszeri problémákat magyarázták irritábilis bél szindrómával, vesebetegséggel, cukorbetegséggel, hasnyálmirigy gyulladással, de még szifilisszel is.

Néhány évvel ezelőtt a kutatók rájöttek, hogy a DNS elemzés már elég előrehaladott ahhoz, hogy hajmintákat is elemezzenek vele. A haldokló Beethoven hajából a kétségbeesett rajongók számos kis tincset kértek el, s ezek egy része feltételezések szerint meg is maradt az utókor számára.

A New York Times című lap beszámolója szerint William Meredith, a San Jose-i Állami Egyetem Ira F. Brilliant Beethoven Tanulmányok Központjának alapító igazgatója árveréseken és múzeumokban kezdett el Beethoven hajtincsei után kutatni. Végül ő és kollégái öt olyan tincset találtak, amelyekről DNS-elemzéssel igazolták, hogy a zeneszerzőtől származnak.

Kevin Brown, egy Beethoven-rajongó ausztrál üzletember három ilyen tincsnek is a tulajdonosa volt. Gyűjtőszenvedélyét az indokolta, hogy eleget szeretett volna tenni a zeneszerző már 1802-ben megfogalmazott kérésének, hogy halála után az orvosok megpróbálják kideríteni, miért volt olyan beteg. Brown két tincset is elküldött a Mayo Klinika speciális laboratóriumába, amely rendelkezik a nehézfémek vizsgálatához szükséges felszereléssel és szakértelemmel.

Az eredmény – mondta Paul Jannetto, a laboratórium igazgatója – megdöbbentő volt. Beethoven egyik hajfürtjében grammonként 258 mikrogramm ólom volt, a másikban 380 mikrogramm. Normális esetben a hajban grammonként kevesebb, mint 4 mikrogramm ólom található. A kutató szerint ez egyértelműen bizonyítja, hogy Beethoven hihetetlenül magas ólomkoncentrációnak volt kitéve.

Ezek a legmagasabb értékek a hajban, amiket valaha láttam

mondta az amerikai lapnak.

A világ minden tájáról kapunk mintákat, és ezek az értékek egy nagyságrenddel magasabbak azoknál

tette hozzá.

Az ólomkoncentráción túl azonban további megdöbbentő eredményekre is bukkantak. Beethoven hajában az arzén szint a normális érték tizenháromszorosa volt, a higanyszint pedig a négyszerese. A május elején publikált tanulmány egyben korrigálja a csoport korábbi állítását, amely szerint Beethovennek nem volt ólommérgezése. Most alaposabb vizsgálatok alapján már azt állítják, hogy elég ólom volt a zeneszerző szervezetében ahhoz, hogy megmagyarázza süketségét és betegségeit.

David Eaton toxikológus, a Washingtoni Egyetem professzora, aki nem vett részt a vizsgálatban, úgy véli, hogy Beethoven gyomor- és bélrendszeri problémái

teljesen összhangban vannak az ólommérgezéssel.

Ami Beethoven süketségét illeti, hozzátette, hogy a nagy dózisú ólom hatással van az idegrendszerre, és tönkretehette a hallását.

Nehéz megmondani ugyanakkor, hogy a krónikus dózis elegendő volt-e a halálához

tette hozzá Dr. Eaton.

Senki sem állítja persze, hogy a zeneszerzőt szándékosan mérgezték meg. Jerome Nriagu, a történelmi ólommérgezések szakértője, a Michigani Egyetem professzora azonban elmondta, hogy a 19. századi Európában ólmot használtak a borokban és az élelmiszerekben, valamint a gyógyszerekben és kenőcsökben.

Beethoven magas ólomszintjének egyik valószínű forrása az olcsó bor volt. Az ólom az „ólomcukornak” is nevezett ólomacetát formájában édes ízű, egyike volt a világ első édesítőszereinek. Beethoven korában gyakran adták hozzá rossz minőségű borhoz, hogy jobb ízűvé tegyék. A bort ólommal forrasztott üstökben is erjesztették, amely a bor érlelése során kioldódott – mondta Dr. Nriagu. Hozzátette, hogy a borosüvegek dugóit is előzetesen ólomsóval áztatták, hogy javítsák a tömítő hatást.

Beethoven bőséges mennyiségű bort ivott, körülbelül napi egy üveggel, később még többet, mert úgy gondolta, hogy ez jót tesz az egészségének, és azért is, mert testi bajaira az alkohol hozott enyhülést. Az 1827-ben, 56 éves korában bekövetkezett halála előtti utolsó napokban barátai kanalanként adtak neki bort.

Titkára és életrajzírója, Anton Schindler írta le a halálos ágyon történt jelenetet:

Szörnyű volt látni ezt a halálos küzdelmet, mert általános alkata, különösen a mellkasa óriási volt. A Rüdesheimer borából még kanálnyi adagokban ivott, amíg el nem hunyt.

Amikor a halálos ágyán feküdt, kiadója 12 üveg bort adott neki ajándékba. Beethoven ekkor már érezte, hogy nem tudja meginni őket. Utolsó feljegyzett szavait suttogva mondta: „kár, kár, kár – túl késő!

Beethoven 30 éves korában, 26 évvel halála előtt ezt írta:

már majdnem 2 éve nem veszek részt semmilyen társasági eseményen, egyszerűen azért, mert képtelenségnek tartom, hogy az embereknek szóljak: süket vagyok. Ha más szakmám lenne, talán megbirkóznék a betegségemmel, de az én szakmámban ez szörnyű hátrányt jelent. És ha az ellenségeim, akikből szép számmal vannak, megtudnák, mit szólnának hozzá?

32 éves korában azon kesergett, hogy nem hallja a fuvolát, vagy az éneket.

Majdnem teljesen kétségbe estem

írja.

Még egy kicsit, és öngyilkos lettem volna – csak a Művészet tartott vissza. Ah, elképzelhetetlennek tűnt, hogy elhagyjam a világot, amíg nem hoztam ki mindazt, amit érzem, hogy bennem rejlik.

Az évek során Beethoven sok orvost felkeresett, és számtalan módszerrel kezelték betegségeit és süketségét is, de nem találtak sikeres gyógymódot. Egy időben kenőcsöket használt és összesen 75 gyógyszert szedett, amelyek közül sok valószínűleg ólmot tartalmazott.

1823-ban egy szintén süket ismerősének írt saját halláskárosodásáról:

súlyos szerencsétlenségnek

nevezve azt, és megjegyezte:

az orvosok keveset tudnak; az ember végül megunja őket.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.