A koronavírusjárványtól megviselt idegrendszer számára talán nem az ismert, hömpölygő regényfolyamok, mondjuk a Háború és béke, vagy az Ulysses jelentenek gyógyírt. Inkább egyedi csemegéket ajánlok, drámai mondanivalót és szórakozást, jóleső ráismerést és meghökkentő felfedezéseket egyaránt kínáló különleges könyveket, amelyek ugyanolyan izgalmasak és aktuálisak ma is, mint egykor, a megjelenésük idején.
A tekintélyes, irodalmi Nobel-díjas, a királynő által lovaggá is ütött Sir William Golding regénye, A legyek ura a válogatásnál a sor elejére tolakodott. Lenyűgöző erővel mutatja be, mivé válhat az ember, ha hosszú időn át egy zárt közösségbe (karantén?) kényszerül, elveszti az önkontrollját és elhatalmasodik rajta az agresszivitás. Bár itt nem zárt térben zajlanak az események – hiszen egy csapat kiskamasz egy repülőbaleset következtében egy lakatlan szigetre kerül -, de a napi túlélésért folytatott kegyetlen harc megviseli mindnyájukat, és be vannak zárva kis közösségük laboratóriumába, ahol az emberlombikokban számukra korábban ismeretlen indulatok fortyognak. Eleinte nem is sejtik, milyen közel van a robbanás. Izgalmas kalandregény, ugyanakkor feszültséggel teli thriller ez a könyv, nem engedi el azt, akit megkaparintott.
Egészen más módon hálózza be olvasóját John le Carré Ébresztő a halottnak című könyve. Laza és agyafúrt kémtörténet, tele fordulattal, humorral. Na, ja, mondhatná valaki, könnyű volt le Carré-nak, hiszen hírszerző volt maga is, előbb az MI5-nak, majd az MI6-nek dolgozott, belülről ismerte ezt a világot, a színlelések, árulások, gyilkosságok fura konglomerátumát. Csakhogy ő nem egyszerű krónikása a titkosszolgálatnak, hanem szellemes, öntörvényű alkotó, sajátos abszurd világlátásával egészítette ki a bűnügyi fordulatokat. Ebben a könyvében teremtette meg George Smiley figuráját, aki aztán több későbbi kémhistóriájának is főhőse lett. És nagy a gyanúm, hogy Jo Nesbo, illetve a ma oly divatos skandináv krimi többi neves szerzője is -bevallva vagy bevallatlanul – John le Carrét tekinti példaképének.
A francia büszkeség nem tűrheti ezt a nyomasztó angol fölényt. Már itt is toporzékol az ajtóban Francois Mauriac, A szerelem sivataga írója. Illetve, dehogy toporzékol, finoman kopog, jelzi, hogy jelen van, nagyon jól ismeri az emberi természetet és sokat tud a szerelemről. És micsoda írói sokszínűség rejtőzött ebben a jótollú, Nobel-díjas franciában. Kiváló újságíró, esszéista is volt, élete vége felé harcos vitairatokat is megjelentetett, Charles de Gaulle nagy hívévé szegődött. És ez a könyve sem afféle szentimentális lányregény. Mauriac egy személyes hangú történetbe ágyazva, érzékenyen ábrázolja, hogyan lobban szerelemre egy ötvenéves családapa egy nő iránt és miféle vágyak fűtik a tizenhét éves fiát is. A legmodernebb mai pszichológia sem adhat ennél árnyaltabb és valóságosabb lélekábrázolást.
Szerelmi szál Heltai Jenő A 111-es című pikáns regényében is van, de itt a történetet beborítja valami sajátos, misztikus felhő. A főhős egy pesti bohém, aki megismerkedik egy levitézlett bűvésszel és úgy fest, eladja a lelkét ennek az ördögnek. Attól kezdve az életében különös dolgok történnek. Mintha ez a fekete szakállú egykori Cipolla mozgatná a szálakat, a bekövetkező események izgatóan furcsák, félelmetesek. Tetézi az olvasó szorongató bizonytalanságát, hogy a bűvész szállodai szobájának sarkában egy valódi guillotine áll, egykori világszámának nélkülözhetetlen kelléke… Heltai Jenő sokáig színigazgató is volt, ebben a művében is sikeresen alkalmazta a színpadias hatáskeltés torokszorító elemeit.
Jack London amerikai író a torokszorítást másképp gondolta. Az éneklő kutya című kalandregényében Mihály, egy különleges képességű kutya hihetetlen kálváriáját meséli el, amint hányódik gazdától gazdáig tengereken, földeken át, a számára olykor nehezen érthető, máskor meg gyorsan kiismerhető, nagy, fehér istenek között. London mindazt az emberi tapasztalatot beleírta izgalmas történeteibe, amit mindössze negyven évnyi, ám viharos életében magába gyűjtött. Hiszen volt osztrigakalóz, matróz, dolgozott mosodában, szolgált diplomataként és haditudósítóként is az orosz-japán háborúban. Egy veszedelmes járvány, az akkor terjedő lepra diszkrét árnya is beszűrődik ebbe a regénybe, és az olvasó az egyéb izgalmaktól kábán, de tárgyilagosan állapítja meg, ha nem hal bele, akkor talán mégis inkább a koronavírus….
Egy fura vírus viszont már hosszú idő óta változatlanul bennünk él és élvezettel lakmározik a gazdatestből. Ezt állapíthatja meg, aki elolvassa a Humor a kortesmezőkön című kötetet, amelyet Mikszáth Kálmán közéleti-politikai karcolataiból állítottak össze. A tünetek jól felismerhetővé teszik a kórt: a politika szereplőinek gondolkodásmódja, cselekvési mechanizmusa, rendszerektől függetlenül, mintha évtizedek (századok?) óta egy rugóra járna. Szávai Géza, a kötet szerkesztője szerint Mikszáth volt a magyar politikai élet első átvilágítója. És valóban úgy fest, tömör írásaiban a mai politológusokat megszégyenítő lényeglátással és maró gúnnyal rántja le a leplet pártokról, parlamentről, választásról, lefizetett választókról, képviselőkről.
Akik kedvelik a Da Vinci kód vagy az Angyalok és démonok- féle talányos történeteket, nagyon fogják élvezni Szerb Antalnak A Pendragon legenda című misztikus kalandregényét. Egy Londonban élő magyar fiatalember meghívást kap egy előkelő Earl vidéki birtokára, és egy izgalmas kémtörténet és tudományos nyomozás kellős közepébe csöppen. A szálak összekuszálódnak, egy eltűnt kézirat és a Rózsakeresztesek titkos társasága is a képbe kerül, és az olvasónak rá kell jönnie, hogy Szerb Antal jócskán megelőzte a korát. Umberto Econál, A rózsa neve világhírű szerzőjénél jóval hamarabb fókuszált a Rózsakeresztesek társaságára, és valójában sokkal értékesebb irodalmat teremtett, mint a fent említett mai rokon-könyvek szerzője, Dan Brown. Túllépett a misztikus ködön, a figurái hús-vér emberek, és nem csak a történet fordulatai nyűgöznek le, hanem a modern stílus és a sajátos, ironikus ábrázolásmód is.
A nyolcadik könyvet a klasszikus ajánlatok között akár kakukktojásnak is tekinthetné valaki, hiszen az Addig se iszik című kötet szerzője nagyon is kortársunk, Bödőcs Tibor. Azért került bele a válogatásba, mert a kötetben szereplő íróparódiák között a mai írók mellett olyan klasszikusok is szerepelnek, mint Marcel Proust, Gabriel Garcia Márquez, Georg Orwell vagy Ernest Hemingway. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mentőövet dobok a lusta olvasóknak, akik az érettségire is csak a 100 híres regényt olvasták el az eredeti művek helyett. Ezek a paródiák ugyanis nem cselekményükben, hanem ízükben, szagukban, sajátos világukban idézik fel az említett írók szövegeit és remélhetőleg felkeltik az „étvágyat”. Egy zseniális humorista bűvészmutatványát élvezhetjük, akinek sikerül ötpercenként más gúnyában nevetésre bírni az olvasóit.
