Németországban megbukott a kormány, alighanem már februárban előrehozott választások következnek. Minden idők egyik legsikertelenebb német kormánya, az Olaf Scholz vezette „közlekedési lámpa” koalíció már semmi egyebet nem tehet, valójában el kellene ismernie, hogy politikájával csak mélyítette a német gazdaság válságát. Igaz, a politikában nem szokás bármit beismerni.
Németország súlyos kormányválságot él át. Az Olaf Scholz és pártja, a szociáldemokraták (SPD) vezette német kormánykoalíció valójában megbukott, elkerülhetetlennek tűnik az új, az előrehozott választás.
Formailag a közlekedési lámpa koalíció, vagyis a piros szocdemek (SPD), a sárga liberálisok (FDP) és a zöld (akiknek a nevük is Zöldek) közül csak az FDP lépett ki a koalícióból, de így már nincsen többsége a maradéknak.
A pártok semmiben nem értettek egyet, de ha nagyon leegyszerűsítjük a történéseket, konkrétan a kancellár és pénzügyminisztere, az FDP-s Christian Lindner elfajuló vitáját, a németek nem tudtak abban megállapodni, hogy el lehet-e kicsit engedni a hiányt és az adósságot.
Elvhű makacsság
Van ugyan abban valami tiszteletreméltó, hogy a döntés egyelőre az lett, hogy nem,
vagyis pazarolhat, költekezhet, élénkíthet a fél világ, de Németország, ahol ugye máig eleven emlék a hiperinfláció, abban hisz, hogy ez a pénzügyi fegyelmezetlenség nem helyes, az állam kitart az elvei mellett.
Csak egy kicsit sok már a gazdasági hibákból, a rugalmatlanul kezelt elvekből, a súlyos tévedésekből. Nekünk, magyaroknak ez azért fáj, mert eléggé össze vagyunk kötve a német gazdasággal, a német ipar megrendeléseivel. Megváltoztatni persze nem fogjuk tudni Németországot, a németeket, de érdemes összegezni, hogy mi is zajlik éppen. Jöjjön hát, a négy nagy önsorsrontás története!
Kína-viszony
Kezdjük az elsővel, ami ugyan talán az aktualitások miatt a legutolsónak tűnik, de azért az első, mert évtizedes előzményei vannak.
Németország elhitte, hogy tud úgy Kínával üzletelni, hogy az neki előnyös marad.
Vagyis tud úgy eladni sertéshúst, autót, majd technológiát, gépsorokat is, hogy Kína nem nő a fejére.
De ez nem sikerült, Kína felépítette a maga gépiparát, a maga autóiparát, és már nem szorult a német mérnökök technológiai segítségére, volt neki saját csapata. A német technológiát megvették, megtanulták, ellopták, kinek miként tetszik, és már nem vevők, hanem versenytárak lettek. Igen, Németország is észlelte, hogy baj van, például az EU Kína-ellenes büntetővámai ellen szavazott, mert tudta, hogy ő többet veszít, ha ő sem szállíthat Kínába autókat, mintha mindenki folytathatja a régi mederben. Mindegy, késő volt, Kína megette reggelire a német ipart.
Az energiafordulat
Talán ennél is nagyobb hiba volt az energiapolitika. Németország egyszer gazdasági utat választott, szorgalmas és okos mérnökei mellett az olcsó energiára tette a gazdasági jövőképét. Csak aztán az egészet elengedte.
Nagyon megerősödtek a zöldek, akiktől a zöld gondolatokat ellopták a versengő pártok is, mindenki azzal versenyzett az ipar rovására, hogy ki a legkörnyezetvédőbb.
A szénerőművek szennyezőek voltak, nem kellettek, az atomerőművek veszélyesnek tűntek a japán (fukusimai) atomkatasztrófa után, azok sem kellettek, az orosz gáz a politikai konfliktus áldozatává vált, az snem kellett.
Németország egyszerre vezette ki az olcsóbb energiaforrásait, azóta is szenved a megújuló mixével
(Németországban naperőmű és szélerőmű is sok van). Odalett a modell, ez hatalmas pofon lett a német versenyképességnek.
A belső égésű autók
A német autóipar világhírű sztárjait aligha kell felsorolni, de azért a legnagyobbakat megnevezzük:
Audi,
BMW,
Mercedes-Benz,
Opel,
Porsche,
Volkswagen.
Ma már ezek részben egy csoportba tartoznak, de ők a kiemelkedő márkanevek. Mindegyik próbálkozik ezzel-azzal, de azért alapvetően a hagyományos, belső égésű motorral hajtott autóipar sztárjai.
Csakhogy közben annyira erőssé vált a környezetvédelem az EU-ban, hogy a hagyományos autóipar legnagyobb sztárjai valójában maguk tolták be a nyakukat a nyaktiló alá,
arról szól ma az európai közlekedés, hogy a belsőégésű motorokat mikor tiltsák be.
Németország ebben éllovas és ezek után mindenki döntse el, hogy szeretne-e olyan országban élni, ahol ennyire fontosak az elvek, jelen esetben a kibocsátás-mérséklése, vagy esze ágában sincs ott élni, ahol ekkora divat az önsorsrontás? Nincs jó válasz, különbözőek vagyunk, mindenki érvelhet a maga igaza mellett.
Az adósságkorlát
Végül jöjjön a legutóbbi vita tárgya! Németország hisz abban, hogy a költségvetési fegyelem nagy érték.
Most éppen nincsen Covid, a vállalkozók, a vevők nincsenek bezárva a négy fal közé. Miért kellene segíteni a német cégeknek? Ez az egyik vélemény. Miközben a másik szerint mindenki élénkít, minden állam önti az európai recesszió során a pénzt a gazdaságba. Hát, miért nem tesz ilyet Németország?
Nem könnyű kérdés, ebben most Scholz sem értett egyet az említett pénzügyminiszterrel, Christian Lindnerrel.
A kancellár azt szerette volna, ha Lindner pénzügyminiszterként hatályon kívül helyezte volna az ország gazdasági stabilitását biztosító adósságféket.
Megint csak jöhetnek az érvek és az ellenérvek, nagy érték, ha egy ország nem adósodik el nyakló nélkül, vagy butaság, ha nem segíti át az állam a gazdaságot a mélyponton?
Válság marad
Hamarosan jön tehát a bizalmatlansági indítvány a megmaradt kisebbségi kormánnyal szemben, aztán vélhetően egy új választás, ahol minden jel szerint a kereszténydemokrata CDU és az új kancellárjelölt, Friedrich Merz győzhet.
Mivel a második legnagyobb német párttal, a szélsőséges AfD-vel senki nem akar koalícióra lépni, és a németek ebben is elvhűek, aligha kell attól tartani, hogy az AfD hatalomra kerül. Inkább megmarad annak, ami már évek óta: egy hatalmas, de mégis marginális, senki által el nem fogadott pártnak. Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök majd kitűzi a választásokat, alighanem februárban lesznek az előrehozott választások.
De mindez csak tűzoltás, az aktuális politikai helyzet kezelése.
Az igazi kérdés továbbra is az marad, hogy a makacs németek képesek lesznek-e érdemben új pályára állítani megfeneklett gazdaságukat és közgondolkodásukat.
Ehhez változniuk kell, vagy persze maradhatnak olyanok, mint eddig, szorgalmasak, mérsékeltek, konzervatívak. Rövid távon úgy tűnik, hogy sorozatosan hibáznak, de aztán lehet, hogy majd kiderül, hogy éppen nekik volt igazuk.
