A száz évvel ezelőtt született Polcz Alaine személye a mai ember számára olyan, mint a neve: játékos és barátságos, mégis kicsit furcsa, idegen, tele van titokkal. Bár Mészöly Miklós felesége látszólag jól beleillik a 20. századi magyar írófeleségek, múzsák sorába. Mint Adynak Csinszka, Karinthy Frigyesnek Böhm Aranka, Babits Mihálynak Török Sophie, a triplázó Molnár Ferencnek Vészi Margit, Bajor Gizi, Darvas Lili, vagy Illyés Gyulának Kozmutza Flóra és folytathatnánk a sort. Akik mind tehetséges, maguk is alkotó emberek voltak és nem csak szépségükkel, de sajátos egyéniségükkel is elvarázsolták a világot. Ám a Kolozsváron született Polcz Alaine egész életútjával, emberi teljesítményével mégis kiemelkedik közülük.
Aki elolvasta Polcz Alaine-nek az Asszony a fronton című – mit is: regényét?, naplóját? – döbbenetes beszámolót kap egy fiatalasszony testi-lelki szenvedéseiről, a második világháború erdélyi majd anyaországi sokkoló eseményeiről – és nem mellesleg egy boldogtalan házasság elkerülhetetlen szétbomlásáról. Merthogy Alaine Kolozsváron már nagyon fiatalon férjhez ment. Főzött, meleg fészekké varázsolta az otthonukat, szerette és hűen kiszolgálta „az urát”, és próbálta elviselni annak rideg természetét. Azt, hogy bár ő is szerette a feleségét, soha nem tudta igazán kifejezni az érzelmeit és gyakran megcsalta. Még a ki tudja, honnan szerzett gonorrheát is hazahozta. És ebbe a keservbe dörrent bele a háború. Füst, káosz, lövöldözés, az erdélyi nemzetiségek, vallások idillien demokratikus együttélésének szétrobbanása, a zsidó barátok deportálása, német katonák, románok, menekülés belső-magyarországi területekre, csordába terelt foglyok, férfiak és nők, éhezés, sebek, háromféle tetű a testen…
„ Egy másik éjszaka egész csapat ütött rajtunk, akkor a földre fektettek, sötét és hideg volt, lőttek. A következő kép maradt meg bennem: guggolva körbevesz nyolc-tíz orosz katona, hol egyik fekszik rám, hol másik. Megszabták az időt, hogy egynek mennyi jut… Sürgették egymást. Kérdezte az egyik: „dobre robota?”… Nem mozdultam. Azt hittem, hogy ebbe belehalok. Persze, nem hal bele az ember. Kivéve, ha eltörik a gerincét, de akkor sem azonnal.”
Hashártyagyulladás, mellhártyagyulladás, éveken át cipelt súlyos betegségek következtek, és soha nem szülhetett gyermeket. Aztán elhagyta a férjét.
„Elhagytam, mert szerettem és tudtam, hogy végem van, ha mellette maradok. Olyan volt, mint, amikor az ember odanyújtja a fél karját: vágjátok le, mert, ha nem, elüszkösödik az egész testem… Jött Miklós, bennem pedig ott volt a halálos betegség, amiből ő hozott vissza az életbe… úgy látom háborús házasságomat, mint a világtörténelem falára festett magánfreskót.”
Öntörvényű személyiségek találkozása
Kérdés, vajon ilyen életesemények után, hogyan képes egy ember „normális” életet élni? Csakhogy Polcz Alaine mindig örömre kész, vidám személyiséggel született, elpusztíthatatlan volt, visszatalált. Első időben a Mészöly Miklós és közte fellobbant nagy szerelem is segítette. Örkény István akkoriban kijelentette: ő még ilyen szép emberpárt soha nem látott. És valóban, a gyönyörű fejű, szálfa Mészöly és a sudár Alaine igen jól illettek egymáshoz. De örökké tépelődő, írói-pszichológusi énjük is jól kiegészítette egymást.
Mert Alaine, bár korábban mindig orvos akart lenni, de azt a háború után gyönge egészsége miatt nem javasolták, végül is a pszichológiai tudományokból szerzett diplomát. És elkezdődött egy csodás, teljesen egyéni, segítő, mégis nagyon kreatív karrier. A lélekmagyarázók, különösen így a századik évforduló környékén sokat töprengtek azon, miért választotta Polcz Alaine azt, hogy ilyen mélyen a halállal kezdett foglalkozni és kórházban dolgozva, haldoklókat, főként gyerekeket igyekezett humánusan átsegíteni a másik oldalra. Arra jutottak, hogy ennek részben a halál misztikumától megérintett érzékeny személyisége az oka, részben pedig az, hogy nem lehetett gyereke. Ha már így van, legalább mások gyerekeinek a fájdalmait igyekezett csökkenteni és az életük végét elviselhetőbbé tenni. És így történt, hogy Polcz Alaine lett a magyarországi hospice-mozgalom megalapítója, az intézményhálózat kiépítésének kezdeményei is az ő nevéhez fűződnek. Jó néhány könyvet is írt ebben a témában, ő lett a tanatológia tudományának egyik első hazai kutatója. A tanatológia a pszichológia egyik ága (haláltan, a kifejezés a görög Thanatoszra utal, aki a Halál megtestesítője a görög mitológiában), amely tudomány a haldoklással, halállal és a gyásszal összefüggő lelki megnyilvánulásokat kutatja.
De nehogy azt képzelje valaki, hogy ez a segítő foglalkozás valamiféle melodrámát, könnyes sajnálkozást jelentett. Egy volt kollégája, aki fiatal kezdőként annak idején mellette dolgozott, éppen egy nemrégen tartott évfordulós megemlékezésen mesélte el a Petőfi Irodalmi Múzeumban, hogy Alaine a kórházban is különös, öntudatos jelenségként, afféle királynőként lebegett körbe. Empátiával, nyugalommal beszélgetett a betegekkel, hozzátartozókkal. Amellett pedig sokszor behozta magával a férjét és nagyon büszke volt Miklósra, akit ott is körülrajongtak a nők.
Simogatás és marcangolás
A Mészöly iránti rajongás persze a magánéletük más szegmenseiben is felbukkant. Ami rendkívül jó külsejének és írói tálentumának egyaránt szólt. Városmajori lakásukban és a nagyon szeretett kisoroszi kertjükben sok vendég megfordult. Nemes Nagy Ágnes, Vargha Balázs, később Nádas Péter állt hozzájuk a legközelebb, de más írók, költők, színészek, színésznők is csodálták. És a csodálatot olykor Mészöly is viszonozta. Polcz Alaine-t megint utolérte a végzete: ez a házassága is viharossá vált. De ez most más volt, mint az első, féloldalas kapcsolat. Mészöly Miklóssal mindig nagyon mélyen szerették egymást és végül is, a „héjanászban” is kitartottak. S mivel gyakran utazgattak vidékre, külföldre külön is, és akkor még nem létezett az internet, a mobiltelefon, mindvégig sűrűn leveleztek egymással. Az ötven éven át tartó levelezésből összeállított vaskos kötet így posztumusz, nemrégiben jelent meg, A bilincs a szabadság legyen címmel. Semmi nem jellemezhetné jobban a kapcsolatukat, az egyéniségüket ennél a mondatnál. Hiszen egyaránt benne van a szétbonthatatlan összetartozás és a szabadságvágy öntörvényű szárnyalása.
Polcz Alaine a saját ki-kiújuló betegségein túllépve, hűen, sokáig ápolta, gondozta Mészöly Miklóst az élete végén, súlyos betegségében is. A sors fintora, hogy a szép, büszke férfi, aki egész életében megtalálta a legjobb szavakat az írásaihoz, egyszer csak minden szót elfelejtett, megnémult.
Mészöly halála után Alaine-nek egy új, töprengő és szintetizáló korszaka kezdődött. Könyvet írt Ideje az öregségnek címmel, amelyben az életvégi lelki és fizikai változásokról beszél, a magányról, elidegenedésről, kórházi ápolásról és arról, milyen nehéz számot vetni az elmúlással, „rendbe tenni az életet”. Modern és lélekbúvár mivolta ellenére is gyakorlatias gondolkodására jellemző, hogy a könyv végén még az egészségügyről szóló törvény néhány passzusát is odaidézi, amelyek az emberi méltósághoz, az önrendelkezéshez, a kezelés visszautasításához való jogot taglalják. De még egy hivatalos végrendeleti mintával is szolgál.
Receptek halálra, életre
És – micsoda ugrás, a lélek milyen tágasságáról árulkodik -, már egészen idősen a szerelemről is írt egy könyvet Befejezhetetlen cimmel. Körbejárva annak mindenféle ősi és modern megnyilvánulási formáját. Afféle filozofálgató, beszélgetős könyv volt ez Ablonczy Annával folytatott levelezéséből. Anna, ez a művelt és gondolkodó asszony, vitapartner később is nagy segítségére volt. Nem csak fizikailag gondozta élete vége felé, komoly betegségében, de a lelkét is ápolta, újra meg újra írásra, munkára buzdítva. Valójában utolsó,
Nem trappolok tovább című könyvét is ő válogatta és szerkesztette Polcz Alaine naplójegyzeteiből. Sokan ismerik Karinthy vagy Esterházy betegségnaplóit. Nos, ugyanolyan megrendítő olvasni, ahogy ez az erős lelkű, mindig szárnyaló fantáziájú asszony szembesült a saját haldoklásával, tehetetlenségével.
Mégsem a halál a rá emlékeztető fő téma, ha ma Polcz Alaine-t igazán érteni szeretnénk. Hiszen ugyanolyan fontos volt számára az élet igenlése. Imádott főzni, a férjét és a vendégeit jól tartani. Őrizni az erdélyi tradíciókat és vidáman kísérletezni.
Szakácskönyveket írt, amelyekből a sok hagyományos és modern recept mellett, a kezdők is könnyen, gyorsan elsajátíthatták a legalapvetőbb konyhai fogásokat. A Főzzünk örömmel című, többször is kiadott szakácskönyve remek hangulatú életvezetési tanácsadás is egyben. „Tegyél bele ezt-azt, de ne vedd túl komolyan az egészet, ha rám hallgatsz, azt csinálsz, ami Neked tetszik.” És, amikor az ő receptje alapján készített tehéntúrós pogácsámat megdicsérik, mindig eszembe jut Polcz Alaine csodásan gazdag, senkihez sem hasonlítható személyisége.
