Tanítható mesterség, vagy a belülről fakadó ösztönös tudás kibontakozása? Hogyan lesz a karmester? Ferencsik János azt vallotta, nem tanítható, ő az orgona- és a zongorabillentyűket cserélte pálcára. A varázslatos hivatás története ismer áldozatokat és morális hősöket, sok tanulságos pillanatot, de nyitott kérdések számosan maradtak.

Münchenben, 1865. június 10-én született meg a vezénylés mestersége – véli Maestro! című könyvében Norman Lebrecht szakíró. Azon az estén dirigálta Hans von Bülow a Trisztán és Izolda bemutatóját, ráadásul a mintegy négy órás operát partitúra nélkül. Lebrecht azonban maga sem gondolja komolyan kijelentését. Okkal, hiszen nincs abban közmegegyezés, hogy ki volt az első karmester.

A kórusvezénylés történetileg nem választható el a zenekari karmesterségtől, ahogy a budapesti Zeneakadémián is ugyanazon a tanszakon oktatják mindkét tevékenységet. A felvételizők jelentkezhetnek karvezetésre, vagy karmester szakra, de párhuzamosan is tanulhatják mindkét mesterséget az első három évben. Az alapdiploma megszerzése után – akármelyik szakot is végezte a növendék – a karmesteri mesterképzésre új felvételi vizsgát kell tenni.

A karmester szakirány vezetője, Ménesi Gergely szerint ide pszichológiai érzék, jó fül és különleges hallás szükséges, mert nemcsak azt kell érzékelni, hogy valaki egyszer hibázott, hanem azt is, ha nem való egy szólamba (hangszeres csoportba). Hasznos a kiváló memória is, és nemcsak a kotta rögzítése miatt, hanem hogy vissza tudja pergetni a dirigens, mely pontokon kell változtatni, hogy a produkció jobb legyen. Nem baj, ha jó ember az illető, de határozott, gyors döntési képességű, és nem utolsósorban alázatos, hiszen, ha vendég szólistát kísér az együttes, olykor kénytelen kottabeli tempót módosítani. Hozzáteszi: igen összetett hivatás ez, ideális karmester pedig csak a könyvekben létezik.

Vivalditól Beethovenig

A reneszánsz együttesek vezetői papírtekerccsel ritmizáltak. A barokk zeneszerzők, mint Vivaldi a hegedűjével, Bach, Händel a csembaló mellől kézzel irányította művei előadását. Jean-Baptiste Lully, akit a Napkirály szinte teljhatalommal ruházott fel Párizs zenei életében, egy díszes bottal ütötte a padlót, így vezette zenekarait. Ez lett a végzete is, mert 1687. január 8-án, amikor bemutatta a XIV. Lajos felgyógyulásának tiszteletére írt Te Deumát, olyan nagy indulattal sújtott le a bottal, hogy eltalálta és megsebezte a lábát. A seb elfertőződött, Lully többszörös amputálás és hosszú szenvedés után március 22-én meghalt.

Haydn és Mozart, ahogy Bach, a klaviatúra mellől irányított, Beethoven is szerette szimfóniáit maga vezényelni, bár a közönség nem túlzottan élvezte darabos mozgását. A szimfóniák már a mai nagyzenekari hangzáshoz közelítő apparátust, erőskezű dirigenst igényeltek. Beethoven hallása pedig romlott, hangversenyein kellemetlen és nevetséges jelenetek játszódtak le. Kénytelen volt átadni az irányítást – ezzel a zeneszerző és a karmester szerepe kettévált. A kortárs Louis Spohr, feltehetően nem csupa jóindulattal kínos szituációkat örökített meg róla. Spohr nem tartozott a klasszikus komponisták első sorába, de nevét érdemes megjegyezni, mert némelyek szerint ő volt az első, aki a hegedűvonót karmesteri pálcára cserélte, valamint megalapozta a német romantikus zenedráma stílusát.

A wagneri szféra

Közvetve, vagy közvetlenül a 19. század utolsó harmadát Wagner világa dominálta. Hans von Bülow nevét már említettük.

A pulpituson Bülow-ból csak úgy áradt a nagyság tekintélye és az elsöprő energia. Kézmozdulatai szélesek voltak, pálcája pedig a legékesebb íveket írta le, és magával ragadta az egész együttest. Úgy mondták, „énekel a pálcája” (…) A karmesterek teljes mentális arzenáljával rendelkezett. Füle tévedhetetlen volt, és memóriája úgyszintén – egyszerűen nem ismert határt.

– idézi a korabeli recenziókat az életrajzi könyv szerzője, Alan Walker. Lelépve a dobogóról azonban Bülow jelentéktelen figurává vált, Wagner alázatos hívévé töpörödve, olyannyira, hogy mestere szolgálatában feleségéről, Cosimáról (Liszt Ferenc lányáról) is lemondott.

Ebben az univerzumban tűnt fel két magyar kiválóság: a Lébényszentmiklóson született Nikisch Artúr és a győri Richter János. Nikisch hegedűsből lett karmester, Richter pedig eleve annak készült. Mindketten Bécsben tanultak, és a rivalizálást elkerülendő „felosztották” egymás között Európát, alig fordult elő, hogy ugyanabban a városban léptek volna fel. Nikisch mindig hangsúlyozta magyar származását, Richter viszont magyar-németnek vallotta magát. Teste a Festspielhaus városában, Bayreuthban Liszt Ferenc síremléke közelében nyugszik.

Wagner részben maga dirigálta monumentális operáit, de ha átadta a pálcát, elvárásait akkor is pontosan megfogalmazta. Elméleti munkásságában külön fejezetet kapott a vezénylés. Ebben egyebek között így bírálja a német zenei életet:

Egyetlen olyan példát sem ismerek, hogy bárhol Németországban egy zenekar költségvetését az új hangszerelés követelményeire való tekintettel alapvetően átalakították volna.

A bécsi iskola

A dirigensként is fellépő zeneszerzők küzdelme a „gazdával” – királlyal, herceggel, várossal, egyházzal – főként a megfelelő fizetség elérését célozta, ám Lully és Wagner kivétel volt. Ők ketten hatalmat akartak. E törekvésben a fiatal Gustav Mahler is követte őket, aki Lipcsében Nikisch helyettese lett, majd 28 évesen a Magyar Királyi Operaház élére került. „Felelősséggel csak a miniszternek tartozom” – írta hivalkodóan egy levélben. Öröme korai volt, mert az intrikában mindig jól teljesítő arisztokraták/politikusok két év elteltével távozásra kényszerítették. Szerte Európában vezényelt, majd visszatért Bécsbe, ahová követte ifjú pártfogoltja B. W. Schlesinger, aki Bruno Walterként aztán világkarriert futott be. Walter szoros kapcsolatot tartott Thomas Mann-nal, szerette híresztelni, hogy nevét az író javasolta. Belőle teljesen hiányzott a jóság, mérhetetlen képmutatása miatt Mahler és Mann családjában sok kritikát kapott a fiatal nemzedéktől, Arnold Schönberg pedig visszataszító disznónak nevezte.

Árnyak az zenekari árok fölött

Arturo Toscanini (Forrás: Wikipedia)

Arturo Toscanini Parma szegény negyedéből indult, a város konzervatóriumában csellistaként diplomázott. Egy vándortársulat tagjaként érkezett Brazíliába, ahol a helyi karmester elleni sztrájk a műsor elmaradásával fenyegetett. Toscanini letette a vonót és felemelte a pálcát – 1886 nyarán így indult egy csaknem hét évtizedes, világra szóló karmesteri karrier. Hisztérikus dühkitörései Hitleréhez voltak hasonlók, de a fasizmust elutasította, 1933-ban levélben mondott nemet Winifred Wagner bayreuthi felkérésére.

Wilhelm Furtwänglert két kitűnő zenekar, a lipcsei és a berlini választotta első karmesteréül. A Harmadik Birodalom vezetői játékszer gyanánt mozgatták, noha pályája támogatók nélkül is üstökösszerűen ívelt volna felfelé. Szakmailag megközelítette az ideális karmesterről rajzolható képet, de sosem moshatta le magáról a náci kollaboráció mocskát. A szövetséges hatalmak törvényszéke azonban felmentette, így megkeseredetten bár, de visszatérhetett Berlinbe és Salzburgba.

A karmester, mint üzletember

A náci múlt árnya Herbert von Karajan fölött is ott lebegett. 1946 elején kitűzték egy koncertjét, majd eltiltották a nyilvános vezényléstől. A megoldást Walter Legge producer hozta el számára Londonból az EMI lemezcég képviseletében. E kapcsolat lépésről-lépésre „reaktiválta” Karajant, aki a felvételek hasznából hatalmas pénzeket söpört be. Elképesztő vagyont halmozott föl, volt jachtja a francia tengerparton, saját repülőgépe, villája Salzburg fölött a hegyekben, műkincsek tömege. Fénykorában 200 ezer fontot (kb. 83 millió forintot) kért két koncertért.

Herbert von Karajan 1954-ben Tokyoban vezényel

Karajan zenei téren tört világuralomra, igazgatta a Bécsi Állami Operaházat, a Berlini Filharmonikusokat, a Salzburgi Ünnepi Játékokat, emellé két szatellit fesztivált is alapított húsvétra és pünkösdre. A lézerlemez megjelenésekor átpártolt a Deutsche Grammophonhoz. Ezen a terepen elsőként ugrott rá az új médiumra, a videóra. Fürdött a pompában, de a szakma egyre kevésbé méltányolta. Hitler egyik utolsó áldozatának fia, Christoph von Dohnányi hamburgi zeneigazgató szerint „Karajanról sok könyvet írtak. De még egyet sem arról az emberről, aki, bizonyos módon, veszélybe sodorta az európai zenét.”

Engedjünk meg itt egy gyors névsorolvasást: az amerikai zenekarok jó hírét Budapesten született karmesterek teremtették meg: Doráti Antal, Ormándy Jenő, Reiner Frigyes, Solti György, Széll György.

Karajan az általános visszatetszés ellenére igazi példát szolgáltatott a legújabb kori sztárkarmestereknek, akik vendégkarmesteri idejüket igyekeztek szűkre szabni, ám a gázsit magasan tartani. Norman Lebrecht értesülései szerint Solti György például az USA-ban 1985-ben koncertenként 355 552 dollárt, Daniel Barenboim 1990-ben 710 ezret kapott, ugyanebben az évben Riccardo Muti 32 hétre (2 évad) 400 ezret. Ma egy nem sztárkategóriájú, de jó karmester 7-8 ezer eurót – kb. 2 és félmillió Ft-ot kérhet esténként, egy igazi sztárdirigens pedig 15 ezer euróról tárgyalhat.
A stílus – a karmester maga

A karmester egyéniségének, vezénylési stílusának fontosságát Ménesi Gergely tanszakvezető egy Furtwängler anekdotával támasztja alá. Rendkívül erőskezű, katonás dirigens próbált a Berlini Filharmonikusokkal, a zenekar rémesen szólt. A nézőtéren feltűnt Furtwängler, és ettől, mint varázsütésre a hangzás szebb lett, mert neki játszottak, és nem a pódiumon állónak. A vezénylés esztétikai kérdés is, bizonyos mozdulatokkal lehet a zene ellen hatni, ami megengedhetetlen – állítja a vezényléstechnika budapesti tanára.

A Berlini Akademie der Künste professzora Lutz Köhler igen sokféleképpen tudott és tanított dirigálni, pl. Furtwängler, Karajan, vagy Abbado stílusában – idézi fel volt növendéke, Farkas Róbert.

Köhler a hallgatókat arra inspirálta, hogy a testbeszédük kifejező legyen. A végén kialakult egyfajta esztétika, ami a sajátjuk lett.

Farkas szerint legpoétikusabban Carlos Kleiber vezényelt. Fischer Iván minden berlini próbájára elment, ma a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar vendégművésze.

Fischer Iván és bátyja, Fischer Ádám Bécsben, Hans Swarowskynál fejezte be tanulmányait. Neves karmesterek sora kerül ki ebből az „istállóból”, pl. Claudio Abbado, Soltész István, Zubin Mehta, Mariss Jansons és sokan mások, akiket, mint a Fischer fivéreket, a szenvedély mellett elegancia is jellemez.

Zubin Mehta a nápolyi San Carlo színházban vezényli Beethoven Fidelio-ját

A lehunyt szemmel, átszellemülten dirigáló Karajan póza mögött rossz látás is állt, a mozdulatai azonban kifejezők voltak. A jelentős (és nemcsak zenei) befolyású Valery Gergyev, váltogatja arcát és pálcáját. Néha szenvtelenül tekint muzsikusaira, máskor ő is csukott szemmel mozgatja fogpiszkálóra emlékeztető, alig több, mint 30 cm-es pálcáját. A kortárs zeneszerző-karmesterek többsége, köztük Eötvös Péter is általában kézzel dirigál, Vajda Gergely hasonlóképpen, bár néha használ pálcát is, mint a Budapesti Wagner-napok Lohengrin előadásán, anélkül – mint mondja –, biztosan megfájdult volna a karja.

Ki viseli a nadrágot?

Felvetődik a kérdés, ki volt az első karmesternő? A válasz most is bizonytalan. Talán a tudós szerzetesnő Hildegard von Bingen? Egyik leghíresebb műve az “Ordo virtutum” című egyházi színjáték, amit körülbelül 1151-ben komponálhatott és az első fennmaradt oratóriumnak is tekinthető. A „sötét középkor” elmúltával az operaházakból kitiltották az énekesnőket, a vezénylés, kivált a protestáns puritanizmus idején, szóba sem jöhetett.

A 20. század lassan, de biztosan emancipálta a nőket. Nadja Boulanger nemcsak zeneszerző, pedagógus, hanem karmester is volt. Újabb fordulatot a 2000-es századforduló hozott, megjelentek a specialisták, mint a Händel szakértő Emmanuelle Haïm, aki 2000-ben létrehozta barokk zenekarát, a Concert  d’Astrée-t.

Marin Alsop (forrás: Wikimedia)

A zenekari dirigensek közül a legismertebb és jelentős nemzetközi karrier birtokosa a 65 éves Marin Alsop. Zenész szülők lánya, hegedű tanulmányai után a Juillardon szerzett karmesteri diplomát. A Tanglewoodi Zenei Központban ismerte meg mentorát, Leonard Bernsteint. Szerte Amerikában dolgozott, Európát Skócia, Manchester és London felől közelítette, jelenleg az Osztrák Rádió Szimfonikus Zenekarát vezeti. Bécs elhagyta császárkori prüdériáját, mit sem számít, hogy Alsop nyíltan vállalja kapcsolatát Kirstin Jurkscheit amerikai kürtössel, együtt nevelnek egy fiút, aki Alsop nevét viseli.

Öt évvel fiatalabb az ausztrál Simone Young. Hét éven át igazgatta a Hamburgi Operaházat és a Filharmonikusokat, 2006-ban Az év karmesterévé választották a nemzetközi magazin, az Opernwelt kritikusai – először a lap történetében. Hosszú szünet, majd 2019-ben ismét nő kapja az elismerést, a német Joana Mallwitz, mégpedig Kirill Petrenko és Christian Thielemann előtt! Az indoklás szerint: „Van egy kíváncsi, motiváló művész, (…) aki megszállottan csiszolja a hangzást.” Mallwitz nyáron a Salzburgi Ünnepi Játékokon Cosi fan tutte előadásával fergeteges sikert aratott.

Ma a Bécsi Operaház tagja, éppúgy, mint a dél-koreai Eun Sun Kim, aki előbb szülővárosában, Szöulban, majd Stuttgartban tanult zeneszerzést és vezénylést.

A karmester célja, hogy azt a pillanatot keresse, amikor minden érintett ugyanúgy gondolkodik és érez

– magyarázta egy interjúban.

És Magyarországon? A karvezetői pályán számos magyar kiválóság tűnt, tűnik föl. A Zeneakadémián, a karmester szakon idén egy hölgy növendék tanul, Erasmus ösztöndíjjal, a nevét nem tudjuk, csak azt, hogy a keleti blokkból érkezett. Az arány 1:20-hoz. Itt tartunk.