Tízezer olasz tartalékost mozgósítanának

Az olasz fegyveres erők tízezer tartalékosa mozgósítása előkészítését szorgalmazza a törvényjavaslat, amelynek az előkészítését már a következő hetekben megkezdi az olasz alsóház védelmi bizottsága – jelentette be a tervezet szerzője, Nino Minardo, a Hajrá Olaszország (FI), majd a Liga volt politikusa, jelenleg független képviselő.

Nino Minardo, aki a védelmi bizottság elnöke is, elmondta, hogy a tavaly februárban benyújtott törvénytervezet előkészítése július 8-án veszi kezdetét a bizottságban.

Hangoztatta, hogy a javaslat tízezer tartalékos mozgósítását célozza. Kizárólag olasz állampolgárokról lenne szó, akik a fegyveres erőktől szereltek le hároméves szolgálat után: a tartalékosok csapata tehát kiképzett személyekből állna, akik szükség vagy sürgősség esetén gyorsan mozgósíthatók lehetnének.

A tartalékosokat az olasz kormány mozgósíthatja konfliktus esetén vagy olyan súlyos válsághelyzetben, amely az ország biztonságát veszélyezteti, de alkalmazhatják őket a határvédelemben vagy nemzeti katasztrófa esetén.

A törvénytervezet az Ausztriában, Spanyolországban, Franciaországban, Nagy Britanniában és Svájcban működő tartalékosrendszert veszi példaként – hangoztatta a képviselő.

Nino Minardo elképzelése szerint a tartalékosok megbízatása öt évre szólna, és megújítható lenne. Évente harminc nap kiképzésben részesülnének, és évente fejenként hatezer euró díjazást kapnának.

Szükség esetén a tartalékosok mozgósításáról a kormánynak a parlamentet kell majd értesítenie, amely negyvennyolc órát kap a rendelkezés megerősítésére vagy elutasítására.

Olaszországban a sorkatonai szolgálat 2005 január elsejétől szűnt meg. A fegyveres erőknél jelenleg közel százezer professzionális katona szolgál.

Hasonló mozgósítási tervezetet nyújtott be a baloldali Demokrata Párt (PD) is, de a tartalékosokat kizárólag logisztikai, segítségnyújtási feladatokra alkalmazná, mások mellett a Vöröskereszttel együttműködésben.

A Zöldek és Baloldal Szövetsége (AVS) úgy vélte, hogy a tartalékosokról szóló törvénytervezet megerősíti a Giorgia Meloni miniszterelnök vezette jobboldal akaratát, hogy Olaszországot katonaállammá alakítsa át, és katonai kultúrát terjesszen a társadalomban.

A baloldali pártok és csoportok június 21-re újabb országos demonstrációt hirdettek meg, a NATO-tagországok hágai csúcstalálkozójához időzítve. Rómában és számos más városban az Európai Unió védelmi és fegyverkezési terve ellen is tüntetnek.

További hírek