Az olasz király szárnysegédje, valamint a Szuezi-csatorna építője 1881-ben összefogott, hogy megvalósítsanak egy 2000 éves tervet, és csatornával átvágják a Korinthoszi-szorost. A nagy vállalkozás azonban nem jöhetett volna létre magyarok nélkül.
A Korinthoszi csatorna átvágását már az ókorban is tervezték. Julius Caesar, majd Néró császár is komolyan foglalkozott a tervvel, s bár a nyomvonalat kitűzték, a csatornát végül nem építették meg. Az akkori mérnökök valamit félre mértek, ugyanis a földnyelv két oldalán eltérő vízmagasságot állapítottak meg, emiatt féltek a szoros átvágásától. Az ókori szándék érthető volt, hiszen az akkori hajózás számára a Korinthoszi-öböl és az Égei-tenger közötti átkelő annyira fontos volt, hogy a hajókat a szárazföldön vontatták át.
A modern Görögországnak is fontos lett volna ez a vízi kapcsolat, hiszen Athénból lényegesen lerövidítette volna az Adriai-tengerhez vezető utat. A helyzet tanulmányozására ezért már 1857-ben meghívták a kor leghíresebb csatorna építőjét, s a kormány 1869-ben meg is próbálta elindítani a vállalkozást, de nem sikerült tőkét szereznie.
Az olasz király magyar szárnysegédjének segítsége
Az építkezéshez szükséges összeget végül egy nemzetközileg ismert, a legfelső körökbe is bejáratos ember, az olasz király korábbi szárnysegédje tudta csak megszerezni, aki 1881-ben látta meg a lehetőséget arra, hogy társaságot hozzon létre a csatorna megépítésére. Erről 1882. február 23-án ezt mondta a Magyar Mérnök és Építész Egylet előtt:
Fölbátorítva az e század hasonnemü már végrehajtott művei által, a görög kormányhoz fordultam a korinthusi csatornára vonatkozó engedélyért, melyet rövid nehány nap alatt meg is nyertem.
Ezután a tengeri csatornák legnagyobb autoritásához Lessepshez, a suezi és a panamacsatorna elnökéhez fordultam.
Miért a magyar mérnökegylet előtt tartott felolvasást az olasz altábornagy? Ugyanis ő nem volt más, mint a XIX. század egyik katona-üzletember „szupersztárja”, Türr István altábornagy, a magyar származású olasz szabadsághős, a Garibaldi féle hadjárat legendás alakja, aki III. Napóleon unokahúgát vette feleségül.
Türrnek ekkor már volt tapasztalata a csatorna üzletben, hiszen az ő társasága újította fel Magyarországon a Ferenc-csatornát. A nemzetközi diplomáciában otthonosan mozgó tábornok jól ismerte a Szuezi-csatorna építőjét, Ferdinand de Lessepst, hiszen ő maga is ott volt a csatorna avatásán, és a Panama-csatorna építésének előkészítésében is komoly szerepet játszott.
Türr tehát engedélyt kért a görög kormánytól a csatorna megépítésére, amit meg is kapott. A terveket egy magyar mérnök, Gerster Béla késztette el, aki szintén ott volt a Panama-csatorna nyomvonalának kitűzését végző expedícióban Türrel és Lessepsel együtt. Gerster két változatot vizsgált meg. Az egyik, amelyik kisebb magasságú részen vágott volna át, 6740 méter hosszú volt, a másik, a római mérnökök által kitűzött, nyílegyenes nyomvonal csak 6342 méter, de itt a szoros magassága 79 méter volt. Gerster végül a rövidebb, rómaiak által is fontolóra vett útvonalat jelölte ki, és egy olyan csatornát tervezett, amelyhez zsilipek nem kellettek.
A görög kormány engedélyét követően az építkezés 1882-ben indult el. Az első kapavágást 1882. május 4-én a görög király tette meg. A pénzt egy francia többségű részvénytársaság biztosította, a Société International du Canal Maritime de Corinthe. Eredetileg 30 millió frankos költséggel számoltak, ennyi részvényt bocsájtottak ki, ami iránt nagy volt a kereslet. Ötszörös volt a túljegyzés, azaz a 60 ezer darab 500 frankos részvény mind elkelt, így a pénzügyi háttér az építkezés kezdetére összeállt.
Az építést öt magyar mérnök felügyelte
A munkálatokat Gersteren kívül még négy mérnök, Kauser István, Nyári László, Pulszky Garibaldi (A Kossuthot torinoi száműzetésébe is elkísérő Pulszky Ferenc fia) és Stéghmüller István felügyelte.
A csatorna szélességét 22 méterben, mélységét 8 méterben határozták meg, a munkákat 1882. május 5-én kezdték meg, és a tervek szerint a víziútnak 1888-ban meg is kellett volna nyílnia.
A földmunkák hatalmas feladatot jelentettek, összesen 11 millió köbméter földet termeltek ki, ehhez 1200 tonna lőport és 450 tonna dinamitot használtak fel. Igaz, eredetileg csupán 8 millió köbméternyi föld kiemelésével számoltak, de időköszben kiderült, hogy a csatorna falainak dőlésszögét módosítani kell, azaz kevésbe meredek falú árkot lehet csak ásni.
Valójában már ekkor ennél nagyobb szelességű csatornát kellett volna építeni, hiszen a nemzetközi szerződések az ilyen típusú vízi utakra 42 méteres szélességet írtak elő, de ez még több földmunkát igényelt volna.
A munkamódszert a Vasárnapi Ujság 1893/28. száma így mutatta be:
A munkálatok megkövetelték, hogy a két tengerpart összeköttessék egy vasútvonallal s azonkívül a munkahelyek el legyenek látva rendes vágányú vasutakkal, mintegy 36—38 kilométer hosszúságban. Gerster Béla az angol bevágási rendszer szerint támadta meg a hegyet, öt emeletre osztván azt. Alagutakat fúratott, azokba bevezette a vasutat, s a felülről lefelé készített aknákból részint kézi erővel, részint repesztéssel nyert anyagot vagonokban szállíttatta el. A munka eleinte nehezen ment, mig az alkalmas gépek és a munkaerő be nem szereztettek. Körülbelül 4000 ember volt alkalmazva a csatornaásásnál és a kikötők építésénél, melyek egyszersmind egy-egy új város alapjául szolgáltak. A korinthusi oldalon levő Poseidonia, az aeginai oldalon levő Isthmia nevet nyert.
A késedelem és a plusz földmunka miatt, de leginkább a vállalatot irányító bankárcsoport üzleti hibáiból a költségek elszálltak, 1888-ban újabb 30 milliós részvénykibocsátással kísérletezett a francia cég, de csak 10 milliónyit tudott eladni, és bár a szükséges összeg nem jött össze, a munka folytatódott.
Egy év múlva azonban beütött a katasztrófa. A Panama-csatorna csődje után a piacok nem bíztak a csatorna üzletekben, és emiatt a Korinthoszi-csatornát pénzelő cég is megbukott a tőzsdén. Úgy tűnt, az építkezés leáll, annak ellenére, hogy a munka kétharmada már készen volt.
Türr felhasználva nemzetközi kapcsolatait, előbb a görög kormánytól, majd más érintett államoktól kérte a csatorna befejezésének finanszírozását. Miután ezt a tervet elutasították, egy év alatt elérte, hogy a régi részvénytársaságot felszámolják, és új társaság alakuljon meg, amely fix kamatozó részvényeket bocsátott ki. Az építkezés így 1890-ben folytatódhatott, és egy görög cég elvállata a hátralévő munkák 3 év alatti befejezését.
A csatornán a görög királyi pár hajója haladt át elsőként
Gerster Béla és a helyszínen a munkákat irányító Kauser István ekkor már nem vettek részt a vállalkozásban, mindkettő más megbízatásokon dolgozott, Gerster például vasutakat épített Magyarországon.
A munkálatok 1893-ban fejeződtek be, a csatornát 1893. augusztus 6-án nyitották meg. Az első hajó, amely áthaladt a Korinthoszi-csatornán a görög királyi páré volt, a fedélzeten természetesen ott volt Türr István is.
A Korinthoszi-csatorna ugyan nem akkora jelentőségű, mint a Szuezi vagy a korinthoszival egyszerre megkezdett, de csak 1914-re elkészült (és annál természetesen nagyságrendekkel nagyobb) Panama-csatorna, hiszen nem hetekkel csökkenti a hajózási időt, hanem csak órákkal, esetleg egy nappal, de az akkori olasz és osztrák-magyar kereskedelem számára nagyon hasznos volt.
A csatorna mellett számos más beruházás is elkészült, már a megnyitásától kezdve két híd ívelt át felette, kikötők, vasútvonalak épültek.
A jelentős nemzetközi teherforgalom persze ma már elkerüli, de kisebb teherhajók, kirándulóhajók a Korinthoszi-csatornát ma is használják.
Akinek van szerencséje arra járnia, a csatorna felett átvezető hídról döbbenetes látványt nyújt a közel 80 méter magas sziklaoromba bevésett nyílegyenes vízi út, amit 2000 év tervezgetése után magyar szakemberek valósítottak meg.
