Adók és infláció – egy érme két oldala

Hogy jön össze a nyúl és a tojás? – Miért ezek a Húsvét szimbólumai?
2021-04-02
Döbbenetes jóslatok: tényleg kifogy a világ az olajból?
2021-04-04

A rovat támogatója:

Adók és infláció – egy érme két oldala

A modern monetáris elmélet (MMT) hívei a költségvetésnek adnák át a pénznyomtatás privilégiumát a jegybankoktól. Az ellenzők szerint ez kontrollálatlan pénzköltéshez vezethet.

A koronavírus járványt kísérő gazdasági válság soha nem látott monetáris és fiskális élénkítést hozott. A kormányok sorra nyújtották a kedvezményes hitelkereteket és állami garanciákat, amelyeknek az államadósság elszabadulása lett az ára. A központi bankok gigantikus kötvényvásárlási programokkal igyekeztek életet lehelni a gazdaságba – egyúttal fel is vásárolják a költségvetések többlet állampapír kibocsátásait. A jegybanki kamatszintek a nulla közelébe csökkentek, a fejlett országokban is gyakori jelenséggé vált a negatív reálkamat, vagyis az, amikor az infláció magasabb, mint a kamatszint – reálértéken veszít értékéből a pénz.

A közgazdasági gondolkodás azonban szokás szerint igyekszik előre tekinteni, így napjaink legnagyobb vitái arról szólnak, hogy vajon kíséri-e majd infláció ezt a soha nem látott mértékű pénznyomtatást.

Vajon mit hoz a jövő? Lehet-e még kordában tartani az államadósságot és a költségvetési hiányt? Van-e akkora befolyása a politikai vezetésnek, hogy az adósságfinanszírozás költségeinek alacsonyan tartása érdekében arra kényszeríti a monetáris politikát, hogy az – megengedve egy nagyobb inflációt – hosszabb távon is alacsony szinten tartsa a kamatszintet? Képes-e egy jegybank szembe menni az inflációs várakozások emelkedésével – amelyek jelenleg világszerte a kötvényhozamok növekedésében csapódnak le -, vagy követi a piacokat és kénytelen kamatot emelni?

A vitában erős érveket hoznak fel a modern monetáris elmélet (modern monetary theory, MMT) hívei. Így például az irányzat egyik legfontosabb képviselője, Stephanie Kelton, a Stony Brook University közgazdász professzora, az amerikai Szenátus költségvetési bizottságának korábbi vezető közgazdásza. A pozícióba Bernie Sanders, a demokraták balszárnyához tartozó vermonti szenátor jelölte, s nem véletlenül – az MMT támogatói között általában túlsúlyban vannak a baloldali, amerikai mércével mérve szélsőbalos politikusok.
A deficit mítosza (The Deficit Myth) című nemrég megjelent könyvében Kelton felhívja a figyelmet arra, hogy az USA – ahogy a többi monetáris szuverén is – sokkal inkább pénzkibocsátó, mintsem a pénz használója.

A kettő közötti különbség annyi, hogy a pénzt használóknak először tőkét kell gyűjteniük ahhoz, hogy azt utána elköltsék.

Ha valamilyen árut, vagy szolgáltatást meg szeretnénk vásárolni, akkor pénzre van szükségünk – fizetésünkből, vagy felvett hitelekből tudunk vásárolni. Egy kormányzatnak – esetünkben az amerikainak – azonban semmi ilyesmit nem kell tennie, egyszerűen utasítja a jegybankot, hogy bocsásson ki számára több pénzt. Ezt a pénzt aztán a kereskedelmi bankok számára kamat ellenében teszi hozzáférhetővé. Nincs szüksége tehát ebben az értelemben adókra ahhoz, hogy költeni tudjon, nem kell először gyűjtenie.

Az MMT szerint tehát a hagyományos aggodalom az államadósság magas szintje miatt teljesen alaptalan, hiszen az állam bármikor tud pénzt nyomtatni, hogy kifizesse azt.

A probléma nem ez, hanem az infláció. Amiből sok van, az elveszíti értékét, ha túl sok pénzt nyomtat az állam, elkezdődik annak elinflálódása. A gazdaságban a pénznyomtatás mértékének a rendelkezésre álló források szabnak gátat – a munkások, az alapanyagok, a termelés hatékonysága és még sorolhatnánk. A politikusoktól, a törvényhozóktól hiba lenne garanciát várni arra, hogy képesek legyenek az adórendszer tökéletes finomhangolására és a költekezés visszafogására, ha fennáll az infláció veszélye. Viszont az újonnan kibocsátott pénz munkahelyteremtő hatása betölthet egy ilyen stabilizáló szerepet – érvel Kelton.

Ha a munkanélküliség emelkedik, értelemszerűen csökken a kereslet, vagyis mérséklődik az inflációs nyomás. A kormány ilyenkor pénznyomtatással élénkítheti a gazdaságot, amelyet aztán visszafoghat, ha a foglalkoztatottság elér egy egyensúlyi szintet.

Az MMT támogatói és kritikusai egyaránt egyetértenek abban, hogy a pénzteremtés az állam számára olyan, mint az “ingyen szabadulhatsz a börtönből” kártya a Monopolyban.

Segítségével ugyanis – legalábbis a baloldal ebben reménykedik – el lehet kerülni a népszerűtlen adóemeléseket.

Kelton szerint az USA-nak számos kiaknázatlan lehetősége van, ilyen például az elmúlt években aggasztó mértékűre emelkedő diákhitelek elengedése, az általános, jövedelmi helyzettől független egészségbiztosítás, vagy az egész országra kiterjedő nagysebességű vasúthálózat kiépítése. A közgazdász szerint ezeket el lehet érni a jelenlegi keretek között is, vagyis egy független, inflációs célt követő jegybank mellett. Példaként Németországot hozza fel, ahol ingyenes az egyetemi oktatás, mindenki számára elérhető az egészségügy, s mindez egy feszes és átlátható fiskális politika mellett valósul meg.

Kelton egyik klasszikus mondása szerint “nincs adósságprobléma és nincs költségvetési hiány probléma sem. Nyelvi problémák vannak”.

De vajon mit ért ez alatt? Egy interjújában kifejti, hogy az oktatásban a pénz keletkezését úgy adják elő, mintha egy mese lenne. “Egyszer volt, hol nem volt, képzeljünk el egy olyan gazdaságot, amelyben csak ketten vannak – Robinson és Crusoe. Az egyik halakat fog, a másik kókuszdiókat szed a fáról. Elkezdenek csereberélni, aztán hamarosan kagylókat fognak pénznek használni, mert azt sokkal kényelmesebb szállítani és tárolni, mint a halat és a kókuszdiót. Még az is lehet, hogy ha Robinsonnál gyenge lesz a fogás, akkor kagylókat fog kölcsönkérni Crusoe-tól, bár ez az innováció csak később jön”.

Ezzel a történettel az a baj, hogy absztrakcióként tálalja a pénzteremtést, puszta elszámolási rendszerként olyan értékekhez, amelyeket máshol teremtettek meg. Ezzel szemben Keltonék – számos történész és antropológus támogatásával – a mellett érvelnek, hogy a pénz kialakulása nem a cserekereskedelemhez, hanem a hitelezéshez köthető. Az emberek pálcikákra, vagy táblákra vésték fel az adósságot, aztán elkezdték azt adni-venni.

A pénz kialakulásának története nagyon fontos – érvel -, ugyanis ha a pénzt már eleve hitelként fogjuk fel, ráadásul olyannak, amelyet az állam maga teremtett, akkor megvan az alapunk arra, hogy elgondoljuk: ma mit tehetne meg az állam az általa teremtett pénzzel. Ha egy kormányzat adóztatás nélkül tölt, az nem szükségszerűen bűn, hanem egy űr kitöltése.

Az MMT-ben, Kelton gondolkodásában az állam pénzteremtő funkciója szorosan kapcsolódik a munkához való jog garantálásához, például a minimálbérhez vagy a feltétel nélküli alapjövedelemhez. Ez – ahogy már említettük az előbb – egyfajta automatikus stabilizációs eszközként szolgál az elmélet szerint.

Ha lejtmenetbe kerül a gazdaság és a vállalkozások csökkentik alkalmazottaik számát, a szabadon igényelhető feltétel nélküli jövedelem biztosítja a kereslet szinten maradását, vagy legalábbis fékezi a zuhanást.

De térjünk vissza a Kelton által említett nyelvi problémához. Amikor egy kormányzat arról beszél, hogy “rendben kell tartani az államháztartást”, hogy “nadrágszíj megszorításokra van szükség”, akkor a politikusok – bár ennek nincsenek tudatában – a Robinson és Crusoe történetben gondolkodnak. Feltételezik, hogy a költségvetés egy háztartás – államháztartás – és úgy kérnek kölcsön kagylókat, mint ahogy Robinson tette, amikor rossz volt a fogás.

A egyfajta politika színház, amelyben az “államháztartás” nyelve teszi lehetővé, hogy a szereplők eljátsszák a szerepüket. Az USA-ban a demokraták például előszeretettel játsszák a felnőtt szerepét, ugyanis utoljára jó húsz éve, Bill Clinton elnöksége idején volt többlet az amerikai költségvetésben. Egyébként Keltont pont ezért bírják a politikusok – képes új fogalmakat, új nyelvet, új megközelítést adni nekik. A pénz körforgásáról beszél, nem pedig egy háztartás kiadásairól és bevételeiről.

“Amit az egyik ember elkölt, az a másiknak bevétel. Minden egyes dollár, amelyet adók formájában elvettek tőlem, olyan dollár, amelyet nem tudok elkölteni és így nem tud egy vállalatnál bevételként jelentkezni”.

Eszerint a logika szerint aki megtakarít, az kivonja a pénzt a körforgásból. Az államadósság törlesztése – érvel Kelton – nem erény, hanem sokkal inkább egyfajta szivárgás, amelyben a pénz elhagyja az adott gazdaságot. Ebben az értelemben mondja azt az MMT, hogy egy olyan szuverén, amely képes arra, hogy pénzt bocsásson ki, nincs arra rászorulva, hogy pénzt – ráadásul a saját pénzét! – vegyen kölcsön.

Kelton gondolatmenete ugyanakkor nem iktatná ki az adókat a gazdaságból, azoknak nagyon is fontos jövedelem-újraelosztási szerepe van. A legerősebb érvek az MMT ellen pont ebbe kapaszkodnak bele. Ezek szerint ugyanis az állam finanszírozása és a háztartások vagy vállalatok finanszírozása közötti legnagyobb különbség nem az, hogy előbbi tud pénzt nyomtatni, hanem az, hogy adókat vethet ki és emelheti is azokat. Egy fizetéscsökkentést elszenvedő alkalmazott nem kényszerítheti kollégáit arra, hogy dobják össze a hiányt. Egy kormányzat viszont igen. Pont ez a tudás áll annak a hátterében, hogy a hitelezők sokkal alacsonyabb hozamon is megveszik az államadósságot, mint mondjuk egy vállalat adósságát. Válság esetén az államcsőd kockázata lényegesen alacsonyabb, mint egy vállalat kockázata, előbbi ugyanis tud adót emelni, utóbbi viszont legjobb esetben is csak áremeléssel próbálkozhat – többnyire hiába.

Tegyük fel egy pillanatra, hogy a kormányzatok szerte a világon elfogadják az MMT elméletét, így benne azt is, hogy a pénzkibocsátás jogát vegyük el a jegybankoktól és adjuk át az “elszámoltatható”, vagyis választott fiskális politikusokonak. Mi lenne ennek a következménye?

“Valami olyasmi, mintha egy súlyos szerencsejátékfüggő szenvedélybetegnek odaadnánk a kaszinó kulcsát” – fogalmazta meg egy kritikus.

A választott politikusok számára ugyanis az elsődleges cél a hatalomban maradás – a politika erről szól. A politikai ciklusok a fejlett világban általában négy évesek, ami makrogazdasági szinten rövid távnak felel meg. Ez azt jelenti, hogy a hatalomban maradás politikai célja nem, vagy nem feltétlenül esik egybe a gazdasági ciklusokkal, vagyis veszélybe kerül a hosszú távú stabilitás. A jegybankok politikától való függetlensége (ami persze az utóbbi években erősen lazul) pont e miatt alakult ki. A piac, a befektetők mindig a kockázatot nézik. Mekkora vajon az esélye annak, hogy politikai ciklus végén, a választások előtt egy kormány valóban visszafogja a pénznyomtatást, mert erre van szüksége a gazdaságnak?

Az infláció és az adók bizonyos értelemben ugyanannak az érmének a két oldala. Amelyik kormány nem tart igényt az adóbevételekre – vagy nem tudja beszedni azokat -, nem nagyon tehet mást, mint a saját pénzét rontja, vagyis inflációt teremt.

(A pénzgyártás mindig is kockázatos dolog volt, a minőségre régen is nagyon oda kellett figyelni. 1124 például kifejezetten rossz év volt a brit korona pénzveréséért felelősöknek. I. Henrik királynak (Hódító Vilmos legfiatalabb fiának) ugyanis feltűnt, hogy a normandiai hadjáratban vitézkedő lovagoknak adományozandó pénzérmék feltűnően rossz minőségűek. Azt gyanította, hogy kilopják belőle az ezüstöt, így elrendelte, hogy aki rossz pénzt mer verni, annak vagy le kell vágni a jobb kezét, vagy kasztrálni kell – választhat.)

Az infláció képes olyan pénzügyi problémákat megoldani, amelyeket az MMT hívei lesöpörnek az asztalról.

A vártnál magasabb infláció negatív reálkamatokat okoz (a kamat alacsonyabb, mint az infláció), s ez a napjainkra is jellemző folyamat a jövedelmeket a magánhitelezőktől (például a nyugdíjasoktól, a nyugdíj-alapoktól, a megtakarítóktól) a költségvetés felé csoportosítja át. Nagyjából úgy működik, mint egyfajta vagyonadó. Vagyis kilukadtunk oda – érvelnek az MMT kritikusai -, hogy az infláció, a pénznyomtatás és az adók közötti különbség kezd eltűnni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close