Alföldi a munkaalkoholista – színészportré

Alföldi Róbert gyógyíthatatlan munkaalkoholista. Egyik munkájából a másikba rohan. Azt szokta mondani, hogy neki nincs más. Sokaknak van a család, miegyéb… Ő dolgozik és dolgozik és dolgozik.

Időnként káprázik a szemem mi mindent csinál. December közepén őszhajú Liliomként debütált a Budaörsi Latinovits Színházban.

Se parókával, se sminkkel esze ágában nem volt leplezni, hogy erősen túlkoros a szerephez. Hiszen magáról és a művészsorsról vall Molnár Ferenc darabjában. Egyik fő erőssége mindig is a nyílt sisakkal vállalt önazonosság volt. Nem ült a babérjain a Liliom bemutatója óta, – amit Kovalik Balázs, a legjobb magyar operarendező állított színpadra, aki jó néhány éve csak külföldön dolgozott -, hanem kapásból próbálni kezdett egyik szakmai otthonában, a Centrál Színházban, a Fekete Péterben.

Ő, az örökös főszereplő, akit tán nem is láttam a főiskola elvégzése óta epizódszerepben, ami egyébként nem biztos, hogy erény, de tény, hogy előadásokat képes elvinni a vállán, ezúttal karakterszerepben, az állandóan piáló Charlie bácsiként látható.

Persze, ha lúd, akkor legyen kövér, Básti Juli közvetlen partnereként, ami azért így a részeget játszás komikus ziccerszerepe mellett, dupla ziccer szituáció. Meg aztán a szereposztásból ő az egyetlen, akit lekettőztek, ha máshová támad rohanni valója, azért csak legyen módja elslisszolni, akkor Kárász Zénó áll a vártán.

Húzónév

Alighogy megvolt a premier, azon nyomban próbálni kezdte, ezúttal rendezőként, Az ügynök halálát, – ami ugyebár igencsak nagy falat –, a Centrálban, egyik „főszínészével”, Stohl Andrással a címszerepben. Előfordult olyan is, hogy mást próbált délelőtt és mást délután, este pedig játszott.

Vannak, akik évente csak egyet rendeznek, és ezzel „elmolyolnak” az egész esztendőben. Egyszer beszéltem erről vele. Azt mondta, ő más típus, nem csinálna jobbakat, ha csak ilyen keveset dolgozna, neki kell a pörgés, ő, ha kell, a nyári szünetben előre felkészül. És nem állíthatom, hogy akár színészként, akár rendezőként valaha is azt éreztem volna, hogy félvállról vesz bármit is, „dobja”, amit csinál.

Hajdani ifjúkorában ezt a reggeli kereskedelmi tévés műsorvezetése esetében gyakran éreztem, de intelligenciájával, műveltségével sok mindent pótolt, így is jócskán felfelé lógott ki abból a mezőnyből.

Egyébként ezzel a tévés tevékenységével alapozta meg az országos ismertségét, népszerűségét.

És ezzel tagadjuk, nem tagadjuk, celeb funkcióba is lépett, és miközben jeles művész, sőt meg merem kockáztatni, hogy nagy művész immár, változatlanul celeb funkcióban is van. Szinte bármit nyilatkozik, abból valami megjelenik a bulvár sajtóban is. Személyisége hozza a kattintásszámot, nézettséget. Ez pedig megsokszorozza szavai jelentőségét. Jó riportalany, folyik belőle a szó, de ezzel nem a kérdést akarja megkerülni, el is gondolkodik rajta, ha kell, és általában lefegyverző nyíltsággal válaszol. Bár éppen nemrég nyilatkozta, hogy nem kell neki mindig odamondogatnia.

Amúgy szerintem eddig sem mondogatott oda mindig. Sokszor nevetséges dolgokon akadtak ki vele kapcsolatban. Meg sem nézték például a Nemzetiben a János vitéz rendezését, de forrtak amiatt az indulatok, hogy aluljáróba helyezte a harmadik felvonást, ahol Iluskát prostituáltként hozta színre. Hogy ezt miért tette, azon a felháborodók zöme nem töprengett el, hiszen a többségük nem is látta az előadást.

Szakmai fórumokon viszont meg lehet vitatni, hogy amúgy ez jó rendezői ötlet volt, vagy csapnivaló. Az pedig végképp a röhejek röheje volt, amikor amiatt ment a purparlé, hogy Az ember tragédiájának Római színében micsoda erkölcstelenség folyik.

Színházba nem kötelező járni, de Az ember tragédiája méltán a mai napig kötelező olvasmány. Így tudni illik, még akár politikusoknak is, hogy Madách maga is egy féktelen orgiát írt meg. Ha ezt finomkodva ábrázolták volna, no az adott volna okot a felháborodásra! Így azt húzták elő a képzeletbeli kalapból, hogy juj-juj, meztelenség van a színpadon, ami pedig egyáltalán nem volt, ebben a jelenetben mindenki úgynevezett testtrikót viselt, ami azonos a test színével, és bizony ugyanebből az anyagból nadrág is feszült mindenkin. Különben, ha mindenki totálisan meztelen, az sokkal inkább természetes lett volna egy orgián. Amúgy pedig nem feltétlenül vagyok meggyőződve az erkölcscsőszök jó erkölcseiről.

Ha akarják, ha nem, tényező

Alföldi bizonyos emberek szemében örök szálka, vagy akár deszka. Utálják. Negatív értelemben ugranak rá, bármit is csinál. Szóval, ha bevallják, ha nem, számukra is tényező. Azt képtelenek megtenni, hogy semmibe veszik. Van az ellenkező véglet, a feltétlen rajongóké. Számukra minden, amit csinál, jó, kitűnő, sőt akár fenomenális.

Ha úgy tetszik, ő az istenség.

Az anyagi támogatás terén kiéheztetett másik szakmai otthonában, az Átriumban, az Isteni végjátékban, el is játssza magát az Istent, és többen, mintha ő lenne a mennyek ura, úgy isszák a szavait.

Bár van két arkangyal, lényegében monodráma ez, sőt tulajdonképpen stand up, David Javerbaum, amerikai író szövege által ihletetten, meglehetősen magyar viszonyokra alkalmazottan. Alföldi mondja benne a magáét. Vastagon politizál.

Erőteljes, a dühöt kifejező, trágár szavakat is használ. Nem fest túlzottan kedvező képet a rögvalóról. Közben nevettet, sőt röhögtet. Gúny tárgyává tesz bármit és bárkit, amiről és akiről úgy gondolja, hogy rászolgált. Nyárspolgárt pukkaszt, aki, ha akad belőle a nézőtéren, nyilván pukkad is. De azért erre a produkcióra főleg az egy húron pendülők járnak. Akár olyanok, akik szinte elalélnak tőle.

Nem érdemes kerülgetni a forró kását, és végre-valahára el kellene már jutni odáig, hogy ez egyáltalán ne minősüljön annak, nyilván jó néhányan akadnak olyanok, akik felvállalt melegsége miatt nem kedvelik. De ő ezzel soha nem akart feltűnést kelteni, meleg-jogi aktivistává sem vált, nem is beszél róla sokat, csak adottságként kezeli. És időnként egy-egy produkció segítségével témaként használja.

Például a valaha általa igazgatott Nemzeti Színházban, az ő vezetése alatt, a rendezésében, az egyik legjobb produkció volt a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, amiben egy meleg srác ellen indul hajtóvadászat pusztán az identitása miatt. Még a saját anyja is kitagadja, egy egész falu bőszül fel, vadul be, embertelenedik el. Dermesztő volt.

Masszív előítéletek

A szintén általa rendezett, és változatlanul látható Székely Csaba darabon, az Öröm és boldogságon viszont rengeteget lehet nevetni, annak dacára, vagy tán éppen azért, mert abban ugyancsak sok a borzalom, a kegyetlenség, a vakká tevő előítélet.

Olyan sok, hogy Jordán Tamás, az ottani igazgatása alatt, bár már ki volt plakátozva, Szombathelyen, ahol eredetileg rendezte volna Alföldi, végül nem merte bemutatni, pedig ő aztán egyáltalán nem tartozik a minden fölött gyáván szemet hunyók közé.

A Budaörsi Latinovits Színház volt olyan bátor, hogy a melegekről szóló, ütősen szókimondó darabnak, a marosvásárhelyi ősbemutató után, teret adott. A darab a masszív előítéletek gazdag tárházát vonultatja fel, megmutatja és fonákjára fordítja a mögöttük álló ideológiákat, gyűlöletkeltő haszonleséseket. Jó, mély sebeket feltáró, mégis temérdek humorral teli előadás lett belőle.

Alföldi változatlanul áll a vártán. Most éppen megint tévéműsora is lett.

Nem tud keveset dolgozni, úgy tűnik képtelen lazítani, de valahogyan mégiscsak regenerálja magát. Vidékről jön, alulról jön, nagyon akart bizonyítani, azt sem tagadta, hogy lényegében karrierista, ismertséget, elismertséget, jólétet akart, és akar nyilván ma is, sőt minderre rátenni még egy lapáttal, meg még eggyel… De ezt nem csinálja gerinctelenül, nem dugja homokba a fejét mások problémái előtt, és ha felhorgad az igazságérzete, nem köt lakatot a szájára. Akadnak, akik sértett embernek tartják, amióta nem folytathatta a Nemzeti igazgatását, ahol kiderült, hogy tud társulatot szervezni, összetartani, fontos produkciókat létrehozni, és annak dacára, hogy azért az alkalmassága elég nehezen vitatható, azóta se kecsegtette senki direktori pozícióval.

Amúgy pedig miért ne lenne sértett?

Elég sokszor megsértették. És nyilván ő is megsértett többeket. Például kirúgta Benedek Miklóst, akinek nagyságát mutatja, hogy amikor úgy érezte, szükség van erre, kiállt mellette.

Ahogy senki nem hibátlan, Alföldi is messze van ettől. Jó néhányan állítják, hogy amikor rendez, gyakran kiabál a próbákon. De ez nem megalázási szándékkal, hanem a munka hevében történik. Vissza lehet neki kiabálni, és ennek nem lesz semmi következménye.

A Nemzetiből való kényszerű távozása után sűrűn hangoztatta, hogy nincs elég munkája.

Azért általában akkor is volt annyi, hogy két embernek is sok lett volna.

Most, amikor bizonyos körök éppen, hogy csak tűrik, bizonyos helyeken feltehetően tiltják is, sorban állnak érte, egyik feladata a másik sarkára lép.

Nagy művész, celeb és húzónév, munkaalkoholista. Bármit is tesznek, akarnak tenni vele, nem sikerül perifériára szorítani. Önként vállalhat epizódszerepet, de amíg a fizikai képességei nem korlátozzák, mindig a magyar kulturális élet egyik főszereplője marad.