Benyovszky Móricról a legtöbb ember talán csak azt tudja felidézni, hogy Madagaszkár királya volt. Ez az állítás alapjaiban igaz, de a mai szemmel elképesztő kalandokat megélt Benyovszky sokkal több helyen járt, mint a kelet-afrikai nagy sziget.

A XVIII. század második felében alapvető változások történtek a világban. A francia felvilágosodás eszméi egyre jobban elterjedtek, ami nemcsak a tudományhoz és a valláshoz való kapcsolatot változtatta meg, hanem teljesen új államelméleti elgondolásokat is eredményezett. Benyovszky összesen három földrészen tapasztalta meg az elnyomást, az abszolút hatalommal rendelkező uralom erejét, és három földrészen harcolt ellene. Valószínűleg ösztönösen jó vezető és hihetetlenül barátságos személyiség lehetett, hiszen kalandos élete alatt maga mellé tudta állítani nem csak épp aktuális fogolytársait, ahol általában mindig őt választották meg az alkalmi csoportok vezetőjének, szószólójának, de a fogva tartóit is, legyenek azok egyszerű cári katonatisztek vagy akár tartományi kormányzók. Jókai Mór Benyovszky Móricról szóló regényének előszavában így jellemezte őt:

„Rendkívüli testi erő, életszívósság párosult nála ritka szellemi adományokkal, emlékezettel és ítélő tehetséggel; rettenthetetlen bátorság, hidegvér a legnagyobb veszély idejében, gyors leleményesség és kimeríthetetlen szívjóság, önfeláldozás, testvérek, hitves és jó pajtások irányában, voltak jellemének alapvonásai.”

Benyói és urbanói nemes Benyovszky Móric (1741-1786)
Forrás: Wikipedia

Benyovszky rangos családba született 1741. szeptember 20-án, a Nyitra megyei Verbón, apja lovassági ezredes (más helyeken az olvasható, hogy tábornok) volt, anyja báró Révay Anna Róza. A fiatal Benyovszky már 14 évesen katonáskodott, az biztos, hogy a 7 éves háború elején, 1756-ban már részt vett ütközetben. A 7 éves háborút, amely valójában a XVIII. századi világháború volt, hiszen három kontinensen zajlottak a harcok, nem harcolta végig, 1758-ban Lengyelországba költözött, ahol a családnak gazdag rokonai éltek. Lengyelországi tartózkodása alatt apja meghalt, és a rokonok kiforgatták a vagyonából. Erre hazasietett, és a környező falu parasztjaiból verbuvált sereggel megostromolta a rokonai által elfoglalt kastélyát, amit a rokonok a bécsi udvarnak, mint a kormányzat elleni lázadást tálalták. Mária Terézia magyar királynő erre vizsgálat nélkül jószágvesztésre ítélte Benyovszkyt és száműzte. Benyovszky visszatért Lengyelországba, ahol földrajzi, hajózási és hajóépítési tanulmányokat folytatott.

Orosz fogságból Franciaországba

Lengyelország a XVIII. században
Forrás: Wikipedia, Maciej Szczepańczyk

Lengyelország a XVIII. század elején egy európai nagyhatalom volt, hatalmas területek felett rendelkezett, hiszen az államalakulat része volt a Litván Nagyfejedelemség is, amely a mai Nyugat-Ukrajna és Belorusszia területére is kiterjedt. Lengyelország, azaz a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség uniója annak ellenére, hogy a XVI-XVII. században katonailag is kifejezetten erősnek számított, belsőleg nehezen volt kormányozható, ugyanis a lengyel nemesség tagjai a lengyel országgyűlésben a szejmben egyéni vétójoggal rendelkeztek, tehát nagyon nehéz volt szinte bármiben döntésre jutni. A hatalmas területű, de valójában ekkor már gyenge államra az egyre központosítottabb és egyre erősebb szomszédjai, a Habsburg Monarchia, Poroszország és legfőképp a legnagyobb ellenfél, Oroszország is szemet vetett. A lengyel belpolitikában a XVIII. század második felében nagyon erős befolyást szerzett a cári udvar, valójában a lengyel államot már Oroszország irányította. Ez ellen robbant ki egy felkelés 1768-ban, amelyben – és ezért volt szükség e kis kitérőre – Benyovszky Móricz is szerepet vállat. A felkelés elbukott, Benyovszky pedig orosz fogságba került.

Oroszországi kalandjai mai szemmel hihetetlenek. Az első fogságából ugyan sikerült megszöknie – Szentpétervárra mint ál cári hírvivő jutott el – és épp hajóra szállt volna, amikor ismét elfogták. Ekkor már a lehető legmesszebb, Kamcsatkába száműzték. Az odaúton a fogva tartói közül számos barátot szerzett, volt, hogy embersége, volt, hogy segítőkészsége, máskor leleményessége húzta ki a bajból.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a távol-keleti történésekről Benyovszky saját beszámolóján kívül sok minden nem maradt fenn, tehát ennek megfelelően lehet, hogy nem minden úgy történt, ahogy sok életrajz szerint – amely mind Benyovszky saját beszámolóján alapul – történt. A lényeg az, hogy hosszú. kalandos utazás végén, 1770-re, 8 hónapi utazás után a világ talán akkori „legtávolabbi részére” Kamcsatkába érkezett, ahol rövidesen jó kapcsolatokat alakított ki fogva tartóival, megnyerő személyisége, és – saját beszámolója alapján – sakktudása révén, ugyanis „bérsakkozott”, vagyis a helyi kormányzó megbízásából pénzben játszott a környékbeli urakkal. A kamcsatkai száműzetést nem úgy kell elképzelni, mint egy sztálinista Gulagot, ahol táborba zárva éltek a rabok, a száműzöttek az adott területen valamennyire szabadon mozoghattak, persze nem hagyhatták el a kijelölt területet, viszont a megélhetésükről maguknak kellett gondoskodniuk. Benyovszky nemcsak sakkozott, de a távoli vidéken töltött idő alatt földrajzi, állattani és néprajzi felmérést készített Kamcsatkáról.

Kamcsatka, az Avacsa-vulkán
Forrás: Wikipedia, kuhnmi

Hiába lett népszerű a helyi politikai és társadalmi elitben, azért nem ott tervezte leélni életét, ezért amikor lehetőség mutatkozott, száműzött társaival felkelést szervezett, amely során elfoglalt egy kikötőt, és el tudta kötni a Szent Péter nevű tengeri vitorlás hajót. Kissé mulatságos, hogy a hajóról, és a hajóra bepakolt ellátmányról Benyovszky elismervényt állított ki, mintha hivatalos okból vette volna birtokba ezeket a javakat.

Lévén, hogy Benyovszky képzett tengerész volt, 70 emberrel a hajó fedélzetén elindultak hazafelé. Az indulás előtt Benyovszky és társai egy kiáltványt is megfogalmaztak a zsarnokság ellen, amely kiáltvány a későbbi orosz forradalmi mozgalmakat is inspirálta.

Az az utazás, amit ez után megtettek, igen komolynak tekinthető. A beszámolói szerint Benyovszky kikötött Japán partjainál is – amely akkor egy, a világtól szinte teljesen elzárkózó állam volt –, ugyan partra nem szállhattak, csak élelmet és vizet tudtak vételezni. (Átlag japánnak külföldre utazni vagy kapcsolatot létesíteni nyugataikkal szigorúan tilos volt.) A Benyovszky parancsnokolta hajóval a fél világot körbekerülték, közben kikötöttek az akkori Formoza (ma Tajvan) szigetén, majd a portugál fennhatóság alatt álló Makaóban, ahol eladták a hajót. Innen két bérelt francia hajóval utaztak tovább, érintve a mai Mauritiust, végül 1772 júliusában, egy évvel a kamcsatkai indulás után értek Franciaországba. Az út nehézségeit jól mutatja, hogy a 70 fős eredeti legénységből 40-en értek Franciaországba, sokan elestek Formozán, ahol belekeveredtek a helyi törzsek közti csatározásba, de volt, akiket Benyovszky tett ki a hajóból lázadás miatt.

Benyovszky ezen az úton – például Formozán – kapcsolatba került helyi lakosokkal, és egész más módon közeledett a helyiekhez, mint a legtöbb európai. A magyar utazó ezen az úton páratlan ismeretekre tett szert. Franciaországban a legmagasabb körökben fogadták, és a francia állam megbízta, hogy különleges ismereteit kihasználva gyarmatosítsa Madagaszkár szigetét. Így francia megbízatásból indult el 1773 áprilisában Madagaszkárra. Ne feledjük, akkor ez ilyen utazás hónapokig tartott, így 1774-ben érkezett meg a szigetre. https://tudas.hu/hogyan-utaztak-az-emberek-a-vasut-elott/

A Madagaszkári kaland

Madagaszkárt az európaiak 1500 óta ismerték, ugyanis Diego Dias portugál kapitány ekkor kötött ki első európaiként, de a szigetet a következő két és fél évszázadban nem sikerült gyarmatosítani (a közeli szigeteket viszont igen), de a XVII. században francia kereskedelmi állomások már voltak Madagaszkár partjain.

Benyovszky utazásai
Forrás: Wikipedia, Popik

Madagaszkáron megalapította Louisbourg városát (ma Maroantsetra), a név természetesen a francia királyra, XV. Lajosra utalt. A szigeten nem tipikus gyarmatosítóként lépett fel, hanem a helyi törzsekkel tárgyalva, egyfajta helyi állam kiépítésén fáradozott. Három nagy expedíció keretében bejárta a sziget belsejét, ami addig az európaiak előtt ismeretlen volt, és beszámolókat is megjelentetett erről.

A belső viszonyokban rendezett helyzetet kialakító Benyovszkyt a helyi törzsek ezért meg is tették a sziget „királyává”, persze a malgasokkal (a madagaszkári nép elnevezése) való barátsága szemet ütött a hagyományos kolonizáció híveinek, például a szomszédos sziget, Mauritius kormányzójának, és vizsgálatot kezdeményeztek ellene. Két évvel a megérkezése után már el is hagyta a szigetet, visszautazott Párizsba, hogy a madagaszkári terveihez – egy modern államot akart létrehozni a szigetből, nem klasszikus gyarmatot, alávetett helyiekkel – támogatókat szerezzen. Párizsban viszont elzárkóztak a tervtől, emiatt elhagyta Párizst.

Támogató keresés

Párizst elhagyva hazament, azaz Bécsbe, ahol Mária Terézia magyar királynőhöz, valamint II. József császárhoz fordult. (Mária Terézia nőként nem lehetett német-római császár, azt a pozíciót 1765-ig a férje Lotaringiai Ferenc töltötte be, majd 1765-től a fia, József.)

Mária Terézia – aki még korábban száműzte – most meglátta a tehetségét, megkegyelmezett neki, és egyben grófi rangot is adományozott Benyovszkynak. Mivel madagaszkári terveihez támogatást nem kapott, ezért Bécsben maradt, és ezredesként harcolt a bajor örökösödési háborúban, valamint diplomáciai feladatokat látott el. Bécsben eközben javaslatot tett egy – francia minta alapján felállítandó – hadiflotta létrehozására, és javasolta Fiume kikötőinek kiépítését. Azonban hiába kérte, hogy a bécsi udvar támogassa madagaszkári terveit – miszerint a Habsburg monarchia nevében utazna Madagaszkárra – nem talált meghallgatásra.

Ekkor Európában már ismert volt a neve, sokat is tett azért, hogy magáról az európai közvéleményben pozitív képet fessen, volt, hogy a német újságokban jelentetett meg tetteit ismertető cikkeket. Sőt Benyovszky már annyira népszerű volt, hogy akadt, aki visszaélt a nevével, azaz Benyovszkynak adta ki magát, de a hatóságok rájöttek a csalásra.

Azonban a pénzügyekhez valószínűleg nem értett, mert adósságai elől végül 1779-ben el kellett hagynia Bécset. Ismert életrajzai szerint ekkor Észak-Amerikába utazott, a fiatal, épp alakulóban lévő Egyesült Államokba, ahol a függetlenségi háborúhoz kívánt csatlakozni, de nem járt sikerrel. Azonban a modern Benyovszky kutatás, nevezetesen Szádeczky-Kardos Irma felvetette azt a lehetőséget, hogy Észak-Amerikában nem Benyovszky Móricz járt, hanem Ferenc nevű testvére, ugyanis az amerikai források csak a vezetéknevet említik, a keresztnevet nem. Ferenc ekkor biztos, hogy Észak-Amerikában tartózkodott, míg Móricot sok irat és más tény (az adott időszakban Franciaországban született lánya) inkább Európához köti. Ám az a lehetőség nincs kizárva, (ezt Avar Anton a 2021-es Benyovszky Tudományos Konferencián vetette fel), hogy 1779-1780-ban egy hónapot Móricz is a fiatal amerikai köztársaságban tartózkodott.

Az biztos, hogy Benyovszky Móricz 1782-ben valóban járt a frissen megalakult Egyesült Államokban, ahol George Washingtonnak javasolta, hogy idegenekből állítsanak fel egy, az amerikaiak mellett harcoló – ekkor még tartott a függetlenségi háború – „Amerikai Légiót”, de elutasították, mert egy hasonló egység már volt, másrészt a háború már a végéhez közeledett.

Az utolsó madagaszkári kaland

Ez után egy rövid időre ismét Európába utazott, majd innen visszatért az Egyesült Államokba, azzal a javaslattal, hogy az új köztársaság építsen ki komoly kapcsolatokat Madagaszkáron, de nem kapott állami támogatást. Azonban a kereskedelmi kapcsolatok kiépítésének szándékával, baltimori kereskedők pénzén 1784-ben mégis el tudott hajózni Madagaszkárra, igaz, az időjárás miatt Brazíliában is ki kellett kötnie az árukkal megrakott hajójának. Az időközben eltelt években nem sikerült a franciáknak kolonizálni a szigetet, ami ekkor valójában senkiföldje volt, a helyi törzsek lakta belső területek önállóak voltak, míg a partvidéket francia és amerikai kalózok használták bázisuknak.

Madagaszkári erdőrészlet, a Masola Nemzeti Parkból
Forrás: Wikipedia, Frank Vassen

Madagaszkári tervei, egy modern, de malgas állam kialakítása, modern alkotmánnyal, szembe ment a francia érdekekkel, ezért a közeli Mauritius sziget francia kormányzója fellépett ellene és katonai erővel támadta meg, a harcokban pedig Benyovszky 1786-ban, alig 45 évesen elesett.

Az emlékét számos helyen tisztelettel őrzik, hiszen a lengyelek saját szabadsághősüknek tekintik, Madagaszkáron utcákat neveztek el róla, és szobor is őrzi a nevét, nemcsak a kelet-afrikai szigetországban, hanem Budapesten is. Tajvanon is tisztelettel emlékeznek rá, mivel az ő leírásai pozitív képet festettek a világ többi részén az addig alig ismert szigetről.