A bolygó alighanem összes lakója pletykál. És mivel azt szoktuk mondani, hogy a Fortepan képei(n) mi magunk vagyunk… De kár is volna tagadni, a testbeszéd, a kézmozdulatok, a tekintetek és a helyzetek évtizedek távolából is elárulják a képek szereplőit.
Juli néni, Kati néni / – Letye – petye – lepetye! – / Üldögélnek a sarokban, / Jár a nyelvük, mint a rokka / – Letye – petye – lepetye! – Ha eltekinthetnénk Weöres Sándor versének címétől, Pletykázó asszonyok, akkor annak első szakában még akár két ártatlanul csevegő nőre is gondolhatnánk, igaz, a sarokba húzódás már elárul valamit a szándékukról. A második versszak teszi egyértelművé, hogy nem üres fecsegésről van szó, a szereplők ugyanis Bárki inge, rokolyája / – Letye – petye – lepetye! – / Lyukat vágnak közepébe, / Kitűzik a ház elébe / – Letye – petye – lepetye! –
Ebben a pár játékos sorban felfedezhető az a néhány motívum, amely alapján a pletykázást évtizedek óta vizsgálják pszichológusok és szociológusok, használják és magyarázzák írók és újságírók. A mindennapi fecsegéssel (small talk) ellentétben a pletyka egyfajta meggyőző közlés, ami terjed, és szükségszerűen előkerül benne egy harmadik személy, a beszélgetők közös ismerőse.
A pletykázó mindig igyekszik úgy kanyarítani a mondandóját a pletyka alanyáról, hogy hallgatója véleményét a saját elképzeléseinek vagy érdekeinek megfelelően tudja alakítani.
1925-ben a bécsi lapok tudósítói azt feltételezték, hogy egy úrinőt a pletyka kergetett halálba. Egy volt osztrák-magyar tengernagy feleségéről volt szó, aki zűrzavaros pletykálkodás középpontjába került, és amikor tudomást szerzett arról, hogy a pletykák miatt férjének egész sereg lovagias ügye támadt, a férj vadászfegyverével szíven lőtte magát.
A pletykázás számos tudományág kutatási témája, és a megfigyelések azt mutatják, hogy meglepően sok funkcióval szolgál az egyén és a közösségek életében.
Hozzájárul az információ áramlásához (függetlenül annak minőségétől), ami elengedhetetlen egy közösség működéséhez; emberek, csoportok státuszát befolyásolhatja (ha valakinek rossz híre kel…); erősítheti a társadalmi kötelékeket; hatalmat adhat (a pletyka ügyes irányítói, manipulációikkal akár fontos döntések hátterében is ott lehetnek). Természetüknél fogva a pletykát és a propagandát is szokták együtt vizsgálni.
Az 1970-es években a Magyar Néphadsereg magazinjában (Igaz Szó) egy Andrea nevű szerkesztő hónapról hónapra idézett az előzőleg feldobott témákra érkezett legjobb olvasói levelekből. Pletyka tárgykörben Lovas Gyuritól:
A pletyka olyan, mint a népmese. Megfoghatatlan. Amikor az emberek egymás dolgaival törődnek, s persze mások hibáit észreveszik, emlegetik, aztán a barátnak, barátnőnek már olyat is mondanak, amit csak képzelnek.” Pataki Zoli szerint „A pletykát többnyire az unalom szüli.
Soltész Pista pedig ezt írta:
Ahol jó a légkör, ott a suttogók elszégyellik magukat, mert butaságaikat egyszerűen kinevetik. De ahol nyomott, intrikus légkör uralkodik, az épeszű embereknek ott sem kell felülniük minden kósza hírnek. Bízzunk a saját eszünkben és ítélőképességünkben és – ha kell, csipkedjük meg pletykázó társainkat.
A pletykakutatás ismert hazai képviselője Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, egyetemi oktató, annak, aki mélyebben elmerülne a témában, az ő írásait érdemes keresnie.
Húsz évvel ezelőtt megjelent, A pletyka című kötetének előszavában Csányi Vilmos többek között ezt írta:
A humánetológia már egy ideje felismerte, hogy a pletyka valami olyanfajta kommunikáció, amely alapvető emberi jellegzetesség. Az állatok egyáltalán nem pletykálnak. Pletyka nélkül a modern társadalmak nem maradnának fenn.
És ha ilyen alapvető jellegzetesség, akkor a pletykázóknak ott kell lenniük a Fortepan fotóin is. Együtt böngésztünk közöttük Szvetelszky Zsuzsával, és az derült ki, hogy a fényképek a jellegzetes helyszínekről vagy szituációkról árulják el számunkra a legtöbbet.
Rendkívül sok pletykatéma keletkezik bulikban, összejöveteleken, ahol mindjárt mindent meg is lehet hányni-vetni… Igaz, itt jobban ügyelünk az arckifejezéseinkre – ahhoz rutin kell, hogy valaki pókerarccal pletykáljon. Van, aki azért (is) jár szakmai kiállításra, kártyázni, golfozni, mert az ilyen eseményeken garantáltan megjelenik a pletyka. Ahogy a piacokon is. A kocsmában, presszóban oldja a nyelvet az alkohol, itt szaftosabb történetekre lehet számítani.
A kutató szerint a legtöbb közlésre alkalmas alapanyag a húszas-harmincas éveinkben termelődik, kimeríthetetlen témakörök a párkapcsolat, a munka, a család. Gyakran hasonló a pletykálkodók életkora és egzisztenciája, a hallgató fél könnyen úgy érezheti, hogy okulhat a példákkal színezett beszélgetésekből.
A munkahelyek is pletykaközpontok, az ötperces cigiszünet, az ebédlő, a folyosó.
1981-ben cikk született a Szabad Földben arról, hogy a kollégák együtt nyaralása korántsem olyan egyszerű dolog. A közös üdülések kényelmetlenek lehetnek, és számtalan konfliktus lehetőségét rejtik magukban. A vállalati üdülőt egyenesen a jellem erőpróbájának, a pletykák tárházának nevezték, de biztatásként közlik:
Ha valaki olyan természetű, hogy ki tud maradni az ilyesmiből, s képes arra, hogy valóban kikapcsolódjon, még a vállalati üdülőben is jól érezheti magát.
A kutatásokból nem maradhat ki a gender-kérdés sem…
A hagyományos elképzelés az, hogy a nők pletykásabbak. Kétségtelen, hogy a túlélésért vívott harcban a nők inkább a verbális készségeikkel jeleskedhettek, és jellemzően sűrűbben vannak bekötve a társadalom szövetébe is, így érthető, ha gyakorlott pletykázók. De mindannyian tudunk említeni a saját környezetünkből pletykás férfiakat is. És míg a férfiak általános témákat említve jutnak el konkrét személyek ügyeinek megtárgyalásához, a nők a legtöbbször egy-egy konkrét történetből indulnak és jutnak el esetleg az általánosításhoz.
Havas Károly író-újságíró 1940-ben így írt a múltról és a saját koráról:
Valaha régen (…) a borbélynál mindent meg lehetett tudni, mert az utas ember amíg a postakocsi lovat váltott, elrohant beretválkozni és amíg a fürge ujjak rendbe tették ábrázatát, a kíváncsi nyelvek alaposan kikérdezték. (…) az egyik székből a másikba röpködnek a sokszor bölcs megállapítások a világnak a rendjéről az asszonyok haszontalanságairól, a tegnapi kártyapartiról, a legújabb válóperről. (…) A borbély, a segédúr is lassan belekapcsolódik ebbe a különös akadémiába.
Bár a pletykapad intézménye falusi porták előtt született, a szakértő mégis azt mondja, hogy nem a legkisebb falu a legintenzívebb pletykázás terepe, mert ott úgyis mindenki mindent lát.
Az igazi, ízes információáramlás a kisvárosokban tud elindulni, ahol könnyen találni közös ismerőst. A jelenségnek számos irodalmi feldolgozását ismerjük, Réthei Prikkel Marián Lajos szerzetes tanár pedig 1904-ben újságcikkben panaszkodott a kisvárosi élet
járványszerű állandó betegségéről, mondhatni átkáról, az egymás iránt, különösen egymás gyengéi iránt való túlságos érdeklődésről. (…) A kisváros tömve van hivatlan női s férfiúi bündetektivekkel, akik kérlelhetetlen szigorúsággal fedik föl mindenkinek botlásait. Csatlakoznak hozzájuk a pletykatelefonok…
Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/pletyka
