fbpx

Az emberi tudat a világmindenség legnagyobb rejtélye

A tudat az egyik legnagyobb rejtély, ami az ember életének szinte minden pillanatát áthatja. Az ember élményeinek táptalajaként szolgáló tudatosság mivolta ősidők óta központi kérdés az emberiség számára. A tudattal hosszú időn át csak a filozófusok foglalkoztak komolyabban, ám az utóbbi évtizedekben az agykutatók is bekapcsolódtak a munkába. Noha jelenleg még abban sincs egyetértés, hogy egyáltalán meg lehet-e érteni a tudatot, az agykutatóknak ez sem szegi kedvét.

Az ember minden pillanatban tudatos élményt él át. Az olvasó látóterét például egy képernyő dominálja, ami talán egy asztalnál ülve néz, vagy akár egy villamoson állva. Közben számos más tényező is tudatosulhat, például remélhetőleg a kíváncsiság, amit a tudatosság témája váltott ki. Ezek csak kiragadott példák az ember hétköznapjaiból, amikor tudatos élmények váltják egymást pillanatról pillanatra. Ez az élmény már őseink körében is izgalmas kérdéseket szült. Hogyan jön létre? Van-e ilyen az állatoknak? Esetleg egy sziklának? A kezdetekben az emberek a léleknek, egy misztikus erőnek tulajdonították a tudatos élményeket.

Mivel a mozgás elemi része a tudatosságnak, hamar párhuzamot vontak a mellkasban lüktető szív és a tudat között. Minden korai ókori civilizációban általános vélekedés volt, hogy a szív a lélek központja, és így a tudat forrása is. Egészen a római korig világszerte ez volt a domináns nézet a tudatról, ekkor azonban egy kísérletező orvosnak köszönhetően kiderült, hogy a tudathoz kötött képességek nem a szívtől, hanem az agytól függenek (ebben a cikkben tekintettük át ennek az elképzelésnek a legfontosabb bizonyítékait

A vizualitás általában dominálja a tudatos élményeket, de a tűz melege és mondjuk a nyugalom, amit a természetben érzünk, ugyanúgy részei
A vizualitás általában dominálja a tudatos élményeket, de a tűz melege és mondjuk a nyugalom, amit a természetben érzünk, ugyanúgy részei
Forrás: Viacheslav Kan/pexels.com

Oké, az agyban van, de mi az?

Noha már az időszámítás szerinti második században egyértelművé vált, hogy a tudat az aggyal van intim kapcsolatban, a tudat természete továbbra is óriási rejtély volt. A rejtély megközelítése a XVII. században vett új fordulatot. René Descartes volt az első filozófus, aki a test és a lélek között elemi különbséget feltételezett. Úgy gondolta, hogy a test és a lélek anyaga alapvetően különbözik egymástól: a testnek például fizikai kiterjedése van, a léleknek viszont nincs. Ezt az álláspontot az elmefilozófiában dualizmusnak nevezik.

Descartes elképzelésének lényege az volt, hogy a test a fizika törvényei szerint működik, így például az izmok alapvetően hidraulikus úton mozgatják a testet (a hidraulikus mechanika tévedés volt, de az izmok valóban fizikai folyamatok eredményeképp mozgatják a testet). A reflexes viselkedések Descartes szerint szintén magyarázhatók pusztán a test masinériájának működésével, azonban amikor az akaratlagos működésekre terelődik a figyelem, akkor már a lélek misztikus energiája is feltűnik a színen.

Descartes ezen ábrája a látás által vezérelt mozgást magyarázza, a fejben a tobozmirigy van kiemelve, ami lehetővé teszi a látást és megindítja a megfelelő mozdulatokat a test idegein keresztül
Descartes ezen ábrája a látás által vezérelt mozgást magyarázza, a fejben a tobozmirigy van kiemelve, ami lehetővé teszi a látást és megindítja a megfelelő mozdulatokat a test idegein keresztül
Forrás: Descartes, 1664

Descartes azt gondolta, hogy a lélek a tobozmirigyen keresztül képes kommunikálni a testtel. Descartes szerint tehát a lélek a testtől független, tulajdonképpen a létezés egy másik síkján van, azonban a tobozmirigyen keresztül mégis kapcsolatot tart vele. Ezt az elképzelést már a kortársai sem fogadták nagy lelkesedéssel. Sokan kritizálták azért, mert nem érthető, hogyan lehet képes a fizikai kiterjedéssel nem rendelkező lélek hatást gyakorolni a testre, mások pedig azt rótták fel neki, hogy a tobozmirigy sokkal nagyobb méretű az ökörben, mint az embernél.

A dualizmussal nem sokra megy a tudomány

A legnagyobb probléma a dualizmussal az, hogy az elmét egy kifürkészhetetlen létezőnek tekinti, amit nem is érdemes empirikus eszközökkel vizsgálni. Ez a hozzáállás alapvetően ellehetetleníti a tudományos megközelítést, ezért a tudomány számára a dualizmus nem túl hasznos. Az alternatíva a monizmus, az a filozófiai álláspont, mely szerint a test és az elme ugyanabból a dologból jön létre. Ez a gondolat sem igazán kielégítő, semmivel sem világosabb, hogyan jön létre a szubjektivitás az anyagból, mint hogy hogyan tud interakcióba lépni két teljesen különböző tulajdonságokkal bíró létező dolog (vagy egyáltalán hogyan létezhet valami, ami nem a fizikai világ része).

A monizmus viszont legalább azt sugallja, hogy van értelme a rendelkezésre álló fizikai módszerekkel vizsgálni a tudatot, mert azt valamiképp az agy működése hozza létre. Ettől függetlenül a tudatkutatás csak az utóbbi néhány évtizedben vált elfogadható kutatási iránnyá az idegtudományban. Ehhez tulajdonképpen az kellett, hogy egy elismert kutató kezdjen el komolyan foglalkozni a kérdéssel, és persze az is, hogy megjelenjen egy olyan módszer, amivel egyáltalán párhuzamba állíthatók a szubjektív élmények és az agyműködés. Az előbbi Francis Crick volt, a DNS kettős spirál szerkezetének felfedezője, az utóbbi pedig a funkcionális képalkotás. Francis Crick a fizikától nyergelt át a molekuláris biológiába, majd az idegtudomány felé fordította a figyelmét és a tudattal kezdett foglalkozni. A funkcionális képalkotó eljárásokkal lehetővé váltak olyan kísérleti elrendezések, amelyekben a résztvevők tudatos élményeit befolyásolják, miközben megfigyelik az agyuk tevékenységét. Mi történik az agyban, amikor a résztvevő csak egy fekete képernyőt lát, és miben különbözik ez attól, amikor mondjuk egy arc is kirajzolódik?

Crick gyakorlatilag megteremtette az idegtudományos tudatkutatást, azonban a kezdeti lelkesedést hamar visszavetette egy probléma, amelyre a korszak egyik legbefolyásosabb elmefilozófusa, David Chalmers hívta fel a figyelmet. Chalmers úgy gondolta, hogy az új kísérletek a tudat ún. könnyű problémáit lesznek képesek csak megoldani. Az idegtudományi kutatások szépen lassan megmutathatják, hogy milyen tudatos élmény milyen idegrendszeri tevékenységgel jár együtt (bár jelenleg még nem vagyunk ennek a közelében), viszont a tudatosság nehéz problémájára semmiképp nem adhatnak választ. A tudatosság nehéz problémája, hogy az idegrendszerben zajló elektrokémiai jelátviteli folyamatok hogyan vezetnek a szubjektív élmény létrejöttéhez. Attól például, hogy akár a molekulák szintjén meg tudjuk magyarázni a színlátáskor lezajló folyamatokat, nem lesz nyilvánvaló, hogy a sejtek tüzelése miért eredményezi a színlátás tudatos élményét. Az, hogy a nyakszirtlebenyünkben lévő neuronok különféle kombinációkban aktiválódnak, hogy magyarázhatja, milyen élmény látni egy piros almát?

Hogyan magyarázható meg, hogy az agyban zajló fizikai folyamatok szubjektív élményt eredményeznek?
Hogyan magyarázható meg, hogy az agyban zajló fizikai folyamatok szubjektív élményt eredményeznek? Ez a tudat nehéz problémája
Forrás: Wikimedia.commons

A tudat nehéz problémája helyett nézzük a valódi problémát

A tudat nehéz problémáját kissé szélsőségesen értelmezve akár azt is mondhatnánk, hogy nincs értelme az agykutatás eszközeivel vizsgálni a tudatot, mert úgysem vezethetnek el a megértéshez. A tudatkutatók azonban nem ennyire pesszimisták. A terület egyik új szószólója, Anil Seth, többek között tavaly megjelent könyvében érvel amellett, hogy igenis van értelme az idegtudományi vizsgálatoknak, amik a tudatosság lényegét feszegetik (Anil Seth – Being You: A New Science of Consciousness; ~ Lenni: A tudat új tudománya).

Seth szerint a tudatkutatóknak a tudat nehéz problémájának fontolgatása helyett, inkább a tudat valódi problémájával kell foglalkozniuk. Az elképzelés lényege, hogy a tudat és az egyes tudatos élmények jól meghatározható jellemzőkkel bírnak, amiket a megélésük alapján meghatározhatunk. Ezek a tudatosság fenomenológiai jellemzői. A fenomenológia magyarázata, megjóslása és befolyásolása kell legyen a tudatkutatás célja, ez a tudat valódi problémája. A megközelítés jelenleg ígéretesnek tűnik, ugyanis a kutatók már számos párhuzamot vontak a tudatosság fenomenológiája és az agyműködés jellemzői között. A tudatos élmények sokféleségét feltehetőleg egy olyan változatos kapcsolatrendszer teheti lehetővé, amivel az agykéreg hálózatai is jellemezhetők. Ezzel szemben például a kisagy neurális hálózataiban nagyon sok ismétlődő motívum van, így hiába nagyobb a sejtsűrűség, mégsem feltételezhető, hogy szerepe lenne a tudat létrejöttében. Ezek a megállapítások összhangban vannak egy sor klinikai megfigyeléssel: az agykéreg sérülései jelentősen befolyásolhatják a tudatosságot, viszont a kisagy sérüléseinél ez nem jellemző.

A tudatkutatók persze nem akarják elkerülni a tudat nehéz problémáját. A cél jelenleg az, hogy a fenomenológián keresztül való megközelítéssel használható adatokat gyűjtsenek a tudat működésével kapcsolatban, ez pedig egyszer talán a nehéz problémát is feloldhatja. Elvégre az, hogy jelenleg nem tudjuk elképzelni, hogyan lehet kielégítően megmagyarázni a tudatosságot, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy soha nem is lesz ilyen magyarázat.

További hírek