Egyre több gólya vonulás helyett itt marad – És vidáman bírják

Megvan, hány ukrán kapott menedékjogot az EU-ban
2024-02-08
Miért marad le a Tesla és az Apple, miért hasít a Meta és a Microsoft?
2024-02-09
Show all

Egyre több gólya vonulás helyett itt marad – És vidáman bírják

Majd ha visszajönnek a gólyák! A soha véget nem érőnek érzett, sötét, borulatos tél végén a tavaszt váró ember reménye ez. Tűnik a fagy, pattan a rügy, ránk köszönt a kikelet – majd ha visszajönnek a gólyák! De mi van akkor, ha el sem mennek?

Minap, január vége felé egy meghökkentő videót dobott föl telefonomra az alkalmazás. Fehér gólya állt egy behavazott fészken, serényen rendezgette a tél során szétzilálódott ágakat, toporgott ide-oda, szemmel láthatóan a fészekrakás lázában égett.

A rögzített kamera képén, háttérként egy képeslapszerűen behavazott bajorországi falu volt látható, Prágával nagyjából azonos szélességi fokon. Néhány nappal később pedig lelkes hazai madarászok jelentették, hogy elfoglalta fészkét Kikelet, Hortobágy település közismert és szeretett gólyája.

Könyv szerint a fehér gólyák nyár végén, többnyire már augusztus utolsó harmadában elindulnak szokásos telelő helyeikre.

A nyugat-európai madarak Gibraltár felé veszik az irányt, ott repülnek át Afrikába, majd meg sem állnak a kontinens füves pusztákkal övezett, trópusi területéig, de akár Dél-Afrikáig is elkalandoznak.

Fehér gólya

A szívünkhöz közelebb álló, kelet-európai, illetve hazai gólyák a Boszporusznál kelnek át a tengeren, majd Törökország felett délnyugat felé tartva igyekeznek a mindig bőséges élelmet és meleget kínáló Afrikába, ahonnan – könyv szerint – csak a langyos március vége felé érkeznek vissza Magyarországra.

De hogy ne csak a gólyákról essék szó, minap a biatorbágyi halas tavon madarászva tucatnyi nagy kócsagot és szürke gémet figyeltem meg. Ezeket a madarakat – kis szerencsével – országszerte megpillanthatjuk, amint a kopár, téli legelőkön, tarlókon álldogálnak, keresgélnek. Könyv szerint a kócsag Dél-Európában, a szürke gém pedig ugyancsak a Mediterráneumban, ritkábban Észak-, illetve Közép-Afrikában telel.

Hogy kerülnek akkor ide januárban? Úgy, hogy el sem mennek.

Ők a madárvilág Kolumbusz Kristófjai, akik siker reményében kockáztatnak és a járt utat elhagyják a járatlanért.

Ezek a madarak fittyet hánynak a tudós könyvek reguláira és a hosszú, rendkívül fárasztó vonulás helyett – évről-évre mind többen – a maradás mellet döntenek. Mert jól megfontolt, alapos mérlegelés alapján meghozott döntés ez.

A maradásnak számtalan előnye és persze némi kockázata is van.

Az elmúlt évtizedekben a Kárpát-medencében egyre enyhébbek a telek, a tavak, lápos-mocsaras területek alig, vagy csupán rövidebb időszakokra fagynak be, így a vizes élőhelyek egész évben terített asztalként várják és bőséggel eltartják a különféle gázlómadarakat.

A réteken, őszi vetéseken csoportokba verődve vadászgató kócsagok, gémek pedig a rágcsáló kártevők pusztításából veszik ki bőséggel a részüket.

A mesekönyvekben látható, piros csőrében rémült békát tartó gólya étrendjének túlnyomó részét valójában a mezei pocok adja, ami nem alszik téli álmot, így aztán a hó alatt, vagy annak hiányában a téli mezőn is bőséggel fogható.

Aki pedig látta már a Margit-szigeti kis állatkertben, csikorgó fagyban is közömbösen álldogáló, szárnya szegetten befogadott gólyákat, az aligha gondolhatja, hogy ez a madár nem bírja ki idehaza a telet. Mert bizony vidáman kibírja.

És ha kibírja, akkor tavasz beköszöntével óriási előnyre tesz szert fajtársaival szemben. Budapest és a dél- afrikai Fokváros távolsága 9053 kilométer, a vándorló fehér gólyák útja pedig még ennél is hosszabb, hiszen a Szaharát megkerülve érik el déli telelő helyeiket.

Tavasszal az onnan visszaérkező madarak – nem csak gólyák, de a kócsagok és a gémek is – a rendkívüli erőfeszítéstől legyengülve érkeznek meg hazai fészkelőhelyeikre, márpedig éppen a táplálkozási körzeteik, revírjeik, alkalmas fészkelő helyeik megszerzése és megtartása során lenne szükségük a legtöbb energiára.

Ebből a szempontból pedig az idehaza áttelelő fajtársaik óriási előnnyel indulnak a szaporodási versenyben, pihentebbek, már január végén, február elején elfoglalják a legjobb a fészkelőhelyeket – szilárdan megvetik a lábukat az élet csataterén!

Vagyis a télvíz idején egyre többfelé felbukkanó – nem sérült, röpképtelen, hanem egészséges – gólyákat, kócsagokat és gémeket nem kell sajnálni.

Nem maradtak le semmiről, nem kínjukban telelnek át Magyarországon, hanem hoztak egy észszerű döntést.

A különféle internetes közösségi felületeken rendre felbukkannak azok a helyi hősök, akik egész télen gondoskodnak az itthon maradó gólyákról, csirkeaprólékkal és egyéb konyhai hulladékkal etetik a madarakat.

Pedig a gólyának erre nincs semmi szüksége, sőt, az ő szempontjából a kézhez/emberhez szoktatás kifejezetten veszélyes.

Mert ha az egyik évben a madár bőséges takarmányon élve idehaza áttelel, megszokja az ember közelségét, a következő évben pedig úgy dönt, hogy mégis elmegy Afrikába, akkor ott is nagy bizalommal keresi majd az emberek társaságát, akik azon a vidéken a gólyában nem a nyár kedves madarát látják, hanem a pecsenyét – ezért simán lecsapják és megeszik.

Egyébként pedig elég csak arra gondolni, hogy ha egy egészséges gólya nem érzi jól magát a fagyos magyar mezőkön, akkor szárnyra kap és 6-7 órával később már a télvíz idején is langyos klímájú Isztriai-félsziget tocsogóiban szedegeti az apróhalat.

Forrás: Magyar Madárvonulási Atlasz – Kossuth Kiadó, 2009.

Képek: www.tiszatoelovilaga.hu

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.