Kiállításokból szemezgettünk Önöknek a hétvégére.
World Press Photo 2023
Még két napig láthatóak a Magyar Nemzeti Múzeumban 2023-ban a világ legjobb sajtófotói. A World Press Photo egy 1955-ben Amszterdamban alapított, független nonprofit szervezet, amely azóta is világszerte elismert platformja az újságírásnak, csaknem hét évtizede. Mára az általuk szerevezett felhívás a világ legrangosabb sajtófotó-pályázata lett.
Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díjazza.
Akit érdekelnek a világ eseményei még két napig megnézheti az idei év legjobbjait.
Vadászati Kiállítás
A Helikon Kastélyban Keszthelyen a „Csak természetesen” témakörhöz kapcsolódva kézműves foglalkozás lesz szombaton. A Helikon Kastély vadászati kiállítása olyan, a földrajzi (keszthelyi) fekvésnek köszönhető, a természettel, környezettudatossággal kapcsolatos kézműves programot kínál az érdeklődőknek, ami kapcsolódik a Balatonhoz, a Kis-Balatonhoz (vizes élőhelyek védelme, elődeink tevékenysége, pl. pákászok, csíkászok, egyéb rétes emberek, hogy éltek környezettudatosan) és a zalai erdőkhöz (erdők védelme, elődeink erdőkhöz kötődő tevékenységei).
A kézműves foglalkozás részeként újrahsznosítanak textil anyagokat, amelyekből öko mosható zacskót, bevásárlótáskát varrak, illetve üveget is felhasználnak kulacsnak vagy tárolóedénynek, erre is állatos, növényes motívumokat festhetenek.
Raktárlesen a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központban
A budapesti Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ raktárai csodás dolgokat rejtenek, ami értő tolmácsolásban még több érdekességet feltárhat. Munkatársaik két alkalommal tartanak bemutatót a Jász utcai központ raktárában.
Raktársétáikon szakértő kollégáik bepillantást engednek munkájukba és a gyűjtemény izgalmas tárgyaiba. Fotók, tervrajzok, megmentett töredékek idézik meg a sokszor már eltűnt épületeket és mutatják be a sikeres helyreállítások történetét.
A sétáka az építészet és a műemlékek kedvelőinek ajánlják
A raktárséta időpontja:
november 4. 10:00-12:00; 14:00-16:00
„Abigéles” tárlatvezetés az OPKM állandó kiállításában
„Abigéles” tárlatvezetésükön felidézik Szabó Magda ismert regényének iskolakultúráját, a tanárok és diákok életét a Matulában.
Betekintést nyújtanak a két világháború közötti református nőnevelés szigorú világába, ahol több évtizedes hagyományok, szokások könnyítik meg a tanulók napjait.
Állandó kiállításukon láthatóak olyan tárgyak, a taneszközöktől az iskolai egyenruháig, amelyeket ebben a korszakban használhattak a leánynövendékek. Milyen lehetett az iskola, ahova Vitay Georgina a második világháború idején érkezett? Láthatnak irkákat, tollakat, tintákat, szemléltető eszközöket. Megszólaltatják a jelzőharangot, és Truth Gertrúd tornatanár csattogtatóját. Megnézik, milyen gramofonról hallgatták a zenetörténet remekeit és milyen vetítőgépen pergett az oktatófilm.
Papp László ökölvívó emlékére
A Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban időszaki kiállítás nyílt a 20 évvel ezelőtt, 2003 októberében elhunyt háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László emlékére.
A kiállítással egyrészt azoknak a kortársaknak elevenítik fel a kiváló ökölvívó pályafutását, akik még látták élőben bokszolni, másrészt az is céljuk, hogy megismertessék Papp Lászlót, az embert azokkal, akik nem ismerhették. A kitűnő sportoló nagyon mélyről indulva, sokat küzdve jutott el a világ tetejére, majd edzőként is egy kiváló generációt, köztük olimpiai bajnokokat nevelt. Emlékeztetett, hogy a politika elvette tőle a lehetőséget, hogy a profi világbajnoki címért is ringbe szálljon, ennek ellenére végig magyar tudott maradni, és az 1956-os melbourne-i olimpia után meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja a hazáját.
A kiállítás 11 tablón mutatja be Papp László versenyzői és edzői pályafutását, láthatók érmeinek másolatai, kitüntetései, valamint a bajnoki övei, köztük az az öv, amelyet halála után adományozott a Boksz Világszövetség (WBC) „a világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívójának”. Ezen kívül megtekinthetők Papp László legfontosabb mérkőzéseinek tv-felvételei, továbbá a Nehéz Kesztyűk című film, amelynek főszereplője volt.