A turizmus eddigi legjobb évét, vagyis 2019-et már újra elérik a számok, elsősorban a magánturizmus visszaépült. Ennek rengeteg szállodás, éttermes, boltos és sok-sok egyéb munkavállaló is ürül, ugyanakkor Velence, Bolzano, Gibraltár, vagy Bled példája azt is megmutatja, hogy sok helyre ki kellett tenni a „megtelt” táblát.
A turizmus nagy áldás, rengeteg bevételt hoz az olyan szerencsés államoknak, mint Olaszország, Franciaország, Spanyolország, vagy a közelünkben, Horvátország, esetleg távolabb a Maldív-szigeteknek, Seychellesnek, Arubának, Makaónak.
Itt láthatók a legtöbb turisztikai bevételt elérő európai államok (Horvátország, Görögország és Portugália az éllovas). Itt pedig több nagyon szépen ábrázolt globális adat.
A kisebb országok közül Antigua és Aruba gyakorlatilag csak turizmusból termeli a GDP-jét, a nagyobbak közül Mexikó az éllovas, ami pedig a küldő országokat illeti, USA, Kína, Japán a sorrend.
A turizmus a világ GDP-jének is az egytizede, ez a legnagyobb egyedi szektor.
Túlzásba is lehet vinni
Ugyanakkor a túlzott turizmus (ismert angol kifejezéssel az overtourism) olyan problémákat is okozhat, amit már csak tiltásokkal lehet kezelni. Magyarországról nézve talán az olaszországi Velence, vagy legújabban Bolzano példája ismert, de olvashattunk a Bledi-tó, vagy Barcelona, esetleg egyes görög szigetek hasonló példáiról.
Ahol ki lehet tenni a „megtelt” táblát, ott tényleg korlátozásokra is szükség lehet. Az első reakciónk ugyan lehet az, hogy mit panaszkodnak ezek?
Örüljemnek, hogy annyi bevételük van, emeljenek árakat. De ez nem ilyen egyszerű, a helyiek és a vendégek élete úgyis keveredik a parkolók, az éttermek, a közterületek, vagy a boltok használatában, ha a szálloda árát lehet is esetleg csak a turistáknak emelni, nehéz csak árral szabályozni a vendégek számát.
Egy ideig talán úgy tűnhetett, hogy a Covid egyfajta szabályozást behoz, de ma már ez a visszafogottság legfeljebb a nagy céges konferenciák piacán érezhető, a magánturizmus újra tombol.
Hogy lehet megállítani?
Egyelőre az a legjellemzőbb korlátozás, hogy egyes városok, vagy régiók legalább a 2019-es szinten korlátozzák a számokat, és megtiltják adott településeken az új szálláshelyek megnyitásátkivéve akkor, ha egy másik bezár, vagyis várólisták alakulnak ki.
A két nyelvű (német, olasz) Bolzano most rendezte meg a magyar válogatott számára fantasztikus eredményt hozó jégkorong vb-jét, amit megnyerve feljutottunk a kiemelt ligába. Talán most még nem volt akkora szezon, hogy ez belefért, de a régió csúcsidőben elérte a határait.
Ilyen bedugulási pontok, szűk keresztmetszetek sokfelé vannak. Egész Andalúzia és híres tengerpartja, a Costa del Sol (napos part) tele van szállodákkal, és ha az egyhetes, kéthetes turnusokra ide érkező britek, németek, skandinávok valami kulturális csemegét is beiktatnának, akkor nagyon adja magát Gibraltár, a maga zöld majmaival és brit világával. Igen ám, de ahol millió turistából csak minden tizedik beiktatná ezt a programot a szűkös kis gibraltári utcákba, az óriási tumultust jelent.
Hasonló morbid jelenetekre lehet felkészülni, ha valaki valami nagyon nevezetes északi fjordhoz, vízeséshez, gejzírhez szeretne eljutni. Norvégia, vagy Izland hiába nagyon drága, az észak-amerikaiak bírják az árakat, így amikor valaki egy egészen érdekes természeti látnivalót keres, azt fogja tapasztalni, hogy a londoni metrót idéző zsúfoltságot lát, ahol a legnagyobb kihívás az, hogy valahonnan lehet-e embermentes fotót készíteni.
Zárások
A szálláskorlátozás mellett egy másik viszonylag jellemző megoldás, az utak teljes lezárása. Piránba (Szlovénia gyönyörű tengerparti kisvárosába) nem lehet csak úgy idegeneknek bemenni. A város szélén nagy, relatíve olcsó parkolóházak vannak, majd a magba már csak az (ingyenes) buszok viszik be a vendégeket. Olaszországban is jellemző, hogy vannak olyan belvárosi zónák, ahol tilos parkolni, de vannak olyanok is, ahová például napközben (9 és 17 óra között) egyáltalán nem is lehet behajtani.
A turisztikának azonban nem lehet megálljt parancsolni, ez a szektor a világ egyik legfontosabb ágazata, sok országban ez „a gazdaság”, de ha nem is Arubát, Makaót, vagy St. Luciát vesszük mintának, még a nagyobb országok között is sokszor a GDP negyede ebből származik.
Ez azt is jelenti, hogy az ágazat a legnagyobb foglalkoztató, a gazdasági növekedés motorja, és mi ugyan valószínűleg a brit, a német és az amerikai turisták elképesztú áradatával találkozunk, de Ázsiában járva kiderül, hogy az ázsiaiak is nagyon megindultak egymás országaiba.
A csúcsosodásokat ráadásul nagyban segítik a milliós követőtáborokkal rendelkező influenszerek, vagy bloggerek és vloggerek. Ha valaki kirakja, hogy milyen finom csevapot evett egy szarajevói büfében, vagy melyik manchesteri pubban kapott jó sört, hamarosan ezrek, tízezrek veszik be a programtervükbe az adott célállomást.
Ez csak pár ember problémája, de vannak negyedek, városrészek, amelyek már élhetetlenek. A velencei centro storicoban (a történelmi városközpontban) ma már alig laknak helyiek, megelégelték a lehetetlen tolongást. Sőt, a turisták számára is inkább csak a környező településekről induló vízibuszok kínálnak viszonylag kényelmes bejutási ehetőséget.
Van jó oldala
Mindez az ipari jelleg persze hátrány és előny. Ha csodálatos tájakra, gleccserekhez, vulkánokhoz, vízesésekhez indulnak kényelmes autós, felvonós, sétálós-korlátos feljutási lehetőségek, akkor idősebbek, sérült emberek, mozgáskorlátozottak sem maradnak ki a varázslatos élményből, ez pozitívum, de a „tájseb” visszafordíthatatlan, egyre kevesebb marad az érintetlen táj, a kalandturistáknak már nehéz bármit felfedezni.
Ha pedig valaki ilyen helyet talál, lehet, hogy azzal mondja ki a halálos ítéletet. A különféle gyönyörű filmforgatási helyszínek, legyen szó Új-Zélandról, a közeli Dubrovnikról (gondoljunk Sándor Mátyás Raguzai Köztársaságára!), Izlandról éppúgy zarándokhellyé válhatnak, mint a nagy sportesemények helyszínei.
Mindenesetre a turizmusban óriási csomósodás tapasztalható. Van, aki nem nagyon enged be senkit (Észak-Korea, Nauru, Türkmenisztán), mások megteltek (Olaszország, Spanyolország, Görögország egyes helyszínei), de persze a legtöbb ország gőzerővel fejlesztené a turizmusát, hány olyan reklámot látunk, ami úgy kezdődik, hogy „Visit”, aztán jön Szlovénia, Törökország, Azerbajdzsán, de akár Ruanda is a hirdetés folytatásában.
Sajnos a turista már csak olyan, hogy rövid élete során a legjobb helyeket szeretné felkeresni és nem az vezeti a lábát, hogy hol vannak kevesen, hogyan lehetne elosztatni a világi turistáit egyenletesebben.
Az egész világon nő a gazdagok, de legalábbis az utazni már képes középosztályba tartozó emberek száma. Utazni csodálatos, egy év otthoni tartózkodás nem képez annyi felejthetetlen emléket, mint egy hosszú hétvége egy távoli helyen, emlékezünk emberekre, utcákra, ételekre, kiírásokra. Nem szeretnénk ezt a nagy közös hobbinkat elveszteni, de azért sajnos el kell fogadnunk a korlátozó megoldásokat is. Igazán átfogó megoldás egyelőre nincsen az overtourism elleni fellépésre, de mindenki, aki már erős korlátokba ütközik, kitalálja a maga megoldását.