Az utasszállítók mellett igazán nagy repülőgépeket a légierő használ. A vadászgépeknek gyorsnak és jól manőverezhetőnek kell lennie, ám a légierőnek más feladatai is vannak, amihez hatalmas repülőgépekre van szükség.

Elsőként nagy gépekre a bombázásokhoz volt szükség. Az I. világháborúban vetettek be először repülőgépeket, a korai felderítő gépekből gyorsan felfegyverzett repülők lettek, és ahhoz sem kellett sok, hogy rájöjjenek, a fentről ledobott robbanóanyaggal új irányból lehet támadni az ellenséges csapatokat.

A brit óriásgépek hatalmas bombái földrengést keltve pusztították el a náci bunkereket

A hátország bombázására ezek a korai bombázógépek természetesen nem voltak alkalmasak, arra a németek már korán léghajókat használtak. Annak ellenére, hogy a léghajók hidrogénnel voltak töltve, a korai vadászgépek komoly kárt nem tudtak okozni ezekben a hatalmas égi bálnákban, maximum pár tucat kisebb lukat ütöttek a burkolaton, de a léghajók ettől még haza tudtak térni.

Az első, valóban nagy méretű bombázókat az oroszok építették, igaz, ahogy korábbi cikkünkben írtuk, az Ilja Muromecet polgári gépnek szánták. A II. világháborúban – egyrészt az ellenséges városok, és a hátországi infrastruktúra bombázásaiban, másrészt a légi szállításban – már valóban légi óriások vettek részt.

Az angol Lancaster gépekkel elsősorban éjszaka hajtottak végre bevetéseket, és ez a hatalmas gép akár 6300 kilónyi bombát is a cél fölé tudott juttatni. Ezekkel az óriásokkal rombolták le az angolok 1943 májusában a Ruhr vidék duzzasztógátjait. A háború végén a Lancasterek már a közel 10 tonnás földrengető „Grand Slam” bombákat is vetettek – ezek mini földrengést hoztak létre, így pusztítva el a hagyományos bombák által elérhetetlen bunkereket.

Avro Lancaster a levegőben
Forrás: Wikipedia Cpl Phil Major ABIPP

Az Egyesült Államok légiereje sem nélkülözte a nagy gépeket, a B-17-es légierőd, a B 24-es Liberator, a B-25-ös, vagy az atombombákat Hirosima és Nagaszaki fölé eljuttató B29-esek is hatalmasak voltak. A B-29-es volt az első túlnyomásos kabinnal szerelt repülőgép, azaz a gép belsejében a légnyomás független volt a külsőtől, e miatt nagy magasságban tudott nagy távolságokat megtenni. A 30 méter hosszú repülőgép 9 tonnánál is nagyobb bombateherrel 576 kilométert tudott megtenni óránként, ezzel jóval gyorsabb volt a többi bombázógépnél, és a hatótávja is kiemelkedő volt, meghaladta az 5200 kilométert.

A németek nagy vitorlázógépre tettek motorokat

A legérdekesebb repülőgépeket azonban vélhetően a németek építették a második világháborúban. Igaz, nagy méretű nehézbombázójuk valójában nem volt, de ők alkalmaztak elsőként sugárhajtású bombázógépet, az Arado AR 234-et.

A német óriás, (Me 323 Gigant) a levegőben.
Forrás: Wikipedia

Szállítógépek tekintetében egyedülálló volt a Me 323 Gigant. A németeknek a háború közepén egyre inkább szükségük volt egy olyan szállítógépre, amely viszonylag nagy tömeget tud a levegőben eljuttatni a frontra. Nem volt idő arra, hogy új repülőgépet fejlesszenek ki, ezért sajátos megoldást választottak. Az eleve nagy, motoros géppel vontatott vitorlázó repülőgépre, a Me 321-re egyszerűen felszereltek hat motort, megerősítették a szárnyakat, és kész is volt az új szállítógép, amellyel 12 tonnát, vagy akár 120-130 katonát, illetve a féllánctalpas vontatójával és személyzetével együtt egy 8,8 mm-es légvédelmi ágyút is el lehetett szállítani.

A hatalmas 6 motoros Me 323 alapjául szolgáló Me 313-as repülőgép vitorlázó volt, azaz saját erejéből nem tudott felszállni, és nagyobb távolságot megtenni, ehhez vontatni kellett. Az első időkben ezt két He 111-es bombázóra bízták, de ennek komoly veszélyei voltak, ezért két He 111-et egy közös szárnydarabbal és az ide felszerelt ötödik motorral összeépítve egy kéttörzsű repülőgépet kaptak, amely már elég volt ahhoz, hogy elvontassa a hatalmas vitorlázógépet.

A II. világháború után az Egyesült Államok és a Szovjetunió hatalmas bombázóflottákat tartott készenlétben. Az amerikai légtérben állandóan köröztek feltankolt, felfegyverzett, atombombával ellátott repülők, amelyek bármelyik pillanatban elindulhattak az Északi Sark felett a Szovjetunió felé.

Ezért hatalmas, hosszú bevetésekre alkalmas repülőgépekre volt szükség. A II. világháború végén megjelent, és az első atombombákat Hirosima és Nagaszaki fölé eljuttató B-29-eseket gyorsan leváltotta a legnagyobb dugattyús motorokkal hajtott sorozatban gyártott repülőgép, az 50 méter hosszú, 70 méteres szárnyfesztávval rendelkező B-36 (amelyre a 6 dugattyús motor mellett 4 sugárhatóművet is felszereltek), a nagyon gyors B-47, majd a sokszoros rekorder, a B-52 Stratofortress.

Balra egy B-29-es, jobbra egy B-36-os bombázó. Forrás: Wikipedia

Ez a veterán gép immár 70 éve használatban van, 1952-ben jelent meg az A változat. Természetesen ma már csak a sokszorosan modernizált, 1962-ben megjelent H változat felújított, illetve későbbi gyártású gépei repülnek csak. Kifejlesztésekor még nem voltak ballisztikus rakéták, azaz az atombombákat oda kellett vinni repülővel a cél fölé. Erre épült a nyolc sugárhajtóművel hajtott 48 méter hosszú hatalmas bombázó.

A B-52 immár 70 éve a levegő ura Forrás: Wikipedia, US Air Force

Azonban a konstrukció annyira sikeres volt, hogy a rakéták korában is szolgálatban maradt, hiszen nem csak atombombákat tud hordozni, de hihetetlen mennyiségű, 31 tonnányi hagyományos bombát, vagy robotrepülőgépet. E gépekkel hajtották végre 1991-ben minden idők legtávolabbi bevetését, amely során a Lousianából felszállt repülők egy 35 órás küldetés során iraki célokat bombáztak.

Az Avro Vulcan deltaszárnyú repülőgép Forrás: Wikipedia, Alastair Barbour

A II. világháború után az angolok is kifejlesztették a maguk nagyméretű, atombombákat hordozni képes repülőgépét, a deltaszárnyú Vulcan bombázót. E gépek szokatlan és különleges bevetésére szerencsére nem atombombák ledobásánál, hanem az 1982-es Falkland háborúban volt szükség. Az Egyenlítőnél lévő Ascension szigetekről induló gépek bonyolult légi utántöltési rendszerrel, (ahol a tankergépek egymást feltöltő sorozata támogatta az akciót) végül a világ túlfelén, a kiindulási ponttól 6300 kilométerre a Falkland szigeteken hajtottak végre bevetést. Igaz, csak egyetlen egy bomba találta el a célt, de az argentinokat mindez arra késztette, hogy átszervezzék a légi védelmüket.

A gigantikus szovjet harci gép tartja ma is az elsőséget

A hidegháborúban a szovjetek sem maradtak le nagy repülőgépek terén. Igaz, a Tu 4-es a B-29-es pontos másolata volt, de nem sokkal később megjelentek a saját fejlesztések is.

A Tu 4-es annyira az amerikai gép másolata volt, hogy állítólag a hidegháború után az egykori orosz pilóták megkérdezték az amerikaiakat, hogy mi volt az a gombnyomásra kiugró tálca, amely be volt építve a műszerfalba, de valódi haszna tulajdonképp nem volt. Az amerikaiak azt válaszolták, hogy a szivartartó. Az orosz gépeken szigorúan tilos volt a dohányzás (ezt be is tartották, mert az üzemanyag állandóan szivárgott), ezért ennek a hamutartónak valóban nem volt szerepe, de az oroszok ezt is lemásolták.

A szovjetek saját fejlesztésű gépei között megtaláljuk a hatalmas, gázturbinás légcsavarral hajtott Tu 95-öt, illetve az 1000 km/h-nál gyorsabb Tu 16-ost. A csúcsot az 1980-as években megjelenő Tu 160 jelentette, amely a legnagyobb harci repülő a világon. A megjelenésekor a NATO a Blackjack nevet adta ennek a hatalmas, változtatható szárnyállású repülőnek, amelyet az oroszok „Fehér hattyúnak” neveznek. A szuperszonikus sebességre képes repülőgép nemcsak atombombákat, hagyományos bombákat, de robotrepülőgépeket is indíthat.

Az orosz Tu 160-as szuperszonikus óriás Forrás: Wikipedia, Зимин Василий

A hossza 54 méter, a maximális sebessége óránként 2230 kilométer, a hatótávolsága 12 ezer kilométer, és akár 40 tonna fegyvert (bombákat, robotrepülőgépeket) vihet magával.

Napjainkban a bombázók mellett a kifejezetten katonai teherszállító repülőgépek rendelkeznek óriási méretekkel.

Az amerikai C-5 Galaxy 20 évig volt a világ legnagyobb szállító repülőgépe. A gépre akár 120 tonnányi hadfelszerelés is felfér, ami akár több harckocsit vagy helikoptert is jelent. Hasonló képeségekkel bír az Antonov 124 Ruszlán, de még több terhet, 150 tonnát tud szállítani 4500 kilométerre, és ennek a gépnek – a Galaxyval szemben – van civil változata is.

Az Egyesült Államok nehézbombázóflottája ma a már említett B-52-esek mellett a változtatható szárnyállású B 1 Lancer szuperszonikus bombázókra, és a B-2 – lopakodó bombázókra épít. A B-2 nem gyors, de szinte láthatatlan, a radarokat kicselezve a mai napig talán a legfejletteb bombázó, legalábbis, amiről tudunk.