Ezen a héten elég sok új film került a mozikba.
Venom – Az utolsó menet
Eddie Brock (Tom Hardy) nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben.
De lehet, hogy van olyan ellenség, ami a szupererős Venomnak is sok – a saját bolygójáról, a saját fajtársai rátalálnak, megérkeznek a földre, és persze nincs bennük kímélet. Az egész bolygót könnyedén elpusztíthatják.
Venom azonban már inkább a földiek pártján van. Harcba száll a fajtársai ellen – de ahova ő megy, oda Eddie-nek is mennie kell. És ha ő halálos veszélybe kerül, akkor Eddie-nek is bőven van félnivalója.
Rendező: Kelly Marcel, Andy Serkis
Főszereplők: Chiwetel Ejiofor, Tom Hardy, Rhys Ifans, Juno Temple, Alanna Ubach
The Apprentice – A Trump-sztori
A The Apprentice – A Trump-sztori Donald Trump üzleti karrierjének korai éveiben, a ’70-’80-as években játszódik. Fókuszában az ingatlanügynök Trump és Roy Cohn ügyész kapcsolata áll, aki Joseph McCarthy szenátorral dolgozott együtt az ötvenes években, a kommunisták ellen folytatott hadjárata idején.
Rendező: Ali Abbasi
Főszereplők: Maria Bakalova, Sebastian Stan, Jeremy Strong, Charlie Carrick, Martin Donovan
A vad robot
A vad robot Rozzum 7134 (röviden „Roz”), egy jövőbeli robot krónikája, aki egy lakatlan szigeten vetődik partra. A túlélés és felfedezés meséje akkor kezdődik, amikor Roz váratlanul egy árva kisliba védelmezője lesz, akit Csiricsőrnek nevez el. Együtt harcolnak a túlélésért a zord környezetben, de csak egy különc állatokból álló összetartó csapat segítségével tudnak boldogulni, akik először a barátaik lesznek, majd együtt egy nagy családdá válnak. Roz és csapata végül megmentik a szigetet a robotinváziótól, melyet Roz gyártója indít, mert minden áron vissza akarja hozni az elvadult robotot a civilizációba.
A vad robot érzelmes történet arról, hogy mind képesek vagyunk „felülmúlni a programunkat”, hogy többé váljunk, mint amire a sors szánt minket. Roz nem csak hogy megtalálja a túlélés módját egy veszélyes világban, de új értelmet is ad az „életének” azzal, hogy szülői felelősséget vállal magára. A film azt mutatja meg, milyen vadnak és elevennek lenni, és hogy a túlélés kulcsa egy kegyetlen világban az összefogás.
Az animációs film Peter Brown bestsellere alapján készült.
Rendező: Chris Sanders
Főszereplők: Kit Connor, Lupita Nyong’o, Catherine O’Hara, Pedro Pascal
Akkord
Az Akkord a magyar népzene magyar könnyűzenére gyakorolt hatásáról szól. A kivételes zenei utazás során a magyar zene olyan kiválóságai szólalnak meg, mint Agócs Márton, Bródy János, Csík János, Ferenczi György, Kelemen László, Kiss Tibi, Kováts Gergő, Lábas Viki, Lovasi András, Majorosi Marianna, Paár Julianna, Pál István „Szalonna“, Presser Gábor, Szabó Attila, Szabó Balázs és Takács Dorina (Дeva).
Az Akkord mások mellett azt vizsgálja, hogy a zenészek hogyan, mikor találkoztak a népzenével, táncházzal és miképp hatott a népzene a művészetükre. A film beszél a népzene funkciójáról, hatásáról és a népzene szerepének változásáról az évtizedek során. A számtalan példa között Bródy János felidézi az Átkozott féltékenység című dal születését és az Illés népzenei vonatkozásait; Presser Gábor beszél a népzenéhez való vonzódásáról; a Csík zenekar és Kiss Tibi a Most múlik pontosan című dal formálódásáról, a Csík zenekar és Lovasi András pedig a közös zenélésükről is mesél.
Rendező: Kempf Márta Anna
Főszereplők: Miklós Both, István Pál, Presser Gábor, Lovasi András, Szabó Attila
Atomhelyzet
Bár a hirosimai borzalmak után nehéz lenne félelmeinket megalapozatlannak minősíteni, Stone mindazonáltal kitart amellett, hogy az atomenergiát méltánytalanul becsmérelték, és amellett érvel, hogy nemcsak tiszta, bőséges és biztonságos, hanem talán az emberiség legígéretesebb reménye a közelgő éghajlati katasztrófa elhárítására.
Áramunk jelentős része még mindig földgáz- és kőszénégetésből ered. Mégpedig egyre többől! Ha nem csökkentjük a szén-dioxid kibocsájtásunkat közel 100%-kal, a világ súlyos károkat szenved. A probléma komolyabb, mint gondoltuk!
Egyértelmű, hogyan tudnánk a klímaváltozást megállítani. Atomenergiával. Kezdettől fogva arra kondicionáltak minket, hogy rettegjünk az atomenergiától. Pont attól szorongunk, ami megmenthetne bennünket!
A félelmetes és a veszélyes nem azonos fogalmak! A kőszén veszélyes! Több ember hal meg egy hét alatt kőszéntől, mint az emberiség valaha atomkatasztrófától! Az azonnal felmerülő kérdés – Mi történik a nukleáris hulladékkal? – elhanyagolható a klímaváltozás nagyságrendjéhez képest!!!
Muszáj, hogy zöld, megfizethető energiával lássuk el a világot! Azonban sokkal gyorsabban kellene változtatnunk! A családokra gondolunk, a jelenlegiekre és jövőbeliekre! Már nincs időnk félni!
Rendező: Oliver Stone
Exhibition on Screen: Én, Claude Monet
Phil Grabsky legújabb filmje a világ egyik legkedveltebb festőművészének életét idézi fel a mester saját szavaival. Levelek és személyes vallomások felhasználásával enged betekintést annak az embernek az életébe, aki 1872-ben megfestette az impresszionizmus stílusának nevet adó festményt (Impresszió, a felkelő nap), és aki a 19. század végének legnagyobb hatású alkotója volt. Mese egy olyan emberről, aki látványaival elkápráztatta a közönséget, miközben depressziótól és öngyilkossági gondolatoktól szenvedett. Festészete, a kertészet iránti szenvedélye, híres giverney-i kertje és humora által azonban az életszeretete is megnyilvánult. A Párizsban, Londonban, Normandiában és Velencében forgatott film széles merítést ad a nyugati művészet egyik legnépszerűbb festőjének munkásságából.
Rendező: Phil Grabsky
Főszereplők: Henry Goodman
Farkasbőrben – Vár a falka!
Freddy Lupin egy pudlikutya, akiben minden megvan ahhoz, hogy falkavezér legyen, kivéve a tiszteletet?? Freddy egy balul sikerült kívánság miatt vérfarkassá változik és megidéz egy holdszellemet, amitől felborul a kozmikus rend, és félő, hogy a Föld és a Hold összeütközik? A hős uszkárnak helyre kell állítania az univerzumot, mielőtt túl késő lesz. Vajon sikerül neki?
Rendező: Alexs Stadermann
Fiúk
Eva egy idealista börtönőr, aki élete dilemmájával szembesül, amikor egy fiatal férfi bekerül a börtönbe, ahol dolgozik. Az elítélt ismerős arc a nő múltjából, aki mélyen őrzött titkot és sebeket tép fel megjelenésével. Eva áthelyezteti magát a börtön legkeményebb és legerőszakosabb részlegébe, ahová a férfit zárták be és egy életveszélyes pszichológiai játszmába kezd, amelynek beláthatatlanok a következményei.
Rendező: Gustav Möller
Főszereplők: Sebastian Bull, Sidse Babett Knudsen, Dar Salim, Marina Bouras, Sebastian Bull Sarning