Gnothi seauton – Ismerd meg önmagadat! A delphoi jósda kövébe vésett jelmondata a ma emberének igazodási pontot adhat. Ez a rövid mondat jutott eszembe, mialatt Kocsis Gábor segítő, korábban villamosmérnök, űrkutató nyilatkozott a tudás.hu-nak.
Kocsis Gábor korábban önismereti, emberismereti és inspirációs előadásokat tartott, ma már könyvbemutatókkal egybekötött előadásokon kívül mást nem vállal.
Első könyve, a Beszélgetések a Kutyámmal alapvetően felnőtteknek szól, emellett készül egy gyerekeknek szóló személyiségfejlesztő kötet és egy regény is. Az alapja mindegyik könyvének ugyanaz: hogyan kerüljünk egyensúlyba önmagunkkal és a világgal.
A szerző közel 15 évig villamosmérnökként dolgozott, a Műegyetem Űrkutató csoportjánál műholdfedélzeti elektronika fejlesztésében vett részt. Fantasztikus, segítőkész kollégái voltak, akiktől nagyon nehéz volt elbúcsúznia, de végül dönteni kellett. Gábor felismerte, hogy az útja nem a mérnöki munka, hanem az emberek segítése.
Önnek van egy népszerű oldala a facebookon, ahol rendszeresen posztol írásokat, főként önismerettel kapcsolatos témákban. Kicsoda Ön „civilben” és hogyan kezdődött az életében az írás?
Sok címkét lehet rám aggatni, és hosszú ideig én is ezekkel a címkékkel azonosítottam magam. Voltam a harcművész mester, az űrkutató, a kínai nyelven beszélő, az önismereti tanító címke birtokosa, amíg meg nem értettem, hogy ezek csupán szerepek, és nincs különösebb jelentőségük. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy mit élünk meg és mit adunk másoknak az utunkat járva.
Azt, hogy valójában ki vagyok, folyamatosan keresem és fedezem fel napról napra. Ilyen ez az Élet nevű játék.
Az emberek segítése bő két évvel a stroke-om után, 2013 nyarán vált elválaszthatatlan részévé az életemnek,
ekkoriban kezdtem el írni a „Használd fel” oldalt.
Idővel előadásokkal, személyes konzultációkkal és workshopokkal is elkezdtem támogatni azokat, akik megtiszteltek a bizalmukkal. Első könyvem megszületésével pedig újra az írásé lett a főszerep.
Sokáig hátránynak éreztem, hogy „túl sok minden” érdekel,
és csak hosszú idő után jöttem rá, hogy ez egyáltalán nem baj. Így működik az agyam: mindent összegyűjt és integrálja egy nagy egésszé, ami talán segít jobban megérteni az élet sokszínűségét, és másokat is így tudok támogatni az útjukon.
Ezek szerint elég messzire kanyarodott korábbi életmódjától. Mi volt a fordulópont az életében?
Nem hiszek a fordulópontokban. Nekem az a tapasztalom, hogy nem egy-egy esemény változtatja meg az emberek életét – még ha sokszor így is tűnik -, hanem egy folyamat a változás.
2011. március 22-én átélt stroke-omig is vezetett egy út, és utána sem egyik pillanatról a másikra változott meg az életem. De az tény, hogy mivel kemény a fejem, ezért
egy „jól látható”, nagyobb törésre is szükségem volt ahhoz, hogy változzon a gondolkodásmódom,
és ezáltal új lehetőségek nyíljanak meg előttem.
Amikor megcsapott a halál szele, az élet legapróbb dolgai is sokkal értékesebbé váltak.
Pontosabban, akkor még nem, mert az első napokban szinte kizárólag a túlélési ösztön volt jelen bennem. Később, ahogy elkezdtem magamban feldolgozni a történteket,
szembenéztem a félelmeimmel és saját esendőségemmel,
ekkor kezdett letisztulni, mi az, ami tényleg fontos az életemben, és mi az, amit csak fontosnak hittem.
Mi „doppingol” a hétköznapokon egy motivációs trénert?
Sokáig a bizonyítási vágy hajtott. Másoknak is, de legfőképpen saját magamnak szerettem volna megmutatni, hogy értékes vagyok.
Aztán a stroke és a felépülés folyamata ezen rengeteget változtatott. Mindenekelőtt a bizonyítási vágy szerepe jelentősen lecsökkent, mert megértettem, hogy nem az eredményeimtől és nem is a másoktól érkező elismeréstől függ az értékem, hanem
létezésemből fakadóan értékes vagyok.
Emellett az emberek segítése által egyre inkább felerősödött bennem az a vágy, hogy változások részese lehessek. Nagyon jó érzés látni azt, ahogy kijut valaki egy reménytelennek hitt helyzetből, vagy éppen azt, ahogy megszületik bennem egy ötlet, lesz belőle egy könyv, és az eljut olyanokhoz, akik beépítik a gondolatokat az életükbe.
Egy virág látványa, a párom nevetése, egy erdei séta, a kutyáim játéka, vagy bármilyen apró csoda éltetni tud.
Persze ott van a másik oldal is, a félelem és a fájdalom, ami paradox módon szintén azt erősíti bennem, hogy élek, még ha olykor úgy érzem, hogy belehalok.
Hogyan viszonyuljunk a betegségekhez, a veszteségekhez, azok feldolgozásához? Mi lehet a legfontosabb egy ember számára az életben?
Azt, hogy mi a legfontosabb az életben, szerintem mindannyiunknak saját feladata kideríteni.
Valakinek a hit, valakinek egy értelmes vagy annak tűnő tevékenység, valakinek mások megóvása, valakinek az alkotás, de lehet akár a semmittevés is.
Ezek alapján talán
az önazonosságot tudom mondani az élet egyik legfontosabb alkotóelemének.
Aki olyan szerepet vesz fel akár a munkahelyén, akár a párkapcsolatában, a társadalomban, vagy élete bármely területén, amiben meg kell erőszakolnia önmagát, az olyan terhet cipel minden egyes nap, aminek a súlya egyre nagyobb lesz.
Ebből jönnek a konfliktusok, a betegségek, az általában zsákutcának bizonyuló menekülési stratégiák, és összességében egy olyan élet, amire nem jó ránézni, élni meg pláne nem.
A rossznak megcímkézett események – amilyen egy betegség, egy kudarc vagy egy baleset – mind egy-egy lehetőség. Nem kell semmilyen spirituális emelkedettség ahhoz, hogy belássam:
ha az, ami van, számomra rossz, és szeretném, hogy jobb legyen, akkor vagy várok, hogy majd valaki jobbá teszi, vagy én teszek azért, hogy jobb legyen.
Kocsis Gábor hogyan segít az embereknek?
Alapvetően mindenki csak önmagán tud segíteni, ezért szerintem egy segítőnek az a szerepe, hogy
megtanítsa az embereknek, hogyan tudnak segíteni saját magukon.
Ehhez adhatunk hasznos eszközöket és megoldási stratégiákat, segíthetek felismerni a káros mintákat és kiépíteni helyettük újakat, vagy egyszerűen csak ott lehetek a másik ember számára, hogy meghallgassam és megértsem, mi zajlik benne.
Jelenleg olyan társadalomban élünk, amiben nem divat az egymásra figyelés, ezért nem egyszer előfordult, hogy
már annak is örült valaki, ha egyszerűen csak elmondhatja, amit érez.
Ilyenkor mindig megkérem, hogy ennél „emeljük magasabbra a lécet”, és tűzzünk ki olyan célt, ami a boldogságát szolgálhatja. Szerintem
az őszinte figyelem az egyik legértékesebb ajándék, amit egymásnak adhatunk.
Lehet egyáltalán az embereknek segíteni? Bevallom, sokszor elbizonytalanodom ezen a téren, valahogy úgy érzem, mint Márai: úgyszólván az emberek reménytelenek.
Ez egy nagyon jó kérdés. Legtöbbször azért nem találjuk meg a választ, mert általánosítunk.
Úgy gondolom, az embereket nem lehet egy kalap alá venni, nincs két egyforma ember a Földön. Változatos tapasztalatok, különféle hiedelmeink és érzékenységünk van, ezért még ugyanarra az eseményre is egészen másképpen reagálunk.
Ennek belátásához elég megfigyelni a saját környezetünkben, hogy ki mit kezd egy súlyos betegséggel, egy balesettel vagy egy vészhelyzettel. Az a tapasztalatom, hogy
van, akinek lehet segíteni, pontosabban rávezethető arra, hogy segítsen magán, és van, aki nem.
Ahogy Benjamin Franklin nagyon szépen megfogalmazta: „Az emberiséget három nagy csoport alkotja: a mozdíthatatlanok, a mozdíthatók, és azok, akik mozdulnak.” Fontos, hogy az első csoport – legyen az bármekkora is – ne terelje el a figyelmünket a másik kettőről.
Öntől idézem: ” Az út célja az utazás maga.” Hogyan utazzuk végig az életünket?
Erre a kérdésre tudok a legkönnyebben válaszolni: nem tudom. Fogalmam sincs, hogyan utazzunk, még azt is csak tudni vélem, hogy én eddig hogyan utaztam, milyen hibákat követtem el, és mit csináltam jól.
Mi lesz velem egy, öt vagy sok év múlva? Nem tudom. A világ változik, mi is változunk, és jó esetben van kontrollunk, vagy legalább rálátásunk a saját változásunkra.
Rossz esetben csupán sodródunk valamerre. Ha nem a múltba ragadva cipeljük a terheinket, és nem is egy jövőbe vetített álomképet nézegetünk tétlenül, hanem
megéljük az életet a maga teljességében, akkor könnyebben felismerjük a jelen pillanat lehetőségeit.
Csak a jelennel tudunk bármit kezdeni, így az életben is a jelen pillanatot megélve tudunk boldogulni, hiszen az egész életünk ezekből a pillanatokból áll össze.
Még a legbölcsebb tanácsok mögé is érdemes tennünk egy kérdőjelet, hiszen az életünket nem a kijelentések, hanem a kérdésekre adott saját válaszaink teszik teljessé.
