A nők szexualitása a nemektől függetlenül létezik, mégis évezredek óta a férfiak határozták meg azt. Budai Lottival beszélgetett a tudás.hu, aki Rizsporos hétköznapok – A női szexualitás története című könyvében járta körül a témát.
Az 1800-as évekre odáig jutott a női vágy tilalma, hogy még arról sem volt szabad beszélni, hogy egy nőnek lehetnek szexuális késztetései, preferenciái.
Az ideális nő nem élvezte férje közeledését, addig pedig teljesen érintetlenül várta, hogy az apja férjhez adja valakihez, akinél nem volt szempont, vonzódik-e hozzá egyáltalán.
Innen jutottunk el napjainkra odáig, hogy megismertük a női anatómiát, a különféle élvezeti forrásokat, de az orgazmust még mindig sokan a férfi teljesítményeként tartják számon, amit ennek megfelelően rengeteg nő színlel.
A fiatal lányokat még mindig annak fortélyaira tanítjuk, miként elégíthetnek ki egy férfit, de saját testük működésével, a női test sokféleségével sincsenek tisztában, nemhogy azzal, hogy elvárhatják a számukra legmegfelelőbb szexuális közeledést.
Mindezekből látszik, hogy ha csupán a szokásrendszert vizsgáljuk, a nők még mindig nem tekinthetik egészen sajátjuknak a szexualitásukat.
Hogy ez vajon miért van így, arról Budai Lottit kérdeztük, aki Rizsporos hétköznapok – A női szexualitás története című könyvében, illetve a Zubor Rozival írt legújabb, Micsoda szinglik voltak? – Egyedülálló nagymenők a történelemből című könyvében gyűjtötte össze a témára vonatkozó történelmi tényeket.
Mi az oka annak, hogy a férfiak hajlamosak tárgyként kezelni a nőket?
A lenézésnek vagy objektifikációnak szerintem leginkább önértékelési problémák állnak a hátterében.
Ha úgy érzem, valaki fölött ítélkezhetek, vagy rendelkezhetek, csökkent önbecsüléssel is elhitethetem magammal, hogy valaki – jelen esetben – a nő fölött állok. De van itt egy harmadik lehetőség: amikor a férfiak azt várják a nőktől, hogy úgy viselkedjenek, mintha az anyjuk volnának.
Ez miben mutatkozik meg és mi lehet az oka?
Ha Freudot kérdeznénk, talán azt felelné, az ilyen viselkedés hátterében egy feloldatlan anyakomplexus lehet, vagy az, hogy az adott férfi csak szentként vagy prostituáltként képes elképzelni, kategorizálni egy nőt.
Sajnos a patriarchátus sajátja, hogy a nőket képtelen ugyanolyan komplex individuumként kezelni, mint a férfiakat.
Hogy szerintem mi erre a válasz? Talán a mintákban keresendő. Nálunk, Magyarországon még nagyon erősen él a hagyományos, tradicionális családmodell, ahol hiába végez pénzkereső tevékenységet az anya, a nő is, az úgynevezett harmadik műszak, a háztartás gondja rá hárul. Ezért aztán a férfiak mikor felnőnek és megházasodnak, azt hiszik, a róluk való gondoskodás (főzés, mosás, takarítás) valami olyasmi, ami nekik „jár”, vagy ha nem kapják meg, akkor őket „nem szeretik eléggé”.
Jobb esetben egyszerűen csak nincs példájuk arra, hogy hogyan integrálják össze a férfiasságot azokkal a tevékenységekkel, amiket az ő gyerekkorukban potenciálisan nők végeztek.
Ehhez képest mi lenne az egészséges hozzáállás?
Ha férfiak számára is normalizálnánk, hogy adott esetben mentálhigiénés szakemberrel oldják fel a saját elakadásaikat, múltbéli traumáikat és valódi magabiztossággal – ami nem összekeverendő a macsós vagy toxikus maszkulinitással – és partnerként, nem pedig személyzetként vagy épp ellenségként tekintetének a nőkre.
Mit gondolsz arról a nézetről, miszerint a nők akarták, hogy ne feleségként aposztrofálják őket, erre most tele van a világ szingli nőkkel, akik hiába vágynak családra? Oka lehet ennek a szabadabbá vált szexualitás?
Őszintén, én eddig csak politikusok szájából hallottam, hogy a szingli nők tömegei hiába vágynak családra. Gondolom ezzel azt akarják sugallni, hogy a nők „lábon lőtték” magukat. A valóságban ennek nem látom jelét.
Az összes létező kutatás azt támasztja alá, hogy a nyugati társadalom legboldogabb csoportja a harmincon felüli, egyedülálló, dolgozó nő.
A házas férfiak általános egészségi állapota javul a házasságkötéssel, a családos nőké romlik. A férfiak várható élettartama nő, ha megházasodnak, a nőké nem változik vagy enyhén csökken. Anno egy nőnek nem volt más lehetősége, mint hogy férjhez menjen, ez számára egy kényszer volt, a férfiaknak így nem kellett magukat „odatenni”.
Ma már van más opciónk és a nők nem akarják összekötni az életüket olyan férfiakkal, akik képtelenek gondot viselni magukra, akik társ helyett anyát keresnek a nőben
és aki aztán kénytelen is anya módjára kielégíteni a férje mentális és fizikai szükségleteit… Azaz legyen a szakácsnője, takarítónője és pszichológusa egy személyben.
A nőknek ma már vannak elvárásaik a férfiak felé, csakhogy sok férfi, ha meghallja az elvárás szót, dühöngeni kezd, hogy ez valamiféle egzisztenciális elvárás (lásd „aranyásózás”), holott a csapatban való gondolkodás, az empátia és a saját mentális egészségért való felelősség vállalás az, amit a legtöbb nő hiányol a potenciális partnerekben. Lássuk be, ez nem túl magas léc.
