A hazai szállodai szakma doyenje komoly titkok tudója

70 éves lett a világ egyik legbefolyásosabb asszonya
2024-03-23
Változik a börtönélet: a jól viselkedő rabok jobb körülmények közé kerülnek
2024-03-24
Show all

A hazai szállodai szakma doyenje komoly titkok tudója

A fotón, amit a kezemben tartok, egy magas, szemüveges, barna hajú fiatalember, Walkó Miklós fogadja Liz Taylort és Richard Burtont, 1972-ben, Budapesten, a Duna Intercontinental bejáratánál. Hogy miért pont ő és miért éppen akkor? Ő maga nyilatkozott erről a tudás.hu-nak

Walkó Miklóssal, a hazai turisztika nagykövetével beszélgetni olyan, mintha fellapoznánk a magyar turizmus történelemkönyvét. A szakma és az akkori Budapest titkai tárulnak fel abban a két, zártkörűen terjesztett kötetben is, amelyet nemrég kaptam tőle online formában. Jó lenne, ha ezek tankönyvként szerepelhetnének a mai turizmusképzési intézményekben, és könyvesboltban.

Walkó Miklós

Hogyan lesz valakiből Magyarország turisztikai nagykövete?

Hat évtizede foglalkozom ezzel a szakmával, vagy inkább, hivatással, a szállodaportástól a külföldi képviselet vezetéséig, és Magyarország turisztikai nagykövetéig, minden poszton kipróbáltam magam, és úgy érzem helyt álltam.

Az 54 év alatt összesen három munkaadóm volt: a HungarHotels, az IBUSZ és a Magyar Turizmus Zrt. Ebből 18 év a szállodaiparban, 18 év utazási irodában, és 18 év a nemzeti turisztikai marketing szervezetnél. Huszonöt évet éltem külföldön, tíz évet New Yorkban, tíz évet Frankfurtban, három évet Stockholmban, két évet Berlinben és egy fél évet Párizsban.

Egy világpolgárral ülök szemben, aki a magyaron kívül hét nyelven beszél és a világ öt metropolisában lakott. Hazai és külföldi kitüntetései számosak. Ezenközben volt ideje utazni is?

A munkám része volt mindig az utazás. Összesen 85 országban jártam, ezen belül az USA 31 államában. 50 légitársasággal repültem, 12 hajóstársasággal utaztam.

A világjárás mellett másra is jutott ideje…

Doktori címet a Közgazdasági Egyetemen szereztem, és társszerzője voltam a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Szállodaszervezés című tankönyvének, valamint A magyar vendéglátás és turizmus újkori története című könyvnek.

Hol kezdődött ez a páratlan karrier?

A Gellért szállodában, 1957-ben. A Gellért téri szárny a háború alatt kiégett és a szobák fele volt csak kiadható, főleg a Kelenhegyi úti részen. Akkortájt itt volt a fürdő és a szálloda bejárata is. A mintegy száz szobából csak néhány rendelkezett fürdőszobával, a legtöbben csak mosdó volt. Én portásként kezdtem ott dolgozni.

Kik lakhattak ezekben az években itthon szállodában?

A vendégek három csoportba voltak sorolhatók, külföldi üzletemberek, belföldi vállalati kiküldöttek és néhány valamilyen okból kivételes helyzetű vidéki magyar, tudós vagy világhírű művész. A kiküldöttek elhelyezése igen szerény volt, de az árak is természetesen alacsonyak voltak ekkortájt. Gyakorlatilag tömegszállásról beszélhetünk, csak az emeletes ágyak hiányoztak.

 A szállodaipart és vendéglátást a kommunista rendszer akkor szükséges rossznak tekintette, a magyarok üdültetését szakszervezeti és vállalati üdülőkben oldotta meg, többnyire alacsony színvonalon.

De akkor sem hiányoztak a híres vendégek.

Évekig a szállodában lakott az 1956 után Dél-Amerikából hazatért Páger Antal, későbbi feleségével, Szilágyi Beával, aki a Színművészeti Főiskola párttitkárjaként segítette Páger beilleszkedését, no meg a háború előtti villája visszaszerzését. Stella Adorján újságíró, humorista, már a háború előtt is a szállodában lakott és ezt az előjogát megtartotta.

A legtöbb Budapestre látogató híres ember itt szállt meg,- ötcsillagos luxus szállodák még nem léteztek –  mint a világhírű hegedűművész Yehudi Menuhin, vagy az amerikai író, John Steinbeck, akitől dedikálva megkaptam egyik leghíresebb könyvét, a Kedves csirkefogókat.

Kikkel találkozott a Gellértben?

Hosszú a névsor és sokszínű:  Richard Nixon, Zsazsa Gábor, Anthony Quinn, Marina Vlady, André Kosztolányi, Jayne Mansfield és férje, Mickey Hargitay, Pablo Casals, Bernard Blier, Jean Sorel, Szirmai Albert, Kittenberger Kálmán.

Jövedelmező állás volt-e akkoriban egy ilyen szállodában dolgozni?

Akadtak vendégek, akik kihasználták az áruhiányt és borravaló helyett egy-egy tárgyi ajándékkal igyekeztek kedveskedni. Eleinte a golyóstoll, később az amerikai cigaretta és a skót whisky volt a sláger. A cigarettát és a whiskyt, ha megszorultunk, el is lehetett adni, bár mindig fájó szívvel váltam meg tőlük, holott kellett a pénz a család fenntartására.

Voltak persze, akik úgy érezték Afrikában vannak, és a magyaroknak „üveggyöngy” is elég.

Azt hallottam, budapestiek nem kaphattak szobát.

Igen, valóban, bár ma már ez elképzelhetetlen. No meg, csak vidéki házaspárok lakhattak egy szobában, hivatalosan. Persze azért léteztek trükkös fogások, amikkel meg lehetett oldani az együtt alvást.

A Duna Intercontinental, az első budapesti luxusszálloda megnyitása mérföldkövet jelentett a hazai turizmus történetében – és az Ön pályafutásában is…

Igen, és még meg sem nyitott a szálloda, de már ott dolgoztam. Ugyanis előtte részt kellett venni az Intercontinental menedzsment tréning programján Düsseldorfban és Genfben, hiszen nem létezett itthoni tapasztalat.

Melyek voltak az itteni legemlékezetesebb élményei?

Három hónapig az elnöki lakosztályban lakó Taylor –Burton házaspár itt létéről való gondoskodás, valamint Liz Taylor 40. születésnapi ünnepségsorozatának megszervezése. Alkalmam volt a szálloda nevében üdvözölni nemcsak őket, hanem a születésnapra érkező sztárokat, mint a monacói hercegnőt, alias Grace Kellyt, a Beatles együttes dobosát, Ringo Starrt, Michael Caine-t, David Nivent, Virna Lisit, és a kor szex szimbólumának számító Raquel Welch-t.

A hosszú vendégeskedést annak köszönhettük, hogy Richard Burton Magyarországon forgatta a Kékszakállú című filmet.

Walkó Miklós fogadja Liz Taylort és Richard Burtont, 1972-ben, Budapesten, a Duna Intercontinental bejáratánál.

Bizonyára már akkor sem léteztek a hírességek allűrök nélkül.

A sztárpár érkezése előtt megérkezett a személyi titkár, Raymond Vignale, aki részletesen elmondta, mire lesz szükség. Például Dom Perignon pezsgőre, Jack Daniels Black Label whiskeyre és Smirnoff vodkára.

Egyik sem volt kereskedelmi forgalomban Magyarországon, de megoldottuk a beszerzésüket, a British Airways segítségével. Az elegáns sofőr szintén korábban érkezett egy Rolls Royce-szal, hogy megismerje a budapesti közlekedést, és kitapasztalja a legrövidebb útvonalat a filmgyárba.

Úgy tudom, volt olyan kérése Liz Taylornak, amire nemet mondott az akkori kormányzat.

Amit nem sikerült, elérni, az a Vár díszkivilágítása lett volna, a születésnapján. Először 30 ezer forintot kért a város, amit szó nélkül kifizettek volna, de utána közölték, hogy ünnepi világítás csak nemzeti ünnepeken lehetséges. Szép látvány lett volna pedig a Bellevue étteremből Budapest, akkortájt még elképzelhetetlennek tartott, fényáradata.

Burton születésnapi ajándéka a feleségének a több száz éves szív alakú Taj Mahal gyémánt volt, emlékem szerint 250 ezer dollárba került, és 40 évvel később 8,8 millió dollárért kelt el egy aukción.

Úgy hallottam, hogy a politikai vezetés tagjai, bár ők hagyták jóvá a szálloda felépítését, mégsem örültek felhőtlenül egy ekkora „kapitalista” vállalkozásnak.

Nem mindenki tapsolt a nyugati befolyást sejtető ultramodern épületnek. Kádár János a maga visszafogott módján dicsérte a magyar dolgozók, a magyar építőipar alkotását és sok sikert kívánt a további munkához.

Marosán György viszont, akinek én mutattam be a házat, csak annyit mondott, hogy ebből a pénzből sok munkáslakást lehetett volna építeni. Arról, hogy az itt akkor annyira áhított valutabevételből mennyi mindent lehet építeni, vagy más fontos gépet vásárolni, nem sikerült meggyőzni.

Svédország annak idején a magyarok számára az álmok birodalma volt. Ön milyennek látta?

Három évig voltam az IBUSZ stockholmi kirendeltségének vezetője. A hetvenes években Stockholm egészen más világ volt Budapesthez képest – a technikai fejlődés nemcsak az autóállományban vagy a háztartások felszerelésében mutatkozott meg, de például abban is, hogy télen a belvárosban fűtötték a járdákat, hogy hamarabb elolvadjon a hó, és ne csúszkáljanak az emberek.

A metróba lift vitte le a kismamákat és a mozgáskorlátozottakat, amelyet még a mai napig sem sikerült  Budapesten mindenütt megoldani, pedig azóta eltel fél évszázad! A szemléletmódot persze nem lehet importálni … és még nehezebb megváltoztatni.

A külföldön töltött évek után Ön hazatért, következett a rendszerváltás.

Alapítottam egy céget, és annak ügyvezetőjeként szerződtem a Magyar Turizmus Zrt-vel is, mint elnöki tanácsadó. Több fontos rendezvényt sikerült Budapestre hozni, elsősorban a német nyelvterületről. A megbízatásomnak a „fülkeforradalom” vetett véget, megszűntek a vállalati elnökségek, így a tanácsadók is okafogyottá váltak.

De a szakmához ezután sem lett hűtlen.

A Magyar Szálloda és Éttermi Szövetség tanácsadójaként folytattam. 2009-ben az európai szállodaszövetség, a HOTREC égisze alatt hét ország, köztük Magyarország, megalakította a Hotelstars minősítő rendszert, amelyhez az évek során további nemzeti szövetségek csatlakoztak. 2010 óta a magyar szállodák minősítése is a Hotelstars kritériumrendszere alapján történik.

A szálloda látogatások és minősítések során sok tehetséges fiatal szakembert ismertem meg, örömmel láttam, hogy az újabb generáció számos tagja már nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik.

Időközben a szállodák és egyéb szálláshelyek minősítése kormányzati döntéssel egy új szervezet, a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület hatáskörébe került, ezután ennek a szervezetnek lettem a szerződéses partnere. Egyszer csak a szálláshely minősítő szervezet ügyvezetője kör e-mailben közölte, hogy 2022 végén lejáró szerződésemet többekkel együtt nem kívánják meghosszabbítani. Miután már a 84. évemet betöltöttem, teljesen érthető volt a döntés, bár nem ilyen köszönömre számítottam.

Hogyan látta – és látja ma – a magyar szállodaipar helyzetét?

A minősítések során alkalmam volt egy sor újonnan épült és felújított szállodát megismerni és örömmel láttam, hogy közeledünk az európai színvonalhoz a budapesti, de néhány vidéki ház vonatkozásában is. A Gresham, a Kempinski, a New York Palace vagy a Corinthia a világ bármelyik nagyvárosában megállná a helyét.

A jelenlegi helyzet vitatható oldala a pályázati rendszer, a vissza nem térítendő állami támogatás, ami kizárja az esélyegyenlőséget. Az egyik beruházás milliárdos „ajándékával” a többi képtelen versenyezni. A pályázatok elbírálása ráadásul erősen lejt a kormányközeli vállalkozások felé.

Sokkal tisztességesebb lenne – az általános külföldi gyakorlat mintájára – egy mindenki számára elérhető kedvezményes, akár kamatmentes hitel, ami támogatná a nagyértékű beruházásokat.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.