A pápaság története nagyon messzire nyúlik vissza, így hát aligha meglepő a kijelentés, hogy e hosszú história számos érdekesség és kuriózum hordozója. A szó maga görög/latin eredetű, pappas (πάππας )/papa az eredeti formája, eredeti jelentése apa, aminek az emlékét őrzi a szentatya kifejezés is.
Botor dolog lenne azonban azt gondolni, hogy már az első pápaként számon tartott Szent Péterről is maradtak fenn bőséggel olyan történeti források, amiben következetesen így nevezik. A pápa szó nagyon sokáig minden magasabb rangú egyházi vezetőt megilletett, így a püspököket is, de idővel ez kizárólag Róma püspökének, tehát a katolikus egyház fejének dukált. Ez csupán I. (Nagy Szent) Leó uralkodása ideje (440–461) óta gyakorlat.
Amikor befalazták a konklávét
A legkorábbi feljegyzés a pápa cím használatáról az alexandriai pátriárkához, Héraklászhoz (232–248) köthetően maradt ránk, vagyis akkor a kopt ortodox egyház vezetőjét illették ezzel a címmel (s illetik máig, jelenleg II. Theodor tölti be e posztot).
Fontos megemlíteni, hogy a pápaság korántsem volt mindig olyan tekintéllyel és befolyással bíró intézmény, mint manapság immár évszázadok óta, a keresztényüldözések idején a 4. századdal bezárólag majd 30 pápa erőszakos halált halt.
A 13. századra, 1274-re rögzült az a hagyomány, hogy a konklávé választja a pápát. Cum clave – kulcsra zárva, ez is a jelentése ennek a szónak. Mindez oda vezethető vissza, hogy a pápaválasztó testületet – hogy ezzel is gyorsítsák a folyamatot – valamikor bezárták, sőt állítólag befalazták. Ennek az volt az oka, hogy IV. Kelemen pápa halála után, 1268-ban hosszú évekig nem született döntés arról, ki kövesse őt Szent Péter trónján.
Külön érdekesség, hogy az évszázadok során háromszor is előfordult, hogy magyar jelölt is kapott szavazatot, így 1513-ban az akkor komoly esélyesnek számító Bakócz Tamás esztergomi érsek, majd 1721-ben gróf Csáky Imre kalocsai érsek, végül legutóbb, immáron a 21. században, 2013-ban Erdő Péter esztergom–budapesti érsek. Szintén kuriózum, hogy egyikük nem a magyar katolikus egyház fejeként, hanem csak kalocsai érsekként kapott szavazatokat.
A választási reformok után pedig nem sokkal megjelent az a hagyomány az egyház történetében, hogy a pápa fehér reverendát visel. A tényeket nehéz persze ellenőrizni, de a hagyomány szerint az 1276-ban pápává választott V. Ince pápa viselte először pápai minőségben a fehér reverendát: ő a domonkos rend tagjaként rendje hagyományos viseletéhez ragaszkodott. Ő volt rendje első pápája, de hosszú uralkodás nem adatott neki, hiszen 1276. január 21-én választották meg, február 2-án iktatták be, június 22-én pedig ugyanezen évben elhunyt.
A névválasztás eredete
A pápaválasztás ma legismertebb aktusát, miszerint a Vatikánvárosban található Sixtus-kápolnában lezajlott választás sikerét fehér füst jelzi, a 19. századtól gyakorolják. A szavazócédulákat vetik tűzre, a füst fehér színét pedig megfelelő vegyi anyag hozzáadásával érik el.
A pápa hagyomány szerint megválasztásakor új nevet választ, ami azt jelképezi, hogy ilyenkor másodszor születnek (újjászületnek) és Krisztus e nevén szólítja földi helytartóját. Az első ilyen esete akkor történt, amikor 533-ban Mercuriust választották meg, ő vette fel a II. János nevet, de ez ekkor még nem vált általános szokássá, ez „csak” a 10. század végétől mondható el. Az 1555-ben pápává választott Marcello Cervini volt az utolsó, aki saját nevén lett pápa, II. Marcellként töltötte be posztját, de neki is csak nagyon rövid idő adatott erre: április 9-én választották meg, 10-én be is iktatták, május 1-jén pedig meghalt.
A legfiatalabb, húszévesen megválasztott pápa, a támogatójával, a német-római császárral hadban álló Aba Sámuel magyar királyt az egyházból kiátkozó, meglehetősen léha életet élt és a pápai trónt háromszor is elfoglalt IX. Benedek volt 1032-ben, a legöregebb kort elérve, 85 évesen III. Celesztin pápa ült Szent Péter trónjára 1131-ben. II. István azonban mindenkinél rövidebb ideig lehetett pápa: 752. március 22-én, vagy 23-án választották meg és 25-én érte a halál. Őt viszont még püspökké szentelni sem volt idő, így vitatott volt sokáig, hogy pápának tekinthető-e.
A leghosszabb ideig uralkodó pápa viszont IX. Piusz (Giovanni Maria Mastai-Ferretti) volt, aki 1846 és 1878 között töltötte be a pápai hivatalt.
Említést érdemel XXIII. János (Angelo Giuseppe Roncalli) is, de ezúttal nem az 1958 és 1963 között uralkodó, a második vatikáni zsinattal a katolikus egyházat modernizáló pápára gondolunk, hanem az „első” XXIII. Jánosra, Badlassare Cossára, aki 1410 és 1415 között ugyanezt a nevet viselte, és aki az egyházszakadás idején volt az egyik ellenpápa. A korábban népszerű János nevet egyebek mellett miatta nem választották sokáig a trónra lépők pápák közül, amikor pedig 1958-ban Roncalli a János nevet választotta, arra a kérdésre is pontot tett ezzel, hogy ellenpápa volt-e Cossa?
A világi hatalom örvényei
A nagy földrajzi felfedezések nyomán a katolicizmus mind nagyobb területeket hódított meg, az évszázadok során a pápa egyre több ember egyházának lett a vezetője. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a pápaság világi hatalma folyamatosan csökkent.
A középkor évszázadait még jellemezhetjük az invesztitúraharccal (a világi hatalom és az egyház közti konfliktussal, ami még Nagy Károlyig vezethető vissza, akit ugyan a pápa koronázott meg, de később elkezdte gyakorolni a püspökök kinevezési jogát, az invesztitúrát), de azt, hogy milyen veszélyekkel jár a politika, világosan jelzi az „avignoni fogság”, amikor 1309 és 1377 között Avignon volt a pápák székhelye, ami Franciaország döntő befolyását jelezte.
Jóval később, 1870-ben az olasz hadsereg érkezett Róma elé, azzal a céllal, hogy az olasz egységet teljessé tegye. A pápa nem volt hajlandó lemondani világi hatalmáról, így fegyveres harcra került sor, ami nagyon gyorsan véget ért, de több halálos áldozata is volt, a királyi hadsereg pedig bevonult Rómába, a mai Vatikán kivételével a város a kezükre került, a Pápai Állam ily módon lényegében megszűnt. IX. Pius pápa a „Vatikán foglyának” minősítette magát és nem lépett olasz területre. Ez az állapot évtizedeken át fennállt, s csak az 1929. évi lateráni egyezmény rögzítette, hogy a Vatikán szuverén állam, s elismerte, hogy Róma az olasz főváros.
A női pápa legenda csupán
Az viszont a legendák tárgykörébe sorolandó, hogy volt női pápa (Johanna papissa). A 9. század derekára keltezett, 13. századi história tette ismertté a történetet, miszerint egy nőt választottak meg, aki állítólag úgy „bukott le”, hogy teherbe esett és egy körmenet idején szülte meg gyermekét.
Az érdekességeket hosszan lehetne még sorolni. Magyar vonatkozása miatt viszont feltétlenül érdemes megemlíteni XI. Ince pápa (Benedetto Odescalchi) nevét. Ő volt ugyanis az, aki 1684-től egybekovácsolta a törökök kiűzésére Bécs 1683. évi sikertelen oszmán ostroma (amelyben a török oldalon vett részt Thököly Imre…) után a Szent Ligát (Sacra Ligua). Ez az összefogás eredményezte aztán azt, hogy az európai csapatok 1686-ban felszabadították az 1541-ben elfoglalt Budát, míg végül az 1718. évi pozsareváci béke révén végleg megszűnt a török uralom a Magyar Királyság területén.
Nyitókép: Forrás: Pixabay.com
